Nagykároly és Vidéke, 1916 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1916-04-12 / 15. szám
2 fását ezen irtózatos háború okozta nagy drágaságban csak némileg is biztosítani tudná. A társadalom könyörületes szive van hivatva a hazáért hösihalált haltak özvegyei és árvái könnyeit felszántani, hogy megélhetésüket és létfentartásukat lehetőleg megkönnyítsük, mert igy is ezen hadiárvák a^ dal költővel valamikor •elmondhatják : „Édes vnycím is volt nékem, keservesen tartott engem,“ Újólag kérem társadalmunk minden egyes tagját, kövessen el arra nézve mindent, hogy azon derék anyákat, kik gyermekeiket anyai szárnyuk alól kiadni e nehéz viszonyok közt sem voltak hajlandók, nemes hivatásuk teljesítésében mindinkább erősíthessük. — Úgy legyen 1 A hadiárvák részére akár egyszer- mindenkorra, akár havi megújuló részletekben való szives adományokat a polgármesteri hivatal köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz. Polgármesteri jelentés az 1915. évről. 1916. április. 10. A városi képviselőtestület legutóbbi -— április 2-án tartott — közgyűlésén lerjesztette elő Debreczeni István kir. tan. polgár- mester az 1915. évet illető eseményi és statisztikai jelentését. A polgármesteri jelentés minden évben méltán tarthat számot nagy érdeklődésre, mert hiszen közérdekű, az egész várost érintő, tehát nagyfontosságu dolgokról szól és számol be. Kétszeresen érdekes a mostani jelentés, mert hiszen az egész múlt év háborús esztendő volt s igy a sok tekintetben megszokott, sebionos dolgokon és kereteken kívül uj eseményekről, uj intézkedésekről, uj dolgokról is szól, beszámol. A jelentés különösen a statisztikai adatokra helyezi a fősulyt, mert — mint mondja — az egyes fontosabb események annak idején a képviselőtestület tudomására hozattak s az ügyek a közgyűlés által elintéztettek. A jelentés legfontosabb s legáltalánosabb érdekű részeit és adatait — a lapunk mostani szűk kerete dacára kissé részletesebben óhajtjuk a következőkben ismertetni. „Városunknak és hazánknak, de az egész világnak legfontosabb eseménye a háború — jóllehet annak borzalmasságai városunkat közvetlenül nem érintették, mégis az azzal s a hadműveletekkel kapcsolatos események városunkat s annak közönségét is rendkívül módon vették igénybe s érezte és érzi annak rendkívüli súlyát mindenki s a város háztartása is!“ E bevezető szavak után következik a fontosabb események, tett intézkedések stb. felsorolása igen részletes s rendkívül gondos és pontos statisztikai adatok kíséretében. A főbbek a következők: I. A közönségnek liszttel s egyébb élelmi szerekkel való ellátása céljából az 1915. márc. 1-töl augusztus végéig terjedő 6 hó alatt kiadatott összesen: 2121’65 métermázsa liszt cs búza. (A jelentésben pontosan fel van sorolva, hogy milyen liszt s havonként mennyi lelt kiosztva és honnan lett az beszerezve stb.) Azonkívül a „Gabouarekviráló Központitól átvétetett s a helybeli lakosok között szétoszlatott 606 mélermázsa tengeri és 190 méter- mázsa korpa, amelynek kezeléséből haszna a városnak nem volt s arra nem is számított. A közönségnek hússal való ellátása céljaira képviselőtestületi határozat alapján 312 drb. juh vétetett 21,328 K értékben. Ebből azonban 181 drbot el kellett adni, mert a közönség a húst nem vette s a juhok élelmezése legyőzhetetlen akadályokba ütközött. A kényszer eladás következtében e vetelen 1121 K vesztesége volt a városnak, ami onnan állott elő, hogy a novemberben beállott havazás s erős hideg következtében a juhok súlyban sokat vesztettek. Csodálatos népünk ellenszenve a juhhús használattal szemben, amely — e vidéken — úgy látszik átragadt már a legegyszerűbb néposztályra is. (Az alföldi munkás nép ugyanis a juhhúst minden más húsnál többre becsüli.) A világon Franciaországban fogyasztanak — tudtunkkal — legtöbb juhhúst. Ebben a követésre méltó példában nem követjük a franciákat, ám annál jobban majmoljuk a divatban elannyira, hogy ligát kelle alakítani hazánk- ! ban a francia drága, iékozlásíg drága női divat utánzása ellen a háború e rémes nehéz nagy idején. Igazán jellemző, szomorúan jellemző körülmény. II. A közönségnek tűzifával való ellátása céljából 1915. év október hó elejétől az ev végéig kios'.tatott összesen 61 vaggon tűzifa a város önköltségi árán. III. Az 1915. évben foglalkoztatott hadifoglyokról. A szomszédos községekhez vezető városi utaknak jókarba hozatalára a város 200 hadifoglyot kért, hogy azok a munkát május havában megkezdhessék. A hadifoglyok azonban csak augusztus hó 7-én érkeztek meg s két hónapon át dolgoztak, október 7 ig, azután szétosztották őket úgy, hogy a város élelmezéseben csak 31, majd később csak 25 ember maradt. Á hadifoglyok a fent jelzett utakon, különösen a Fény-ut rendbehozatalán kívül a város utait, árkait és járdáit is rendbehozták. A hadifoglyok által végzett munka összértéke: 14,783 K 80 f. Egyéb címen befolyt 2712 K, igy az