Nagykároly, 1906 (1. évfolyam, 1-32. szám)
1906-11-07 / 25. szám
Nagykároly, 1906. november 7 I. évfolyam. 25. szám ALTALANOS ERDEKU TÁRSADALMI HETILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAJST, Wesselényi- utcza 22. szám. Előfizetési árak: Egész évre 6 K, félévre 3 K, negyedévre I K 50 egy hóra 50 f, egyes szám ára 20 fillér. ■ i Megjelenik minden szerdán. :=z=zzzzzz Főszerkesztő: POZSONYI GÁBOR. Felelős szerkesztő: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban és Somossy Miklós ur dohány főtőzsdéjében jutányosán vétetnek fel. „Nyilttér“ sora 40 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza Egyes példányok kaphatók Eigner Simon és Csókás L. könyíkereskedéseben Az iparfejlesztés. tudjunk ezzel a háromszáz esztendő óta nélkülözött állapottal. Az iparfejlesztési törvény, melyet most fogadott el a törvényhozás, joggal tölthet el a legszebb reményekkel. Iparfejlesztés eddig is- volt ugyan nálunk, de kisszerű és tervszerűtlen. Egyes miniszterek szinpatiájától, egyes befolyásos politikusok közreműködésétől függött az iparvállalatok állami támogatása, amelyben aránylag igen kevés iparvállalat részesült és bármikor az illetékes tényezők kénye-kedve szerint megvonható volt. így történt, hogy az államilag szubvenczionált iparvállalatok íele érdemtelen volt a támogatásra és igy az állam az iparíejlesztés terén korántsem teljesítette azt a missziót, melyet teljesítenie kellett volna. Pedig régi igazság nálunk az, hogy állami támogatás nélkül a magánvállalkozás intenzív gyáripari alkotásokra nem képes, részint a tőke, részint a magánvállalkozási kedv hiánya miatt. A magánvállalkozást ugyanis megbénítja az osztrák verseny, amely szabadon grasszál hazánkban. Mindezeknél fogva nem lehetett másként, csak törvényhozási utón az iparfejlesztés kérdését alaposan megoldani. Ezen törvény értelmében mindazon uj gyárak és egyáltalában mindazon iparvállalatok, melyeknek állami támogatásra szükségük van, s melyek erre érdemesek, az állami támogatásban részesülhetnek is. Ez egy oly vivrnány, mely óriási haladást jelent a múlttal szemben. Mindazon rosszakaratú kritika dacsár:;, melyben bizonyos oldalról az iparíejlesztési törvényt részesítették, ez meg fog felelni a czelnak. Joggal bizhatunk abban, hogy a kötelező állami iparfejlesztés uj szárnyakat fog adni a munkának, elsősorban a gyári munkának. Sok százmillióról van szó, olyan milliókról, amelyeket produktiv munkába fognak befektetni és amelyek nyomán uj kereset, uj élet fakad s amely befektetésnek eredménye az kell hogy legyen, hogy 1917-ben, midőn az önálló vámterület meg lesz, élni is Daczára a mi aránylag oly kicsiny iparunknak, Budapest mégis Európa egyik legjelentékenyebb ipari városa. Éppen ezért joggal elvárhatja az ország, hogy az iparfejlesztési törvény által nyújtott kedvezményekben a kormány elsősorban a vidékét fogja részesíteni. Azt a vidékét, amelyet a nemzeti élet fellendülése óta elhanyagoltak azért, hogy minden jót és minden szépét a fővárosnak adhassannak. Büszkék is vagyunk a mi szép fővárosunkra, de azt tartjuk, elég volt ynár a dédelgetésből. A nemzet életerejét ne Aknázzuk ki egyedül a főváros javára, de jusson ebből a czentrumból valami a vidéknek is. Termőföldben, érczekben, fában, agyagban gazdag hazánk mindenfelé rendelkezik olyan vidékekkel, melyek bizonyos iparágak meghonosítására kiválóan alkalmasak. Ezek a kiválóan alkalmas területek parlagon hevernek, sem bányákat nem nyitnak, sem gyárakat nem emelnek. Akik az iparfejlesztési pénzek felett rendelkeznek, elsősorban ezen elhagyatott vidékek felé irányítsák figyelmüket és tegyék lehetőve, hogy iparvállalatok keletkezzenek itt. Amidőn az állam el van szánva rá, hogy ily jelentékeny összegekkel fogja segélyezni az uj iparvállalatokat, kevésbbé van szükség külföldiek alapításaira. Ha a becsületes és hozzáértő magyar vállalkozást kellő mértékben fogja támogatni az állam, ak'.'