Nagykároly, 1908 (3. évfolyam, 1-35. szám)
1908-05-13 / 20. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlő-utcza 4. szám. Előfizetési árak: Egész évre § K, félévre 4 K, negyed évre 2 K, egyes szám ára 20 fillér. Megjelenik minden szerdán. Felelős szerkesztő és apiuiajsloaes: ROSENFELD ÁSIGlvIOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „Nyllttér“ so; a 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. Egyes példányok kaphatók Csókásl. és. Eigner S. könyvkereskedésében. „Nagykároly város örömmámorban ég!“ Ezt szeretnék elhitetni az ország és különösen Szatm árvármegye közönségével a koalíciónak hirdetési átalánynyal és vasúti szabadjegygyel jóllakatott helyi csahosai. Hogyne! hiszen két hét múlva két darab eleven miniszter fogja látogatásával megtisztelni Nagykároly városát! Nagykároly város konclesö kisistenei már napok óta hasravágódási próbákat tartanak. Adler Adolffal pedig már hetek óta nem lehet beszélni. Folyton a tükör előtt áll és a pózokat tanulmányozza, melylyel a sajtószabadság ellen törő Nagykárolyi független és 48-as párt nevében Udvardi K. F. Lipótot a tiz koronás banketten felköszöntem fogja. Jön Udvardi K. F. Lipót és Apponyi Albert gróf és a helyi csábosok azt csaholják, hogy: „Nagykároly város örömmámorban ég !t; A valóság pedig az, hogy Nagykároly város józan polgársága a Kossuth Lajos- szobor leleplezési ünnepélyének megcsúfolását látja azáltal, hogy azon a sárga-fekete bugyogós, Lipót-rendes Udvardi K. L. Lipót is Túszt vesz. Miért? „Kossuth Lajost vagy hasznosítani kell, vagy . . . „Ich sagte dem Erzherzog Ludwig, Kossuth muss man ulilisieren oder . . . .“ Ekt irta gróf Széchenyi István, Apponyi Albert apjának Apponyi Györgynek. De mindjárt hozzátelte, hogy ö nem hiszi, hogy Kossuthot el lehetne csábítani. A turini remete immár tizennégy éve fekszik kerepesi-uti sírjában és ami vele T A R C Z A. Egy kis félreértés. Irta ; V. Ö. Boros Jenő (baráti körben Jankó) nagyon csinos fin. Eszes, ügyes, igazán „sikkes“ gavallér, csak egy hibája van, több a kiadása, mint a bevétele. Ebből az eredmény : adósság. *»• De nem azért éi ám Muhorán nemes, nem- zetes és viíézlő Etédi Márton mam a hat eladó leányával, hogy Jenő urfi zsebeiből egy pár bankócskát ki ne szivattyúzzon. De hogyan ‘? Ha ir neki s kéri, hogy „tudományos buvár- latai folytathatása czéijábói“ küldjön neki pár forintot, a bácsi siet eladó leányaira hivatkozni s arra, hogy adott már eleget, többet nem ád. Peddig most okvetlenül szüksége volna reá. A „kis szőke“ nagyon sürgeti. Meg van ! Éppen holnap megy Muhorára Kárpáti Mihály, ez kedvező alkalom arra, hogy magát megboszulja s pénzt szerezzen. Kárpáti Mihály uram — ki még fiatal ember számba megy — gabonakereskedő. Éppen tegnap kérdezősködött Jenőtől, nem tud-e Muhorán valakit, kinek tetemes mennyiségit búzája van eladó. — Dehogy nem — felel Jenő — ott van mindjárt Etédi Márton, rengeteg mennyiséggel bir az. — Akkor jól van, holnapután a déli vonattal utazom. — De barátom — felel Jenő, — ajánlom, minél gavallérosabb külsővel jelenj meg, ez hat a bácsinál, majd akkor olcsóbban vásárolhatsz tőle . . . szemben lehetetlen volt, az íiával alaposan sikerült. Senkit oly könnyen és oly simán hasznosítani nem lehetett, mint öt, akinek nem a kossulhi, hanem az udvardi elönév legmegfelelőbb praedikátuma. A hatalomnak, a kényelemnek, a jó életnek mindenképpeni bírása, a népszerűség görög tüze mellett, ez volt ennek az embernek életcélja, midőn apja koporsójával hátrahagyott újságaival és könyveivel átlépte a határt. A politikai tökét az előbbi rejtette, az utóbbiak pedig a reális készpénzt, melynek ellenében nyakába varrta a kegyelet tárgyait gyászoló nemzetének. Kétes vállalatok következtek ezután. Biztosítási vigécek járták be széliében, hosszában az országot, akik apró pénzre váltották a Kossuth-nevei. Minden biztosítási tábla, mely egy trágyadombra került, az ö arcképével volt ellátva éy megkezdődött országszerte a Kossuth-név gazdasági utilizálása. Az egyszeri hires mérnök, aki uj alapokra fektette a római kapitoliumot, de akinek nem volt módúik; n. ]mgy apjának végső napjait, a mindennapi 'gondoktól mentesítse és igy a nagy száműzött kénytelen volt. gyengülő szemekkel, és reszketeg kézzel hátralévő napjai szükségleteit megszerezni, az egyszeri mérnök, hazájába visszatérve, mondjuk: közgazdasági tevékenységnek szentelte magát, oly munkának, melyről nem az áll, hogy nemesit, hanem magyar nemesnek való, tehát fényes jövedelmet nyújt anélkül, hogy munka volna. Könnyes szemekkel kutatta ki Eötvös Károly Kossuth