Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-07-16 / 29. szám
2 NAGYKÁROLY VIDÉKÉ hogy fegyveres erővel csináljon rendet saját szájaize szerint a Balkánon, de suba alatt sikerült neki a hajdani szövetségeseket egymásra uszítani és azáltal, hogy Romániát mozgósításra bírta, a hatalmas és nem elegendően szervilis Bulgáriát olyannyira sarokba szorítani, hogy kénytelen-kedvetlen szégyenpirral az arcán, ma békéért esdeklik a hatalmas cárnál. El fog tehát utazni Pétervárra a négy szövetséges miniszterelnöke: a rakoncátlan fiuk megint ott lesznek a papánál, hogy az igazságot tegyen közöttük. De nagy tévedés volna ám azt hinni, hogy a Balkánszövetség ezáltal ismét helyreállt; hogy az ismét előőrse lészen az orosz hatalomnak monarchiánk délkeleti határán. Igaz, hogy a bolgárok Oroszország és Danew dr. ruszofil miniszterelnökük saját politikája folytán ma kénytelenek lemondani a Balkánon arról a hegemóniáról, amelyre kulturális előrehaladottságuknál és hadászati sikereiknél fogva méltán igényt tarthattak volna, de a tövis ennek a büszke és tagadhatatlanul hősies nemzetnek szivében benn fog maradni, a revanche eszméje az örök idők óta gyűlölt szerb szomszéddal'szem- j ben lelkében sohasem fog kihalni. Olyan kisebb kiadású Elszasz-Lotharingia ez; Erisz almája, mély bolgár és szerb között igaz barátságot létrejönni sohasem enged. De tovább megyünk: Bulgária teljes tudatában van annak, kinek köszönheti tulajdonképpen a megszégyenítő letiprást és nem hisszük, hogy valaha tudná elfelejteni annyi véráldozat után a mai kudarcát. Hiszen tudjuk, hogy még az önérzetes egyén is holtáig gyűlölködve emlékezetében tartja az arculütést, mely érte, mennyire mélyebb sebet ejthet a méltatlanul ért meggyalázás egy büszke és önérzetes nemzet szivében. Nem tévedünk, amidőn azt hisszük, hogyha ma vagy holnap sorra kerül az elmaradhatatlan leszámolás a telhetetlen Oroszországgal, úgy Bulgáriát nem fogjuk az oroszok melletti sorokban találni; ék marad az az orosz diplomácia által oly szépen kicirkalmozott szláv Balkánban. Románia szereplése a jelen bonyodalomban nehezen érthető. Hacsak az eddig követelt területkiegészitésről van sző, arra elegendő lett volna egy fél hadtest mozgósítása; az pedig, hogy a Balkán egyensúlyt félti, késön felhozott indok. Mert hiszen a Balkán egyensúly úgy Romániára, mint Monarchiánkra nézve a legkedvezőtlenebb módon fordult fel abban a pillanatban, amelyben a szövetségesek fegyverei a törököt egészen a csataldzsai vonalig visszaszorítva, az ösz- szes nagyhatalmak a statusquo fönntartásáról lemondottak. Románia állítólag félt egy tulhatalmas Bulgáriától, de alapjában véve sokkal több oka lett volna félni egy örök időkre egyesült Balkán szövetségtől, mert kétségtelen, hogy egy őszinte szövetségben egyesült Bulgária, Szerbia, Montenegró és Görögország sokkal veszedelmesebb szomszéd és ellenfél Romániára nézve, mint az elhatalmasodott Bulgária, melynek már a vetélkedésnél fogva is a többi Balkán állam mindig ellensúlya lett volna. Románia évtizedek óta Monarchiánkkal barátságos viszonyban él, mert tudja, tudnia kell, hogy állami önállósága csak addig nincs veszélyeztetve, amig egy erős Osztrák-Magyar monarhia őrt áll a müveit Kelet határán, hogy Oroszország a Balkánon ne nyerjen hatalmi túlsúlyt. Ha Ausztria-Magyarország ma megszűnne lenni, a román önállóságnak is vége volna, vazallusa lenne az orosz kolosszusnak és a szláv áradat előbb-utóbb elnyelné. Romániára nézve tehát életkérdés az osztrák-magyar barátság. Bevallva és bevallatlanul szemrehányást tettek nekünk Bukarestben, hogy a Bulgáriával szemben támasztott igérnyeik monarchiánk részéröl nem részesültek a kellő diplomáciai támogatásban, de emellett megfeledkeznek arról, hogy ez esetben Bulgáriát, melyet ha Oroszországgal kenyértörésre kerül a sor, Romániával együtt barátaink sorában óhajtunk üdvözölni. Nyilvánvaló ebből kifolyólag, hogy Románia és Bulgária között a békebiró szerepére semmi szín alatt nem vállalkozhattunk volna anélkül, hogy vagy az egyiket, vagy a másikat ellenségünkké ne tegyük. Erre a szerepre a hypperokos orosz diplomácia vállalkozott, ezáltal úgyszólván részünkre kikaparván a gesztenyét a parázsból. Roppant olcsó, megfizethetetlen kísérlet! Kockáztasson meg 12 fillért és vásároljon egy csomag „Asszonydicséret“ mosóport! Áztassa a fehérneműt éjjen át annak oldatába! Csodálkozzék azután másnap reggel, hogy a szenny meleg viz és Schicht SZappan használata mellett minden fáradság nélkül milyen könnyen eltávolítható. — Megint bízzam a nőkben? Még egy csalódás megölne . . . György hangja kemény volt és határozott: A vágyódás az asszony után is megöl . . . előbb-utóbb . . . 