Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1911-05-31 / 22. szám

NAGYKÁROLY Tanítók az. állami népoktatás mellett. A szatmármegyei Általános Tanítóegyesület nagy­károlyi köre f. hó 27-én Mátészalkán ülést tartott. Megállapították, hogy egyes iskolák túlzsúfoltak és hogy Szatmármegyében még mindig sok az olyan község, ahol egy­általában nincs iskola. A nagyecsedi állami is­kola igazgatója a gyűlés keretében előadást tartott, amelyben a kizárólagos állami népok­tatás elodázhatlan sürgősségét hangoztatta. Az előadást a tanítói gyűlés egyhangú helyeslés­sel fogadta. Kereskedelem, ipar, közgazdaság. Megjutalmazott gözmalmi alkalmazott. A ke­rületi kereskedelmi és iparkamara közös bizott­sága szombaton délután ülést tartott, melyen kereskedelmi, ipari és munkás ösztöndijak ki­osztása felett határozott. Az egyik 50 koronás kamarai jutalmat Felomann Ábrahám nagy­károlyi gőzmalmi alkalmazott kapta. Uj tanfolyam a debreczeni fémipariskolában. Junius hó 8-án este 7 órakor veszi kezdetét a debreczeni m. kir. állami fémipari szakiskolán az autogén hegesztői tanfolyam. Ezen tanfolya­mon úgy elméleti, mint gyakorlati ismereteket szereznek ez uj eljárásban. A tanfolyam mind­össze egy hétig tart, amikor az esti órákban folyik a tanítás. — Felvehető hallgatók szá­mának korlátozottságánál fogva — csupán 15 hallgató vehető fel — ajánlatos, hogy az ér­deklődő iparosok mielőbb jelentkezzenek a szakiskola igazgatóságánál, Burgondia-utcza 1. szám alatt. Az Ipartestület jubileuma. A nagykárolyi Ipartestület f. év augusztus 27-én ünnepli meg fennállásának negyedszázados évfordulóját. Ugyanakkor lesz a testület most beszerzendő zászlajának felszentelése is. — Alkalom vállalkozásra. A szamosborhidi állami iskola felépítésére pályázat van hirdetve. Ajánlatok f. év junius 2l-ig a nagykárolyi m. kir. államépitészeti hivatalhoz nyújtandók be. Fömunkatárs: STERNBERG OTTÓ. Szénásy Gyula budapesti czég női divatkelmék tárházának specziális újdonságokban gazdag állandóan megtekinthető: Sámuel női divattermében. i-3 Eladó szőlő. A nagykárolyi szőlőhegyen, a főút mellett a bejáró közelében levő teljesen beültetett csinos lakással, gondozott lanká­val biró SiiSár-léle szóló eladó. Értekezhetni: Dr. Antal István ügy­véddel Nagykárolyban. 3—3 A valódi hires 5CO éves -.:t POZSONyi SEEHOFER NÖVÉNV-BÓLZSAM elismert legjobb és legrégibb házi­szer. Kitűnő mindama bajok ellen, melyek rossz emésztés vagy eldugulás, folytán állottak élői u. m. emésztési zavarok, májbaj, bélrenyheség, kólika, agyvérsze, génység, aranyér s hasonló bán- talmak ellen. E kizárólag növénye- alkatrészekből készült szer hatása kifogástalan és a testre jótékony, enyhe, miért is még a leggyengébb természetűek is meggondolás nél­kül eredményesen használhatják. Számtalan elismerő levél bizo­nyítja a P0ZS0MYI SEEHOFER NÖVÉNY-BALZSAM jóságát, mely­nek valódiságát a kék csomagolás és az itt látható vörösrák védjegy bizonyítja. Ügyeljünk a „FÖLDES“ aláírására. Min­denütt kapható, ahol nincs raktáron, ajánlatos, hogy közvetlenül rendeljük a v v v FÖLDES LÁSZLÓ YÖRÖSRÁK GYÓGY- TÁRÁBÓL, POZSONY, MIHÁLY ÜTCZA 19. I üveg ára 70 fill. Postán utánvéttel bérmentve 4 K 60 f.-i EGGER ÉMULSIO csak e védjegygyei valódi. Minnden szülő adjon hideg időszakban gyermekei- eek EGGER EMULSIOT, mert ez erősiti a gyermeket, lőmozditja a csontképződést, .fejleszti és táplálja. Hatásos ellenszere a köhögésnek, gyomorrenyheségnek. Megbecsülhetetlen fogzás idején, Hírneves orvosok ajánlják, mert a legjobb csukamájolaj preparátum, nincs kellemetlen szaga, jóizü, könnyen emészthető és elejét veszi a különféle gyermekbetegségeknek. Egy üveg ára 2 bor., a gyógyszertárakban. Postán 3 üveget bérmentve S koronáért a pénz előzetes beküldése után vagy utánvéttel küld : „Nádor gyógyszertár,“ Budapest, VI., Váczi-körut 17. Kapható: Hahn János gyógyszertárában Nagykároly. Az Arany János (Kálmánd) utczán egy négy szobából és az összes szüksé­ges mellékhelyiségekből álló úri lakás folyó évi augusztus hó 1-től kiadó. Értekezhetni: Lochmáyer Márton. 3—3 háztulajdonossal. ,M-Í-í-t?“ — Papa megengedte! Hisz’ valódi JAC0BI- élef A n t i n i C 0 t i n-czigarettahüvelyek fadobozban!“ Vigyázzon! Csakis a „J A C 0 B I“ jelzéssel valódi'. Minden fadoboz érdekes Röntgen-képeket tartalmaz. könyvtáraiknak megsérült könyveit, tanulók tankönyveiket, hivatalok törvénykönyveiket legolcsóbban és legjobban a Manyák és Tóth modern könyvkötészetében köttethetik be Nagykároly, jókai-uteza 2. valamint mindennemű értékpapírt rendes napi árban veszek és eladok. EhRENSCEIN MÓR, Nagykároly. Honvéd-u. Vizhatlanság 1 t Szigetelési r Nedves pinezék és lakások, áru- és terményraktárak, souterrain-helyíségek töké­letes szárazzá tételénél, víztornyok, vizmedenezék, fürdők uszómedenezéinek, gáztartálymedenezék, csatornák, emésztőgödrök, kábel-aknák tökéletes vizhatlani- tásánál alagutak, hidak, átereszek boltozatainak, alápinezézett udvaroknak vízhatlan lefedésénél, repedésmentes, saválló padlók és falburkolatok előállításánál, gyárakban, műhelyekben, sörfőzőkben, vágóhidakon, stb., stb., szóval mindenhol, hol a talaj nedvessége, zápor, talajvíz és sok savanyu gázok és vizek káros hatása ellen vé­dekeznünk kell, mintegy nélkülözhetetlen a ,,B I B E filmanyag. — Nedves pinezék és lakások szárazzá tételét és mindennemű szigetelési munkálatot teljes garantiával vállalunk. — Használati utasítást készséggel küldünk! — „BIBER“­művek kerületi képviselője: ___ »V . yom. Manyák és Tóth, Nagykároly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom