Nagykároly és Vidéke, 1916 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1916-11-08 / 45. szám
XXXíi. évfolyam. Nagykároly, 1916. november 8. 45 szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ TÁRSADALMI HETILAP. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. legjeSeiiik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre ............................8*— kor Fél évre................................4r— „ Ne gyedévre........................2- — „ Eg yes szám........................—-20 , Ta núiknak egész évre . . 6'— „ Főszerkesztő: Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Rédei Károly. Laptulajdonos és kiadó: a „Nagykárolyi Petofi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bérrnentetien leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron kitöltetnek. Nyllttér sora 50 fill. Kéziratok nem adatnak vissza amit a háború alatt keresni tudnak, azonban ennek dacára rendkívül helyesnek tartanők az ipari cikkek makszi- málását. Ha csak az elsőrendű életszükségleti cikkeket, tehát ruházkodás, lakás és táplálkozás szempontjából szükséges iparcikkeket makszimálnák, ezzel már igen nagy lépéssel közelebb jutnánk ahhoz a fantasztikusnak látsző valamihez, amit megélhetésnek neveznek. Ma valóban az a helyzet, hogy a legnagyobb nehézségek árán sem lehet megélni, mert akármennyit keres az ember, azok a követelmények, amelyeket az élet minél magasabb állású valaki — vele szemben támaszt, megjelenés, ruházkodás, táplálkozás, lakás és egyebek tekintetében, soha sem fedezhetők a keresetből. Ma az a helyzet, hogy a legjobban kereső embereknek is nagyon meg kell nézniök a garast, mielőtt egy gallért vagy egy pár harisnyát vesznek. Ennek az állapotnak meg kell szűnnie. Főleg azonban az ármakszimá- lás előtt a készletek összeírásának kell megtörténnie. Megvagyunk győződve róla, hogy a készletek összeírása alkalmával az ipari cikkekben olyan bőséget találna a kormány, amilyen bőségre nincs is ma elkészülve és meg vagyunk győződve arról is, hogy igen sok helyen találnának olyan készleteket, amelyeknek eredeti számlája még a háború legelejéről kelt és amelyek teljesen jogosulatlanul nagy, háborús haszonhoz juttatnak egyes kereskedőket és gyárosokat. Ez a helyzet nem tarthat igy tovább az ipari cikkekkel, mert annyiban igaza van az Omgenek, hogy ugyanakkor, mikor a gazda a háború előtti 5 forint helyett valamilyen terményét 10 forintot kap, de egy pár cipőért a háború előtti 5 forint helyett harmincat kell fizetnie, nincs egyáltalán meg az egyensúly a gazda bevétele és kiadásai, illetve a mező- gazdasági termékek árai és az iparcikkek árai között. A kormány bizonyára komolyan fonAz ipari árok makszimálása. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület felterjesztést intézett a kormányhoz, amelyben azt kérte, hogy a mezőgazdasági termékeket sorra makszimálják, ugyanúgy járjanak el az ipari termékekkel szemben. Az ipari termékek ára éppen olyan hallatlanul, sőt talán még nagyobb arányokban felszökött, mint a mezőgazdasági terményeké és ezeket az ipari árukat olyan nyugodtan, olyan büntetlenül lehet drágítani, ahogy épp az iparosoknak tetszik. Ha a makszimá- lás az ipari árukra is kiterjedne, sokkal konszolidáltabb viszonyokra volna kilátás. Nem találjuk ugyan igaznak és jogosnak az Omge panaszát aziránt, hogy a mezőgazdasági termékek mérsékelten volnának makszimálva, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a mezőgazdák nagy általánosságban megvannak elégedve azzal, tArcz“ Albánia. Ez év február 17-én Szerbiában Mitrovi- cán, este 6 órakor kaptuk a parancsot, azonnal Montenegrón keresztül Albániába masírozni. Lázasan kezdtünk csomagolni, hogy másnap a nagy útra a megparancsolt időben elindulhassunk. A „feldflasehnik“ s tartalék üvegek megteltek „rakiával“ erősítőként a kemény