Nagykároly, 1909 (4. évfolyam, 1-34. szám)
1909-05-01 / 9. szám
NAGYKÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlő-utcza 4. szám. Blóflzetéai árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed éyre 2 K. Egyes számok nem adatnak el. Megjelenik minden 1-én éts 15-én. Felelős szerkesztő és laptolajdesos: ROSENFELD ZSIGMOND. J _________________________________________________ HIR DETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „Nyiittér“ so a 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő. Ä bukott Epfialtesek. Nehezen pusztultak e!, de mégis elpusztullak. Pedig a nép vérének kiszipolyozása állal szeizett erejükkel görcsösen ragaszkodtak a hatalomhoz, amelynek a leggaládabb áiulások révén jutottak birtokába. Ebül gyűlt szudéknek ebül kell elveszni, ük azonban ezt az igazságot is meg akarták hamisítani. Amilyen becstelen és szélhámosságra alapitolt volt. az élelük, olyan becstelen és szélhámos módon követték el az öngyilkosságot is. Mert öngyilkosságot követtek el. Sötét lelkiismeretűk hajlolta őket. Mikor már egész bizonyossággal tudták, hogy nincs menekvés, bogy a mocsár, ami az ö működésűk nyomán keletkezett, elnyeli őket, akkor: egyet gondoltak és saját maguk ugrottak bele. Miért? Hogy szégyenteljes pusztulásuk mártírhalálként tűnjön fel. A legnagyobb közéleli bűnösök a ne-mzeli érzés legújabb mártírjainak akartak látszani. Hogy ezt a céljukat elérhessék és a nyomorgó kisembereket újra megmaszlagolhassák, a kartell-bank kérdését. vetették fel. Kartell-bank. Tudomásunk szerint nincs ilyen intézmény. Föesküt teszünk arra, hogy minden öíszázadik ember se tudja, bogy vcl- taképen mi is az a kartell-bank s igy a legnagyobb koalíciós perfídia annak hangoztatása, bogy a kartell-bank létesítése az országot fenntartó nép akarata lett volna. Az önálló bank az más. Ehhez törvényben bizíositott jogunk van. És feltétlenül meg is kapjuk, ha majd a nép igazi vezérei veszik át a kormányzást. Persze a legnagyobb fokú darabontság kell annak kijelentéséhez, hogy a kartell-bank tervének meghiúsulása nem okozott nekünk semmi kárt, hogy kartell-bankra az elnyomott néptömegeki ek szüksége nincs, sőt örvendünk, hogy ezen torz-eszme kudarcot vallott, í mert e nélkül ki tudja meddig ült volna még nyakunkon a koalíciós kormány. És a bukott Epfialtesek a kartell-bankot mégis mint „nemzeti vívmányt“ akarták a népnek beadni. Jó előre gondoskodtak arról, hogy Becs a szemükbe nevessen a követelésre és hogy ez pontosan úgy történt, amint akarták: megfizetett lapjaik utján újabb „nemzeti ellenállásiról diskurálnak. „Nemzeti ellenállás“. Nem tudjuk, mosolyogjunk-e, vagy pedig az orrunkat fogjuk-e be? Nemzeti ellenállást akarnak? Jó. Dehát akkor miért mondottak le? Miért adtak oda mindent Bécsnek? Miért szavazták meg a folyó évre az újoncokat és az adót? A paktum alapján? Hiszen a paktum, csak két évre szólott! Miért nem követették az önálló bankot a két évi átmeneti kormányzás idejének letelte után? Miért gyártották nyakra- főre a néprontó, kereskedelmet, ipart megbénító törvényeket, ahelyett, hogy hirdetett programrojukat megvalósították volna. A korona nem engedte. Hát miért n«m csináltak akkor uj nemzeti ellenállást? Minden becsületes hazafi támogatta volna őket. Miért nem? Mert hatalmon akartak maradni. Mert féltették a koncot. Mert a nép akaratát, jó.létét kutyába s % vették. Mert nem voltak még nyugdijképesek. Az ámitók lemondásának hírére mázsás kö esett le a nép szivéről. De ök azt hirdetik, hogy még nem haltak meg. Azt hirdetik, hogy feltámadnak és a nép szivére vissza- emelik a követ. Ez ellen pedig nekünk körmünkszakad- táig védekeznünk kell. De hogyan? Van ugyan jogunk védekezni, de nincs hozzá eszközünk. A koalició uralmának egész tartama alatt láttuk, amint élesítik ellenünk a kést; éreztük, hogy nyúzzák a bőrünket, azonban egyebet nem csinálhattunk, csak jajgattunk. Égre kiáltó igazságtalanság történt velünk, de a mi igazságunk ennél még rosszabb volt, mert nem volt kard a kezünkben, amelylyel nemcsak védekezhettünk volna, de támadhattunk volna is. Jogunk van mindehhez. De ha a jog nem egyszersmind hatalom is, akkor rossz és kár, hogy van. A joghoz halaimat is kell, hogy szerezzünk magunknak. A hatalmat pedig az általános, titkos, községenként! választójog utján érhetjük el. Szerezzünk hatalmat, mert nagyon is megnehezült az idők járása felettünk. Az