Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-24 / 21. szám
NAGYKÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szölö-utcza 4. sz. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K.- Megjelenik minden szerdán reggel. —--------:: Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „Tlyilt-tér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza., i f\ hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. Gentry és Politika czimen (N. Sz. A.) egy öt részből álló cikksorozatot irt, mely vezető helyen az Északkeleti Újságban jelent meg. Azt hallottuk, hogy a nevezett újság nehány zsidó előfizetője a czikksorozat miatt vissza szándékszik küldeni az újságot. Nem tudjuk, hogy megtörtént ez vagy sem, de ha megtörtént volna, nem valami okos dolgot követtek el az illetők. Először, mert (N. Sz. A.) czikksorozata nem árt a zsidóságnak, másodszor, mert ha ártana is : a struczcz- politika soha se vezetett czélhoz. Minden körülmények között bátran a szemébe kell nézni az ellenségnek, mert csak igy lehet eredményesen védekezni. A czikksorozatot nem az aktualitás szülte. Egészben véve olyan politikai tanulmány-féle. A dolgok mélyére való nézés nélkül, nagy vonásokban s nem elmélyedésre késztető, hanem inkább pillanatnyi hatásra számitó módon megirt munka, de mégis irodalom, amely megérdemel annyit, hogy e helyütt figyelemre méltassuk és megmondjuk az Írójának, hogy történelmi visszapillantásai meghamisítják a történelmet és hogy Kati (a gentry) nem fog kijönni, hiába hivja őt a fülig szerelmes néppárti udvarló. Váddal kezdődik a tanulmány; a gent- ryt vádolja avval, hogy a múltban könnyelműen és a saját rovására liberális volt és azért harczolnak ma minden vonalon ellene, mert most már nem hajlandó birtokait könnyelműen odadobni a. szabadkőműveseknek (értsd alatta mindenkor: zsidóknak). Keserű szemrehányással ilieti a nemességet, hogy megcsinálta a jobbágyfelszabadítás munkáját, mert „sehol se történt még meg, hogy a nemesség forradalom, sőt tulajdonképen a polgárság és parasztság különösebb kívánsága nélkül, önként, sőt lelkesedéssel adja tel előjogait, mint 1848-ban Magyarországon tette.“ Ennek megállapítása közben a konzerva- tizmust egészséges ösztönnek nevezi . . . A liberalizmus állandó betegsége maradt a magyar nemességnek és azt ostobán és a saját osztalyérdeke ellen gyakorolta az országházban, a megyeházán és mindenütt a közéletben, ellenben dédelgette a merkantilizmust. A tanulmány szerint a magyar gentry liberalizmusa az egyház- politikai reformok idején érte el tetőpontját és a gentry megbocsáthatlan bűnének tartja, hogy nem védelmezte meg szövetséges társát, az egyházat, azzal szemben, akivel együtt kellene saját existentiáját megvédeni. Ennél a pontnál pihenőt tart (N. Sz. A.) és hazabeszél egy kicsit. A tanulmány itt tényleg vezérczikké laposodik s a mig azt mondja, hogy a kormány- párti mágnásosztály ellenzékbe ment és a gentryk között alig ak ,dt a reformnak komoly ellenzője, arról panaszkodik, hogy az utóbbi években Szatmármegye közgyűlésén minden néppárti oldalról jövő hazafias indítványt leszavaznak. Ez után pedig egy axióma következik: Józan és jól felfogott érdek és liberálizmus két különböző dolog. A magyar gentry észretérése és a liberalizmussal való szakítása a darabontok érdeme. A lángralobbant naczionálista szellem ellen a szabadkőműveseket és a szo- cziáldemokratákat vonultatták fel, amiből kölcsönös gyűlölet született és megindult a harcz egymás ellen és tartott a koaliczió alatt is. A koaliczió vezetőiül parlagi genlryk kerültek a felszínre, korlátolt szellemű emberek, akik a szabadkőműves és liberális sajtó méltó czélpontjai voltak. A parlagi gentryekre szórt bántalmak miatt a régi szabadelvű párti gentry is észrevette, hogy neki a liberalizmus táborában barátai nincsenek, hanemcsak tűrik, mig az ők szekerüket tolja, lelkök mélyen azonban vesztét kívánják és arra törnek. A liberalizmussal való szakítás másik eredményezője az agrár-merkantil , érdekellentétek kifejlődése gazdasági téren. A tanulmány ezt az Omke akcziójának, a néppárt agrár- agitácziójának