Nagykároly, 1910 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-20 / 29. szám
Nagykároly, 1910. julius 20. V. évfolyam. — 29. szám. T NAGYKÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlö-utcza 4. sz. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K. = 15/tegjelenik minden szerdán reggel. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. Tiyilt-ter“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. Régóta hangoztatott mondás, hogy a magyar ember nem jó kereskedő. A magyarországi kereskedelmet kezdettől fogva idegen nemzetek íiai közvetitették és még ma is tekintélyes azoknak a magyarországi kereskedőknek a száma, akik bár hosszú évek óta a magyar föld kenyerét eszik, még sem tartják ezt az országot hazájuknak. Hogy a rendi alkotmány eltörlése előtt miért nem foglalkozott a magyar ember kereskedéssel, annak többféle oka van. a mely okok közül a legfontosabb, de egyszersmind a legjellemzőbb is, magának a rendi alkotmány társadalmának világnézete. A nemes ember nem tartotta magához méltó foglalkozásnak a kereskedést, mert az lealacsonyította volna őt azokhoz a „jött- ment kufárokhoz“, akik akkortájban hazánkban a kereskedelemnek csaknem kizárólagos faktorai voltak. Nem nemes ember pedig azért nem kereskedett, mert nélkülözte a személyes szabadság és a tulajdon felett való föltétien rendelkezési képesség jogállapotát, tehát azt az állapotot, amely nélkül virágzó kereskedelem el nem képzelhető Másik ok, amely miatt a kereskedelem csak nehezen fejlődhetett az volt, hogy a kereskedőt nem tartották a társadalom olyan hasznos tagjának, mint a földmivelőt vagy a mesterembert, mert azt vitatták, hogy a kereskedő nem állít elő uj javakat, hanem abból él, hogy drágábban adja el azt a portékát, amit a termelőtől olcsó áron beszerzett és ilyenformán tulajdonképpen, csak élősködő tagja a munkás emberi társadalomnak. A nemzetgazdaságtan tudós búvárainak köszönhetjük, hogy megdöntötték ezt a tévés nézetet, mely úgyszólván az egész világ kereskedelmére százados bilincseket vert és bebizonyították azt, hogy akkor, a midőn a kereskedő a érméit anyagot saját koczkázatára elszállítja a termelőtől a fogyasztó közönséghez, ha bár közvetve ugyan, de produktiv munkát végez: mert az által, hogy a termelőt megkíméli a szállítás és értékesítéssel járó idővesztegetéstől; lehetővé teszi, hogy a termelő egyedül és kizárólagosak a termeléssel foglalkozhassál-: és ilyképpen szakmájában nagyobb gyakorlatot szerezvén, sokkal több és jobb minőségű árut állíthasson elő. A fogyasztóknak is nagy szolgálatot tesz a kereskedő az által, hogy a raktárában felhalmozott árukkal a kereslet gyors és egyenletes kielégítését biztosítja. Mikor ezek a tanok a kereskedő osz- tálylyal szemben fennállott előítéleteket eloszlatták, a kereskedelmi élet mindenfelé csakhamar feléledt és rövid idő alatt minden országban keletkezett cgy szakszerűen képzett tagokból álló tekintélyes kereskedő osztály, mely amellett, hogy az illető ország gazdasági életének fejlődését és anépvagyono- sodást jótékonyan előmozdította, a közművelődésre is nagy hatást gyakorolt. Mi még nem beszélhetünk ilyen tanult emberekből álló kiforrott kereskedő osztályról. Minálunk, aki nem lett iparos, az minfl valamiféle hivatalnok, czimntel és ranggal bíró ur akar lenni. Bizony, édes kevés a kivétel, mert csak elvétve akad nálunk olyan magyar kereskedő, aki a kereskedelmi élet küzdelmes terén felmerülő nagyobb feladatok megoldására is mer vállalkozni. A legnagyobb rész vagy képtelen, vagy pedig bátortalan a nagyobb koczkázattal járó, de egyszersmind nagyobb nveieséget is ígérő vállalatok keresztülvitelére, mert hiányzik nála az önbizalmat gerjesztő kereskedelmi szakműveltség. Az a nehány nagyobb magyaroszági kereskedő ház, a melyeknek vezetői bírnak külföldön elsajátított kereskedelmi műveltséggel, csak alig jöhetnek számításba, mert majdnem kivétel nélkül idegen szellemben, idegen nemzetek szokásai szerint akarják fejleszteni a mi kereskedelmünket. Bár tagadhatatlan, hogy az utóbbi néhány évtized alatt kereskedelmünk fellendült, de másrészt az is bizonyos, hogy épen kereskedőink sokféle nemzetisége miatt a külföld, mind a mai napig csak elvétve vesz rólunk, mint egységes, önálló kereskedő nemzetről tudomást és nem is várhatjuk ennek az állapotnak jobbra fordultát piindaddig, amig a müveit magyar kereskedő osztály megteremtéséről nem