Nagykároly és Vidéke, 1918 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1918-12-27 / 49. szám
4 a szegény árvagyerekek felruházásának alapja javára. Jótékonycélu estély. A helybeli Protestáns Társaskör f. évi december hó 1-én, vasárnap este saját helyiségében műsorral és tánccal egybekötött jótékonycélu estélyt rendez. Belépődíj személyenkint 4 korona. Műsor : 1. Megnyitó beszéd. Tartja Gönczy Sándor ref. lelkész. 2. „A hazatérő katonákhoz“. Szavalja Tóth Ilonka. 3. „Hazajöttünk* cimü saját költeményét szavalja Tóth Imre. 4. Monolog. Előadja Kovács Irmuska. 5. Kupiék. Előadja Tóth Sándor. Műsor után tánc. Hazatért főorvos. Dr. Popovits Kornél tartalékos főorvos 4 és fél évi harctéri szolgálat után hazatérvén, orvosi rendelését Nagyhaj- duváros-u. 19. sz. (a Polgári iskola mellett) megkezdette. Bizalmas értekezletre hívta össze Néma Gusztáv, városunk főjegyzője az elmúlt csütörtök délutánra a képviselőtestület tagjait, melynek célja volt előzetesen megbeszélni a Debreceni István polgármester nyugdíjaztatása iránt beadott kérvénye mihelyti elintézés módját. Délután 3 órakor Néma Gusztáv az értekezletet, melyet a képviselőtestületnek T4 tagja jelent meg informálva az ügyek állásáról és többek hozzászólása után és az értekezletből a szociáldemo kratákhoz kiküldött egy bizottság visszatérte után előbbiek hozzájárulásával oly egyhangú megállapodás jött létre, hogy a polgármester szabadságoltassék azon időre, mig az általános egyenlő titkos választás elvén alapitólag létrejövő uj képviselőtestület megalakul, amely az uj polgármestert meg fogja választani, addig pedig annak törvényszerinti helyettese Néma Gusztáv intézi a polgármesteri teendőket. Néma Gusztáv ezen határozat commentálása előtt kijelentette, hogy ő a helyettesítést csak akkor vállalja, ha a képviselő- testület és az ezen kívül álló népet, tehát a város összes lakosságát képviselő Nemzeti Tanács kijelenti, hogy vele szemben bizalommal viseltetik, mert az általános bizalmat nem bírná, ezen nehéz utaiban a polgármesteri helyettesi teendőket nem tudná megteielőleg ellátni. A jelenvoltak egyhangúlag bizalmukat fejezték ki Néma Gusztáv személye és működése iránt, a Nemzeti Tanács pedig írásban kéri meg, hogy a bizalmat provokálja. Most már minden kapható a heszerzési- csoportban. Jövő heten, keddtől kezdve előlegül minden család kap 1 liter 60 fokos rumot. Üveget az illető tartozik hozni. A burgonya további szállítását egyelőre beszüntettük s csak akkor fogjuk ismét megkezdeni, ha az időjárás tartósan megenyhül. A kiutalt 100 wagon fát a rossz szállítási viszonyok miatt egyelőre lehetetlen beszállítani. Intézkedés van téve, hogy a helyzet javulásával a fa soronkivül beszáliitassék. Az árpa és tengeri ki van utalva, de beszállítását egyrészt a vasúti kocsik, másrészt pedig a zsákhiány akadályozza. Mindkét tekintetben intézkedtünk. A katonák zsoldját 4 koronára emelték. Linder Béla hadügyminiszter a minisztertanács ■ határozata alapján a legénység zsoldját november 10-töl napi 16 fillérről 4 kc’onára emeli fel. Á tisztek és havidíjasok századosig bezárólag 100 százalékos fizetesemelésben részesülnek. Nagy mértékben emeli, meg pedig már november 1-től kezdve, a törzstisztek fizetését is. Miniszter ur! A Politikai Híradó jelenti, hogy az összes miniszterek elhatározták, hogy úgy a hivatalos, mint a magánérintkezésben mellőzni kívánják a címzéseket és egyszerűen a miniszter ur megszólítást kívánjak alkalmazni. 500 felvidéki malom ellen folyik a vizsgálat. Fischer Lajos báró kormánybiztos 500 malom ellen inditott vizsgálatot különféle szabálytalanságok miatt. A szikszói malmot, ahol nagymennyiségű be nem jelentett gabonát találtak, bezártak. A hazatérő katonák orvosi vizsgálata. A belügyminiszter táviratilag utasította a hatósá- j gokat, intézkedjen sürgősen, hogy minden egyes I hazatérő katona jelentkezzék a községi elöljáróságnál orvosi vizsgálat végett. A községi elöljáróság szigorúan gondoskodjék arról, hogy az illetőt névjegyzék mellett orvos vizsgálja meg és a kolera, kiütéses tífusz és hólyagos NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE himlő eseteket táviratban jelentsék a belügyminiszternek. Tüdővész és nemi betegség esetén a vonatkozó rendeletekben foglalt intézkedések szigorúan foganatositandók. A katonák figyelmeztetendők, hogy az orvosi vizsgálat saját családjuk és embertársaik egészségének megóvása érdekében történik. A fosztogató és garázdálkodó katonák családjaitól megvonják a hadisególyt. A hadügyminiszter elrendelte, hogy olyan katonák családjaitól, akik a jelenlegi viszonyokkal visszaélve garázdálkodnak, fosztogatnak, rabolnak