Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-07-16 / 29. szám
£ NAGYKÁROLY VIDÉKE Mindennemű ruhanemüek, csipkék, felöltök, függönyök, teritök, szőnyegek legtökéletesebb festése. Bőrkabátok, keztyük festése. ! ! Minta után való festés ! ! Ha tehát Bulgária eléggé tud gyűlölni, amiben nem kételkedünk és Románia elég okos lesz ahhoz, hogy ne vesse magát végképpen az orosz politika karjaiba, úgy a helyzet alakulása monarchiánk és hazánk szempontjából elég kedvezőnek tekinthető, mert egy barát helyett kettőt nyertünk, mely elegendő ellensúly Balkán e'oroszosodása ellen. Térjünk észre. Az ország lakossága a szó legszomorubb j értelmében görnyed a drágaség alatt; a közép- osztály, a fixfizetésü emberek óriási tömege j reménytelenül küzd háztartási deficitjének rémjéve), mert még koplalás árán sem képes j a kiadások és bevételek közötti egyensúlyt föntartani; lassan de biztosan és föltartóztha- tatlanul sülyed és sülyed az adósság mocsará- I nak kegyetlen hínárjába. Földmivelö népünk százezrei vándorolnak ki évente az idegenbe, mert a hazai rög nem ad elég kenyeret nekik és éhező porontyaiknak. De Hohenblumm lovag és gazdatársai Kassán kongresszuskodnak. Iparunk pang; gyárüzemeinket redukálják, részben be is szüntetik, mert a drága megélhetési viszonyaink megdrágítják a produkciót is, oly drágán termelünk, hogy nem csak hogy a külföldön nem vagyunk versenyképesek, de még a vámhatár dacára, külföldről beözönlő ránk szakadó konkurenciával sem bírjuk a versenyt. Oly szép lendületnek indult iparunk s tagnál, visszafejlődik és maholnap tönkre íog menni. De Hohenblumm lovag és gazdatársai Kassán kongresszuskodnak. Dél' határunkon forr, fő a világ. Uj és hatalmas államalakulatok jönnek létre; erejük öntudatára ébredtek ott a népek; részt kérnek, követelnek a jóból, melyet az előrehaladott kultúra nyújtani képes és mivel látják,-hogy mi, a közvetlen szomszéd, ki hivatva volna, kinek életérdeke volna őket magához fölemelni, hogy mi csak zavartalanul, vakon az évszázados gálád zsarolási politikát űzzük vele szemben továbbra is, — hát ősi ellenségünk, Oroszország karjaiba vetik magukat, Haüífel Samuét villany- és gőzerőre herendezett ruhafestő és vegyitisztitó Nagykárolyban, Kölcsey-utca I. sz. A rom. kath. templom mellett. Miihely: Petőfi-utca 59. Bármely kényes szinü és gazdag díszítésű ruhanemüek vegyileg tisztittatnak. **“ Plisé-gouvré. Plüsh és bársonyok gőzölése. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek ezzel is öregbítve a mi —- sajnos — épen- séggel nem spleudit isolationunkat. De Hohenblumm lovag és gazdatársai Kassán kongresszuskodnak. Ok már most kardoskodnak a mellett, hogy négy év múlva, a vámszerzödések lejártával, mindennek a régiben kell maradnia. Nem tűrik az élőállat-behozatalt;1 nem tűrik a vágott marha és sertés behozatalát; nem tűrik az őrlési forgalmat ; nem tűrik a határidőüzletet, a börzét, a kereskedelmi és iparkamarákat: nem tűrik, hogy más Isten legyen ö mellettük, Legyen pór, mely boldogságnak tartsa, hogy érettük dolgozhatik, legyen fogyasztó, aki örömgörcsök közt utolsó fillérjét oda adva érettük, elszegényedik. És sajnos, mi tűrés-tagadás, a monarchia Lajtán inneni és túli kormánya a zsebükben van, ha nem tesz úgy, mint ők akarják, bizony úgy elkergetik, hogy hírmondója sem marad, mert övéké a hatalom, az erő, a dicsőség, mindörökké ; — ej a pokolba is, hát azért volt egy Széchenyi Istvánunk, egy szabadságharcunk, egy kiegyezésünk, hogy ez az egész nemzet ismét csak kérlelhetetlenül egy telhetetlenségében süket és vak zsákmányoló csapat karm i közé kerüljön? Mert süketek ők, nem hallgatva senkire és semmire. Nem hallják a kor vészszózatát, mely arra int, hogy csak jólétben, életerőben dolgozó, ki nem szi- polyozott nép bírja a versenyt a nemzetek őrjöngő kavarodásában. Nem látnak semmit, mert nem veszik észre, hogy az egész világon a tömörülés, a szövetkezés adják egyedül a lehetőséget, hogy a szövetkezett ellenféllel szemben helyt álljunk, meg ne semmisüljünk. Hiszen a szegény néppel szemben könnyű a dolog, csürhe, melyet oda hajtunk, ahol szükség van rá. A müveit középosztály ? Elszegényedésnek indult konglomerátum, mely kínnal fizeti a szabóját, négy fala között krumplit eszik, hogy nagynehezen fönntartsa a dekórumot. (De még meddig?) Ezzel még köny- nyebb elbánni: a kellő helyen oda dobunk egy pár rongyos bankót és a tollak és tintapecsétes foliánsok verklije megint csak megy úgy ahogy tovább. De mit csinálunk, ha eljön az istenítélet ? Ha azok a szomszédok, kiket perfid gazdasági politikánkkal magunktól elidegenítettünk, erejük tudatára ébredve, felemelik ránk kezüket. Nem kell ennek a háborúnak ágyúval és gyorstüzelő puskával folynia, elegendő, ha az egész vonalon gazdasági harcot varrnak a nyakunkra. Hohenblumm ur és gazdatársai, kik egy másfél milliárdos háztartáshoz évente összesen rongyos 67 millió adóval járulnak, fogják az országot, a nemzetet az anyagi tönk szélétől visszarántani. Akiknek ma nincsen lelkűk, tiz évi garázdálkodás után, mely idő alatt ugyancsak meglelhetett a zsebük, a közjóiét érdekében az igazságtalan, mert aránytalan nyerészkedésről lemondani ? S ha az országban a nagy cömeg egyszer kérdezni fogja: Ej nem mindnyájunk számára teremtette a jó Úristen azt a televény földet, nem mindnyájunk számára nő az a búza, borjazik az a tehén, ellik az a koca, tojik az a tyuk? Milyen prókátorral akarják majd a néppel elhic tetni, hogy csak Hohenblumm ur és gazdatársainak van hozzá joguk ? Mit akart, kit keresett egyáltalában Magyarországon Hohenblumm, ugyanaz a Hohenblumm, ki Ausztria népének vörös posztó, kit odaát mint a nép legnagyobb zsarolóját átkoznak? Hát a mi magyar gazdáinknak nincsen magukhoz való elég eszük, hogy a dolgaikat a mi sajátos, specifikusan magyar viszonyaink egybevetésével elintézzék ? Szükséges volt-e, hogy az irántuk úgy is megingott bizalom e gyűlöletes alak szereplésével még jobban leromboltassék ? Térjünk végre észre, ne folytassuk ezt az irányt, mely csak ideig-óráig egyes kiváltságosok boldogulását szolgálja, az országot, a nemzetet azonban a Mael-özönbe sodorja. Hol vannak a mi mágnásaink, kik e nemzet életében százszor bizonyultak igaz és bölcs vezéreknek, kik számtalanszor saját érdekük mellőzésével mentették meg a nemzetet a balsorstól ? Ő bennük látjuk az utolsó reményt, hogy e vészes gazdasági politikát jobbra fordítsák. Bár úgy lenne ! felébredt a bizalmatlanság s bár lelke mélyén meg volt győződve, hogy Eliz hü hozzá s György is még őszinte barátja, mégis lehetőségekre gondolt s megtiltotta a feleségének, hogy bizalmas hangon beszéljen a barátiával... — De Pál, — ellenkezett az asszony — hogyan képzelhetsz . . . olyat . . . Eliznek