Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-04-09 / 15. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE \ Mindennemű ruhanemüek, csipkék, felöltők, függönyök, teritök, szőnyegek legtökéletesebb festése. Bőrkabátok, keztyük festése. ! ! Minta után való festés ! ! Hauffe! Sámuel villany- és gőzerőre herendezett ruhafestö és vegyitisztitó Nagykárolyban, Kölcsey-utca I. sz A rom. kath. templom mellett. Műhely: Petöfl-utca 59. Bármely kényes szinü és gazdag díszítésű ruhanemüek vegyileg tisztittatnak. w Plisé-gouvré. Plüsh és bársonyok gőzölése. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek azért hóbort a nagyhatalmi hóbort, hogy okos cselekedetekkel lehessen szolgálni. | így tehát, akár tetszik, akár nem, ma-1 radunk a létszámemelésnél s kénytelenek vagyunk létszámemelésről beszélni. A mi hadvezetőségünk is — aligha-j nem már májusban — ismét létszámeme-: lést fog kérni. Ezúttal 50.000 emberrel: akarja emelni a közös hadsereg békelétszámát, úgy hogy az ezzel 400,000 főből állana. Ennek a létszámemelésnek egyszeri költsége 100 millió korona. Ennyit kell ezért kiizzadni. Nem is számítva azt, hogy 50,000 munkáskéz újbóli lekötésével mennyit vészit a monarchia. És ennek tető alá hozására, dacára hogy hivatalos tudomása még nincs róla: Lukács miniszterelnök már Ígéretet telt. A hadügyminiszter ugyan a munkapárti delegációnak megígérte annakidején, 1912. tavaszán, hogy 5 évig újabb követelésekkel nem fog előállani. L'e akkor Auffenberg volt a hadügyminiszter. Auffen- berg ígérete pedig nem kötheti Krobatint, a mostani hadügyminisztert. Aminthogy a munkapárt sem köteles az idén megtartani azt, amit tavaly Ígért az országnak. Ugyancsak meg kell szavazni a munkapártnak, még májusban, mintegy 600 milliónyi rendkívüli hadügyi túlkiadást, amit a balkáni háború miatti fegyveres felkészülés emésztett el. Addig, mig ezek elintézve nem lesznek, Lukács maradni fog és felülről sem ejthető el, mert ezek készségesebb szállítására senki sem vállalkozik. A készséges szállítás dolgában Lukács tartja a rekordot. Mozog a föld Nem csak a Balkánon, hanem a munkapárt alatt is, idehaza. Zemplénmegye kormányellenes határozatát nyomon követte Szabolcsmegye egyhangúlag hozott megbélyegző határozata s arra, hogy mennyire nem úr többé a kormány a vármegyék felett, mi sem jellemzőbb, mint hogy Szabolcsmegye főispánja már beadta a lemondását. Rövidesen távozni fognak még a zempléni és honti főisp nők is s még számosán azok, akik megyéjük bizalmatlanságát nem bírják leszerelni. Az ügyvédi kamarák, a jegyzői egyesületek rendre állást foglalnak a kormány és tervei ellen, s ezzel az a nagy tisztulási processus, aminek junius 4-ikéértbe! kellett következni, megkezdődött. A munkapárt a szuronyok védelme alatt is lejárta magát s kezd kialakulni az a kordon, melyet a közvélemény fog állítani az uj választásokon — nem az ellenzék, de a nemzeti munkát desavuáló párt jelöltjei elé ! KEGLEVICH grCOGNA MÉGIS A LEGJOBB GRÓF KEGLEVICH ISTVÁN UTÓDAI PR0M0NT0R Városi közgyűlés. Nagykároly, 1913. április 7. Nagykároly város képviselőtestülete vasárnap délelőtt 10 órakor rendes közgyűlést tartott a városháza tanácstermében. A közgyűlésen Debreceni István kir. tanácsos, polgármester elnökölt. A közgyűlés első ponlja a polgármester jelenlétése volt, melyet a közgyűlés hozzászólás nélkül fogadott el és vett tudomásul. A honvédségi laktanya kérdését a lap leülő n helyén tárgyaljuk, itt a közgyűlés többi ese-> menyéről számolunk be : A kormány azonban ez ellen a felzúdulás ellen is tud védekezni. Egyelőre azzal, hogy a választójogi reform életbelépte előtt nem hajlandó feloszlatni a parlamentet és nem fog uj választást kiírni. Tudja, hogy 1906 megismétlődésére számíthat. Fgy olyan választásra, amelyen semmiféle medicina sem bírná megmenteni a drága só-pártot az elolvadástól. Ezért van az, hogy már e drága párt tagjai is összesúgnak