Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-06-25 / 26. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE 3 Mindennemű ruhanemüek, csipkék, felöltök, függönyök, térítők, szőnyegek legtökéletesebb festése. Bőrkabátok, keztyük festése. ! ! Minta után való festés ! ! Hailie I Hin u e villany- és gőzerőre herendezett ruhafestö és vegyitisztitó Nagykárolyban, Kölcsey-utca I. sz A rom. kath. templom mellett. Műhely: Petöfi-utca 59. Bármely kényes szinü és gazdag díszítésű ruhanemüek vegyileg tisztittatnak. a*“ Plisé-gouvré. Plüsh és bársonyok gőzölése. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek BESEi mmmt külsőségek után ítél s ha azt látná, hogy az ő uj püspöke falun lakik, kevesebbnek tartaná öt a régi püspökénél, csalódottnak érezné magát, visszakivánkoznék a régihez. A külső fény, ceremóniák, díszes templomok hóditó eszközei az egyháznak. Az uj püspöki székhely megválasztásánál e külső, de hatásában nagy jelentőségű körülményt hiba volna figyelmen kívül hagyni s az uj püspököt Hajdudorog faluban meghagyni. De még egy szempontra kell tekintettel lenni. Az uj püspökség hazafias szellemben vezetett szemináriumában kell fölnevelödnie annak a papságnak, a melynek sorából a megüresedő egyházi főméltóságok viselői jövőben kikerülnek. Az a szeminárium, melylyel szemben ily követelményekkel vagyunk, falun nem állítható föl. Hajdudorogot tehát, midőn az uj püspökség székhelyének elhelyezéséről van szó, teljesen figyelmen kívül kell hagyni s csak Nyíregyháza és Nagykároly városok le- hetnek azok a helyek, a melyek közül választani kell. E két város mindegyike egyformán alkalmas püspöki székhelyül. Mégis, minthogy Nyíregyháza óhajtásába bizonyos disszonancia is belevegyíil s ezzel szemben Nagykároly város lakossága szivvel-lélekkel várja falai közé az uj püspököt, az uj püspökség székhelyéül legmegfelelőbbnek Nagykároly város jelentkezik. Hogy Nagykárolyban milyen magyar környezetbe jutna az uj püspökség, erre nézve fölemlíthető, hogy mig néhány évtizeddel ezelőtt a görög katolikus lakosság egyrésze csak románul beszélt, ma egy sincs, aki nem tudna magyarul, s egy sincs, aki magát románnak tartaná. Jellemző továbbá a város erős magyar szellemére az a körülmény is, hogy az ottani görögkatolikusok, midőn a románositásra törekvő nagyváradi püspökség alól a magyarságukra kevésbbé veszedelmes munkácsi püspökségbe való beosztásukat kéielmezték s kérelmüket a nagyváradi püspökség teljesíteni nem akarta: inkább hét évig zárva tartották templomukat, de mégsem engedtek a nagyváradi püspökség nyomásának s szívós kitartásuk eredménnyel is járt. És Nagykároly város közönsége felekezeti különbség nélkül, osztatlan örömmel várja az uj püspököt falai közé s e célra erejét meghaladó áldozatokra is hajlandó. Egyhangúan hozott közgyűlési határozattal készpénzben 200.000 koronát s ezenkívül 6242 öl telket ajánlott föl a város legszebb helyén. E telek csak 1 Nem hallasz valami csengőt ? Mintha szekér jönne. — Az apám szekere! — riadt fel a leány. — ügy! Akkor eltűnők. Itt van ebben a szeredásban az ajándékom. A tordai vásárról való. Használd egészséggel 1 Tüzes csókot nyomott a legény a Nagypál Kalári ajkára és átvetette magát a kerítésen. Elment. IV. Megérkezett Nagypál Están. Komor volt az arca és csak futólag csókolta homlokon leányát. A