2. Szelíd Pál családi tragédiája épp oly közönséges volt, mint a többiek, amik napról- napra történnek. Nem értették meg egymást, ennyi volt az egész, az asszony egy napon megfeledkezett minden földi erényről s megszökött egy cigányprímással. Forróvérű nő volt s a hányatott, zaklatott élet az ideálja . . . Pál hónapokig nem tudta kiheverni ezt a csapást. Végeredményében, mint minden férfi, hiú volt ő is s az asszony ballépését nem a természeti törvények, hanem a hiúsága rovására irta. Hiába magyarázta neki György, hogy ennek egyszer be kellett következnie, mert ez az asszory nem a csendes, családi boldogságra született, Pál azt érezte, hogy ez a pofon az egész női nem ütlege az ő leányos, jámbor természetére s metsző fájdalommal a szivében fogadalmat tett, hogy soha többé nem fogják érdekelni a nők . . . Mint minden fogadalom, amelynek szerelmi ösztön a rugója, ez se tudott gyökeret verni Pali szivében. Titokban borzasztóan vágyott az asszonyi csókra, de ezt nem merte bevallani Györgynek, nem volt hozzá se mersze, se akaratereje. „Kigunyol, kinevet“ gondolta magában j s ilyenkor gyáván elrejtette szive legtitkosabb rekeszébe a vágyait. Ám, hogy György volt az ! okosabb s átlátott a szitán, Pál a beszélgetés pillanatától kezdve újra férfinak érezte magát, ' az álmai nyugodtabbak lettek és kecsegtetőbbek, már szemébe mert nézni a nőknek is, sőt egyenesen kereste a társaságukat . . . | 3. A korcsolyapályán újra döntő fordulat állott ! be a Pál életében. Mialatt merész iveket vágott J a jégen korcsolyája, eldöntötte magában, hogy Eliz nélkül az élete még értéktelenebb, mintha sivatagban élne s már határozott is, hogy feleségül veszi a leányt. Eliz a legveszélyesetb fordulónál a világ legtermészetesebb pírjával az arcán Pál vállára hajtotta a fejét s mámorosán lehunyta a szemét . . . — Hü lesz hozzám Eljz, érez-e akkora erőt magában ? A leány nem jött zavarba, nyugodtan, szinte fensőségesen mondta : — A felesége leszek, Pál, ez mindent kifejez, ami asszonyi kötelesség és családi erény. Vakon bizhat bennem ... Pál szive megtelt régóta áhított melegséggel s mintha uj élet erőit érezte volna a karjaiban, hosszan, forrón magához ölelte a leányt. Négy hét múlva nászúira mentek. Eliz boldog volt és megelégedett s Pál azt irta Györgynek, hogy az emberiségnek legnagyobb jótevői azok az emberek, akik okos baráti tanácsokat tud nak osztogatni . . . 4. A nászút után eltelt egy esztendő, csendes boldogságban, ritka megelégedettségben. Pál a ' nyugodtságát leginkább a felhötelen éghez sze- j rette hasonlitgatni, mondván Györgynek, hogy mégis csak érdemes élni is valamiért a földön. Eliz minden tekintetben minta-asszony volt, apró hibáit, — hiba nélkül nem ember az ember — önmaga igyekezett leküzdeni s őszintén és komolyan fogta fel az asszonyi hivatást. A vére se volt olyan, hogy ezt ne tehette volna a legbecsületesebben. Azok közé a nők közé tartozott, akik ösztönszerüen ideálokat tartanak | a szemük előtt s a családi életben kielégítést találnak összes vágyaik. Hamar kiismerte Pál j bizalmatlan természetét s leányéletének vala- í mennyi férfiismerősével megszakított minden ismeretséget. Egyedül György járt a házukhoz, ő is ritkábban, mint azelőtt, de Eliz bármikor szívesen látta, mert Pál egy gyönge pillanatban elárulta neki, hogy boldogságuknak közvetlen forrása ez a baráti tanács volt, amely György emberismeretén alapult. És Eliz valóban hálás is volt Györgynek, mert komolyan szerette a'z | urát s becsületesen ragaszkodott a családi boldogsághoz. 5. A felhőtlen égre egy enyhe őszi délutánon mégis rászállott egy picike bárányfelhő. Pálban
