Nagykároly, 1913 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1913-06-01 / 5. szám

Nagykároly, 1913. junius 1. VII?. évfolyam. — 5. szaru. NAGYKÁROLY POLITIKA! LAP. A ..Szatmármegyei Közlöny'1 állandó melléklete. Feleld szerkesztő éslaptal#jdonos: HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGyK^ROLyBéiN, Szölő-utcza 4. sz. SÍ 70|fifUjnwn i ,,T!yiit-tér“ sora 60 fillér. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik minden hónap utolsó vasárnapján. nUOtlir CLU tOltUmillU. ! A hirdetések közlési dija előre fizetendő. - Egyes számok nem adatnak el. Eilenparlament Miután vagy húsz törvényjavaslat s köztük nem kisebb jelentőségű, mint a választójogi reform, hire, tudta és hozzá­szólása nélkül emelkedett törvényerőre, most újból „ülésre“ gyűlt össze az ellen­­parlament, hogy az igazi képviselőház hatahlias munkaanyagából néhány talá­lomra és hevenyészetten kiragadott tör­vényjavaslattal szemben állástfoglaljon. Igaz, nem lehet kívánni, hogy az ellenzék •hozsannával fogadjon valami törvényal­kotást, s különösen nem mostani viszo­nyai között. De hogy csak azért akarjon foglalkozni a legjobb, legmegfelelőbb és az érdekeltek részéről örömmel és türel­metlenül várt törvényjavaslattal, hogy le­vágja, szóval, hogy az elitélő kritika czél legyen s ne a javítás eszköze, az felhá­borító volna, ha már — nem szoktatnak hozzá jóele ve. Három törvényjavaslatot tárgyalt az elienparlarnent. Azon, hogy a választójog büntetőjogi védelméről szóló törvényjavaslat nem ejtette a lelkesedés mámorába a szövetkezett ellenzéki párto­kat, fennakadni természetesen nem lehet, mert a javaslat törvénynyé válása után az intellektuális vesztegetés hatalmas fegy­verét csavarja ki a kezükből. Már pedig az ellenzék szereti ugyan a tiszta válasz­tást, de csak az ellenfeleinél. Ha tehát ezt | lecsepülték, értjük és méltányoljuk. De I szinte ugyanazokkal a becsmérlő szavak­­| kai támadták a második javaslatot is, a ! mely a közveszélyes munkakerülőkről szól és a harmadikat, a mely a lelkészi .illetményeknek korpótlék utján való fel­emeléséről intézkedik. — Egy lánczszem ez a javaslat a ; kormány gyalázatos munkájából, — ! mondta az uj Platthy György az előbbi javaslatról, Kossuth Ferencz pedig mél­tatlanul meggyanúsította a kormány in­­! tenczióit azzal, hogy hátha — a szocziá­­j listák ellen akarja alkalmazni a kormány. A kontraparlament ülésén egybe­­j gyűltek egyébkent nagyszerű kedvben j voltak. Úgy látszik,' újra meg mernek j koczkáztatni egy kis reménységet. Hogy ! mire alapítják, titok. De tény, hogy Justh | Gyula hangot is adott ennek a vágyako­­! zásnak. A Désy-ügy kapcsán azt a ki­jelentést tette, hogy majd csak eljön az a változás, a melyei — olyan nehezen vár j a közvélemény s akkor ismét helyreáll a i jogrend, újra megerősödik a gazdasági ! élet és az ország megrendült hitele. Szerénysége tiltotta, hogy néven ne­­| vezze a gyermeket s a szürke változás j kifejezés möge bujtatta el az ellenzék hatalomrakapásának vágyát A szerénység­ben azonban nem volt következetes, mert az ellenzéket összetévesztette a köz véle­ménynyel. Mert azt ugyan nem sikerül elhitetnie senkivel, hogy a közvélemény emésztő sóvárgással vágyná a koalicziós uralmat, a mikor minden úgy ment, mint a karikacsapás. A közvélemény egészen másként gondolkodik, érez és nyilatkozik: bizalmá­ról, ragaszkodásáról és nagyrabecsüléséről biztosítja a kormányt. Az ni ®r. ü. imi. liklóssy István, mint egyón és mint politikus, A törvényhozás fórumait nem járta még végig az uj görög katholikus püspökség fel­­állitásáról benyújtott törvényjavaslat, de im­már kétségtelen, hogy az uj püspökség szék­helye Nagykároly lesz s hogy a kormány első helyen Mik lossy István sátoraljaújhelyi főesperest ajánlotta a magyar érdekek szem­pontjából fontos poziczióra s a legfelső jóvá­hagyás természetszerűleg követi ezt az elő­terjesztés. Kemény, energikus, egészen intran­­zigens magyar kellett az uj püspökség élére, mert az oláhok nemzetiségi aspiráczióit, amik megyénkben legutóbb már botrányos és tett­leges zavargásokban robbantak ki, keztyüs kézzel és sima politikával elintézni nem tehet. Ezért volt az uj püspökség felállításának is kimondott czélja az ukrainista álmok szét­­foszlatása és az orosz terjeszkedés visszaszo-Biberach szeretője. Irta: GáCS DEMETER. Nemrég találkoztam hajdani csavargásaim hü osztályosával. Nemes barátomat evekkel ezelőtt Dui'azzóban láttam utoljára, egy máltai gőzös fedélzetén. Igen megörültem tehát, az áldott véletlen kegyelméből, igy viszontlátva őt a körúti kávéház üveges asztalánál. Kissé megsápadva