Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-07 / 1. szám
XXXI. évfolyam. Nagykároly, 1914. január 7. I. szám. NAGYKÁROLY és VIDÉKÉ Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nacyknrolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak : Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. - Telefon 7 W«*"*..................................í-‘~ Dr. Adler Adolf Rédei Károly. 37 - Telefon 76 r el evre ..................................4-— „ J Rernientellen leveleket előttünk ismeretlentő Ne gyedévre.........................2' — „ Laptulajdonos és kiadó: nem fogadunk el. .........................-■*> ■ a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Résivénytársasáj“. Bird,,ésd‘ |u,á"y“ ir0” Ta nítóknak egesz évre . . 6-— „ Njllttér sora 59 fill. Kéziratok Dem adatnak vlssia A városok és hazánk jövője. A hazai városok jövőjéről való gondoskodás nemcsak állami feladat, hanem olyan közügy is, amelyet szem elől téveszteni senkinek sem szabad. Sokat irtunk mi már a városokért s talán az unalomig felemlegettük, hogy az állam épületének fenmaradása egyenesen attól függ, hogy közgazdasági tekintetben miként fejlődnek városaink, mert minél gazdagabbak a városok, annál inkább bírják azokat a közvetlen és közvetett temeket, amelyeket az államfentartás érdekében viselniük kell, viszont minél szegényebbek, annál súlyosabb az állam helyzete. A hazai városok közgazdasági fejlődése azonban csakis úgy biztosítható, hogyha az államkormányzat lelkiismeretesen gondoskodik arról, hogy azok minden más közjogi szervezettől függetlenül s kizárólag a magyar királyi belügyminisztérium közvetlen felügyelete alatt folytathassák életműködésüket. Mi ugyanis folytonosan s a következmények által mindjobban beigazolva állítottuk és állítjuk, hogy pl. a rendezett i tanácsú városokat a vármegyéktől egészen függetleníteni kell. Régen, a megyei törvényhatóságok rendezésekor, ez volt a jelszó: Erősítsük a vármegyéket! Evég- böl az ország városainak több, mint kétharmad részét a vármegyék gyámsága alá hajtották s ennek tulajdonítható, hogy amig egy-egy re Tezett tanácsú város évente 30—40, sőt 50,000 koronányi megyei terhet viselt, önmagára emiatt semmit sem költhetett s küzködött, hololt, ha pl. 1876. óta évenként ugyanazon összegeket saját fejlesztési céljaira fordíthatta volna, ma már minden városnak f lenne rendes közvilágítása, csatornázása, vízvezetéke, vágóhídja s több más olyan üzemi berendezése, amely a polgárság terheinek csökkentését előmozdíthatta volna. Nincs az az érv, amely ezen álláspontunkat meggyőzhetné, mert napnál fényesebben bebizonyított tény az, hogy a legtöbb rendezett tanácsú város ma is nélkülözi azokat a berendezéseket, amelyek révén a közbiztonsági, közegészségi és közkényelmi érdekük kielégítést nyerhetnek. E tekintetben, — dacára annak, hogy azt villogtatják, hogy Magyarország a nyugati államok közé sorozható, sajnálatos tapasztalat az, hogy több városban még a petróleum világítás kezdetleges napjait élik; az utcák kövezetlenek, a házak szennyvizei a tereken és az utcákon nyitott árkokban büzlenek, az ivóvizet a lakosság fertőzött talajba mélyített kutakból nyeri; a közvágóhidak tisztátalan fabódék, nyilvános illemhely RUBLETZKY KALMAN női- ei uriclivat-art*liáxa fAGYHAROLY, Deák-tér 18* Ajánlja legdusabban felhalmozott áruraktárát mindenféle vászon, kész fehérne- müekben, úgyszintén színes és fehér damast asztalteritékekben. TÁRCZA. Az én szomszédom. — Elbeszélés. — Irta: Fenyves Ede. Szegény volt biz a jámbor, abból a fajtából, kit úgy hívnak, hogy: ágrólszakadt. Mesterségére szabó volt, Kohn Salamonnak hívták. E névből a nyájas olvasó könnyen kitalálhatja, hogy zsidó volt, még pedig ama ritkábbak közül való, kikben fajuknak élelmessége teljesen hiányzik. Nem is vitte semmire se szegény Salamon. Már öreg is volt, a szegénység igy kétszeresen nyomta vállait. És mégis volt benne egy adag büszkeség. Inkább éhezett, nyomorgott, de nem koldult. Szűkös keresményéből tengette a maga és felesége életét. A szomszédomban lakott, Balázs Márton egyik árendás házában. Húsz forintot fizetett a nagy, pajlaszerü szobáért, mely télnek évadján olyan volt, mint a farkasverem, majd megvette a benne lakókat az Isten hidegje. Ilyenkor én láttam el Salamon szomszédot tüzelöfával. aminek árát rövidebb, hosszabb várakozás után mindig megfizette. Becsületére sokat tartott, nem egyszer fennen kérkedett is vele, talán igy akarta megcáfolni fajának lenézett voltát, mert különösen falun nem sokba veszik a zsidót. Tisztességes nevén is alig szólítja valaki. Én megbecsültem Salamont, mert jó ember volt, tisztességes volt, megszántam, mert a szerencse is fukar volt hozzá. Kedélyre inkább vidám, mint szomorú volt. Gyakran elbeszélgettem vele. Elbeszélései, jó mondásai, csattanó élcei éles elmére s élet— bölcseségére vallottak. Egyszer-másszor kifakadt belőle a keserűség, különösen, ha nem volt keresete. Rossz világot élünk, szokta volt mondani, megbukott a mi mesterségünk is. Pantallóban jár a paraszt, cipellőben a kanász s készen veszi ezt is, amazt is a boltban, a vásáron. Ki sza- bat ma jóféle kelméből egy öltöző ruhát, tartósat, magyarosat, zsinórral, sujtással diszi- tettet ? Helybenhagyólag bólintottam, mert hát valójában úgy áll a dolog, amint Salamon mondja: idegen gúnyába öltözött a magyar. Majd igy folytatta: — Hamisitlan gyapjuposztó nem is kerül a szabó kezébe, ha hébekorba valaki újat rendel is, selejtes, elernyedt portékából készül az. Homokinjborliterenként721illérértkapható Kisded Sándor fűszer kereskedésében Nagykároly. A borvásárló közönség saját érdekében is győződjék meg jóságáról és olcsóságáról.
