Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-06-25 / 26. szám
, < XXX. évfolyam. Nagykároly, 1913. junius 25. 26. szánr NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. / N agykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönyé'. Megjelenik minden szerdán. V'* V.’?•••* * #?. Előfizetési árak: Egész évre .....................8‘— kor. Fé l évre..........................4-— „ Eg ynedévre .... ... 2- — , Egyes szám................—‘20 „ Tanítóknak egész évre . . 6-— „ Főszerkesztő: Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Rédei Károly. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petöfi-nyorrda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 üli. Kéziratok nem adatnak vissza. Reálpoiitika. A kormány elnöke múlt csütörtökön beszédet mondott a parlamentben a balkán helyzetre vonatkozólag, melyet minden magyar érzelmű, gondolkodású embernek, pártállásra való tekintet nélkül örömmel kell üdvözölnie. A lapunkat ismerő közönség nagyon jól tudja, hogy nem személyi kultusz vezérel bennünket, amidőn az elhangzott beszéd horderejét méltatjuk, hanem tisztán és kizárólag a nemzet éideke. Közismert dolog, hogy parlamentünk már nagyon hosszú ideje nem foglalkozik a külpolitika kérdéseivel, a magas iskolát inkább Wienben nyargalták, amely arra rátermettebbnek is látszik, hiszen állandóan ott van az udvar és a külügyi minisztérium, az a két nagy reservoár, amelybe a követségek csatornáin át a külügyi politika párolgó, hol illatos, hol öldöklő miazmákat hordozó leve folyik és természetes, hogy a kik ott közel állnak a nagy üsthöz, igy az osztrák kormány, a Reichtrat, bele is kotyvasztanak abba a lébe, a melyben éppen nem kanalak, amint azt a legirjtrtrb stiklijük, II. Vilmos, német császár meg nem gratulálása huszon- ötéi/es kormányzati jubileuma alkalmából is fényesen bizonyítja. Sajnos, de igaz, hogy a legilletékesebb körökben sohasem akarták belátni, hogy az egységes magyar nemzet sokkal erőteljesebb vállak- kal lehetne portálója a dinasztikus, birodalmi politikának, .mint a széttagolt, nemzetiségi foszlányokból pagy kinnal összetákolt Ausztria, de nőst kérdjük, hogy hát miért nem akarták azt belátni? Hiszen nincsen a világon uralkodó család, mely oly vak volna, hogy szándékosan támaszkodjék a gyöngébbre, amikor itt áll az erősebbik! Ne jöjjünk azzal az örökös duzzogással, panaszkodással, hogy minket odafönt befeketítenek, félreismernek, velünk szemben gyauakvóak, bizalmatlanok; hanem tegyük egyszer szivünkre a kezünket, nézzük csak egyszer elfogulatlanul ezt a mi politikánkat. Regisztráljuk először a tényállást: az országban, mint államalkotó faj, a szup- rcmícia a mienk, a tudomány, az iskola nyelve kizárólag a magyar, a mi véreink, egyes egyedül a magyar faj dominálja ezt az országot, nemzetiségeinknek, bár, csak valljuk meg őszintén, elég tekintélyes számban vannak, hál Istennek beleszólásuk nincsen. Természetes, hogy ez rendben van igy, mert ez elsőbbségre történelmi múltúnknál fogva jogunk van, de ezt a jogunkat a korona el is ismerte; nemzeti irányban való fejlődésünket már a múlt század elején József kir. herceg, palatínus, a leglelkesebben előmozdította, hiszen Széchenyi Istvánnal, a Teleki, Károlyi, Andrássy, Vay, Batthyány stb. z összes tavaszi és nyári divatujdonságokban a legnagyobb választékkal szolgáló divatáruháza Nagykároly, Deáktér 18. szám. (Hadnagy-féle házban.) TARCZA.-mmKöltői önérzet. Másokénál tüskésebb nekünk Az ut és — hajh! — mégis éneklünk; Jobb jövővel ámítjuk magunk, De végtére szedett szőlőtökként Szegénységben élünk s meghalunk. Agyunk minden idegszálán át Eszmék raja küldi villámát, Mely mérgező önérdek-árba Izzó fénnyel be-bevilágosit, Mint tömlőébe a nap sugara. Zsugoriak kuporgassanak Kőszívűén földi javakat S boruljanak le Mammon előtt! Szeretettel iparkodunk hamar Felemelni a haszonlesőt. Harácsolt, nagy vagyonuk felett, Örökösi, veszekedjetek! Sírjukba mig átkotok repül: Dalainktól, ha porladunk is majd, Sok csüggedő felbuzdul bélül. Másokénál tüskésebb nekünk Az ut és — hajh! — mégis éneklünk; Jobb jövővel ámítjuk magunk, De végtére szedett szőlőtökként Szegénységben élünk s meghalunk. Károlyi Tóth Lajos. A piros csizma. — Irta : Pakots József. — I. Ids apám, ne vigye el a tordai vásárra azt a piros csizmát. Pünkösd napjára ide gyön a püspök, jaj de szeretnék benne bérmálni! — Nem lehet Klári lányom. Kell a pénz. Az anyád szemfedőjét sem fizettem még ki a gyolcsos tótnak. Aztán gyűjteni kell a keresztre I is. A szenicei kőfaragó furton-furt dolgozik l rajta. Ujholdra kész lesz s akkorra ki kell j fizetnem az első rátát is. — Hajh! A Kalári leányzó sóhajtott, igy aztán megadással tette hozzá: — Igaza van kiednek, ids apám! Nagypál Estánnak, a tordátvölgyi csizmadiának kezében szaporán járt a dikics, vagI dosta, szabdalta a piros szattyánbőröket, a fé- , nyes kordovánokat, amelyekből apró, ezer ráncu I csizmák készültek. Egy hét múlva volt a tordai vásár, három láda csizmát akart odavinni Nagypál Están. A j három láda csizma között ott lesz a legszebb piros csizma is, az, amelyikben nem fog a püspök elé járulni Nagypál Están leánya a szép Kalári. II. Hahóha! Messze van e még a szenicei fogadó ? — Ahajt az éren túl! Csak még a hídon kell általvetődnünk. A csizmadiák hosszú szekérsora lassan döcögött végig a nagyenyedi országúton a vak éjszakában. Keresdről, Tordátvölgyről, Szent- háromságfalváról kerültek össze a tordai vásáron s most lassan baktattak hazafelé, félig megürült ládákkal s megtelt bugyellárissal. Köztük volt Nagypál Están is. Ott ült a szekere tetején, a legnagyobb ládán s a vendégoldalhoz kötözgetett sátorfák madzagát bo- gozgatta, hogy szét ne hulljon. — Ejhaj! — sóhajtott fel nagy busán Nagypál Están és nehézkesen dörömbölt a nagy ládán lábaival. Üres volt a láda és mélyen kongott a Nagypál Están szórakozott rugdo- sásától. — Mit takál kied szomszéd? — szólt rá szekeréről a hátul jövő Csípők András, a ke- resdi céhmester. — Elmúlt már Nagypéntek.
