Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-06-25 / 26. szám
2 NAGYKÁROLY ES VIDÉKÉ Elvállal fehérnemüeket mosni és vasalni, bármilyen női- és férfi-ruhanemüeket vegyileg tisztítani és festeni. Csomagolás és síállitás dijta- o-p lan. o-o mágnás családokkal karöltve ö volt egyik legkiválóbbja azoknak, kiknek lelkesedése 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia létesülésétlehetövé tette, pedig ez éppenséggel nem lehetett akkor oly könnyű vállalkozás, ha figyelembe vesszük, hogy a tizenki-1 lencedik század első felében Budapest összes 150,000-nyi lakosságából 40.000 volt a magyar, 61.000 a német, a többi pedig vegyesen tót, román, szerb stb. Mi tűrés-tagadás, bizony elég német világ volt az akkor, tiz boltfelirat közül 9 volt német és egy magyar. És milyen ez a világ ma? Megint igaz, hogy a fajunkban lakozó nemzeti őserő vitt előre fejlődésünk fényes, szédületes pályáján, de legyünk igazságosak és ismerjük el, ha az uralkodóház a nemzettel szemben ellenséges érzülettel lett volna, ha igazán elnyomó szándéka lett volna, vájjon ott tartana-e nemzeti kultúránk, ahol tényleg tart? És mind e fényes sikerekkel szemben mit tapasztalunk ? Széthúzást és pártoskodást az oly egységes nemzetben, aminővel , a zilált nemzetiségi JAusztriában is alig, csak a legújabb korban találkozunk! Azzal a kérdéssel végre is egyszer tisztába kell jönnünk, hogy nemzeti létünk csakis egy közös uralkodó alatt egy erős Ausztria mellett van biztosítva. Ha ma sikerülne elszakadnunk, felfalnak a nemzetiségek, elmerülünk a szlávok és románok árjában. Hogy Ausztria kiszipo-! lyoz bennünket, igaz. De önálló bank, vámterület és hadsereg, külügyi képviselet és sok más, fájdalom — most csak édes álmok, amelyek megvalósítása nem Ausztria, nem a dinasztia miatt lehetetlen, hanem a külügyi helyzet és a belsőnkben lappangó veszedelmes destruktiv erőkben leli keresztülvihetetlenségét. De egyre igenis lehet, kell törekednünk, hogy a szomszédhatalommal szemben megnyerjük, föntartsuk a teljes paritást, az egyenrangúságot. Tisza István csütörtöki beszéde a külügyi helyzetről olyan volt, mely az egyenrangúságot a legkényesebb ponton, a külügyi politika terén volt hivatva kidomborítani. Haladjunk tovább e célhoz vezető utón, mert célhoz fogunk érni, nem leszünk Ausztria vazallusa, kiszipolyozottja, ha nem jelszavakkal, jámbor óhajokkal fogunk küzdeni, hanem józan reálpolitikát üzye, végre-valahára egy magyar táborban egyesülünk! Az uj püspökség székhelye. E címen a Budapesti Hírlap junius 24-iki száma hosszasan, érdekesen ir a székhely kérdésről, nyomós érvekkel igazolván, hogy az uj püspökség legméltóbb székhelye Nagykároly városa lehet. A cikk legérdekesehb részeit az alábbiakban közöljük : A Christifideles Graeci kezdetű bulla Haj! dudorogot jelöli meg az uj gör. kath. püs- I pökség székhelyéül. Ezt a megállapítást azon” 1 ban nem kell szükségképpen véglegesnek te” kintenünk. A dolog ugyanis úgy áll, hogy a kormány, midőn a székhely tekintetében Róma kérdésére válaszolt, nem akarván az ügy megoldását a székhelykérdés tárgyalásával késleltetni, Hajdudorogot tisztán időnyerés céljából ajánlotta székhelyül. Róma pedig elfogadta a kormány javaslatát, de kétségtelen, hogy újabb előterjesztésre a bulla idevonatkozó rendelkezését készséggel megváltoztatná, annál is inkább, mert a magyar püspöki értekezlet annak idején Debrecen mellett foglalt állást s Hajdudorogot — mint e sorok Írójának alkalma volt a bécsi munciatura egy vezéregyéniségétől hallani — Róma sem tartja alkalmasnak székhelyül. v Hajdudorog nagyközségen kivül a püspöki székhely elnyerése iránt két város verseng: Nyíregyháza és Nagykároly. Mindkét város, követve Hajdudorog példáját, tetemes anyagi áldozatra is kész az esetre, ha a székhelyet megkapja. Hajdudorog áldozatkészségének pénzbeli értéke mintegy 500,000 korona, Nyíregyházáé 460,000 korona, Nagykároly ajánlata jóval meghaladja az 500,000 koronát. Nézetünk szerint azonban e nagyfontosságn ügyben az egyes helyek által felajánlott anyagi hozzájárulás döntő tényező gyanánt egyáltalában nem szerepelhet. A pénzügyi szempontoknak itt teljesen