könyek szöktek a szemébe s csendes fájdalom ült ki a homlokára. Pál magyarázni próbálta: — A szellőtől is féltelek, szivem, féltem a nehézen visszaszerzett boldogságomat. Hozd meg ezt a kicsike áldozatot, de úgy, hogy György semmit se vegyen észre . . . Az asszony már ném sirt, csak lehajtotta a fejét s erősen összeszoritotta az ajkait. Pál, amint szokta, gyöngéden az álla alá nyúlt, hogy felemelje az asszony fejét. Eliz ellenkezni próbált, de az ereje megtörött a férfi acélos izmain. A szeméből dac és elszántság villant elő, de Pál ezt észre se vette, mert nem tulajdonított fontosságot a dolognak . . . 6. Ettől a naptól kezdve Eliz egyszerre megváltozott. Már nem nyújtott - elég szórakozást neki a családi otthon, előbb leánykori barátnői társaságát kereste, majd sorra felújította férfiismeretségeit is. Pál naprólnapra gyilkosabb fulánkokat érzett a szivében s egyszer nyíltan ki is tört belőle a düh. Durván rátámadt az asszonyra: — Játékot üz a becsületemmel, Eliz ? Az asszony nyugodtan és elszántan válaszolt : — Maga volt a hibás. Miért bolygatta meg a hitemet, hogy vakon bízik benem ? 1 Azóta én se bízom magamban. Nem vagyok már az a becsületes asszony, akinek az volt az egyetlen vágya, hogy az ura boldognak érezze magát vele. Nem tudtam sohase hazudni, Pál. Meg fogom csalni, Pál . . . Ezt nem fenyegetéskép modta. A szavainak csengéséből kiérezte a férfi, hogy ez nem tréfa többé, az asszony lelki egyensúlya meghibbant, nem a dac, nem is az elkeseredés miatt, hanem azért, mert ez a nő olyannak született, hogy vakon bízzanak benne s ez a bizalom volt a becsületességének legerősebb támasza . . . — Hát nem tud megbocsátani, Eliz ? A férfi szava könyörgőn hangzott. Az asszony csendes szomorúsággal válaszolt: — Ha azt mondanám, hogy megbocsátottam, hazudnék, Pál. Már nem tudnék többé olyan boldog lenni melletted, amilyen voltam. A hitemnek vége és hit nélkül nincs igazi boldogság a földön . . . Jobb, ha békésen meg- \ álunk egymástól . . . Pál Györgyre gondolt, Györgyre, aki megmutatta neki a boldogság útját, de ő gyengének bizonyult ahhoz, hogy ezt az utat férfiasán megjárja. HÍREK. Hoves utat a Gencs-utcától — a pénzügyigazgatóságig. Nagykároly város rendészetének, bel- rendezéséuék, szépészetének s város- fejlesztésének vezetői annyi és annyi hibába szenvednek, hogy naponként kaphatnának leckét ebből. Akárhány helyes eszme felmerül a sajtó utján, akármennyi szanálható hibára is mutatunk reá, tisztán és kizárólagosan a város érdekét tartva szem előtt, miként ha kínai fallal volna a városháza körülvéve, oda az bejutni nem tud, vagy ha bejut, ott süket fülekre talál. Az újságíró működése és munkája ma, a minden vonalon való ellenőrzést képviseli. Ha ezt nemes intencióval végzi, úgy fáradsága megfizethetetlen. Hogy mennyire értékelik különben is ma az újságírót, mutatja az, hogy Budapest jelenlegi főpolgármestere — újságíró volt. Ezt a pár sort azért irtuk határozottabban, mert úgy vettük észre, hogy jogos megfigyeléseink és becsületes szándékú figyelmeztetésünk nem talál méltánylásra — az illetékes helyeken. * Mintegy két hét előtt nagykárolyi polgároknak egy nagyobb küldöttsége volt a város polgármesterénél és kérvényt nyújtott át, melyben a városi tanácsot arra kérik az aláírók, hogy a Gencs-utcát köves gyalogjáróval kössék össze a pénzügyigazgatóság piacranéző sár-