összes bevétel : 20219 K 80 f. Ezzel szemben a kiadás (élelmezésre, ruházatra, útiköltségre stb.) 16912 K 77 f. s igy a felesleg 3307 K 08 f., azonban ezen NAGYKAROLY ES VIDÉKÉ összeg terhére esik a fűtés és világítás kőit- : sége s a foglyok visszaszállításának költsége is. IV, A katonai ügyosztály gondosan és pontosan összeállított statisztikai adatainak ismertetését és közelését mellőzzük, mivel annak publikálása a háború tartama alatt nem opporlunus dolog, tekintve az ellenség vizsla j szemét. — Hogy a hadműveletekkel kapcsolatos közigazgatási teendők — jelentés szerény kifejezésével élve — „lényegesen megszaporodtak“, elképzelhetjük. A jelentés nagyjából fel is sorolja, hogy minő uj munkálatok folytán szaporodott lényegesen a teendő. Ehhez járat még az is, hogy a városi tisztviselők sorából 12 en katonai szolgálatra bevonultak s igy a gyakorlott kezek munkája szinte pótolhatatlan volt. Teljesen igaza van tehát a jelentésnek, midőn azt mondja, hogy a köz- igazgatási feladat teljesítése csak a rendelkezésre álló tisztviselők tevékenységének legnagyobb megfeszítésével végezhető. Annál szebb, teljes elismerésünkre, a legnagyobb mértékben méltó, hogy mind amellett az ösz- szes teendők idejében és megfelelően végeztettek. Elismerte és méltányolta ezt a város képviselete is, midőn legutóbbi közgyűlésén lapunk főszerkesztőjének méltató, lelkes beszédére s indítványára Debreczeni István kir. tan. polgármesternek es az egész tisztikarnak j működése felett lelkesedéssel egyhangúlag ! jegyzőkönyvileg elismerését és köszönetét fejezte ki. (Folyt, köv.) TVVVVTfV ■ TTTTTTT férfi cipők jótállással valódi bőrből páronként 29 koronáért wm' kaphatók Eigner Simonné házában. Ugyanott finom vászon és abrosznemüek kaphatók olcsó árban Óriási választék; selyem- és muslin-harisnyákban, TÁRCZA. — Á „Nagykároly és Vidéke“ eredeti tárcája. — A lengyel leány. Irta: K. B. Még akkor 1914. nyarát járta. . . Kovács Andrásék községében is kihirdették a király szózatát, ki katonaviseltes ember, azonnal je- lelentkezzék ezredénél. így András is, még akkor alig 25 éves legény, ki nemrég szolgálta le a császárnak három évet bemenet Szatmár városába a hires ötös bakáékhoz. Mindjárt a menetezreddel ment el muszkát verni András. Sirt szegény öreg anyj a, de örült a faluja, mondogatták, no most verekedjen az András, most lesz rá alkalma, mert hisz rettegett a falu tőle erejénél fogva. Végig taposta Galicia sártengerét, bírta az épen javakorbeli legény a fáradalmakat. Sok-sok csatában hősként küzdött. írogatta is édes anyjának: „Ne féljen Kelmed, nem engedjük hazánkba a muszkát.“ De a kis hegyes muszka golyó erősebb volt András erejénél, hamar átjárta tüdejét. Egy korahajnali csatában történt . . . Előre ! . . . előre ! . . . s egy darabig ment is előre András. De egyszer csak meleget érez, nem is sejti mi történt, tovább megy csak olőre ... De ereje lankad, összerogy s csak piros vért lát melléből bugyogni. Ereje nem volt a segélyhelyre menni, kiabálni sem tudott. A mieink kiverték a muszkát állásából. András ott maradt a halottakkal s csak lihegett, Lecsendesült a harci lárma. A kis lengyel falu el nem menekült lakói, — melynek szomszédságában folyt le a csata — kimentek a sebesültek kötözésében segíteni. így történt, hogy Mária, a falu szép 18 éves leánya találta meg a már haldokló Andrást; bekötözte sebét s anyját hívta segíteni, hogy vigyék magukkal a faluba. Otthon a kis lengyel lakás legpuhább ágyába tették. Mária nem mozdult el mellőle, csak leste mikor nyitja fel szemét az ismeretlen katona. Két napig feküdt lázálmában András. Mikor felnyitotta szemét, egy barna arcú lány állt előtte, csak nézdegélt fehér puha ágyából s kezdett eszmélni a történtekre . . . Mária legyeiül kérdezte: „nie chcecie czegos?“ (nem akar valamit?) Bizony András fülét sem mozdította e furcsa szavakra, csak bámult a beszélő lányra s jellel mutatta, hogy inni akar. Mária megértette, mert kezdte kiabálni „voda“. . . voda“! Mária kora reggelenként kiment az erdőbe, honnan vadvirágokból kötött csokorral tért visza. Sietett, hogy még az alvó beteg ágyára helyezhesse. András jól tudta kihozta. S egyszer egy ily alkalomkor, felébredt s épen a virágot tartó lány kezét megragadta s megcsókolta . . . Mária nem ellenkezett . . . csak szive lüktetett erősen s lesütötte szemérmetes arcát. Alig telt el három hét, András felkelhetett ágyából, élvezhette az őszi napok jóha- tásu levegőjét; leste-leste az onnan észak felől jövő híreket s alig várta már hogy ismét harcolhasson. Nem sokáig kellett várnia. Az ellenség hatalmas offenzivája folytán a mieinknek vissza kellett vonulni s már a kis lengyel községet is elhagyták. Andrásnak menekülni kellett. Elbúcsúzott Máriától s noha még nem volt teljesen felépülve, jelentkezett az első magyar csapatnál. Végig küzdötte a kárpáti harcokat, hős volt, mellet mindkét ezüst vitézségi érem díszítette.