leány észrevette a rossz kedvét. — Mi baja ids apámnak? — kérdezte félénken. — A zsiványok a rablók ! — tört ki Nagypál Están. — Nincs már pénz, nincs már piros csizma sem. Kivetkőztettek. Egyszerre csak észrevette a pitvarban a szeredást. — Mi az ott ? — kérdezte. A leány arca tűzpiros volt. Az apja megérkezése miatti zavarában elfelejtette az ajándékot elrejteni. Még azt se tudta, mi van benne. Nagypál Están a szeredás után nyúlt. Bedugta a kezét és kivette onnan — a piros csizmát. elegendő a püspöki rezidencia, a kanonoki lakások s a szeminárium, tanítóképző és püspöki templom céljaira. A telek egy darabban fekszik, amiből az a nem kicsinyelhető haszon származik, hogy a püspökséggel kapcsolatos összes intézmények nem szétszórtan, hanem mind együtt lehetnek. Igen örülünk, hogy a nagy vitát előidézett ügyben végre is azon okok fognak döntő szerepet vinni, amelyek ily nagyfontosságu ügyben kell hogy egyes- egyedül domináljanak, hogy a kérdés a nagy célnak megfelelően, közmegnyugvásra bölcsen intéztessék el. Vájjon miből?! ] Itt a nyár, uj ruhák kellenének. Künnt mosolyog a kékes ég és uj cipők kellenének. A szép idő balzsamos levegővel csábit, ki kellene rándulni. Költségbe kerül. Uj kalap az uj ruhához, napernyő, keztyü és tudja a jó Isten, mi,minden kéne. Azután itt van a nyár, nyaralni kell a munkában kifáradt családnak. Lehetőleg szép s drága nyaraló helyen. Pénzbe kerül, még pedig sok pénzbe. Dehát mifyől, az Istenért, miből?! Ez a szomorú kérdés tolul ajkainkra, ha azt a rengeteg sok kívánságot, ami ilyentájt felmerülni szokott, élénkbe terjesztik. — Miből édes szivecském, az Istenre, miből ?! Ez a stereotip válasz, mely mögé bujunk s azt hisszük, hogy ezzel azután elintéztük azt a sok kívánalmat, mely nagyrészt jogos s csak kis részben jogtalanul hangzik fel hozzátartozóink ajkairól. Hát gondolkozzunk kissé komolyan! Csakugyan miből is fedezzük mindazt, amire feltétlenül szükségünk van. Miből fedezzük azokat az elsőrendű szükségleteket, melyek az év folyamán felmerülnek?! Abból a nyomorult keresetből, e melylyel életünket úgy, ahogy tengetjük, abból a koldusbérből, melyet az állam, vagy a magánosok juttatnak nekünk? Ezek épen elengendők arra, hogy lassan, de biztosan éhen vesszünk, elsenyvedjünk, elsorvadjunk. Pedig mindazoknak a szükséglel eknek elő kell teremtődniök, még ha a föld alól is, mert ha nincsenek, akkor itt a kész veszedelem, az örökös perpatvar, sirás, zokogás, átkozódás s fogak csikorgatása. Már pedig melyik csáládapa tudja azt engedékenység nélkül megállani, hogy azok, kik szivéhez annyira közel állanak, a nélkülözések következtében könyes szemekkel tekintsenek reá, melyik apa tudja megindulás nélkül szemlélni szeretteinek fájdalmát, keservét? S igy hasztalanul vetjük fel a kérdést, hogy miből? Az uj ruhák elkészülnek, az uj cipőt is megcsinálja a suszter, a kalapot pontos időre szállítja a kalapos, a keztyü meg napernyő, a kirándulási költségek? Ezek pedig már olyan elenyésző kicsinységüek a többiekhez képest, hogy természetesen előkerülnek valamely elrejtett zugból, fiókból, vagy harisnyából. Hátra maradna még a nyaralás. Ezt pedig az orvos tanácsolja, mert a munkában elernyedt tagoknak szükségük van egy kis felfrissítésre, hogy tovább robotolhassanak abban az igában, melyet a sors mindnyájunkra rakott. S igy azután