Nagykároly, 1910 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-28 / 39. szám
Vármegyei közigazgatás. — Vármegyei pótadók. Az alispán az 1883. XV. t.-cz. 10. §-a értelmében arról értesíti a törvényhatósági bizottság tagjait, hogy az október 13-án tartandó őszi rendes közgyűlésen a következő vármegyei pótadók megszavazását fogja javaslatba hozni: 3/4°/o közművelődési czélokra; UAüYo tisztviselői nyugdíjalapra; l1/2°/o a h. é. vasutak segélyezésére felvett kölcsön törlesztésére; IbWo a különféle czélokra felvett kölcsön törlesztésére. él választójog és a szatmári gyűlés. A helybeli néppárti újság újból kereket akasztott velünk. Megírtuk nem régen, hogy ezzel a lappal többé szóba nem állunk. De mert a felelős szerkesztő a lap legutóbbi számában tájékozás végett tudatja, ,hogy több mint két héten át távol volt, az „É. U.“ szeptember 4, 11 és 18-iki számának szerkesztésében közvetlenül részt nem vett s igy azzal a hátulgombolós nadrágu irásmodorral, amelylyel távollétének ideje alatt lapját Írták : nem azonosítja magát, mégis megtiszteljük azzal, hogy reánk vonatkozó tévedéséről felvilágosítsuk. A néppárti újság a szatmári gyűlés kapcsán az általános választójogról elmélkedvén, szomorú jelenségeknek tartja, hogy „a radikális eszmék előharczosa a Nagykároly, ellenséges indulattal czikkezik a szatmári gyűlésről. Nyilván bekerült a kormány hatalmi szférájába. Ez az ami nálunk oly nehézzé teszi az elvi alapon való küzdelmet, soha se lehetünk biztosak az áruló, a zászló elhagyásával szem- ben“. (N. Sz. A.) a szatmári gyűlés szerinte jó sikerű voltát a haladásellenes napi sajtó tendencziózus tudósításai nyomán állapítja meg. Hogy ezek a tudósítások milyen alaposak voltak, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a gyűlésen jelen volt 3—400 embert 5COO főnyi tömeggé fújták fel. A Nagykároly tudósítója ott volt a gyűlésen és az ott szerzett közvetlen benyomások alapján irta meg tudósítását. Ha (N. Sz. A.) is ott lett volna, meggyőződhetett volna, hogy tudósításunk nem „ellenséges indu- latu“,hanem hü leírása a gyűlés hangulatának. Ismételjük és határozottan állítjuk, hogy az általános választói jog lobogója alatt rendezett gyűlés nem a választói jog ügyét szolgálta. A gyűlés az ismert szatmári élelmességgel tötték el a leányt. A fogai vaczogtak. Halálos aggodalomtól gyötört tekintet érte kínzója ar- czát. De az óriási kéz nem volt kíméletes. Hiába kapálózott, hiába védekezett, hiába harapott, rúgott, nem menekülhetett. Aczélnál is erősebb izmok ragadták meg. És a rettenetes negyed néma hallgatással tűrte a vadállat becstelen tettét, senki sem sietett az ártatlanság védelmére, mintha az őserdőben lettek volna. A leánynak maradt annyi ereje, hogy e kérést megkoczkáztatta: — Kegyelem . . . irgalom! Nézze, ott van a fiókban öt frank . . . vegye el Julot ur . . . magának adom ! — Nem várhatsz? — mondta a rettenetes ember. — Mindjárt magamhó veszem . . . most a kisebb gondom is nagyobb anná’ ! A két óriási kéz lesújtott s a zerge sem tehetetlenebb az oroszlán karmai között, mint volt ez a szegény kis leány — hóhéra kezében. —- Igen — folytatta — Darville — rémes história ez, de amely mindennapos a világ leggyönyörűbb városában, Párisban. S a kis Loui- sette hosszú, kínos, halálos aggodalomban élt azután együtt a csavargóval, kitől szabadulni többé nem állott hatalmában. És még hozzá ezer és ezerszer kellett végigrónia esténként a d’Italie-negyed bűzös, szennyes aszfaltját. Mert az embernek pénz kellett borra, élelemre, lakásra, hogy arról a pénzről ne is beszéljek, NA G Y K A R O L Y kieszelt két rejtett czélt szolgált. Az egyik tüntetés a munkapárt ellen, amelylyel