Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-06-07 / 23. szám
Nagykároly, 1911. juntos 7. VI. évfolyam. — 23. szám. NAGYKÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szölő-utcza 4. sz. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K.- Megjelenik minden szerdán reggel. =-----Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos: ROSENFELD ZSIGißOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. ' - } „nyilt-tér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza.'- n hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. „Szent háború“. Szóharczot jelentettek be a katonai perrendtartás ellen. Hogy szóharczot ígérnek, eltűrhető. Hisz egyebet nem tehetnek. De hogy mint szent háborút jelentik be az egész úgynevezett küzdelmet, hát — ez is eltűrhető. Egyszerűen azért, mert nem veszedelmes. Mert minden inkább, mint szent háború, a minthogy például Apponyi Albert, Polónyi Géza avagy Rakovszky István szájából még a kongregácziós küzdelem se szent háború. A bejelentett szent hadakozás miatt szükségesnek tartjuk idézni azt, hogy a nemzeti munkapárt utolsó értekezletén, az igazságügyminiszter, a katonai perrendtartást ismertetvén, előadott egyet-mást az előkészítő tárgyalások előzményeiről, melyeknél szükséges megállanunk, mert találóan világítják meg a szituációt. A miniszter igen diszkréten, „történeti előzménynek“ mondotta előadásának ezt a részét s mi is tartjuk magunkat az ő terminológiájához. Ezt a történelmi előzményt az igazságügyminiszter abban foglalta össze, hogy a mikor a Héderváry-kormány az ügyek intézését átvette, a katonai perrendtartásról oly tervezetet talált, mely egyazon szakaszban kontemplálta a nyelvkérdés szabályozását Magyarországra és az osztrák tartományokra. Ami annyit jelent, hogy e szabályozás elfogadása esetén az osztrák törvényhozás vitát folytathatott volna a katonai perrendtartás magyar nyelvi dispozicióinak lényegéről, e dispoziciók szavazás alá kerültek volna az osztrák parlamentben s végső eredményben az osztrák Reichsrat hozzájárulásától tétetett volna függővé a nyelvkérdésnek Magyarországon való szabályozása. Az igazságügyminiszter elmondotta, — hogy úgy Héderváry gróf miniszterelnök — mint ő maga is, már az első értekezleten kategorikusan kijelentették, hogy ezt a rendelkezést ők nem állják. Mert a rendezésnek ez a módja nem felel meg a magyar igazságszolgáltatás szuverenitásának és nem felel meg annak a jognak, melyet a mi területünkön föltétlenül gyakorolni óhajtunk. A Héderváry-kormány első dolga tehát az volt, hogy elvileg kimondotta, hogy a magyar bűnvádi perrendtartásban csak a magyar területre vonatkozó nyelvkérdés szabályozható. — Ebbe nem engedünk beleszólást az osztrák törvényhozásnak, melynek semmi köze ahhoz, hogy mi a magunk nyelvi viszonyait miképen szabályozzuk. Rendezze Ausztria a maga területén a nyelvi kérdést, úgy ahogyan akarja s ahogyan azt az igazságszolgáltatás érdekében jónak látja. Nekünk azonban itthon a szabad kezünket fönn kell tartanunk. Ebből az elvből indult ki a magyar kormány s igy jött létre az előterjesztett mai 80. szakasz, amely a területiség elvét gyakorlatilag is megvalósítja. A jogi helyzet tehát az, hogy lesz két egészen egyforma bűnvádi perrendtartás, — mely az alapelveket és a perrendtartás érdemi részét egyformán szabályozza s csak a 80. szakasz különbözik, amennyiben abban mi kizárólag a magunk nyelvhasználatát szabályozzuk s egyben utalunk arra, hogy az osztrák tartományokra nézve a nyelvhasználatot az ott fennálló jogsza-, bályok szabályozzák. r A kérdésnek ez a része tehát teljesen világos. A jelenlegi kormány az örökül kapott rendezést törvénytelennek, igazságügyi szuverénitásunkat sértőnek találta, fölborította, megkorrigálta. Teljesítette kötelességét. Elismerés jár neki a szilárdságáért. De van ennek a kérdésnek másik oldala is. A miniszter szavaiból ugyanis kétséget kizárólag kiderül, hogy a sérelmes dispo- zició, melyet ez a kormány nem állott, tényleg benne foglaltatott az örökül átvett tervezetben. Ebből más következtetést le nem vonhatunk, mint azt, hogy a koaliczió, amely ma annyira fölháborodik a területiség elve alól statuált egyetlen czélszerü- ségi kivételen, egyáltalában nem igen