gondoskodunk, mert csak magyar kereskedők adhatják meg kereskedelmünknek a magyar jellegét és csak ilykép szerezhetjük meg a külföld osztatlan becsülését nemzetünknek ezen a téren is. é\ jótékonyczélu mulatság. Irta: Dénes Sándor. Késő éjszakai órák. Recsegő, kegyetlen hideg tél. A szegény közismert és számtalan Írásban körülirt fütetlen, nyomorult odúja. A szereplő személyek dideregve húzódnak meg vaczkaikon. Nem tudnak aludni, mert a közelből dévaj, vig zene hangjai tolakodnak be a papirossal beragasztott ablakon. Egy kis nyavalyás beteg gyerek félálomban a zene hangjaival versenyt nyögdécsel, egy göthös, sovány asszony száraz, rekedt köhögéssel vesz részt a versenyben, mig egy torzonborz, éhes ember — akit a társadalom hazátlan bitang néven tisztel — vastag káromkodással járul az est sikeréhez. A férj és feleség nem bírnak aludni a zenétől, a pulya szundikál úgy, a hogy. A zene, a nyögés, a köhögés irtózatos versenyében nagyot liarsan a férfi hangja: — Vettél ma orvosságot, asszony? — Vettem háromért pálinkát magamnak, kettőért kenyeret a gyereknek, egyébre nem tellett. — Megfulsz a köhögéstől. — Megfulok. — A fene egye meg ezt az átkozott zenét. Egész éjszaka csufolódik a nyomorúságommal. — Ne bántsd, örülj neki, ebből lesz nekem holnap orvosságra valóm. — Bolondokat beszélsz, asszony, beteg vagy, lázad van, a végét járod. — Nem igaz. Azok ott nekünk mulatnak. Az egy... egy... nem is tudom már, hogy hívják ... — Jótékonyczélu. — Az, jótékonyczélu mulatós. Amit ott ma összemulatnak, azt holnap kiosztják á sze- szegények közt. Én veszek abból holnap orvosságot, kenyeret, neked is veszek paklit. — Hosszú haj, rövid ész. Bamba vagy te, asszony. Attól akarsz te meggyógyulni, abból akarsz te kenyeret venni, amit azok ott összemulatnak ? Abból holnap pecsenyét esznek az összes kereskedők, pezsgőt isznak a vendéglősök, — de te, te nyomorult, beteg rongy? Te régen abbahagyod már a köhögést és ingyen meleget kapsz az anyaföldtől, mire a jótékony egyesület választmánya megcsinálja, előterjeszti, jóváhagyja, hirlapoltatja a számadást. — Rossz ember vagy te, ember. Nem érdemied meg a segítséget. — Nem is kell. Nekem nem kell a jótékonyságuk, amiből csak ennyit élvezek igazán, hogy nem tudok aludni a lármájuktól. Gazember mindenki, aki jótékony. Ezzel is a saját bőrét menti. Mert a társadalom jótékonysággal akarja betömni egy csomó rongyos, lázongó gyomra ember száját. Ne lenne csak jótékonyság ! Hagynák csak két napig éhezni a tömeget. Az a sok éhségben nekiveszekedett ember 24 óra alatt rendbeszedné a vagyonos osztályt. Pfuj! Könyöradományokkal elfojtott gyomor-forradalom. — Rosszab vagy a kutyánál ember. A kutya megelégszik a földre dobott csontokkal és békén hagyja a legelésző kis libákat, pedig a kutya is szereti a libapecsenyét. — A kutya nem tud gondolkozni. De én tudok. A kutyában nincs öntudat, de én bennem van. Én ma megállottám egy suszter kirakata előtt, ahol volt vagy szász pár topán. Lett volna ott nekem, neked, a pulyának. Kiválasztottam a kirakatban mindegyikünknek, azután kiszámoltam az árát. Tiz pengő lett volna. Asszony, tudod te, hogy mi az most nekem tiz pengő? Orvosság, kenyér, meleg, étel, gond és nyomor nélkül. Látod asszony, én nekem ökölbe görcsölődött a kezem. De nem vertem be az auzlág ablakát, hogy hozzak neked topánt. Azután jött egy kisasszony, az ajtóból hallgattam, vett egy piczi kis topánkát tizenkét pengőért. Abban fog neked ma este tánczolni. Jól esik? Tán már nem is köhögsz tőle ? Jól laktál-e asszony ? — Részeg vagy, biztosan ittál. — Ittam az élet keserűségéből, előbb ettem nyomorúságot és azután elszívtam egy pipával a jótékony könyörület bagójából. — Azért mégis jók az emberek, segitnek rajtunk. Látod, ember, hálátlan vagy. A sok jó ember most is éjszakázik, mulatságot rendez érted, neked és minden szegény ember javára. — Ne kaczagtas,, asszony. Éhes gyomorral nem jó hahotázni. Éltem? Nekem? Neked? Elbutitott az éhség, asszony. Nekem csinálják a szász pengős ruhát? Az ékszer tán a te kedvedért lóg rajtuk ? A pezsgőt, ugy-e az ón javamra isszák s mind a nemes ember, csak rád és ón rám, Papek Vendel betonmunkásra és nejére Czapek Sárára gondol, mikor öt pengőt ad a vacsorájáért, tízest egy nótáért, de a hírlapi nyugtázás kedvéért felülfizet öt hatost ? A kisasszonyok csak a te göthös, beesett ábráza- todra gondolnak, mig férj után kaparásznak, HÍMÉ.