Lajos fiókjait és annak, ki Kárpáti haza ment készülődni. Jenő urfi pedig hazament s kedves bátyjának irta : „Szeretett nagybácsim ! Az égnek tetszett önt hat leánynyal megáldani. Ezek érdekében áradozom most éppen s költség fejében kérem szíveskedjék 50 forintot küldeni postafordultával. Ha megkapom, úgy kiesz- közlöm, hogy a legnagyobb titokban menjen önhöz leánynézőbe Kárpáti Mihály, egy dúsgazdag bankár fia. A déli vonattal fog menni. Megismeri majd a bátyám, magas barna ifjú, fehér kalappal, s igen díszes óraiánczczai jár. A fin nagyon szerény, ezt figyelmébe ajánlom, azért csak lessenek őt kitűnő figyelemmel fogadni, a házasságra biztos kilátás. Maradok mindnyájukat csókolva, unokaöcscsük az ötven forintot váró : Jenő. Megboszulom legalább magam, a miért nem akart mostanában pénzt küldeni s kapok is 50 pengőt. Valóban jói számított — A bácsi, a mint a levelet elolvasta, vérző szívvel bár, de örülve, hogy egy leányán tuladhafreiküldte az ötven forintot Jenő pedig megsürgönyözte : — Holnap megy Kárpáti! Kárpáti ur valóban az utasítás szerint magát, hogy minél olcsóbban jusson a búzához, gavallé- rosan kicsipve, elutazott Muhorára. Alig hogy kiszállott, oda rohan hozzá Etédi ur, a leányán túladni óhajtó apa, áradozva meg- ölelé s kiáltá : — Isten hozta, kedves fiam. — Na ez jól megy, gondolta Kárpáti, itt olcsón lehet vásárolni — ha oly udvarias az eladó . . . valamikor milliók sorsát intézte, egész kész- pénzbeli hagyatéka másfél lira volt. A Károlyi Gáborral lehozott pár ezer forinttal fedezték a halottasház legszükségesebb kiadásait. És a derék fiú, a későbbi Udvardi K. F. Lipót már akkor felismerte a világkegye- lelben rejlő lökét és egy megállított órára pózban mutatva, emelt hangon hirdeté, hogy az óra is megállt apja utolsó lélekzetvéte- lekor. Miért Írjuk mi mindezeket? Mi, kik azon szent fogadalommal indítottuk meg lapunkat, hogy személyeskedéstől menten csak az igazságot fogjuk megírni. Hogy kerülni fogjuk a személyekben való vájkálást, az egyéni becsületnek megsebzését, akiknek semmi sem utálatosabb, mint az a hipokritikus elv, hog >. de mortuis nil nisi bene, a halottakról semmit sem, vagy csak jót. Mi, akik azt valljuk, hegy nem a halottakat kell kímélni, hanem az élőket, az élő húst, az élő vért, mely fájdalmasan vonaglik minden tüszurástól, mely kizökken rendes vérkeringéséből, a sértés mérgétől érintve. És nem hivatkozunk igazolásunkra, arra a rendszerre, melynek a mostani regime, uralmát köszöni, mely holttestek és legyilkolt becsületek hekatombáin épült fel. Nem hivatkozunk erre, mert az egyik becstelenséget a másik nem igazolja. De ha a személyi kultusz az igazságot homályositja el, ha a bálvány elhomályosítja az igazi Isten hitet, akkor a kultuszszal a személyt sem ki mélhetjük, akkor le kell döntenünk a bálványokat. Mily blasphemia, mily kegyetlenség, a nacionalistáknak ünnepelni azon férfiú szobrának leleplezését, aki az általános nagy emDe távolról sem volt még vége Kárpáti ur meglepetésének. Kocsi várta őt, ezzel robogtak be a városba. Megérkezve bevonult a hős gabona kereskedő az ünnepies mezbe burkolt házba, hot már várta őt legdíszesebb ruhájába öltözve a mama hat leányával. Nem illő ugyan, de mégis megmondom, hogy a 40-esbe járó kisasszonyok ugyancsak hasznát vették a rizspornak stb. A mama siet kedves leányait bemutatni. — Eszmeralda, Izabella. Eufrozina, Viola, Iréné s Camilla. A jámbor gabona kereskedő váltig bámul ugyan, mi köze a gabonának a leányokhoz, de hát ha olyan udvarias a házi gazda ? A mamának azonban feltűnt, hogy a „vélt“ kérő nem nagyon társalog a hat virággal — oda- sug a bácsinak, de az visssza súgja : — Tudod, megírta Jenő, hogy nagyon szerény : Jenő azt is megírta, hogy minél inkább kedveskedjenek neki. Nos, a leánykák műveltségűk kimutatására egyre-másra beszélgetnek Aranyról, Petőfiről (ezt a két nevet ismerték csak Monte- int olvassák.) A kétségbe esett gabona keres- edő csak bólintgat fejével, hogy jön ez a búzához ? Szóba is hozza : „De kérem én, . . .“ De nem folytathatta. A mama ugyanis felszólítja leányait, hogy mutassák be képességüket, igy annál inkább megtetszenek. Egyik énekel, másik zongorázik (brr !) harmadik fuvolázik, stb. Majd uzsonnáznak. A gabnakereskedő nem tudja mire vélni, mi különös van a búzavásárlásban, hogy igy körül veszik. Izesebbnél izesebb falatok kerülnek az asztalra, a mama nem felejti hozzá tenni, ezt Eufrozina készítette, ezt Viola, nemde nagyszerű, nemde fenséges ? Ugye remekül énekel ez, ugye pompásan zongorázik ? SD «fl. w särtl. I tl*D® .3D® I g»€[M:.
