Nagykároly, 1910 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-28 / 39. szám
Nagykároly, 1910. szeptember 28. V. évfolyam. — 39. szám. FnháC7^tÍ IHjiforom Készitek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természethü fogpótlásokat aranyban I JjPllfj "|000 1 UtUUlOH IlllUcI Cili. és (vulkánit) kautschukban ; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: arany- UÜULlU JlIIU Nagykároly, Könyök-utcza II ................... hidak, koronák, csapfogak a legművésziesebb kivitelben....................... fogtechnikus. NAGY KÁROLY A ié nejeit Tegnap megnyílt az országgyűlés képviselőháza és ez azt jelenti, hogy a hosszú nyári szünet után széles ez országban minden vonalon megindult a munka. Mert szomorú és í'urcsa dolog ugyan, de úgy van, hogy Magyarország közélete, ipari, kereskedelmi és közgazdasági ügye, egyszóval mindene a parlament körül forog. Es ha a dunaparti kőcsipkés palota góthikus kapui bezáródnak, az ország szívverése is majdnem megszűnik. Ez pedig azért van, mert mindent felülről várunk. Hiányzik az önállóságunk. A kezdeményezésre nincs elég akaraterőnk. Felsőbb lökésre mozdulunk csak meg. Ez az oka szegénységünknek és a kultur- népek versenyében való elmaradottságunknak. Azonban a legfőbb ideje, hogy ősi tunyaságunkat levetkőztetve, minél lázasabban szakítsunk a Pató Pál-féle elvekkel, ha nem akarjuk, hogy az általános fejlődés robogó vonata halálra gázoljon bennünket. A tegnap megnyílt kepviselőház jelentéktelen formai dolgokkal foglalkozott. Az igazi munka, amely után már régen epedve vágyunk, csak ma kezdik. Munkálkodását a parlament a polgári perrendtartás tárgyalásával kezdi meg. Az uj perrendtartás jelentékenyen egyszerűsíti, gyorsabbá és főleg olcsóbbá teszi majd az igazságszolgáltatást. Azután következik a többek között, a jövő évi költségvetés tárgyalása, amely minket, nagykárolyiakat közelebbről is érdekel. Illetékes helyről nyert értesülésünk szerint a kereskedelemügyi tárcza költségelőirányzatának keretébe a nagykárolyi vasúti állomás uj es nagyszabású épületének költségei is fel lesznek véve, amiből kifolyólag az állomási épület építése a jövő évben feltétlenül megkezdődik. De mindezektől eltekintve is, nagy, fontos és immár elodázhatatlanul sürgős feladatok várnak az országgyűlésre. A múlt kormányzat nagy bűnét kell jóvá tennie. A múlt kormány által gonosz szándékkal a nép testén ejtett sebeket kell mielőbb meggyógyítania. A megélhetést kell olcsóbbá tenni, a nép vállait nyomó súlyos gondokat kell könnyebbe tenni. A kulturátlanságot, a kivándorlás pusztítását, az elviselhetetlen drágaságot kell megszüntetni. A beteg közegészségügy is gyógyításra vár. Munka- alkalmakat kell teremteni, ha azt akarjuk, hogy a koaliczió uralma alatt botrányosan elzüllött közviszonyok gyökeresen megjavuljanak. Az előzmények után csak jót és hasznosat remélünk ettől a parlamenttől — már amennyire jó és hasznos dolgot az általánosság szempontjából egy osztályparlament alkotni képes, — amely meg kell, hogy mutassa, hogy érdemes a választók bizalmára és akar és tud is dolgozni. A parlament megnyitásával egyidejűleg megpezsdül a szatmármegyei közélel is, amely a nyáron szintén pihent. Az október 13-án tartandó őszi közgyűlésen egy egész halmaz fontos közérdekű ügy kerül elintézés alá, a többek közölt a megyei telefon-hálózat ügye is, amelynek égető hiányát különösen az ököritói és a jánki tüzkatasztrófák idején tapasztaltuk szomorúan. Kár, hogy a törvényhatósági közgyűlés október 13-ára lett kitűzve, valószínűleg elnézésből, mert ekkor van az izraeliták legnagyobb ünnepe, Jóm kipur, vagy hosszú nap s igy a körülbelül 70 izraelita törvényhatósági bizottsági tag a fontos gyűlésen ott nem lehet. A munka reggelén vagyunk, azonban Nagykárolyban mindjobban sötétedik. Nem képletes beszéd ez. Vasárnap ejjel például, sürü fellegek borították az eget. Vak éjszaka, sürü sötétség volt és már 9 és fél órakor a város területén egyetlen utczai lámpa se égett. Az emberek kézi lámpással jártak az utczán, akárcsak Porteleken, amikor karácsonyi éjféli misére mennek ... Sötétség az utczákon, sötétség a városatyák fejében! Ez a sötétség aztán mindent hatalmában kerít. Még a lelkeket is. A helyi közgazdasági életet