Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-07 / 1. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ Lithiumban legdu- Qzlatvini,,Anna‘‘ffvóüyforrás. sabb sványviz a ^ J A legkellemesebb üditö, a legjobb hugyhajtó és sványviz a ^ j hugysavoldó gyógyvíz!: Nyákhártya megbetegedéseknél, hólyag, veselob és tüdőhurutnál, valamint köszvénynél kiváltképen hasznos. — Kutkezelöség; SZEPESOLASZI. Forrástulajdonosok: MÁJUNKÉ GÉZA UTÓDAI. Központi iroda: RÓZSAHEGY. Kapható minden jobb füszerkereskedesben. Nagykárolyi főraktár Ifj- MATOLCSI SÁNDORNÁL. Nagykárolyi főraktár ritka helyen van s népfürdőről még álmodni is valóban merészség. Abból az alkalomból, hogy az uj városi törvénytervezetnek készülnie kell és arra való utalással, bogy a napilapokban folyton fantasztikusnál fantasztikusabb tervek kolportáltatnak a városok uj rendezését illetőleg, okvetlen szükségesnek találjuk ismételten hangsúlyozni, hogy ha van olyan terv, amely a rendezett tanácsú városokat összeségükben, vagy részben a vármegye gyámsága alatt kívánja tovább is meghagyni, vagy pláne £ járási önkormányzat keretébe vonni, ez a terv egyszerűen azt bizonyítja, hogy akiknek a fejéből kipattant, azok nem tudnak menekülni attól a hagyományos betegségtől, hogy a vármegyéket ma is országfen tartó tényezőknek képzelik. Azt a tiszteletreméltó, egykor hatalmas politikai súlyú vármegyét, amely annyiszor irányította az államkormányzás mikéntjét, amely oly sokszor mutatott rá bátran és hajlíthatatlanul a kormányzati hibákra, tévedésekre és számtalanszor fején találta a szeget, — hiába keressük. A régi vármegyei rendszert fentartó elem — bármiként ócsárolják is a mai dekadens nemzedékből — a nemesség a múlté', s vele elfeledett emlékek közé jutott az ősi erény, hagyomány és önfeláldozás. A régi vármegyének erkölcsei erős anyagi alapon állottak. Vagyonos volt minden tagja és volt magának is vagyona. Egyszer csak változott a helyzet. A tekintély és vagyon képviselői megfogyatkoztak s helyükbe I már olyanok jutottak, akik előtt a régi erkölcsök, egykor kivívott dicső eredmények, fényes múlt és összetartásra való hajlam, már nem volt. Következett a megyei pénztárak államosilása. Ekkor már olyan lett a vármegye, mint amaz egykori hatalmas olygarcha, akit szegénységében jótékony kezek támogatnak, de akinek többé nincs akarata. Ha mindezt tudjuk, lehet-e józan fővel arra gondolni, hogy a különben soha sem produktiv vármegye alatt tovább is meghagyassanak a városok ? I A városok, amelyek nélkül nincs ország, mert ők a kultúra magvetői, a kultúra gondos ápolói, az iparnak és a kereskedelemnek egyedüli otthonai. Aki abból a felfogásból indul ki, hogy | a falu termel, a város fogyaszt, az az ö korlátoltságában kicsinyelheti a városokat, aki azonban tudja, hogy a minden kultúrát irányitó, fejlesztő és nemesítő erők a városokban élnek, az azt hirdeti, hogy: mindent a városokért! Magunkról magunknak talán feleslegesek e sorok, de korántsem szabad eltéveszteni szem elől azt, hogy rajtunk kívül is élnek olyan tényezők, amelyeknek nem fáj az, ami nekünk hegedhet- len sebeket okoz, vagy akik fölényesen napirendre térnek' egy olyan érvényesülési törekvés felett, amelytől a jövő Magyarország állami létének fennmaradása függA magyar állam életében tettekkel té-1 nyezők csakis a városok lehetnek, ha elfogadjuk azt a józan igazságot, hogy a városok nem alkalmasak meddő szélmalom politikának mesterséges verőfénye által felidézett délibábjainak imádására, mert valaminthogy minden városi polgár arra törekszik, hogy a lét feltételeit biztosítván, egyúttal vagyoni önállósága is legyen, áronképpen egymást megértve igyekszik arra is, hogy a várost minden erkölcsi és anyagi jónak gond nélkül való birtokosává tegye. A városok élete a mindent nemesilő munka jegyében folyik és végcélja eszményi ér elemben nem más, mint az, hogy anyagilag függetlenné válva, a további fejlődést a béke jegyében biztosítsa. Ha ezt az életet a maga vonatkozásaiban és végcéljaiban ismerjük, akkor látjuk valóban igazán, hogy a városok nem közjogi bilincseket érdemelnek, nem politikai viviszekció céljára való kísérleti alanyok, hanem minden eddigi kényszerű függéstől és indokolatlan terhektől mentesítendő, ,országid oidogitó, fejlődni akaró és képes politikai és közgazdasági tényezők. A magyar királyi belügyminisztérium kodifikáló osztályában — hiszen az eddigi törekvések is erre mutatnak :— felismerték a városi életnek az,államélet és államvagyon alakulására vonatkoztatott nagy fontosságát és valóban állítjuk, hogy amikor a felelőtlen hírlapi állítások és ta- ~ lálgatások forrásául