nyaralunk is s ha nem is megyünk Ostendébe, sem Severingenbe, de talán még Tátrafüredre sem, hanem elpihenünk valahol a Balaton hüs j partján, ahol az üdítő viz felpezsdíti kiszáradt életenergiánkat, ahol újabb erőket szerzünk a I létért való nehéz küzdelem sikeres megvívásához. S mindezt előteremtjük abból a szegényes fizetésből, amit az állam s magánosoktól kapunk, előteremtjük abból a koldusbérből, mit egyéb munkálkodásaink jutalmazásául szerzünk. Előteremtjük, mert a muszáj nagy ur s annak ellentállani senki sem tud. Igyvergődjük végig : életünket s mikor a fekete rög dübörögve hull koporsónk fedelére, még az is, mintha azt hajtogatná : — Miből? Miből? Az bizonyos, hogy minden egyes ember ebben az országban nyakig úszik az adósságban, mindenki a jövendő keresetéből él s megeszi azt a kenyeret ma, amit tiz esztendő múlva szabadna csak elfogyasztani. Dehát ugyan ki törődik nálunk a jövővel? Nem elég, ha a holnap gondjaival megküzdünk, nem elég, ha a ma szükségletét ügygyel-bajjal beszerezzük? Hagyjuk hát ezt az unalmas kérdést, hogy miből s próbálkozzunk meg azzal is már, hogy legyen költeni valónk abból, amit szerzünk, vagy talán annyit költeni, amennyit keresünk ?! „A polgármester szócsöve“ — „a város hivatalos közlönye“ A „Közérdek—Érmellék“ c. laptársunk f. hó 21-én “megjelent 25-ik számában hosszasan Írva szól ama sajnálatos tényről, hogy Nagykároly r. t. városának képviselőtestülete nem üdvözölte a hajdú- dorogi gör. kath. magyar egyházmegye imént kinevezett püspökét, Miklóssy István urat s igy „az udvariasság legelemibb követelményeinek sem tett eleget.“ Ha e hir igaz, a mint azt a közgyűlési referádák igazolni látszanak, akkor a város vezetősége tényleg oly hibát vagy mondjuk mulasztást követett el, amit gyorsan „reparálni“ rendkívüli városi közgyűlés sürgős összehívásával — szerény nézetünk szerint — múlhatatlanul szükséges lenne. „Reparációról“ szólunk — s igy eme körülmény is bizonyítja, hogy mi nem vagyunk ,,a polgármester szócsöve“, sem „a város hivatalos közlönye“, — mert hiszen akkor a „szócső“ sietne sugalmazott cikk közzétételével a mulasztást valamelyes módon igazolni. Már pedig ez elmaradt azon egyszerű oknál fogva, mivel lapunk senkinek sem a „szócsöve“, s igy lapunkban sugalmazott cikkek soha meg nem jelennek. Mi minden téren s mindenkivel szemben megőrizzük függetlenségünket s e fölött féltékenyen őrködünk is. Ennek köszönhetjük azon szerencsés helyzetünket, hogy mindenről s mindenkinek ténykedéséről legjobb meggyőződésünk szerint teljesen elfogulatlanul Írhatunk. Laptársunk gyanúsításával szemben a leg- határozattabban kijelentjük, hogy sem Nagykároly városának vezetősége, sem másrészről soha fel nem kérték lapunkat arra, hogy bármilyen ügyben valamely irányban írjunk s állást foglaljunk. Ilyen dolgokra mi nem vagyunk „kaphatók.“ Lapunk egyesegyedül csak saját meggyőződésünknek a „szócsöve.“ De a „Nagykároly és Vidéke“ a városnak nem is „hivatalos közlönye“, hanem, mint a címlap mutatja, csak „Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye“, amit mi *— mint laptársunk bizonyára igen jól tud — teljesen díjtalanul vállaltunk el. S ép ezért bennünket — tekintve azt, hogy ezen szolgálatkészségünkkel Nagykároly városának évenként tekintélyes összeget takarítunk meg — legalább is nem gáncs és gúny illet.