nehány szatmári stréber Szatmárvármegye főispánjának orra alá akart borsot törni; a másik: tüntetés a szatmári megyeszékhely terve mellett. Ezt az eljárást nem nyelhettük le szó nélkül, mert a munkapártnak, egyéb számos érdemei mellett örök dicsősége marad, hogy megtisztította az országot a koaliczió szennyétől és hogy a választásokon olyan hata^as csapást mért a néppártra, amely miatt ez előbb vagy utóbb, de menthetetlenül el fog pusztulni. Amit pedig a gyűlés egyik szónokával, Haypál Benő budai ref. lelkészszel a szatmári megye- székhely melletti hangulat keltés érdekében mondattak, az egyenesen felháborító volt. A Nagykároly mindig az igazságot kereste. Tettük ezt most is, noha a szatmáriak az általános választói jog ragyogó selyemleple alá rejtették azt a fejszét, amellyel a főispánra é,s Nagykároly városra akartak orvul lecsapni. És csak elfogulatlanságunkat mutatja, hogy jóllehet a gyűlést „liberális elmek“ rendezték, mégis a valóságnak megfelelően irtuk róla. Vakmerőség és nevetségesség minket a választói jog árulóinak titulázni. Minket, akik Szatmármegyében a legelső szószólói voltuk az általános választói jognak. Akik e miatt példátlan üldöztetésnek és hajszának voltunk kitéve. Minket, akik már akkor is nyiltan érintkeztünk a választói jog apostolaival, amikor még azok neveinek kiejtését is hazaárulásnak minősítették. Tessék jól megérteni (N. Sz. A.) ur, nyiltan és nem titokban és bujkálva, mint más valaki. De egyáltalában, hogy mer az „E. U.“ az általános választójogról Írni. Nem fél, hogy kikap a mama-újságtól, az Alkotmánytól? Hiszen ez szombati számában kijelenti, hogy korainak tartja a választójogról szóló törvény- javaslat beterjesztését és hogy a néppárt nem fog éppen kellemetlenül meglepődni, ha ez az őszi ajándék elmarad. Van-e, kell-e ennél finomabb, világosabb, sőt feketébb árulás ? Kabaré után. Grün féld: Ka’ báré, ká’ báré I Aber gor ká’ báré ! . . . Irodalom, művészet. — Nagy művészi kiállítás Nagybányán. A nagybányai festő-kolónia és festőiskola a jövő évben ünnepli meg fennállásának tizenötödik évfordulóját. Ez alkalomból a festőiskola nagyszabású, országos jellegű képkiállitást rendez, melyen mindama mesterek képviselve lesznek müveikkel, kik a lezajlott tizenöt év alatt akár a nagybányai festőiskolának, akár a kolóniának tagjai voltak. Százakra rúg azoknak az értékes képeknek száma, melyek Nagybányán kéamit Julot barátunk a lóversenyekre vitt, lévén szenvedélyes játékos. Egy este a városháza előtt Edouard Targe-zsal találkozott Louisette, ki, mint tudjátok néha ezekben a sötét negyedekben csavarog. Meglepetve látta e finom, törékeny, bájos kis teremtést . . . elvitte vacsorázni ... a pezsgő hatása alatt kitudta titkát és egyszerűen megszöktette. Louisette eleinte ellenkezett, Julottól való esztelen télelmében; de érezvén a pártfogója hatalmát, megnyugodott lassanként. Azonban majd, hogy igen rosszul nem végződött a dolog. Julot kifürkészte rejtekhelyét és fenyegető levelekkel üldözte. Egy ködös estén pedig ,egyszerre előttük termett az Opera mögött. Éjjeli egy óra lehetett. Az utczán a rossz idő miatt senki sem járt. Julot kihúzta hatalmas, élesre fent kését és szabad választást engedett Tragenak: visszaadja szépszóra jogos tulajdonát, vagy pedig a késsel szerzi vissza, ami őt megilleti. Targe állandóan revolverrel jár és tud is vele bánni. A villogó éles kés láttára egy pillanatig sem habozott, kihúzta fegyverét és két jól irányzott lövésre Julot összerogyott ... A Lariboisiére- kórházban, hová haldokolva vitték, még az éjjel kilehelte undok lelkét . . . Most már tán megértitek, hogy miért becsüli többre Louisette az ő Edouardját