már régen feketébe vonta. Vájjon lelvirrad-e nálunk is a munka reggele? Kétséges. De azért mi nem csüggedünk. És tisztünkhöz híven, harsány hangon kiáltjuk be a nagykárolyi közélet vak éjszakájába. — Világosságot 1!! A szabaditás. Irta: J. H. Rosny. Az Edouard Targe kedvesét bámultuk, ahogy a hullámzó tengerben apró lábait fürösz- tötte. És Myron igy szólt: — Nos, öreg Simonot, még mindig reménykedsz? — O, nem, — mondta csendesen Simonot, — belátom, hogy tévedtem: ez a kis leány sohasem lesz egyikünké sem... Targe nevével ajkain fog élni és meghalni... És kérdem tőletek, hogy miért? Nem gazdag, őszintén csúf és a föllépése egyáltalában nem elegáns . . . A modora sem kellemes... a társalgása utolsó, szeszélyes, mogorva, sokszor goromba is: most mondjátok, miért ne szerethetne inkább engem ... — Ki szemrevaló, csinos arczu fiú vagyok, selymes szőke bajuszszal, hóditó modorral, számtalan pénzeszsákkal, — vetette közbe nevetve Darville. — De Louisette Edouard Target szereti és nyomós okai vannak. . . . Nem titok, hogy Targe a Butta-dux-Cailles negyed valamelyik hírhedt utczájában szedte föl, ahol a szegény teremtés rémes életet folytatott. Jól ismerte az ütlegeket, a rúgásokat s a késszurást. És estéről-estére a boulevard és az avenue dTtalie aszfaltját rótta szakadatlanul. Julot, a hírhedt apache tulajdona volt és ha Julot megígérte, hogy vér fog folyni, hogy nyomorékká tesz, hogy megöl egy asszonyt, hát még mindig megtartotta a szavát. Elmondom, hogy hogyan lett e szegény leány a derék fiú rabszolgája. Lousisette elég jó családból származik. Az anyja egy jó kis bourgeoise volt, az apja könyvkereskedő a quai des Augustin-en, de megbukott. Ez a szelíd kis házaspár nem a struggle for life számára született. Az anya beteges volt, a férfi álmodozó és gyenge. A gyermeküket határozatlanul, rendszertelenül nevelték. Szomorú hajlékukban a nyomor volt az ur többnyire. Tiz hónapi időközben kórházban haltak meg mindketten és Louisette egyedül maradt. Tizenöt éves volt és némi ügyességre tett szert a varrásban és hímzésben. Ebből tartotta fönn magát. Tapasztalatlan kis leány létére nem tudta, hogy menekülnie kell e negyedből, hol minden lépésnél száz veszély leselkedett rá. Igaz ugyan, hogy kis padlásszobáját potom áron bérelte s hogy elfoglaltsága ' mellett gondolkozni sem ért rá. Hogy már akkor is elbájolóan szép volt, felesleges külön megemlitenem. Jellemileg becsületes, erkölcsös volt, de a végtelenségig félénk és bátortalan. A negyed lóhütői csakhamar észrevették. Érthetetlen, hogy egy féléven keresztül miként sikerült neki éberségüket kijátszani, nagy szerencse volt ez a szerencsétlenségben. Végül Julot, a nagy Julot vetette rá a szemét. Követni kezdte és nem hagyta kétségben szándékai felül. — No, no, csak ne kényeskedj — kiáltotta kezdetben. — Át kell menned rajta. Julot elhatározta, hogy Julotné leszel!. .. Nem lesz rossz dolgod. Áttul függ, hogyan viseled magadat. Julot olyan volt mint egy varangy, egy egyenes csontja nem volt, undok feje előrehajolt, olaj, pálinka és érett sajtnak a szaga vette körül állandóan. A leány oly félénk, akit nyomorultan, de szelíden neveltek, remegett láttára, mint a bárány, ha a tigris leheletét érzi. De a félelme nem volt nagyobb az utálatnál. Szótlanul menekült előle, ki undok szójátékokat röhögött a fülébe és üldözte bűzös leheletével. — Nem érdemes... Ha Afrikába is sza- lannál, oda is e’mennék érted ... Át köll menned rajta... Nem ilyen fábu faragták azt, aki kifog rajtam. Három hete tartott már e kínszenvedés s a gyermek nem mert aludni többé. Remegve húzódott meg kis padlásszobájában, tudta, hogy vadállat kerülgeti a hajlékát, minden reccenésre, minden neszre szívdobogást kapott. Egy éjjel, amikor nagy keservesen álomba merült, gyanús nesz riasztotta föl hirtelen. A kulcscsal bezárt ajtó, im nyitva volt és az ajtónyilásban egy aiak körvonalait pillantotta meg. Sikoltani akart, de nem tudott... Mintha vasmarok szorította volna át gégéjét. De elment volna a kedve is tőle Suttogó hang förmedt rá a csendből: — Ne visits! Ha csak megmukkansz, hát kiszoritom belőled a lelket. Nem hiába gyüt- tem . . . Bezárta az ajtót. Lábujjhegyen közeledett és a puha léptek még nagyobb rémülettel töl-