-r rövid nehány esztendő álatt virágzó nagy magyar gyáripar lesz, amely az osztrák versenyt nagy mértekben ki fogja szorítani és az önálló vámterület életbeléptetése után azt teljesen pótolni is fogja tudni. Ha diszkréten és becsületesen fognak élni a diszkréczionális joggal, az iparfejlesztési törvény nyomán áldás fog fakadni. X Á R C Z A. A gyomor. Irta: Pozsonyi Gábor. Sokat gondolkoztam már a fölött, hogy ennek a ..specziális léleknek“ miért nem akadt eddig elfogulatlan megfigyelője ? Mint van az, hogy eddig senki sem irta meg a gyomor lélektanát ? Csakis a bölcselkedők- ben lehet a hiba. Azok az urak túlnyomó részben gyenge gyomruak. Már pedig senkisem foglalkozik szívesen azzal a szervével, ami fogyatékos. A hal nem dicsekszik a lábaival, a madár sem uszonyaival. Másrészt pedig azok a boldog halandók, akiket a sors finom érzésű és pontosan működő gyomorral áldott meg, nagyon diszkrét természetűek és nem árulják el a hivatásbeli titkot. Ismertem egy emberszerető, nemesszivü és áldozatkész dúsgazdag embert,.aki dobálódzott a százezrekkel, mikor embertársai nyomora jótékonyságra szólította. A pénzét és a részvétét odaadta nekik, de volt egy saját találmányu mártása, amelynek titkát mindhalálig gondosan megőrizte. S mikor eljött az a pillanat, amely minden embert kényszerít, hogy magába szálljon, könnyű szívvel rendelkezett vagyonáról: az egészet jótékony czélokra testálta. De a mártás re- czeptjét nem adta volna világért se. Úgy rendelkezett róla, hogy a koporsójába tegyék, kihűlt testéhez, valamivel lejebb a szivénél. Önzés volt ez ? Én azt hiszem, hogy inkább óvatosság. Minden gourmand bizonyos tekintetben arisztokrata és mi, akik a gyomor históriáját tanulmányozzuk, jól tudjuk, hogy már a görögöket és a rómaiakat megelőző őskorszakban is volt egy nemesség, amelynek előjoga volt bizonyos ételekre. A medve talpát például csak a király fogyasztotta el, a szarvas fiiéhez csupán a herczegnek volt jussa, az őzpecsenye csakis a grófot csábíthatta s a vaddisznónál kezdődött a báró. S a nemesgyomru ember igy gondolkozott: minek a plebejusi gyomornak a csemege, holott nem tudja megbecsülni ? Ez a művészi megkülönböztetés ma is meg van a gourmandokban és fáj nekik, nagyon fáj, ha látják, hogy a gyomor nemesi előjogában az részesül, aki nem ment keresztül az ősök próbáján. A gyomor szinte megköveteli, hogy az embert, az egyetlen lényt, aki fel tudja fogni jelentőségét, — csakis az ember eszik: az állat fal — neveljék nemességére. Ahányféle az eszes lény, annyiféle a gyomrának veleszületett hajlandósága; vannak költői gyomrok, melyeknek szubtilis ételek kellenek s vannak prózaiak, amelyeknek csak a tömeg imponál. Ki volna olyan oktalan, hogy egyformán nevelje őket, abban a közös iskolában, aminek tananyaga minden, ami jól izük ? Pedig, mondom nektek, kedves testvéreim az inyenezségben: sokan vannak, akik nem tesznek különbséget a gyomor és gyomor között. Mégis inkább elnézem nekik, hogy egyáltalában nem nevelik, semmint, hogy rosszul neveljék. Különösen egy elvük van, amely ha rá gondolok, ma is föllázit, mert régen, gyermekkoromban megkinoztak vele. Édesanyám is rabja volt s miként ő, hány derék anya esik még abba a hibába, hogy gyermekét m i n- den ételhez hozzá akarja szoktatni! Lehet