Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-06 / 49. szám
Nagykároly, 1911. deczember 6. VI. évfolyam. — 49. szám NAGYKÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szölő-utcza 4. sz. Előfizetési érák: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K. ■ .. - Megjelenik minden szerdán reggel. ...........: Felelős szerkesztő és laptulajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „Tlyilt-tér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes szántok nem adatnak el. Küzdelem a üxüof ellen. Az emberiség jobbjai mindenha arra törekedtek, hogy az életet minél könnyebbé, harmonikusabbá tegyék. Az emberek, kik az ősidőben csak önös czéljaikat tekintették, csakhamar belátni kezdték, hogy ami az egyiknek hasznos, a másiknak legtöbbször kártékony s mert a „ma nekem, holnap neked“ elve már akkor is érvényesült, rákellett jönni arra a tapasztalatra, hogy a boldoguláshoz feltétlenül szükséges a szervezkedés, mely végső eredményeként a mai társadalmi rendhez vezetett. Ez a társadalmi rend alapja a mai életnek. Születésünktől fogva, már mint öntudatlan csecsemők, halálunk órájáig annak a keretében mozgunk, dolgozunk, pihenünk, szórakozunk és — nélkülözünk. Mert a társadalmi rend sem egyéb, mint a haladó kultúra vívmánya, ama kultúráé, mely annyi áldást — és annyi nyomort teremt. A munkanélküliség például, abban az értelemben, mint az korunkban a szocziális bajok egyik legveszedelmesebbjét képezi, a régi, kulturátlan időkben ismeretlen fogalom volt. Henyélők, tunyálók, restek voltak mindenkoron, de olyanok, akik dolgozni szeretnek, de kenyeretadó munkát nem kaphattak volna, újabb időig nem akadtak. Még most is találkoznak öregek, kiknek nem fér fejőkbe, hogy aki dolgozni akar, ne kaphasson munkát, bizonyságául annak, hogy a munkanélküliség nagy szocziális baját az ő ifjú korukban még nem ismerték. Ma ez a rettenetes mizéria Európának csaknem minden országában keseríti el nemcsak maguknak a munkanélkülieknek, hanem felebarátjaik életét is. A szoczioló- gusok tanakodnak, hogyan lehetne a bajnak, mely különösen télviz idején harapó- zik el, elejét venni. Tavaly ez ügyben nemzetközi konferencziát is tartottak Párisban. A legkülönfélébb orvoslatokat ajánlották. Ezek között bizonyára a legsilányabb, mely a jóltevéssel kívánja a bajt enyhíteni, a legjobb, mely közmunkák szaporításával keresetet kíván adni a munkaképes foglalkozásnélkülieknek. Az önérzetet alacsonyig kegyelemfillérek még elkeseredettebbekké teszik a sors üldözöttéit, a kiérdemelt kereset ellenben önelégültekké teszi őket. A szocziológusok emberszerető törekvései dicséretet érdemelnek ugyan, de a kérdés megoldását ezektől a törekvésektől hiába várjnk. Ehhez le .relébb szükséges a baj kutforrását keresni, melyet nagyon könnyen meg lehet találni. A bérharczok a munkanélküliség kérdésének fejtegetésénél számításba nem jöhetnek, mert a sztrájk vagy a kizárás mesterségesen idéznek elő munkanélküliséget, amely rövidebb-hosszabb idő után, mi- helyt a munkaadó a munkásokkal meg<y egyezik, megszűnik. A keresetetnyujtő munka ez esetekben nem is hiányzott, csak feltételei nem konveniáltak az egyik vagy másik félnek. Ha keressük, mily arányokat ölt az igazi munkanélküliség Európa egyes országaiban, tapasztalhatjuk, hogy az Angliában sokkal kisebb méretű, mint például Portugáliában. Francziaországban nincs annyi munkanélküli, mint Ausztriában, Magyar- országon nincs annyi mint Olaszországban, de sokkal több, mint Németországban, természetesen mindig az illető országok lakosságszámához viszonyítva. Nálunk egyébiránt a baj az utóbbi években némileg csökkentHa ezeket figyelembe vesszük, rögtön észrevesszük, hogy a munkanélküliség fordított arányban áll a közgazdaság fejlődésével, — vagyis ott találnak legkevésbbé munkát az emberek, hol a közgazdaság maradi. Ebből pedig következik, hogy a munkanélküliség voltaképpen teljesen alárendelt részletkérdés, a vele való foglalkozásnak szükségessége pedig nem egyéb, mint a közgazdaság szegénységi bizonyítványa. Ezzel nem akarjuk mondani, hogy a szocziológusok törekvései a baj enyhítésére fölöslegesek, csak azt, hogy teljes, gyökeres orvoslást csak a közgazdaság edzése hozhat. A közgazdaságot, mint az általános jóllét, teremtőjét kell intenzive fejPáros