a belügyminisztériumra hivatkoznak, voltaképpen arra törekednek, hogy a hirdetéseknek valószínű EZÜST ÉREMMEL ÉS OKLEVÉLLEL KITÜNTETVE ! Fog- és gyökérüuzás, fogtömés (blomb), arany-, ezüst-, platina-, porcellán- és cement fogak fehérítése, fogkövek eltávolítása, egyes fogakat és fogsorokat arany- és kaucsuk-betéttel vagy szájpadlás nél- :: :: :: kül arany koronákat és csapfogakat művészies kivitelben készít :: .: :: ' VALIRA AITAL, vizsgázott fos technikus. Többnyire toldozás-foltozás, amivel megbíznak es ezért csak garasokkal fizetnek. Máskép volt ez régebben, mikor a szabómesterség virágkorát élte, sem a varrógép, sem a silány gyári készítmény nem kontárkodott bele a becsületes mesterségbe, mikor a mester maga is büszkeséggel nézett egy-egy remekbe készült, jól sikerült nadrágra, vágj tr ilra öntött dolmányra, mentére. Szinte jól esett szegény Salamonnak, ha látta, hogy érdeklődéssel hallgatom meg a szakmája felett való bánatos kesergóseit. Úgy volt ő is, mint bármely más foglalkozású ember, mindegyik fontoskodva azt hiszi, hogy rajta fordul meg a világ sora s az emberek jóléte. Máskor meg szürke élettörténetéből mesélt el részleteket. — Nem vagyok jött-ment, mondta büszkén, itt születtem én is e községben. Apám is idevaló volt, ő is a szabómesterséget folytatta. Bejáratott az iskolába, ott megtanultam Írni, olvasni, számolni; de hetenként kétszer háromszor külön is bementem a rektorhoz,^ ha valami a magasabb tudományokból is rám ragadna s e külön leckékért apám fényes fekete posztóból ingyen varrt egy öltözet ruhát az iskolamesternek. Egy padban ültem a nemze- tes, nemes urfiakkal, azok persze ferde szemmel néztek rám, örökké gúnyoltak, bántalmaztak, hátbavertek, oldalba rúgtak, de én fel se jajdultam, nem mertem rájuk árulkodni, nem panaszkodtam otthon se; csak úgy titokban törültem ki szememből egy-egy fájó könnyet. Sőt a leckében sem mertem velük versenyezni, pedig sohasem tudtak annyit, mint én. Mégis azok tekintélyes urakká lettek. A Sághy Miklós ma is szoigabiró, a Tamássy Gida megyei esküdt, a Dqzsa Feri meg inzsellér lett, pedig az egyszeregyet sem tudta. Ha találkoznám velük, rám se néznének, a köszöntésemet sem fogadnák el. Ők felfelé mentek, mint a levegővel felfújt hólyag, én lent maradtam, mint a féreg a porban, kit akárki is eltaposhat. A porban csúszom, talán azért is, mert félénkségre, gyávaságra szoktatott az élet első korszaka. # Szivembe nyilallott Salamonnak keserű ki- fakadása, mely érthetően igazolja, minő kíméletlenül játszik a sors keze az emberekkel, varázsvesszejével az egyiknek dús asztalt térit, a másiknak nyakába üres tarisznyát akaszt. Salamon nem végezte el mondókáját. Tovább folytatta : — Tizenkét éves koromban apám a sajá, mesterségére fogott, egyetlen gyermek voltamt szüleim nem akartak kiadni a háztól. Forgattam hát kezemben a tüt, cérnát és ollót. Mikor felszabadultam, egy szép napon igy szólt hozzám: Mindig nem lehetsz itthon, vándorútra kell menned, a mesterlegény igy tanul, tapasztal, csak igy lesz érdemes arra, hogy később önállóan műhelyt nyisson. Veszprémben letfi volna az első állomásom, Pillitz Bernát hírneves szabónál, kivel úgy látszik már régebben megegyezett, hogy majd felfogad műhelyébe. A falutól Veszprém kocsin is jó három órai ut. Alkalmatosságot kapni jobban csak pénteki napon lehetett, amikor a heti vásárra, vagy hivatalba menő ügyes-bajos emberekkel lehetett odajutni. Kegyetlen hideg téli idő volt, mikor a kora hajnali órákban kicsiny batyummal felkuporodtam Kutas Vendel szekerére; rajtam kivül még két ködmenes atyafi képezte az utilársaságot; mindenféle piaci árut vittek a hetivásárra s nekem már csak a zsákok tetején jutott hely. A nagy hidegben negyedóra múlva meggém- beredtek kezeim, lábaim, a lovak is csak cam- mogvást mentek a'hóval borított utón. Én is a többiekkel többet gyalogoltunk, mint ameny- nyit a kocsin ültünk s nagy sokára értünk be Veszprémbe. Embereim dolguk után láttak, én meg felkerestem Pillitz Bernátnak a nagypiacra nyíló üzletét; ezt azonban ekkor már veje, Elkán Májer vezette. Nagy szerényen beléptem a tágas műhelybe, ahol öt-hat segéd és ihas dolgozott. A mester éppen az inasokkal civódott s szitkozódás közepette cibálta egyszerre kettőnek is a fülét. Amint, észrevett, nagy hangon rám rivalt, hogy mit keresek itt, nem kell neki sem inas, sem segéd, mert ezekkel a gézengúz kamaszokkal, sehonnai naplopókkal sem boldogul. A rám förmedt ember egyúttal az ajtó felé mutatott s ón előre kigondolt mondókámat is elfeledve, nagy ijedtségemben kihátráltan, a boltból, úgy, hogy más tette be utánam az ajtót is.