háttérbe kell szoruiniok amaz állampolitikai és nemzeti feladatokkal szemben, melyek az uj püspökség létesítéséhez fűződnek. Az uj püspökségre váró feladatok között elsőnek jelentkezik a magyarság védelme a beolvasztásra törekvő nemzetiségiekkel szemben ; ezt követőleg pedig a magyar államhoz való hűség érzetének ápolása s terjesztése a nemzetiségiek körében .... Az állam tehát elsősorban is olyan helyet válasszon püspöki székhelyül, amely a jelenlegi püspöki székhelyekkel egyenrangú. A néplélek fed y9Tg>fsYg)s9T£ jÉbáÉjéJfe HÉ A Iliké im természetes ásványvíz gyógyhatása í:Tf hurotos bántalmaknál páratlan. — A legutóbbi termésű savanyu uj bor- ||rf ral vegyítve kitűnő italt szolgáltat, iffjKapható mindenhol. Árjegyzéket kívánatra küld a bikszádi fürdöigazgatóság. — El a ! — dünnyögött Nagypál Están. — De én mégis bőjtölni fogok, a legszebb piros csizma a nyakamon maradt. Remekbe készült, nyolc pengő forintra tartottam s a kutyának se kellett. Pe’ig hogy kérte tőlem a Kalári lányom. Ejszen az Isten akarta igy! Ő is a Kalárinak szánta. — Hogy a sátán rúgja meg, fél ez a dög a fahidtól! A Zsótér szekerese káromkodott igy, aki a csizmadiák szekérsorában legelöl hajtott s éppen az ér fahidján akart átdöcögni. A nyerges ló azonban megkötötte magát s az istennek sem lehetett rábirni arra, hogy a hidra lépjen. Ágaskodott, kapálódzott és majd fel borította a szekerét ládástól, csizmadiástól. . — Ez aztán a csizma, szomszéd — vetette fel a szót újra Nagypál Están, Csipók előtt és a saroglyába nyúlt, ahonnan egy átalvetőből kihúzta a remekbe készült piros csizmát. Ezt a csizmát Nagypál Están vásár után már be sem tette a ládába. Gondosan, gyöngéden az általvetőbe dugta, úgy se fog az több vásárt látni. Abban fog a Kalári bérmálni. — Szippantson rá, szomszéd, s a fényinél nézze meg a varrását. Magam öltögettem sárga fonállal. Géppel sem lehet szebben varrni — mondotta nagy dicsekedve. — Rablók! Rablók! — ordított a Zsótér szekerese egyszeribe a vak éjszakában. — Mi? Mi az! — riadtak fel a csizmadiák a szekeren. — Utonállók vannak itt! Rablók ! Meneküljön aki tud! Csakugyan a tordai vásárról jövő csizmadiákat utonállók támadták meg az ér fahidjá- nál. Hát azért nem akart a Zsótér lova a hidra menni! Sötét volt, olyan vaksötét, hogy az ember | még a testvérét is el tudta volna adni benne. Nagypál Están ijedten ejtette ki kezéből a piros csizmát. — Ki a bugyellárisokkal! Adja a pénzét ide az, akinek az élete kedves! A csizmadiák reszketve nyúltak be a köd- mönük zsebébe és előkerültek a zsíros, kövér bugyellárisok. Sok szép szattyán és kordováncsizma ára. Nem tudták, kinek adják, csak az acélos kemény kezeket érezték, amelyek átvették a bugyellárisokat. De már tisztában voltak azzal, hogy nem jó okoskodni. Hej, mert sok vásáros ember hagyta már itt a foga fehérít, aki okoskodni mert. A szenicei keresztutnál elváltak egymástól a csizmadiák, mindenikük a maga falujába ment, ki Keresdre, ki Szentháromságfalvára, ki Tordát- völgyre. Mindenikük üres ládával és üres zsebbel. I III. — Vásárfiát hoztam neked Kalári! Nem lesz olyan Tordátvölgyén egyetlen egy lánynak sem! Nagypál Kalári boldogan simult az ajándékozó kebelére. Feketeképü, jegenyeszál termetű legény volt az. Nem Tordátvölgyéről való. Kint a határban ismerkedett egyszer meg vele Nagypál Kalári. Sarjut vágott s akkor köszönt rá a legény a dülőutról. Nagypál Kalári akkor sem kérdezte meg, hogy ki a legény, később még úgy se. Onnantovább már a szive felelt volna a kérdésére. A szívnek pedig olyan mindegy, hogy ki az, akit szeret. Szereti és vége. — Jaj, de régótától nem láttam kiedet! — Panaszkodott Nagypál Kalári a legénynek, miközben a fejét egészen odadugta a szive tájára. Kedves duruzsolás volt ez és a legény mosolyogva, hetykén pödörte meg a bajuszát: — Bizony lelkem Kalárim, van már egy félesztendeje! Nagy földet bejártam azóta! Hanem hoztam ám valamit. Ehol a . . . — Mért nem gyön kied többször felénk? — Mert másfelé járok. — De egyszer, ejszen csak eljön, úgy, hogy itt is marad . . . örökre ? . . . A legény kellemetlenül fordította el a fejét. — Erről még fogunk beszélni. De figyelj \
