Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)

1913-07-16 / 29. szám

4 NAGYKÁROLY ES VIDÉKE &w,mwA j r±r\ cl. A B1KIZ4DI természetes ásványvíz gyógyhatású hurotos bántalmaknál páratlan. — f§ A legutóbbi termésű savanyu uj bor­ral vegyítve kitűnő italt szolgáltat. ...,3 ffff jfíf ♦ jKSn. kával. Az átnyújtott kérelemben ki vannak fejtve azok az okok, melyek ennek az összekötő útnak a szükségességét igazolják. Érdeke ez a Gencs-utca érdekekeltségében lakó iparosság­nak, valamint mindazoknak, kik a pénzügy­igazgatóságot megakarják közelíteni különös kerülés nélkül. A polgármester — mint hallottuk — jó- akaratulag fogadta a kérelmet s maga részé­ről pártolást helyezett kilátásba. Az ügy jelenleg a mérnöki hivatalban van véleményezés, majd onnan az építési bizott­sághoz fog kerülni javaslattétel végett. Már most ha e helyeken jó fogadtatásban is részesül a kérelem, meg fog majd akadni a pénz kérdésen. És el lesz intézve olyképen, hogy a kérelem most nem teljesithető, esetleg a jövő évi költségvetésben lesz róla gondol­kodás. Ezt természetesen csak gondoljuk, de nem akarjuk feltételezni, hogy minden polgári ké­relem ilyképpen intéződjék el. Meghívás. Nagykároly város képviselő­testülete tagjait 1913. julius hó 20. napján d. e. 10 orakor a Vármegyeház Nagytermében tartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghívom. Nagykároly, 1913. julius 15-én. Débreczeni István polgármester. — Tárgysoro­zat: 1. Tiszti ügyész. Az államvasutak által a vasút melletti vizlevezetés ügyében 202—912. számú képviselőtestületi határozatra küldött szerződési tervezet beterjesztése. — 2. A színházi hirdetési bérleti szerződésnek felbon­tása, újabb bérlet iránt Linhárt Vilmos által tett ajánlat tárgyalása. 11098—1912., 5554— 1913. K. alj. — 3. Az Országos Szimféninai Zenekar kérelme egy előadásra a színháznak fűtéssel és világítással díjtalan átengedése. 6048—1913. K. alj. — 4. Tűzoltó parancsnok előterjesztése Timkó József őrparancsnok ré­szére 140 korona kiutalása iránt, hogy tiszti tanfolyamra mehessen. 6216—1913. szám. alj. — 5. Darabos Károly ké­relme a Deák Fereac-téren Brichta Miksa üzletével szemben egy gyümölcsárusitásra használandó bódé építésének engedélyezése iránt. 5699—1913. K. fj. — 6. Özv. Tischler Etudolfné kérelme a polgári leányiskola előtt cukorka árulásának engedélyezése iránt. 6304—1913. K. sz. fj. — 7. Raucsina József és társai kérelme a Luby-utcán asphalt gya­logjáró építésének engedélyezése iránt. 5229— 1913. K. sz. preisz. — 8. Nerli István és társai kérelme a Nefelejts-utcán asphalt gya­logjáró építése iránt. 4064—1913. K. sz. alj. Eljegyzés. Bakos Gyula helybeli városi jegyző jegyet váltott Ürmössy Boldizsár Olgával. A nagykárolyi kir. adóhivatal uj pénztárnoka. A nagykárolyi kir. adóhivatal pénztárnoka — mint már ismeretes — hetek óta szabadságon van, amely idő alatt nyugdíja­zás iránti kérvényét is benyújtotta felettes ha­tóságának. A pénzügyminisztérium most intézte el nyugdíjazási ügyét és a kérelemnek helyt adott. Kimer János adóhivatali főpénztárnokról van szó, ki hosszú évtizedekre szóló munkás élet után vonul most nyugalomba. Kimer Já­nos ismert és érdemes tagja volt az állami tisztviselői karnak és hosszas nagykárolyi mű­ködése alatt úgy felettes hatóságának, az adó­hivatali tisztviselői karnak és Nagykároly város közönségének osztatlan elösmerését és becsü­lését bírta. Helyére a pénzügyminiszter Gsépán József dunavécsei adóhivatali pénztárnokot nevezte ki. A nagykároiyi „Vöröskereszt-egylet“ fiókja Péchy