csupán, hosszudad arcczal ült ott, megnőtt szemeit áhnatagon pihentetve az előtte fekvő keskeny papírszalagon, melyet három vagy négy czeruzával Írott, fekete sor szántott keresztbe. Egy gyüszünyi, de magasnyaku pohárka állott ezenkívül az asztalon, némi szines folyadék maradványaival. Aggódva, hogy zavarom talán, megálltam előtte s vállát megérintettem. Homályos sze­mében bágyadt öröm csillant fel, amint keze­met gyöngéden megszorította s leültetett. Lát­tam, hogy egy megkezdett vers szomorkodik előtte a papíron, a régi czimborák közt fölös­leges udvariassággal kértem grácziát. Bibe­­rach elmosolyodott — Gedeon, ne légy szamár, — mondta szokott atyai jóindulatával. A vers csak ürügy hogy itt ülhessek az asztalnál, tehát nem za­varsz. Valójában fázom. Példátlanul hideg őszelő didergett, való­ban, odakünn a körúton. Biberach arcza vala­mely diplomácziai térképhez volt hasonló, vál­tozatos színezésével. .Beesett szemeit széles, barnakék sávok határolták a déli peremek mentén. Az orra harczias pirban tüzelt elő megfakult arczából, hlázó halántékai alatt, két lázas tüzfolt piroslott. Vizsgálódó pillantásaim nem kerülték el figyelmét, mikor bánatos mosollyal fordult felém. — A korai telet okolhatom egyedül a képzőművészeti hatásokért,, melyeket arczom látása ébreszt föl benned. Érző szivemen ko­mor bu rágódik az emberiség ama tetemesen ! nagyobb feléért, melynek számításait kaján í mosollyal húzta át a zord idő. Ki van rainá- I lünk olyan helyzetben, hogy október elején télikabátot ölthessen? Hitelem utolsó roncsain e pohárka Cordial medocot szereztem be. Ezzel kiitta pohárka alján szégyenkező maradékot s finom gesztussal kabátom belseje felé utalt, — Érzem, hogy a szerencse pillanatnyi kedvezése folytán bőven elláttad magad cziga­­retávaí. Már sokan megcsodálták ,ebbeli tulfi­­nomodott ösztönömet. Köszönöm. 0 . . . ó . . . fölösleges, majd csak magam gyújtok rá No . .. lehetne rosszabb is. Nem oly zamatos ugyan mint a nagyszerű bengocheák, miket boldogabb időkben füstöltem el Andalúziában; sőt némi­­kép paraszti ize van. De. most kiválóan jól esik. Akár a szomjas vándornak egy korty friss ital. Az élet nem is oly reménytelen, amilyennek néhány percczel ezelőtt hittem, bár sok tekintetben elég mostohán bánt el ve­lem. E perczben például lakásom sincsen. Készséggel ajánlottam föl neki a maga­mét. Mikor holléte után kérdezősködött, pi­rulva neveztem meg a távoleső utczát, a mely a véletlen kiszámíthatatlan szeszélyéből magá­ban rejtette az otthonomul szolgáló hónapos szobát. — Igaz, hogy a konyhán kell átmenni, hogy bejuthassunk, — mondottam szégyen­kezve, de villanyvilágítása van s az ablak egy elzárt kertre tekint. Biberach jólelküen sietett megnyugtatá­somra. — Az élet számos kellemetlensége kö­zött, hidd el, ez teljesen elenyésző. A fő, hogy nem kell szállástalanul kódorognom a téli éj­szakában. Az utcza különben is kedvező. Megpengette az asztal üvegét a pohárká­val, s a fizetőt kérte a felfigyelő pikkolófiu utján. — Egy Cordial rnedocom volt, Gyula, I s felém intett kezének egy elhaladó mozdu­latával. Bámulandó képességével eltalálta, hogy módomban van helyt állani érte. Groteszk elő­kelőséggel simult bele elaggott felöltőjébe. Odakünn fázósan tűrte föl a felöltő gal­lérját és kémlelődve tekintett szét a körúton. — A villamos kocsik, úgy látszik, nyu­govóra tértek már. Annál jobb, gyalog me­gyünk. A legkivánatosabb volna persze egy zárt fiakker, vagy legalább egy konflis, de nincs baj, Gedeon, a humorom szemlátomást kezd visszatérni. Fuj, ennek a szélnek semmi érzéke sincs a finomabb viselkedés iránt. Úgy csip mint egy bakakáplár. Kivette a czigarettatárczámat, melyet előbb szórakozottan zsebrevágott, udvariasan megkinált, aztán rágyújtott. — Az utcza határozottan kedvező, foly­tatta néhány pillanat múlva. Hajlandó vagyok szerencsés ámennek tekinteni ezt. A hosszú gyalogsétát enyhíti, hogy azon az utczán fo­gunk menni, melyben szeretőm lakik. Azt hi­szem három év múlt el, mióta utolszor láttuk egymást. Három éve lesz bizony. Szomorú, hogy eltelik az idő. Három év alatt mi történt ve­ién:, mit cselekedtem, amiről beszámolhatnék Biberachnak ? A kivilágított Rákóczy-utról egy elha­gyott mellékutczába fordultunk. Ódon paloták szegélyezték kétoldalt a homályos utczácska­­kat, régies czirádáikkal. A bezárt ablakok hal­­gatagoo és sötéten tűnődtek, mint egy fáradt aggastyán lehunyt szemei. A hold elvesztő fénye koronként megpihenve, lassan villant ál sima tábláikon és bizonytalan derengést tá­masztott a sötétségben. Rozzant czipőik sark­\

Next

/
Oldalképek
Tartalom