e nyomorult sárteke minden nadrágot viselő teremtményénél. szültek s melyek nemcsak Magyarországon, de a külföldön is nagy feltűnést keltettek. Festőművészeink annyira lelkesednek ez ideáért, melyet Thorma János vetett föl, hogy ez a nagyfokú lelkesedés és ügybuzgalom az idea megvalósítását szinte előre biztosítja. A város természetesen nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is támogatni fogja a kiállítást. A kiállítás mintegy két hónapig lesz nyitva s annak támogatásától bizonyára az állam sem zárkóznék el. A kiállítás rendezése tárgyában Thorma János most dolgozik az elaboratumon, melyet a városhoz fog benyújtani. — Megyebeli festőművész. Bornemisza Géza festőművész képeiről, a melyeket a f. hó 11-én megnyílt Művészházban állított ki, a lapok kivétel nélkül elismerően emlékeztek meg. így a „Vasárnapi Újság“ a következőket Írja : „Bornemisza Géza képei erősen magukon viselik még mesterének az impressionisták kiállításán látott Mathissének hatását. Tájképei nemkülönben képeinél sokkal jobb akt tanulmányai a legmodernebb művészi irányokat kedvelők tetszésére számíthatnak.“ Egyáltalán az irányadó sajtó kivétel nélkül felemlitésre és kritikára érdemesítette a feltűnést keltő képeket. Azért említjük fel mi is külön ezt a művészi hirt, mivei Bornemisza Géza megyénkben, a kit a vármegye közönsége pár év előtt ösztöndíjban is részesített s aki Párisban, Münchenben és Olaszországban végzett tanulmányai befejezte után jelenleg a kecskeméti művészkolónia tehetséges tagja. Zenés botrány. Nagykárolyban megkezdődött a szezon. Válság a zenemükethelők egyesület ében. Csúnya kis zene-hona képezi most köz- érdeklődés tárgyát Nagykárolyban. Egy polg. zenetanitó anyagi magánügyéből úgynevezett „közügyét“ csináltak és ennek folyományaként két helyi lapban,fa „Szatmárvárme- gyé“-ben és a „Nagykároly és Vidékéiben, közbotrányt keltő épületes kis nyilatkozatok jelentek meg. Az ügy szereplői a „Szatmárvármegye“ szerkesztősége, amely lapjában — szerintünk indoktalanul — az egyik gimnáziumi tanárt támadta meg és a gimnázium vezetője, aki kollegális érzületből megtámadott tanártársát védelembe vette. A csúnya ügy kiindulási pontját kizárólagos magánügynek tartjuk és egyáltalán tudomást se vettünk volna róla, ha a már említett legutóbbi nyilatkozatok bele nem nyúlnának a főgimnázium beléletébe, amelybe a nagy nyilvánosságnak beleszólási joga nincs és amely csak arra alkalmas, hogy veszélyeztesse a nagykárolyi főgimnázium mostanában meglehetősen jó hírnevét E jóhirnév megőrzésére pedig most, hogy a conviktus fel fog épülni, kétszeresen szükség van. De van még egy másik körűimény is, amely miatt foglalkoznunk kell a nagykárolyi szezon furcsa bevezetését jelentő ügygyei. Ugyanis csak a múlt heti számunkban irtunk a z'enemükedvelők egyesületének nemes hivatásáról és örvendetes fejlődéséről és ime, ez az egyesület most válság előtt áll. A zenemükedvelők-egyesületének négy gimnásiumi tanár tagja, lecsepült társukkal szolidáritást vállalva, kilépett az egyesületből. Kilépett: Klaeskó István, Szolomáyer János, Pallmann Péter, és Szentiványi Béla. Mind oly értékes zenei tudásu egyén, kiknek kilépése az egyesületet válság elé helyezte. De reménybeli veszteség is érte a zenemükedve- lőket. A főgimnázium egyik polgári tanára Dr. Benkovits, ki művésziesen kezeli a primhege- düt, az egyesületbe való belépésére vonatkozó elhatározását megváltoztatta. Úgy halljuk, hogy az ellenfelek a további hírlapi nyilatkozásokkal fenn hagynak. Ellenben az ügyben egy egészen uj, érdekes és szokatlan fordulat állott be, amelynek kimenetelét legközelebbi számunkban fogjuk megírni. Néppárti rágalom.