István vármegyei főjegyző elnök­lete alatt a múlt hét folyamán ülést tartott. A pénztáros jelentése után a gyűlés kimondotta, j hogy háború esetén a tagok napi 1 korona gyógyszer és kezelési költség megtérítése elle­nében sebesültek házi ápolására vállalkoznak. A vármegye fegyelmi választmánya f. hó 11-én Csaba Adorján elnöklete alatt ülést tartott. A választmány Várady József nagybányai gazdasági ismétlő iskolai tanító fegyelmi ügyét tárgyalta. Nevezett tanító el­len a nagybányai polgármester feljelentésére I indult meg a fegyelmi eljárás. A panasz tárgya az volt, hogy a kérdéses iskola 1000 K évi jövedelme dacára eredményt felmutatni nem tudott s hogy Várady József Budapestről be­szerzett zöldségféléket, mint az iskola termé­nyeit adja el s ezzel a piaci vámjővedelmet károsítja. A lefolytatott fegyelmi eljárás során beigazolást nyert, hogy a panasz nem fedi a valóságot. Beigazolást nyert az is, hogy az 1000 korona évi segélyből eredményt felmutatni azért nem lehetett, mivel az iskola ingatlana vadvizes, kavicsos talajú, melynek javíttatá­sára fordittatott nagyrészben a kérdéses ösz- szeg. A választmány a vizsgálat adatainak figyelembe vételével Várady József ellen a to­vábbi eljárást beszüntetve, felmentő határo­zatot hozott. Eljegyzés. Madarász Imre lövői m. á. v. ; hivatalnok a napokban váltott jegyet Mikó Ferenc polgártársunk leányával, Terikével. Kinevezések Nagykárolyból és Nagy­károlyba. A m. kir. kereskedelemügyi mi­niszter a turócszentmártoni államépitészeti hi­vatal vezetésével, valamint Turócvármegye köz- igazgatási bizottságban leendő képviselettel Lichtschein Lajos főmérnököt bízta meg, ki a nagykárolyi államépitészeti hivatalnál műkö­dött. — Nyusztay Lajos díjtalan pénzügyi számgyakornokot a pénzügyminiszter a nagy- ! károlyi pénzügyigazgatóság mellé rendelt szám­vevőséghez segélydijjas számgyakornokká ki­nevezte. — Az igazságügyminiszter Mezei Ferenc szatmári törvényszéki betétszerkesztő Írnokot a nagykárolyi kir. járásbírósághoz ki­nevezte. Szatmárvármegye közigazgatási bizottsága 1 f. évi julius hó 11-én tartotta Csaba Adorján i főispán elnöklete alatt rendes havi gyűlését. A gyűlés első tárgya az alispáni jelentés volt, J mely szerint a vármegye területéről a kiván­dorlás nem csökkenő mértékben tart, útlevelet kért 350, útlevelet nyert 285 egyén. Ezen nagy­mérvű kivándorlással szemben a visszavándor- lás elenyészően semmi, mindössze 3 egyén jött | vissza a múlt hónapban Amerikából. Köz- és vagyon biztonságot oly események, amelyek különösebb intézkedések megtételét tették volna i szükségessé, nem fordultak elő. Bodnár György kir. tanfelügyelő jelentése szerint a tanítói ja­vadalmakra vonatkozó törvény szentesítve lévén, az utalványozások ügye annyira előkészíttetett, hogy a tanítóság jó része az utalványokat ke­zeihez is vette. A kir. tanfelügyelő most dol­gozik azon a javaslaton, hogy az 1893. év előtti fizetés szempontjából be nem számítható | szolgálati évek arányában, kiknek volna enge­délyezhető a 200—600 korona nyugdíjba is beszámítandó családi pótlék. Dr. Czukor Lajos vm. tb. főorvos a vármegye egészségügyi vi­szonyáról bejelenti, hogy az általános köz- | egészségügyi viszony a múlt hónapban valami­vel kedvezőtlenebb volt, mert már kilenc köz­ségben van járvány megállapítva és pedig Fel­sőbánya, Nagybánya, Láposhidegkut, Kőváralján kanyaró, Nábrád, Nyirmegyes, Batiz és Bör- velyben pedig hörkhurut, mig Nagypaládon a hólyagos himlő megszűnt. Kacsó Károly mű­szaki tanácsos bejelenti, hogy a törvényható­ság