November 6. Tegnap volt egy éve annak, hogy Nagy László, Szatmárvármegye törvényhatósága előtt erőszakos utón letette a főispáni esküt. Kovács Dezső dr. az évforduló emlékén elmerengve, a „Szatmárvármegye“ legutóbbi számában hosszulere eresztve mondja el a minden újságolvasó előtt jól ismert eseményeket, nem feledkezve meg persze arról sem, hogy önmagáról dics-hymnust zengjen. Czikkét a következőkkel fejezi be: „A nemzeti eszme diadalán kivül a személyes uralom végleges bukását is jelzi nekünk, szatmármegyeiknek, november hatodikénak évfordulója. Hogy e bukás is végleges és soha többé semmiféle, bármily kiváló kvalitású egyén által fel nem támasztható, erre biztosítékot nyújt a vármegye közönségének egyre jobban fejlődő intelligens öntudata. Hisszük, hogy az uj rendszer alatt sem erőszakkal sem csalafintasággal személyi uralmat teremteni, meghonosítani nem lehet s a közromlásra vezetett személyi kultusz helyébe minden vonalon a közügyek kultusza lé p.“ Kovács Dezső dr.-nak úgy látszik halvány sejtelme sincs arról, hogy czikkének e befejezésével a saját politikai szereplésének gyászjelentését irta meg. Dalok. Daru madár fenn a légben Hazafelé szálldogál, Emlékirattal kezében Kovács Dezső meg- megáll; Daru madár ha lehet, Vidd el ezt a levelet — Ha sikerül, hát Krassóban Majd követnek választanak engemet. A krassói kerület: Várhatsz Dezső, elvárhatsz, Míg csak belé nem fáradsz... is azt? Aki mégis forszírozza, kiirtja gyermeke gyomrából a művészi hajlamokat, megfosztja őt későbbi életének egyik legnagyobb és legöntudatosabb gyönyörűségétől. Sőt mi több: Kétszínűségre és alakoskodásra oktatja a gyomrot. Odateszi eübe csábnak az egyik eledelt, a kedvest, a rajongásig szeretett ideált és azt mondja: Fiam, ebből a derelyéből, ebből a kapros-* túrósból csak akkor kapsz, ha előbb megeszed a spenótot. — Zsarnokságot vesztegetéssel tetézi, korrumpálja a gyomor lelkét. Pedig tudhatná a szülő, hogy a gyomrot épp úgy nem lehet erőszakolni, mint a szivet. Valamint vannak szerencsétlen kényszerházasságok, ahol az érdek győzedelmeskedik az igaz érzés fölött, úgy vannak ebédek, meg vacsorák is, ahol a hazugság szelleme orgiát ül. Gyermekkoromban gyűlöltem a keddi napot, mert azon mindig sárgarépa szerepelt; valahányszor felvirradt a keddi nap : betegséget szimuláltam, csakhogy meneküljek a sárgarépától. Ellenben minden szinpatiám a csütörtöké volt, mert akkor látta gyomrom megvalósítva azt az aranykorszakot, amiről Ovid regél: ezen a napon én rendelhettem az ebédet, ha jól tudtam a leczkét. S mindig tudtam, holott kedden készakarva szekundát hoztam haza, csakhogy kimondják a szentencziáí: ma nem kapsz ebédet, mert rosz- szul viselkedtél! A gyomor gyűlölni is tud, nemcsak szeretni. Aki erőszakolja rokonszenvét, annak sohasem hódol meg, holott bizonyos élettani átalakulások révén, ha nem kényszeritik, magától jön rá idővel, hogy az ő látszólagos ellenszenve sajátképen nem egyébb mint „szerelmes undorkodás.“ Tízéves koromban ellenségein Katz Sámuel női divatterme (Piacztér). Van szerencsém a lisztéit hölgyközönség szives tudomására hozni, hogy az az ŐSZÍ ŐS téli idényre az újdonságok megérkeztek, u. m. legújabb divatu- kabátek, paletók és gallérok, a legelegánsabb és legújabb gyermek kabátok, köpenyegek jegdivatosabb kivitelben melyeket oly bámulatos olcsó árban bocsátók a n. érd. közönség rendelkezésére, hogy minden versenyt felülmúl. Továbbá ajánlom az újonnan érkezet bel- és külföldi divatkelméket, melyeket, ha a n. érd. közönség nálam vásárol, mérték szerinti legdivatosabb szoknyát és úját gratis szabok ki.