csillag. Nagyságos Asszonyom I Amint ma este az előadásról hazaérkeztem, Íróasztalomról egy parányi fehér jószág intett felém, mely közelről megtekintve levélnek bizonyult. Azt Írja, hogy a darabban, melyet Írtam és melynek hősnőjét Ön oly utolérhetetlen művészettel órzékiti meg a színpadon, megtalálta önmagát és megtalálta végre azt, kit éveken át hiába űzött, kereset, a férfit, kit szeretni tudna. Hah, tehát én volnék az a férfi?! Én? Gondolkodjék csak, eszméljen kissé . . . De nem: előbb egy történetet kell Önnek elmondanom. Egyszerű, mindennapi történet, melyet, ha nem tartoznék ide, bizony nem is volna érdemes elmondani. Lakott egyszer egy óriási bérbáz kicsinyke udvari szobájában egy szegény, de törekvő orvosnövendék. Picziny volt a szoba és sötét, vasrostélyos ablaka egész börtönszerüvé tette, de az ifjú nem cserélte volna fel a legszebb kastélylyal sem. Megmondjam-e, hogy miért? . . . A fiatal ember tanult szorgalmasan, megfeszített erővel. Mikor az utolsó szigorlatot is kitűnő eredménnyel letette, nem volt neki elég nagy ez a világ. Mintha szárnyai lettek volna, nem is futott, hanem repült haza. Ut- közben azonban mégis vett annyi időt magának, hogy betérjen egy virágcsarnokba és gyöngyvirágból, fehér rózsabimbókból csokrott kötte- sen valaki számára e gyönyörű nap emlékére. Azt a szerencsétlen csokrot az édesanyja nekem visszaküldte. A kísérő sorokat... azokat Kegyed irta hozzá. Most is itt őrzöm a fiókomban. Előveszem az elsárgult, összegyűrt levélkét és nézem . . . nézem, összehasonlítva mai levelével. Sajátságos! Azok a sorok sokkal nyugod- tabb, határozottabb vonásokát mutatnak, mint ez a mostani. Hivatás . . . fényes jövő“, „ragyogó pálya“ stb. stb. Ezek a hangzatos frázisok mind oly kemény, szilárd vonásokkal voltak odavetve, mintha mindegyik érezte volna hivatását: Igen, nekünk sziklafallá kell emelkednünk e két bohó gyermekszív között. Ki lehetett belőle olvasni, hogy csak kaczérkodott velem, csak játszott a szivemmel, de nem szeretett, nem egy cseppet sem. Egy tizenhétéves leányka még nem ismerhette e szenvedély végzetes komolyságát. Kis pille volt még, mely virágról-virágra lebben, de nem pihen meg sehol hosszasabban. Tudtam ezt és éppen azért hittem és reméltem. Hogy miben, talán magam sem tudnám most már megmondani. Talán határtalan, önfeláldozó szerelmemben, melynek ereje végre is diadalmaskodni fog. Csalódtam. Nem diadalmaskodott. Csak kikaczagták, sárba dobták. Sehogysem tudtam ebbe beletörődni. Azon nap, például, midőn Önért csakugyan eljött a mama és a nagynénik által megálmodott „királyfi“, egy csinos grófi maecenás képében, aki hivatva volt a halvány csillagocs- kának fényt és ragyogást kölcsönözni, — elő kellett kerülnie az Íróasztal fiókjából ama ob- ligát forgópisztolyr.ak is! Ne ijedjen meg1 Amint a következmények mutatják, nem lett semmi különös bajom. Elhibáztam a lövést. Felgyógyultam. Ön, hála tagadhatianul fényes tehetségének, meg a magas pártfogásnak, rohamléptekkel haladt a dicsőség utján. Ostrommal vette be a közönség szivét, amely lázba jött, hacsak a nevét halottá. Ez a láz inficziált engem is. Valami leírhatatlan érzés fogta el valómat, valahányszor a nevét olvastam, vagy játszani láttam. Irigységgel, gyűlölettel eltelve néztem a magasba, hol egyedül, mint egy üstökös tündökölt. Lelkem folytonos forrongásban volt, amikor engem, a jelentéktelen semmiembert visszautasítottak, milyen jogosan nevettek engem, mikor a szép, boldog jövendőt festettem ragyogó színekkel, amelyet számára teremteni fogok! Szép 1 . . . Esetleg egy megyei főorvosi állás egy csendes, nyugalmas, félreeső vidéki városkában, háromszobás lakás, egy cseléddel ?... Ahol ünnepszámba megy a kaszinóbál, vagy népkerti mulatság. És az elérhető boldogság tetőfoka egy-egy jobban sikerült uj toillettben végigsétálhatni a korzón. Ha-ha-ha! És e hangulat hatása alatt megírtam a „Vergődés“ czimii színművet, melyben a hősnő szerepét egyenesen Önnek szántam. _____ Na gykároly, Könyök-utcza II. Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természethü fogpótlásokat aranyban és (vulkánit) kautschukban ; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: arany- .......... hidak, koronák, csapfogak a legművésziesebb kivitelben................... fogtechnikus.