gondoskodott róla, hogy a területiség elvét az osztrák kormánynyal elfogadtassa. Mert ha a jelenlegi kormány örökül kap egy tervezetet, melynek alapján az elődje tárgyalt és ez a tervezet beleszólást enged az osztrák törvényhozásnak a nyelvkérdés magyarországi szabályozásába, igy annyi legalább is kétségtelen, hogy ez a sérelmes rendelkezés a koalicziós kormány uralma alatt még nem volt eliminálva. Vagy nem gondoltak rá, vagy nem tudták kiküszöbölni. Az összehasonlítás mindkét esetben a Héderváry-kormány javára üt ki. Az esetből messzemenő következtetéseket levonni nem akarunk. Csak annyit találunk mégis helyénvalónak megjegyezni, A gépházban. A gépházban pőrére levetkőzve Két meggörnyedt, komor ember gugol; Nem beszélnek, a szemük mindig kisirt, Csípi, eszi a gyilkos füstgomoly. A gőzkazán tüzét élesztik, szítják; Oly feketék, akár az ördögök, S egyik olykor eldobja vaslapátját, Mellét tépi . . . úgy fáj, amint köhög. A másik néz bután, most jött a gyárba, Nézi társát s az izzó gőzkazánba Csak lapátolja lassan a szenet. Ő nem tudja még, mi van itt a szobában, Hogy minden évben más ül a gépházban, S a gyár egy munkást mindig eltemet. Fényes Jenő. '3ÍL Vigasztalás. Husvét hétfőjén, Malsieux abbé, Aignes- lex-Pierre agg plébánosa dolgozószobájának ablaka mellett álmodozott. Érdekes, gondolkodó, ősz feje nem vallott a pap szokott tipusára és aki szobájában körültekintett, aligha hitte volna, hogy egy pap szentélyében tartózkodik. Malsieux abbé, szent életének üres óráiban archeológiával foglalkozott. Szobája telve volt régi képekkel, szobrokkal és aniphoza-töredékekkel. A tömött könyvállvány tetején egy karcsú nimfa állt. Feje nem volt, karját a magasba emelé és kínosan igyekezett az egyensúlyt, egyetlen lábán állva, fenntartani. De ez a márvány lábszár, melyet az évszázadok megkíméltek a pusztulástól, karcsú volt és ideges, mintha az élet lüktetett volna benne s a görög tunika redői, gyönyörű hájlásu derekat és keblet lepleztek. Mintha az elefántcsont, művésziesen faragott feszület is csak régiség gyanánt függne a falon. A nyitott ablakon beözönlöttek a kora tavasz enyhe, reggeli napsugarai. Balzsamos illat szállt be a kertből. Odakünn ébredt a föld S az ébredést, a zsenge tavasz ébredésének ezer apró csodája kisérte, amelyeknek felfogásához, szemléléséhez, mi emberek nem is bírunk elég finom érzékkel — csak az állatok csodálják a természet e titokzatos szinjátékát. Egy harmatos, virágos ág hajolt be az ablakon s három karcsú, bronzlevelü babérfa, mint egy diadalkaput képezve, egyenesen állt a pázsitos ut mentén. S az abbé gyönyörködött az ifjú, ébredező tavaszban . . . Felállt és lement a kertbe, melynek ajtaja állandóan tárva van. Amint az évszázados fáktól szegélyezett utón lefelé haladt, egy férfi állt meg a nyitott kapu előtt és köszönt. Az abbé feléje sietett. M. Saint-Feuil csendes napi sétáját tette. Köznapi dolgokról kezdtek csevegni. M. Saint-Feuil felesége egy év előtt megszökött egy ifjúval s azóta gyógyíthatatlan melankólia fogta el a férjét. Egyike volt a vidék leggazdagabb birtokosainak, negyven éves korában nősült és imádta ifjú feleségét. Az elmúlt év tavaszán éppen husvét hétfőjén, a fiatal asszony ragyogva, mosolyogva szállt a lépcső előtt várakozó autójába, hogy sétakocsizásra induljon —-----s többé nem tért vissza. A lépcső előtt virág zó orgonabokrokat még megfosztotta virágaitól és mikor beugrott az automobilba, az illatos virágok között, napsugaras mosolyával olyan,volt, mintha egy virágkosárban ülne. Éppen egy esztendeje hagyta el Aline M. Saint-Feuil-t. De a szökés rosszul végződött a hűtlen számára. Hat hét múlva hirtelen meghalt egy baleset következtében. Malsieur abbé behívta M. Saint-Feuil-t s amint egymás oldalán lépkedtek, a jóságos aggastyán szivével igyekezett vigasztalni őt. — Hallgassa meg a tanácsaimat, gyermekem, — amelyekre korom és az állásom is feljogosít. Ej, hiszem ön még fiatal s az élet Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természethü fogpótlásokat aranyban és (vulkánit) kautschukban ; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: aranyNagykároly, Könyök-utcza II. hidak, koronák, csapfogak a legművésziesebb kivitelben. László lei fogtechnikus.
