Nagykároly és Vidéke, 1916 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1916-11-22 / 47. szám

XXXIt. évfolyam. Nagykároly, 1916. november 22. m * szám. VP, 11 •M NAGYKÁROLY És VIDE TÁRSADALMI HETILAP. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: j Egész évre . ........................81— kor. Fé l évre................................4-— „ Ne gyedévre........................2- — „ Eg yes szám........................—-20 „ Ta núiknak egész évre . . 6-— „ Főszerkesztő: Felelős szerkesztő : Dr. Adler Adolf Rédei Károly. Laptulajdonos és kiadó: a „Nagykarolyi Petöfi-nyamda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 50 üli. Kéziratok nem adatnak vissza. Meghalt a bírálj! x A gyászfátyoloktól fekete főid, a magyar haza szentelt földje, a mai bo- rongós, borús nappal egy erősen sötét árnyalattal lett még sötétebbé, feketébbé, éjsötét feketévé, midőn végig rezgett a hazán a mélységes gyászt hirdető jajszó, hogy nemzetünk atyja, a valóban dicső­ségesen uralkodó nagy király : I. Ferencz József kilehelte nemes lelkét. Gyászba öltözik két nemzet, gyászolnak a hü szö­vetséges társak, igaz bánat« rezg át idegen népek, nemzetek lelkén, s bizonyára mé­lyen megilletődnek vérben gázoló ellen­ségeink is a megrenditö gyászhir halla­tára. Mert hiszen az egész müveit világ mélységes tisztelete övezte azt a bölcs uralkodót, kit Isten kegyelme rendelt két nemzet uralkodói trónjára, s a világ fe­jedelmeinek példaképévé az uralkodói erényekben. Patriárchai magas életkort ért meg Isten kiváltságos kegyelméből dicsőségek­ben gazdag, de nehéz megpróbáltatások­ban sem szegény pályafutásán. 86 éves korban, a zúgó világförgeteg, a rettene­tesen tomboló viiágháború eget verő s földet megrázkódtató zajában szállt el nemzetei fönséges diadaláért és békés, boldog jövendőjéért imádkozó fenkölt lelke a békételen földről az örök béke boldog hazájába. „Elesett a mi fejünknek koronája!“ sóhajthatja, zokoghatja a gyászravatalt körül álló sirő nemzetünk a szentiró bús szavával. Rendesen csak jóval a csapás után tudják -megérteni és mérlegelni a nem­zetek a veszteség súlyát nemzeti gyász idején. Magyar nemzetünk már most, a gyászhir pillanataiban is érzi és tudja a veszteség nagy súlyát ez uralkodói eré­nyekkel gazdagon megáldott királyával szemben. Igen, mert tudja, ki volt ő mi­nekünk, kije volt ő magyar nemzetünk­nek. Alig van Európában ország, mely oly hosszú, s fényes múlttal dicsekedhet­nék, s mely nemzeti létét s önállóságát a századok folyama alatt oly híven fenn­tartotta s oly sértetlenül megőrizte volna, mint hazánk ; pedig bátran elmondhat­juk, hogy a történelem egy népet sem mutathat fel, melynek a szenvedésekből s megpróbáltatásokból bővebb osztályrész jutott volna, mint a magyarnak. — Fájó emlékek ébrednek lelkemben, midőn nem­zetem ezredéves múltjába pillantok. Ki mondhatná meg: vájjon a véres . külhá- borúk vagy pedig a századokig tartó belviszályok zsibbasztották-e inkább iz­mait ? ! Ámde az Úr soha sem hagyta el népét, — dicséret és dicsőség nagy nevének! Felderítette reánk is az uj kor tavaszát, melynek uj életre serkentő fu- valma átlengte hazánkat is, s nagy esz­mékért tettre hevité a honfi kebleket. S im a félreértés sötét árnyának elmúltával 1867. év junius 8-án felragyogott hazánkra az uj, dicsőbb korszak fényt és éltető meleget árasztó napja, midőn a kibékült nemzet az isten kegyelte, nemesszivü és fenkölt lelkű fejedelem fejére feltette hála és örömkönyek közt a közel kilencszáz- éves szent koronát. Feltárult népünk előtt a békés fej­lődés és felvirulás útja; a magyar nem­zeti szellem és művelődés mind nagyobb tért hódított. Serényen folyt a szent munka: naggyá tenni a hazát! \3 ebben nemes példával elöljárt „a legelső magyar ember: a király /“ S a koronázáshoz fűzött ezernyi vágy, remény s honfiúi várakozás hazánk : üdvére, nemzetünk boldogságára mind­mind beteljesült a bölcs király bölcs uralkodása alatt. Isten megáldotta azok­kal a szellemi-lelki erőkkel és javakkal, melyeket a Gondviselés csak kiválasztott­jainak és kegyeltjeinek juttat, s azoknak i ad meg, akik által gondviselő munkáját a népek, nemzetek s az emberiség éle­tében intézi. Szent hitünk azt súgja ne­künk, hogy valóban isteni rendelés az, I hogy a nemzetek feletti hatalom — ily I hosszú, hosszú időn át — oly kézben maradhatott, amelyből csak áldás szállt az országra, boldogság a népre. Ö való­ban „ex Dei gratia“, „Isten kegyelméből való“ király volt. Naggyá tette őt szent hite is. Hosszú élete s hosszú uralkodása folyamán telve az út előtte majd ragyogó arany, majd sötéten fekete betűkkel irt eséményekkel; úgy olvassa ő ezeket, mint Istenkéz ujjai által felirottakat. Ez a nagy és mély hite tudta őt fölemelni a megrázó események, súlyos csapások fölé is. E hite képesí­tette az uralkodás oly fönséges, de oly nehéz kötelességeinek oly hü teljesítésére, mire csak Ö vala képes. Ezért bámuljuk mi, csodálja a világ uralkodói bölcsessé­gét és igazságosságát; dicsőítjük mi s magasztalja a világ szive atyai jóságát s lelke nemességét, mely erények tündöklő glóriával övezték fenkölt homlokát. Büszke önérzettel mondhatta s mély­séges fájdalommal sóhajtja most ajkunk az iró jellemző szavával: „Nagy dicsőség egy nemzetre, ha a koronát ilyen királyi férfiú homlokán láthatja, de a koronának fénye növekszik abban a glóriában, me­lyet a királyi lélek sugároz ki. Nagy ál­dás a nemzetre, ha a nép a koronás király példájából merit istenfélelmet, kö­telességtudatot és keresztény lelket, mely túrni, önmagunkat meggyőzni, Isten ren­deléseit alázatos, engedelmes lélekkel tisztelni megtanít. Az ilyen király való­ban apostoli király /“ E gyászos időben, midőn im „uj gyász borul régi gyászra“, könyjeink gyászfátyolán tekintünk a magasba, emel­jük fel félve imára kulcsolt kezünk s re- begi reszkető ajkunk a fohászt, amely — tudjuk — egy jó öreg királyunk el­szállt könyörgő lelke hő fohászával: Magyarok Istene! áldd meg a hazát: magyarok hazáját, áldd meg e népet: magyarok nemzetét, vigasztald meg mély- ! séges gyászában-bánatában s hozz rá j boldogabb jövendőt!

Next

/
Oldalképek
Tartalom