Nagykároly, 1913 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1913-09-28 / 9. szám

Nagykároly, 1913. szeptember 28.

Vili. évfolyam. 9. szám.

NAGYKÁROLY

POLITIKAI LAP. A „Szatmármegyei Közlöny'1 állandó melléklete. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NftGyKÁROLyBflN, Jókay-utcza 2. sz.

Megjelenik minden hónap utolsó vasárnapján.

Felelős szerkesztő :

OR. WERTS LÁSZLÓ.

HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. nyilt-tér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza.

A hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el.

A régi és az uj köntös,

„Országos“ köntösben kelt uj életre a régi Alkotmánypárt. Andrássv Gyula gróí múlt vasárnap bontotta ki a Ferenczvárosi polgári kör helyiségében az uj párt lobogóját és ott mondotta el a programját is, melynél azonban sokkal inkább galvanizálta az egybegyült közönséget Andrássynak az a kijelentése, hogy hatalomra törekszik, hogy megakarja szerezni a hatalmat a maga és pártja számára.

Hogy miért nevezte el Andrássy „országosnak“ a maga pártját, amelynek Springer liferálta a népséget és közkatonákat, a függetlenségi páit pedig nagykőn nyelmüen átengedte a maga vezéreit, azt csak a jövő krónikása fogja némi biztonsággal megállapíthatni.

Ma, midőn a kátyúba került ellenzék taktikája abban merült ki, hogy valamely titkos és magasabbrendü akarat kedvéért a khaoszt nálunk teljessé tegye, s hogy mindenképpen megakadályoztassék a békés állapotoknak a belső ügyekben való helyreállítása, czéltalan erőlködést vinne véghez az, aki a kulissza mögötti dolgokról tel akarná lebbenteni a fátyolt. Nagyon érdekes, hogy Sternberg gróí örül Andrássy pártalakitásának, de azért ez a kétesértékü öröm sem telejteti velünk azt a szomorú tényt, hogy a magyar közalapotok felfordulásának a kiinduló pontjául

i az a biztatás szolgált, amelyet annak ide- I jén Battyhányi Tivadar gróf és Just Gyula kaptak bécsi sugalmazóiktól. Hát sok mindenféle furcsaságot szül a politikai élet, főleg Magyarországon. De azért még sem tudunk megbarátkozni bizonyos czélzatos híresztelésekkel. S ha meg is tudjuk érteni valamiképpen, hogy a pluralista Andrássy — talán csak a karzat kedvéért — kisajátította Justh Gyula radikális választójogi elveit és ha bele is kell nyugodnunk abba, hogy Vázsonyi most ugyanazzal a sikerrel dopingólja Andrássyt és Hadik grófot, ahogy annak előtte Jászi Oszkár és a szoczialista vezérek oktatták ki és dolgozták meg a jóhiszemű Justh Gyulát, azt az egyet mégsem szeretnék elhinni, hogy Andrássy ellenőrizhetetlen bécsi integetések után való futkosásban is nyomába akarna lépni Justhéknak. Már pedig annak a frenetikus tapsnak, mellyel a pártalakitó ülés tudomásul vette Andrássynak abbeli kijelentését, hogy el van tökélve a hatalom megszerzésére és átvételére, beavatottak szerint az volna a jelentősége, hogy Andrássyt Bécsből biztatták e kijelentésének megtételére. „Amilyen komoly és óvatos politikus ez az Andrássy, magyarázta nekünk egyik lelkes hive az uj alakulásnak, el sem képzelhető, hogy bécsi felbátoritás hiányában támasztott volna ilyen határozott formában igényt a hatalom átvételére“.

Ámde Andrássy és reménykedő hívei

hamarosan meg fognak róla győződni, hogy a jóakaratu bécsi híradás, s az ezekre alapított minden reménykedés nem volt egyébb, mint bár csillogó de már az első leheletre széjjelfoszló, játszi szappanbuborék. Egyébként is sokkal valószínűbb, hogy Andrássy tisztában lévén a helyzettel, csak azért akceptálta annyira a hatalom átvételére való eltökéltséget, hogy ily módon nagyobb bizalmat és reménységet keltsen híveinek a táborában, de nem lehetetlen az sem, hogy fenyegetésnek szánta ezt a kijelentését, azt izenve a Burgnak, hogy addig pedig nem leszen itt rend és békesség, amig ő (Andrássy) meg nem kapja a hatalmat.

Az ország hangulatából Andrássy ugyan hiába keresne alapot és bátorítást az ilyen merész kijelentéseknek megkoczkáztatására. Pártalakitási akcziója, mely némi pusztítást okozott a vele szövetséges függetlenségi táborban, semmiféle kihatással nem volt a nemzeti munkapártra. S nemcsak a munkapárti képviselőket hágj-i;a hidegen ez az akczió, hanem a választók tömegei is jóformán tudomást sem-veitek az ellenzéki sajtó által annyira felfújt eseményről.

Még Károlyi Imre gróf is tiltakozott az ellen, mintha ő csatlakozott volna az uj alakuláshoz; azzal pedig, hogy Rakovszky Bélát kétszer s háromszor is beléptetik az alkotmánypártba, még nem lehet meghódítani az ország közvéleményét.

ö látogatás után.

Irta: Dánieiné Lengyel Laura.