területén átvonuló állami közutak a lefolyt hónapban jókarban voltak. A kereskedelmi mi­niszter a gacsályi vasúti állomástól Gacsály és Császló, a Pátyod—csengerjánosi vasúti állo­mástól Pátyod; a szatmárudvarii vasúti állo- í mástól Szatmárudvari és a mikolai vasúti állo­mástól Mikola községbe vezető közutak kiépí­tése tárgyában Glasner Ernő budapesti mérnök i által beadott ajánlatot elfogadta, akivel a szer- | ződés megköttetett és a munkálatok kivitelre átadattak. Plachy Gyula kir. tanácsos pénz­ügyigazgató jelentése szerint a különböző adó­nemekben befolyt: egyenes adóban 75,536 K, haddijban 717 K, bélyeg- és jogilletékben 76,321 K, fogyasztási és italadóban 27,896 K. Czilli György kir. főállatorvos bejelenti, hogy az elmúlt hónapban az állategészség kedvezőt­len volt, amennyiben több községben lépfene és sertésvész lépett fel. A „Nagykárolyi Dalegyesület“ estélyét, me­lyet e hó 6-án rossz idő és részvétlenség miatt e hó 13-ikára halasztott el, ismét nem tudta megtartani fenti okok miatt. Akik megváltott jegyeiket az egyesületi pénztárnoknál bemutat­ják, az árát visszakapják. Az elnökség. Megyei adóhivatali tisztek előlépte­tése. A pénzügyminiszter Beréy Károly és Borbély Székely Zoltán szatmár-néinetii kir. adóhivatali tiszteket a IX-ik és Szaplonczay Endre ugyancsak szatmár-németii kir. adóhiva­tali tisztet pedig a X-ik fizetési osztályba lép­tette elő. Végül Spiász György nagybányai kir. adóhivatali tisztet a IX-ik fizetési osztályba léptette elő. Máriavrílnvi ui7főraktára Kerekes Ödönnél Vl* Kaufmann Jakab fiauraknál A Nagykárolyi Jótékony Nöegylet választmánya a múlt hét folyamán özv. Gróf Károlyi Istvánná elnöklete alatt ülést tartott a városházán. A választmány Serbán Erzsit, Egri Maigitot, Iklady Rózsit és Holczmann Margitét a Nőegylet által fenntartott Melinda árvaházba felvette, A s/4 12-kor kezdődő köz­gyűlésen az elnöki és pénztárosi jelentések fel­olvasása és tudomásul vétele után elhatároz­tatott, hogy Boromissza Tibor megyés püspök ur Öméltóságát 50 éves áldozári jubileuma al­kalmából s Miklóssy István gör. kath. püspök ur Öméltóságát kineveztetése alkalmából üd­vözli a Nőegylet. Matuska István igazgató- tanító kérelmére elhatározta a közgyűlés, hogy a háztartási tanfolyamot erkölcsileg és anya­gilag támogatni fogja. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik szeretett kedves jó anyánk özv. Cservenyák Antalné elhunyta alkalmával a végtisztességen részvétükkel bánatunkat enyhíteni kegyesek voltak, köszönetünket fejezzük ki. Nagykároly, 1913. julius 14. Özv. Györffy Józsefné és az összes rokonság. Emlékkövet Seper Kajetánnak ! Egy éve, hogy a városunkban is oly jól ismert Seper Kajetán bevégezte oly küzdelmes földi pályafutását Kispesten. Az érdemes ujságiró egyszerű, jeltelen sírban alussza álmát. Isme­rősei, tisztelői és jóbarátai, kik kedvesen em­lékeznek vissza a veterán újságíróra, gyűjtést indítottak, hogy jeltelen sírjára emlékkövet állítsanak. Hozzánk is eljutott a felhívó szó­dat Riztnn hisszük és reméliük. hosv váró­------------------EZÜST ÉREMMEL ÉS OKLEVÉLLEL KITÜNTETVE! ^^^KIÁLUTÁS^^^ Fog- és gyökérbuzás, fogtömés (blomb), arany-, ezüst-, platina-, porcellán- és cement fogak fehérítése, fogkövek el­távolítása, egyes fogakat és fogsorokat arany- és kaucsuk-betéttel vagy szájpadlás nél- :: :: :: kül arany koronákat és csapfogakat művészies kivitelben készít VALIRA AMTAL, vizsgázott fogtechnikus* 11 -A DEBRECZENI • /) \\KERESKEDELM ÉS IPARKAMARA/ V KITÜNTETŐ ÉRME>/

Next

/
Oldalképek
Tartalom