Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-10-01 / 40. szám
I NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE A B1KSZADI természetes ásványvíz gyógyhatása hurotos bántalmaknál páratlan. — A legutóbbi termésű savanyu uj borral vegyítve kitűnő italt szolgáltat. Kapható mindenhol. Árjegyzéket kívánatra küld a bikszádi fürdöigazgatóság. kenységre bírják a polgárságot, mely amúgy is kétségbeesett küzdelmet viv a megélhetésért, a fennmaradásért. Ilyen balkezes ennek a többségnek minden munkája. És mégis dolgozni fognak. És igy akarnak dolgozni. Holott arra kétszeresen illetéktelenek. Nincs joguk a további munkához, mert defrundált pénzen, tiltott módon szereztek többséget; nincs joguk tovább helyeiken maradni, mert választási törvényt alkottak s annak jogerőre emelkedése után ki kellett volna irni az uj választásokat. De ők — dolgozni akarnak. Hogy meg ne haljanak. Mert érzik, hogy már meg is haltak akkor, amikor a hatalmat — ha csak egy pillanatra is — kiadták a kezükből. Október 6... Kongani hallom a lélekharangot . . . — Szomorú hangjának elhaló bugása, utolsó rezgése megüti lelkemet, megrázza szivemet. Felrezzenek arra : nemzeti gyásznap van, égy ország virágát, legelső vitézit, a győztes ellenség vérszomjas dühének áldozataképpen temették a sírba '. . . Hatvannégy éve már s az aradi gyásznap ma is emlékünnep. . . Óh mint sajog a seb, felujul fájdalma, erősebb gyötrelme nemzetünk bújának, örök szégyenének. Szivünk áldozatát, hálánk koszorúját letesszük a sírra: óh de mind hiába! Dicső hőseinket, félisteneinket nem támaszthatjuk fel. Elborul a lelkünk, hogy ha elmerengünk szegény nemzetünknek ezeréves múltján . . . Mennyi véres árnyék! Testvérgyilkos harag, megbántott hiúság, vér- szomju irigység, kincséhes kapzsiság összejátszásának mily bus szövevénye a mi történetünk ! Ellenünk a német, török s tatár dühe századokon által =■ fosztogatott, gyilkolt. Belső háborúban, testvérvillongásban legjobbjaink vesztek! Egyszer a vallásén, másszor a vagyonért öldököltük egymást. Izzó gyűlöletben magyar magyar ellen törvényt hozott s aztán akadt országgyűlés, amelyik kimondotta: Rákóczi áruló*) j s száműzte a honból. Évszázadok múltán szégyen ül arcunkra, hogy ezt magyar j tette . , , • Több, mint száz év múlva halálos álmából ébredt fel a nemzet . . . Megrázta láncait, széttörte bilincsét, szabad- Ságot akart s hogy' azt még. néni adták. — harcba ment érte . . . Ti tani harc volt az! Hét nagy óriásnak rémséges •) 1715. XLIX. t-c. 2. és 3. §. hadával, szörnyű erejével kellett küzdenie gyönge nemzetünknek, akinek orozva gonosz gáncsot vetett horvát, szerb, oláh rossz mostoha gyermek! . . . És a hogy elbuktunk dicső harcok után a nagy küzdelemben: elnyomott az osztrák. Mikor már legyőztek, vesztett csatáiért ádáz bosszút állott: fővezéreinket, hőstábornokainkatgyilkolta halomra... Sir a magyar lélek, hogyha visszagondol az aradi napra! Schweidel és Lázár « Dessewffy Arisztid golyótól esnek el, Pöltenberg, Leitungen, Török, Lahner, Knezics, Aulich, Nagy, Vécsey és Damja- nics János bitón pusztultak el, mint valami latrok . . . „Nos omnis rnoriar . . . “ mondhatta mindenik, mert győzött az eszme, habár a harcosok legjava elhullott ... A kivégzett hősök jeltelen sírjain már második reggel friss virágot leltek! A hálás kegyeiét koszorút helyezett szentelt hantjaikra, pedig életével játszott, aki tette. Aradi vértanuk ! dicső mártírjai a szent szabadságnak, elszorul a szivünk, ha visszagondolunk e gyászos vérnapra. A „magyar Golgotha“ szentjei ti vagytok, kihulló véretek megáldá a földet és attól hajtott' ki legdrágább virágunk: a magyar szabadság, . . i,: Halálotok napja gyászünnepünkké lett; szentelt fájdalmában egy ország gyászolja leghübb gyermekeit. Mindennemű ruhanemüek, csipkék, felöltök, függönyök, teritök, szőnyegek legtökéletesebb festése. Bőrkabátok, keztyük festése. ! ! Minta után való festés ! ! Haüffel Sámuel villany- és gőzerőre herendezett ruhafestő és vegyitisztitó Nagykárolyban, Kölcsey-utca I. sz A rém. kath. templom mellett. Műhely: Petöfi-utca 59 Bármely kényes színű és gazdag díszítésű ruhanemüek vegyileg tisztittatnak. OTT Plisé-gouvré. Plüsh és bársonyok gőzölése. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek kodott az asszony, — mert ennek úgy sem lesz jó vége, mindenünket elprédálod, mi lesz a kis fiammal ? Miből veszünk neki házat, ha megnő ? Még asszonyt sem kap tisztességes famíliából, ha nem lesz mibe vigye, ha még egy viskónak sem ura; a mienk nekünk is kicsi. Feladlak Jancsikám, hogy Kossuth-bankót gyüj- tesz. Persze, hogy feladlak, csak előbb kifőzöm még ezt a szilvalekvárt — és sírva borult a menyecske az ura nyakába. A férfi mosolyogva nézte a rivó asszonykát, tudta jól, hogy még az élete árán is megvédene őt a zsandároktól; csak az asszonyi kicsinyeskedő aggodalom fojtogatja feleségét és hogy bátorságot kapjon, ő ijesztget mást. Pedig nem járt azért büntetés, ha valaki eltette emlékbe az eltűnt álmok idejének bankjegyét, kidobolták ugyan, hogy mindenki adja be a városházán Kossuth-bankóit, beváltják „jó pénzre“, be is adták némelyek, de soh’ sem kaptak egy krajcárt sem érte. Sok családot ért ez a nagy csapás abban a kicsiny városkában, amelynek fiatalsága elment Görgey seregével, az idősebb emberek az ^őrsereggel“ Erdélybe vonultak, az otthon maradtak nem győztek eleget sütni-fözni a folyton átvonuló magyarnak, muszkának, szóval mindenképpen kivették részüket a hazáért való áldozatkészségből s mikor kifosztottan, segélyre szorulva tengődtek, akkor utolsó pénzüket is elégették, minden kárpótlís nélkül. Jó, hogy a fedelet meghagyták fejők fölött, meg az öreg templomot, amelynek még öregebb papja olyan törhetetlen hittel hirdeti, hogy: „Erős vár a mi Istenünk . . .“ ezzel a várral körülbástyázva fogtak a megmaradtak munkához s a föld, a hűséges anyaföld nem hagyta el gyermekeit, adott kenyeret, sőt még bort is hozzá . . . Ebben a nincsetlen világban annál inkább megrökönyödtek az emberek, mikor meghallották, hogy nemes Oláh János uram, a hót vármegyében ismert hires asztalos, gazdag bútorkereskedő, pompás raktárából eladogatja a legszebb berakott asztalkáit, fiókos szekrényeit, szóval kinek mi kell, Kossuth bankókért. Persze kétszeres áron, de még igy is ajándék olyan pénzért, ami nem járt, csak úgy hányódik a kommót fiókokban és sohasem is fog járni többet. Sohasem fog járni többet ? . . . Ki mondja azt ? Vannak emberek, igaz, magyar emberek, akik máskép hiszik; másként tudják, sőt bizonyosak is benne, hogy eljön az idő, amikor ismét magyar bankókért vesznek rámás csizmát a debreczeni vásáron, mustot a mádi szüreten és mézeskalácsot a pócsi búcsún, csak magyarért és semmi másért. Kotánszky Frici is mondta, hogy a múltkoriban, mikor a Bujtoson vadászott, egy léghajó röpült el feje fölött s benne ült Kossuth Lajos, galléros köpenyben, darutollas kalappal1 fején, fényes kísérettel s kendőjét lobogtatva köszöntötte őt: „Szervusz Frici! Visszajövök j nemsokára.“ De erre azért nem lehetett sokat adni, mert Frigyes ur prókátor volt, már pedig az ügyvédnek kenyere a lüllentés, hát még ha hozzá szenvedélyes vadász is, ennek meg legalább is sója, az igazat nem mondás. Hanem azért mégis szöget ütött sok ember fejébe az eset, mert valaminek csak kell lenni a dologban. Ekkorát nem lehet csak úgy fejből kitalálni! vélte Nagy András kurátor uram. Kovács Bandi'— a város közkedvelt aljegyzője — azonban már igen szavahitö fiatalember s ő is határozottan állítja, hogy jön Kossuth az angollal, jön a franciával, jön a törökkel. A jegyző ur alighanem most is abban sántikál, hogy a régi fringiát újra felköthesse, mert hirtelen elutazott Pestbudára a város ügyében, pedig az idevaló utazás körülményesen megy, nevezetesen : végrendeletet csinált, elbúcsúzott rokontól, komától s ha a Hortobágyon nem lesz sár, a betyárok nem ütik agyon, úgy még talán hamarabb, mint egy hét, felér a „forsponttal“ Pestre. A város ügyében ment, de mindenki tudja, hogy ez csak ürügy, mert onnan még Pozsonyba utazik a határra, ott kap hirt, mikor jön s mennyi embert hoz Kossuth. Mennyi katona kell még hozzá ? Várják is idehaza türelmetlenül a fiatal jegyzőt a hírekkel . . . • Oláh János uram tágas portáján hatalmas üstökben rotyogott már a szilvalekvár. Két napszámos asszony keverte bekötött