hidegben ; hisz tizennégy napi mars előtt állunk. Négy nap alatt Novipazárban vagyunk, hol az éjjel nagy hó esett. A Doktor — szájában a legnagyobb tűzben is elmaradhatatlan virgóni- ával — előadást tart, hogyan óvjuk lábainkat a fagyástól! Megfogadjuk tanácsát és a készletben levő ujságpapirosok bele kerülnek a csizmába. Február 22-én indultunk el Novipazárból, amikor is a hó esést nagy eső váltotta fel. Kövezetlen hegyi ut, térdig érő sár! Hisz ez semmi! Megszoktuk Szerbiában ! A trén nehezen kocog utánunk! Már jóval előtte vagyunk, mikor lovas jön jelenteni: „Trén elakadt., segítséget kér!“ Kiadom a parancsot : „50 ember rüstungot le, azonnal kitolni a sárból a szekereket I“ Kis idő múlva újabb lovas jelenti: „nem elegendő 50 ember, újabb segítséget kérnek!“ Újabb 50 ember megy segítségre. Mellettem a Doktor csak rágja a Virginiát és lopva néz rám, mintha kérdeni akarná: Mi lesz most ? — Eltelik egy óra, két óra, a trén még mindig nem jön / Nélküle pedig nem mehetünk tovább, hisz mindenünk rajta van ! Magam lovagolok vissza. Az üresszekereket 6 ló huzza, 20 tólja! Nehezen megy! Végre feljut a hegytetőre. Lefele már csak 4 ló vonja az üres szekeret! Utánna hordani a batyui s ismét felpakkolni 1 Hajrá! tovább! Az egyik szürke már kidőlt, amott 4 ember két fával emeli ki párját a sárból. Hallatlan káromkodás, veszekedés, csihé, puhé, egész nap. Kezd sötétedni! Megtettünk 4 kilométert egy nap! Éjjel kegyetlen hideg van a sátorlap alatt. Másnap megismétlődik az első nap. Már fele a lovainknak kidőlt. Nem lehet tovább menni. Lovas futárt menesztek távirattal jelenteni magasabb parancsnokságomhoz, hogy hegyi trén nélkül nem tudunk átjutni Montenegrón! Míg válasz érkezik, nem szabad megállanunk. Csak előre! Ismét megtettünk 6 kilométert. S igy tovább, mig végre negyed nap megjön a parancs: „Vissza I a további parancs Novi- pazárba vári“ Ugyan olyan fáradságok között jutunk vissza teljesen kimerülve hidegtől, sártól, fáradságtól 1 Novipazárból egy napi pihenés után — az újabb parancs szerint — Prizrenden keresztül elindultunk Albániába. Március 12. Végre itt vagyunk! A hegyoldalak telve millió és millió ibolyával, mig a 2600 méteres „Galica Lums“ hegy fehér hólepellel borítva. Valódi panoráma 1 Utat kell építenünk őserdőkön keresztül 1 Kultúrának semmi nyomai Az albánok bizalmatlanul fogadnak mindenütt! Járőrt küldünk ki lovainknak szénát harácsolni. Az egyik járőrt megsebesítik. Újabb, erősebb járőr megy ki büntetéskép s szénával megrakodva szerencsésen visszatér. Már egy hónapja itt vagyunk. Munkánk gyorsan halad előre! Az albánok kezdenek megbarátkozni. Egyik, másik tojást s kakast hoz eladni. A pénz előttük értéktelen, óriási árakat kérnek, mig sóért potom. árora adják az árukat. Egy albán két ökröt kinál eladásra. Húszezer grost (2000 koronakér a pár ökörért. Megalkuszunk 50 oka sóért, (egy oka egy és egynegyed kiló). Bámulatos népfaj. A férfi egész nap nem dolgozik. Minden munkát az asszonyok végeznek. Kezd tavaszodni! Az asszony hátán, vesszőkosárban hordja ki a trágyát a földre. Májusban hozzá kezdenek a szántáshoz. Egy őskorbeli eke eléfogott két pici albán ökröt biztat a „Csujes 1“ Előtte az asszony megy. Elnézem a szántást s elgondolom, ha ezt ami jó magyar parasztunk látná? mig ő pacsirta dalolás mellett vig nótával hajtja a „Csákót“, „Szellőt“, „Virágot“, „Bimbót“, addig a „Csujes“ „hies, hies* morgással biztatja gyorsabb cammogásra. Már jói bent vagyunk Albániában. Az igazi vadonban! Nappal cseresznyét hoz árulni az albán; éjjel lovainkat jön ellopni. Egész csatákat kell velük vivnunk éjjelenként, hogy megóvjuk állatainkat. Egyik éjjel sikerül kettőt sebesülve fogságunkba keríteni, attól kezdve megszűnnek a lopások. Hogy mily bámulatos macska-ügyességgel tud belopózni valahová az albán, ime egy eset.