ország általános politikai helyzetevei nem törődünk. Ám keserűséggel tölti el szivünket, hogy Szatinármegvéböl 1909 január 1-íöl a mai napig 2200 családos ember vándorolt Amerikábfi, hogy egy kilő kenyérliszt 21 kr., hogy a kereseti alkalmak szünöfélben vannak, hogy . . . hogy . . de ki tudná mind elsorolni a ránk szakadt pusztításokat? És kétszeresen fáj az, hogy mindezek előidézéséért Szatmármegye ezerholdasai a hat nap múlva tartandó közgyűlésről a bukott Ep fi élteseket Darányi Ignácz személyében üdvözölni fogják. Mert a mi nyomorunk, nekik jólétet jelent. Rajta! Elég volt a megelégedett tespe- désböl. Mindenkinek szemében, aki történe!m-.t olvasott, az elégedetlenség az ember ősi erénye. Elégedetlenség által történt minden haladás. Megyei közgyűlés. Szatmármegye törvényhatósági bizottságának május 6-ára kitűzőit tavaszi rendes közgyűlése előreláthatólag szürkén csendben fog lefolyni. A gyűlés tárgysorozatába a íőszoígabirói és ügyészi állások betöltésén kívül más nagyobb közérdeklődésre számot tartható tárgy nincs felvéve. De mégis lesz valami Dr. Falussy Árpád főispán bucsuzása. Csendes részvét és koszorúk mellőzése kéretik. Közigazgatási bizottsági ülés. Szatmármegye közigazgatási bizottsága f. hó 7-én ülést tart. T Á R C Z A. I. Lajos király költeményeiből. Első májusban letekinték Magas palotám ablakából, — Szép. tiszta nap volt, s lenn egy ifjú Kertész-bojtár virágot ápolt. A fecske lengett csicseregve, Pacsirta lejtett tel, le, fel, le ; A szarka ült vígan csevegve, Mosolygva szállt a rózsa-felleg. A kertész-bojtár dúdolt halkan, S kacsintott félre, lopva. — tőle Nem messze szőke lányka állt és Virágmagokat szórt a földre. ü is kacsintott vissza, — néztem Sokáig őket, s elmerengtem! Elgondolám, hogy büszke ősök Mosolyganak rám sorba, rendben : Mosolyog egy korona gyöngye, Világom pompa- s fényben élem : S e bojtár, kire csak e kislány Mosolyg, mégsem cserélne vélem ! Á. K. Áz örök hála. (Folytatás és vége.) Déltájt visszatértek a segédeim. — No, mi újság? Kard, pisztoly? — Se kard, se pisztoly, felelte az egyik szenvedélyes párbajsegéd szomorúan. Megtudtuk, hogy te nem verekedhetsz meg az aljegyző úrral. — Miért ? — Mert a legnagyobb mértékben párbaj-» képtelen ember. Egy ízben ugyanis fölszólították a nyilttérben, hogy tekintse magát úgy, mintha pofon ütötték volna. — S az aljegyző ur? — Ugyancsak a nyilttérben kijelentette, hogy ő nem hajlandó magát úgy tekinteni, mintha pofon ütötték volna. — De hiszen akkor az aljegyző ur okos ember. — Okos, hanem azért párbajképtelen. Ebben aztán a segédeimnek volt igaza. Hány okos ember van a világon, aki párbajképtelen. Az ügy tehát el volt intézve. Segédeim fölvették a jegyzőkönyvet, hogy az aljegyző urnák nem tartozom elégtételt adni. Este még nyugodtabban feküdtem le, mint az előző nap. Most a méh se háborgatott. Más bogárkák ugyan jelentkeztek, de egy álmatlan éjszaka és egy izgalmas nap után azokat fel sem vettem. Másnap reggel korán talpon voltam. Lementem a kávéházba, hogy elutazásom előtt, reggeli közben, elolvassam a helyi lapokat. Az első, ami a szemembe ötlött, a „nyiittér“ volt, amely én rólam szólt s amiben mindennek el voltam mondva, csak becsületes embernek nem. Aláírva Timsó Ákos. Az én végzetes aljegyzőm. — Megölöm a nyomorultat! — ordítottam fel oly hangon, hogy a kávéházban jelenlevő állatsereglet-tulajdonos azonnal szerződtetni akart oroszlánnak. Vágtattam a segédeimért. Hívjátok ki azt a gaz fickót, pisztolyra, kardra, ágyúra! Mit bánom én. akármire! Ha százszor párbaj képtelen is, keresztül megyek a lelkén! — Helyes! monda a szenvedélyes párbajsegéd, ragyogó szemmel. — Pár óra múlva visszatértek a segédeim. — Minden rendben van, mondották. A párbaj holnap reggel meglesz. Kardra, bandázs nélkül, végkimerü.'ésig. szúrás nincs kizárva. Az angyalát! Ezek ugyan szigorú feltételek I Kezdtem nyugtalankodni. Még gulyáshussá aprít az aljegyző, amennyire el van keseredve. Azt hallottam, hogy valami szerelmi bánata van. Az iiven emberek szörnyen veszedelmesek. Izgatottan száguldoztam a szobámban föl s alá, amikor kopogtak. — Szabad! Képzeljék, ki lépett be ? Az aljegyző. Meghatott arccal nézett rám s felém nyújtotta mind a két kezét: — Uram, mondotta, s könnyek csillogtak a szemében. Ön az én legnagyobb jótevőm. A boldogságom megalapítója. Engedje, hogy ezért Önnek forró hálát rebegjek. !