és az általános választójogi probléma felvetésének tulajdonítja. Innen datálódik a magyar gentry antiliberálizmusa és az agrár-konzervativ irány kialakulása. További részeiben a tanulmány Tisza Istvánnak tulajdonítja az agrárkonzerva- tizmus fejlődését és a néppárt előtérbe nyomulásával kérkedik, amit ez a csak gentry segélyével ért el. Befejezésül a választójognak ad egy óvatos és a felületesen szemlélő előtt si- mogatásnak látszó oldaldöfést és megállapítja, hogy a falusi nép szívesen marad tovább a butaság fertőjében és alacsony műveltségénél fogva, szívesen akczeptálja SÍRT AZ ANyÄM . . Anyámhoz kergetett megint az élet, Fiatal fővel, oly fáradt vagyok. Oly jól esik, ha mikor rája nézek És áhítattal ráborulhatok. 0 simogatja a hajam lazán És sir, az anyám . . . Én csókot nyomok kiaszott kezére És rászorítom zugó, bus fejem . . . S lelkemre száll bűnbánóan a béke, Mikor anyámat nézhetem S eldadogom akár a rossz gyerek: Anyám ... én ... jó leszek. A homlokára mély redőket véstek Az évek és a bánatok, S mit más anyák átélnek jót és szépet, Arról ő nem is álmodozhatott. Fejem még mindig jó kezén pihen És gondolatban összeolvadunk Anyám meg én, igy szivén a szivem, A fájdalomnak szent szobra vagyunk! Peterdi Andor. ROMEO ES JÚLIA. Irta. Bródy Árpád. Julia tizenhét éves, forró vérű leány volt. Mély tüzű szemére, mint kirojtosodott fekete bársony vetettek árnyékot hosszú szempillái. Testének vonalai kerekdedek és egy-egy haj- lásnál olyan, mint valami ó-kori rómainak, tógaredőzete. Az ilyen leányról mondják, hogy az Isten is szerelemre teremtettte! A lelki világa már nem mutatott ily határozott irányt. Valami keverékféléje volt a múltnak és a jelennek. Régebben jól ment sorsa s gondos iskolás nevelésben részesült. Kereső apja halálával azonban reászakadt az élet s munkájával kellett önmagát és özvegy anyját eltartania. A kenyérmunka pedig nagyon nagy változásokat visz végbe az ilyen gondatlan életet élő leány erkölcsi világában. De azért sohase tudja teljesen levetkőzni a múltat. Sohasem ítélkezik az ósdi vagy a modern erkölcsök törvényeivel, hanem mindig megalkuszik. Csoda-e aztán, ha fél-lelke, fél-élete mindig csak tragédiákat terem számára. A munka nappalát varrógép mellett töltötte. Ám esténként megállt a gépkerék és a műhely poshadt, munkás levegőjét nyitott ablakon át kikergette a szél. A rongy és elszabott szövetdarabok halomra az egyik szögletbe kerültek s a pamlagon átal alig esett reájuk egy-egy sugara a homályosan világitó lámpafénynek. Szemközt állott letakartan az elnémult varrógép, nem is sejtetve, hogy mennyi meleg lehellet hullott reá még imént, hogy zakatolása milyen forró vágyaktól ziháló kebelnek volt kisérő zenéje. Ebbe a félhomályu, rendezettlen és szegényes kis mühelyszobába várta Julia mindennap szerelmes vágyakozásban Rómeóját. Romeo szerény fizetésű hivatalnokember volt, a modern eszméknek lelkes hive, ki mélyen és odaadóan szerette Júliáját. Irodai munkáját abbahagyva, most is egyenesen hozzá sietett. Már ott ültek egymás mellett a kis díványon, s elmondogatják a szürke napi eseményeket. Nem értik azt meg csak a szerelmesek, hogy mennyi édességgel, mennyi varázzsal hatnak az ilyen apró köznapi dolgok is reájuk. Beszélgetésüket azonban meg-megakasztja egy- egy forró csók. S Romeo egészen magához vonja Júliát és szerelmes szavakaí sugdos. A láng gyorsan átragad Júliára, arczába szökik vére és odatapadó nézéssel tekint Romeo beszédes ajkára. — Julia higyj nekem, oszlassa el kételyeidet a bennem való egész bizodalmád. A véredre hallgass. Ennek igaz szava vau, mig az anyád meg a többiek szava hazug. Légy enyém . . . teljesen az enyém . . . — Rómeóm, édes Rómeóm... megtenném. Van már annyi ereje oktató beszédeidnek reám, hogy álszemérem nélkül megmerjem vallani: örömest vetném magam karjaidba. Csókjaink Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természethü fogpótlásokat aranyban és (vulkánit) kautschukban ; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: aranyNagykároly, Könyök-utcza II. hidak, koronák, csapfogak a legművésziesebb kivitelben. fogtechnikus.