Klárának délelőtt volt a doktori avatója. Délben nagy diszes társaság gyűlt össze a fiatal leány ünneplésére. Kádár és Kádárné boldog mosollyal nézték leányukat. Klára huszonkét éves korára elvégezte egyetemi tanulmányait, Kádárné abban reménykedett, hogy leánya most már az ő Ízlése szerint log nagyleányos kodni. Eddigi viselete tanulás és tanulás .. . Kádár büszkén mutogatta a Klára kitűnő bizonyítványát, ám az asszony szive mélyén mindig elégedetlen volt. Az ő életében mást hivtak nagyleányságnak. És képzeletében feltűntek a forró levegőjű tánctermek, az éjjeli zenék, az óriási virágkosarak. És látta fehérfalu leányszobáját sok nippel, figurával, kecses világoskék bútorzatával. Ezekről a dolgokról azonban nem beszélt Klárának. Tudta, hogy a leánya a legszeretőbb szivü, legtisztább lelkű gyermek, ám a maga utján akar járni.

Ez az ut már akkor sem tetszett Kádárnénak, mikor Klára az egyetemre beiratkozott. A gimnázium még hagyján . . . Végre is el kell valamivel tölteni az időt, mig a leány 18 éves nem lesz. Akkor majd megkezdi az úri, vagyonos leányok nagylányoskodását.

Klára azonban egyetemre akart menni és oly szelid határozottsággal beszélt terveiről, hogy Kádárné még ellenkezni sem próbált. A fehér leány szobából sem lett semmi: Klára saját ízlése szerint rendezte be dolgozószobáját. Acélszürke, nagy karosszékek, hatalmas Íróasztal, tágas könyvszekrény, egy pár metszet, ez volt minden.

Kádár teljesen leánya pártján volt mindig.

i Kádárnénak azonban sem a szoba,, sem a I Klára életprogrammja nem tetszett. Ám összeütközés sohasem volt közöttük. Imádták egy! mást, azonfelül Kádárné érezte, hogy a leánya energiája nagyobb, erősebb mint az övék.

Ezt csodálatosképpen már akkor is tudta mikor Klára mint bárom éves gyermek a házukhoz került.

Mert a szép, barnabaju, nyúlánk leány bölcsője nem a Nagy János-utcában rÍDgott. Isten tudja, volt-e egyáltalán bölcsője, vagy csak rongyokból vaekolt helyen aludta gyermekálmait, mig az emberi könyörületesség ki nem szabadította a legszörnyiibb nyomorúságból. A gyermek a lelencházba került, s ezt a gyermeket fogadták örökbe Kádárék.

A Nagy János-utcai palotában eleinte nagyon titkolták a dolgot. Még cselédséget is változtattak, hogy Klára ne sejtsen semmit származásáról. Mikor a leányka serdülni kezdett, Kádárék elhatározták, hogy megismertetik a titokkal. Inkább tőlük tudja meg, mint mástól, idegentől, közömböstől, vagy éppen rosszakaratútól. S volt még egy rémük: az anya, aki élt zülötten, egy förtelmes, mocskos élet fertőjében. Néha nála azonban jelentkezett, többnyire csak levélben és gyermekét kivánta látni. Bár semmiféle törvényes joga a kérésre nem volt, Kádárék ilyenkor mindig pénzt küldtek neki s az asszony egy darab ideig szerencsésen elcsendesedett.

Féltek, hogy ez a rettenetes asszony valahogy a serdülő Klárához tolakodik, s ezért fel akarták világosítani a leányt. Klára azonban a harmadik mondatnál felállt és átölelte Kádárt és Kádárnét:

— Tudom már mindezt. Ne beszéljünk róla. Látom, hogy nektek rosszul esik.

— Mióta tudod? — kérdezte riadtan az asszony.

Klára elgondolkozott.

— Igazában már nem is emlékszem. Csak nagyon régóta tudom, az ilyesmit valahogy megérzi az ember.

Az asszony elsápadt és halkan mondta :

— Lehet, hogy — igazad van. Hiába minden jószándék, gyöngédség, senki sem tud anyává lenni, ha a természet nem tette azzá.

— Nem — nem, — kiáltottt a leány indulatosan — ezt ne mondd! Ti vagytok .a legjobb, legszeretőbb, legnemesebb szülők. És mert ti választottatok engem magatoknak, még százszor jobban imádlak beneteket. Nem is a ti viselkedésiekből tudtam én azt, hanem a sok suttogásból, célzásból, hirtelen abbamaradt beszélgetésből. De hiszen mindegy az Többet nem beszélünk róla ugy-e?

És hizelgő dorombolással simult Kádárékboz, kik reszkettek, hogy szülőiről fog tudakozódni, de nem tette és Kádárék megkönyebbülten sóhajtottak fel.

Kádárné most ott ült az asztalfőn s hol az utcára, hol a leányra nézett. Kádár arca ragyogott a boldog büszkeségtől. Sűrűn kocintgatott a doktorkisasszonnyal és az asszony arra gondolt, hogy igy is jó. Ha Klára nem akar zsurozni, táncolni, estélyekre járni, hát menjen a maga utján, hiszen szemmellátbatólag igen jól érzi magát rajta.

Az ajtó hirtelen kinyílt s a szobalány sürgős levelet adott át a kisasszonynak. Klára kissé csodálkozva forgatta kezében a nagy esetlen, pecsétes, szürke borítékot. Kádár má-