és egyéb bűncselekményeket követnek el, a hadisegély megvonandó. Ez a rendelet tegnap megérkezett Nagykároly város polgármesteri hivatalához is azzal az utasítással, hogy a rendeletnek a legszigorúbban eleget kell tenni. A fosztogató és garázdálkodó katonák tehát tetteikkel saját családjaik megélhetését is veszélyeztetik. A Becs számára készenálló mezőgazdasági szállítmány nem továbbítható. A földmivelésügyi miniszternek tudomására jutott, hogy Bécs városa részére útra készen áll 9000 darab szarvasmarha és a rendes havi takarmánykontingens. A miniszter megtiltotta a továbbítást; ezt csak akkor engedi meg, ha Bécs megfelelő értékű posztót, vásznat, cipőt és papirt küld a háború előtti árakon. Fokozatosan megszüntetik a központokat. A minisztertanács Garami Ernő kereskedelmi miniszter előterjesztésére elhatározta, hogy megszervezi a központokat fokozatosan leszerelő kormánybiztosságot, azzal jja feladattal bízva meg azt, hogy a megszüntetésre szánt központokat, bizottságokat, irodákat haladéktalanul szüntesse meg és pedig abban a sorrendben, amelyben a gazdasági viszonyok ezt lehetővé teszik. — ügy a fogyasztó közönség, mint a kereskedő- és iparostársadalom osztatlan örömmel fogja üdvözölni ezt az elhatározást. A kormánybiztosság vezetésével a kormány Vágó Józsefet, a budapesti kereskedelmi és iparkamara titkárát bízta meg, aki már hozzá is fogott a szervezés munkájához. Pályázat. 3324—1918. rend. sz. Nagykároly r. t. város rendőrségénél 4 próbaidős rendőri állás megüresedett, mely állásokra pályázatot hirdetek. Pályázók sajátkezüleg irt születési és erkölcsi bizonyítványokkal felszerelt kérvényeiket f. évi november hó 30-ig délelőtt 11 óráig álulirotthoz nyújtsák be. Javadalmazás : Évi fizetés 700 korona. Hadise^!? 700 korona. Lakbér 220 korona. Ezebk.ivül a különszolgálatokérí járó dijak. — Nagykároly, 1918. november 22. Demidor, rendőrkapitány. Hirdetmény. 10241—918. K. sz. Alulirt küidötíségi elnök közhírré teszi, hogy Nagykároly r. t, város választás alá nem eső képyi- J selői 1919. évi névjegyzékének küldöttség által leendő egybeallitása, illetve kiigazítása folyó hó 30-án délelőtt fél 11 órakor a városi adóhivatal helyiségében nyilvánosan fog e,szközöl- tetni. A varogi adóhivatal által e célra elkészi-' tett adókimutatás gz egybeállítás idejéig a városházánál Huszár József h? közig, jegyző j és tanácsnok hivatali helyiségében a hivatalos 1 órák alatt megtekinthető. Felhívom azokat, ‘ akik az állami adóhivatalnál közvetlenül lerovás utján fizetett adójukat is beszámíttatni kívánják, hogy a névjegyzék egybe állítására megállapított helyen és időben megjelenni s közvetlenül az állami adóhivatalnál lerovás utján fizetett 1918. évi állami adójuk összegét fizetési könyvecskéjükkel igazolni szíveskedjenek. Nagykároly, 1918. nov. 26. Dr. Adler Adolf küldöttségi elnök. Tilos a szeszesz italok kimérése. A Magyar Nemzeti Tanács további intézkedésig az egész ország területére megtiltotta a szeszes italok kimérését. Szatmárvármegye alispánja.-1918. k. sz. Pályázati hirdetmény. Nagykároly r. t. városnál megüresedett Nyilttér.*) Nyilatkozat. Alulírott Vida Gyula nagykárolyi lakos kijelentem, hogy ifj. Nagy Antal nagykárolyi lakos ellen a nagykárolyi ref. egyházmegye esperessé előtt tett feljelentésem tévedésen alapult, az abban foglaltak a valóságnak meg nem felelnek. Nagykároly, 1918. november 26-án. Vida Gyula. •)E rovatban foglaltakért nem vállal fele ősséget a Szerkesztőség. ideiglenesen helyettesités utján leendő betöltése céljából pályázatot hirdetek s felhívom pályázni szándékozókat, hogy az 1912. évi LVIII. t.-c. §-ának megfelelő képe- sitésöket, valamint eddigi alkalmaztatásukat tanúsító okmányaikkal felszerelt pályázati kérvény őket f. évi dec. hó 7-ik napjának déli 12 óráig Nagykároly r. t. város polgármesteri hivatalába annyival inkább adják be, mivel az elkésett, vagy hiányosan felszerelt pályázati kérvények figyelembe nem vétetnek. Az állás javadalma a fent idézett törvénycikk mellékletét képező C. táblázat szerint a VII. fizetési osztály S-ik fokozatának megfelelő kezdőfizetés és lakbérilletmény. A helyettesités határnapjául 1918, évi december hó 8-ik napjá lak d. e. 10 óráját s helyéül Nagykároly r. t. város közgyűlési termét tűzöm ki. Nagykároly, 1918. nov. 26. Ilosvay, alispán. Raucsina József, úri szabó Nagykárolyban. Nagyhajduváros-utca. (Vetzák ház). Mérték után készitek legújabb és leg- esinosabb szabású ruhákat; — úgy szintén átalakításokat, átfordításokat és szakmámba vágó mindenféle munkát legjutányosabb árban elvállalok. Teljes tisztelettel Raucsina József úri szabó.