és segítenek keresni Lukács utódját. Azt remélik a bohók, hogy Lukács elejtésével kiengesztelik az ország közvéleményét s elnyerhetik bűneik bocsánatát . . . MáríaVÖldVi VÍZ kristáltiszta, kellemes - ■ —— zamatos. Gyámpénztári számadás. Bemutatták a képviselőtestületnek Nagykároly város 1912, évi gyámpénztári számadását. A számadás felülvizsgáltatott és az minden részében helyesnek találtatott. A gyámpénztári tartalékalapból a nagykárolyi illetőségű hét éven felüli elhagyott gyermekek segélyalapja 1987 K 57 fillért kapott. A rendőrség államsegélye. Részletes és tárgyilagos előterjesztésben ismertette Néma Gusztáv tanácsnok a rendőrség államsegélyének mikénti felhasználását. Az erre vonatkozó határozat a következő : A 6000 korona államsegélyből 800 korona rendőri szakoktatásra, 980 korona egy polgári biztos (detektív) fizetésére és 375 korona rend- őrkápitány rendelkezési alapra fordittatnék. A fen maradó 3845 korona a rendörlegény- ség illetményeinek a javilására lesz felhasználva. Mindezen összegek olyképpen vannak megállapítva, hogy azok csupán 1912. évre szólaMintha csak az a mélábu, az a névtelen bánat, amely az édes anyja lelkén borongott, hosszú árnyékát az ő gyermeteg lelkére is rá vetette volna. Sokszor, amikor átölelte az édes anyját, ez minden ok nélkül görcsös zokogásba fakadt. Ilyenkor ő is sírni kezdett és anyja ha- lovány arcát simogatva gyöngéden kérdezte tőle: — Édes anyám, mi bánt téged ? — Semmi gyermekem, úgy örülök, hogy ismét láthatlak. — De neked a szivedből tör fel a zokogás s a hangodban annyi fájdalom sir, hogy a szivem majd megszakad tőle. Özvegy Kelemenné letörölte a könnyeit, megcsókolta Mariskát és szelíden mondta: — Édes leányom, az élet olyan komédia, amely fájdalommal kezdődik, keserűséggel folytatódik és gyászszal végződik. — Pedig én olyan szépnek látom, mint a májusi hajnal. — Bár olyan lenne az egész életed, édes gyermekem, de a jövőt senki se látja s néha a májusi verőfényt is komor felhők nyelik el. Az anya hangja tompán és fátyolozottan rezget, mint a törött pohár, ha megütik . . . És kifordult a szobából, csöndesen, fáradtan, mintha a szivén egy nagy kőpiramist cipelt volna. iVagy tán nem is piramis volt az, hanem a boldogság sírköve. S minél jobban közeledett Mariska eljegyzésének napja, [ annál szótlanabb és szomorúbb lett Kelemenné. — Anyukám, — mondta lefekvés előtt Mariska — holnap lesz a gyürüváltásom a boldogsággal. — Holnap — szólt tétován az anya s egyszerre olyan sápadt lett, mintha zugó hullámok vetették volna fólholtan a partra. Es reggel még alig pitymallott a szep- ; temberi nap, amikor lovas embert küldött a Borkuty-tanyára, hogy azonnal jöjjön be j Elemér, sürgős beszéde van vele. A vőlegény örült, hogy ismét láthatja Mariskát s vágtatva robogott a falu felé. Az ut harmadfélóra volt. A plébános reggeli misére ment. A húga követte. A mellékoltár elé borult és fejét a falépcső szőnyegére téve, halkan zokogott. Az egész felső teste reszketett, vonaglott, a keze összerándult. Valami érthetetlen nagy vihar tombolt a lelkében, melyet a fájdalom korbácsolt. De egyszerre csak sarkantyupengést hallott és felemelte a fejét, aztán hátrapillantott. Egy tiszt állott mögötte. Kelemenné ránézett, mintha villámsugár csapott volna keresztül a szivén, lebukott a feje az oltár lépcsőjére. A tiszt izgatottan sietett hozzá : — Asszonyom — szólt részvéttel és gyöngéden megfogva a karját, fölemelte. Kelemenné homloka fehér volt, akár a leesett hó, az arca pedig sárga, mint a viasz. Fel akart emelkedni, de a lába reszketett, a I két karja lehanyatlott, a térde összecsuklott. A tiszt átkarotta és fölemelte. — Rosszul van asszonyom? Jöjjön ki a szabad levegőre, mindjár magához tér. Kelemenné lehajtott fővel, roskadozva követte. A templom küszöbén, ahogy kiértek a félhomályból, a nap sugarainak arany kévéi az asszony arcára omlottak. Es amint a tiszt rápillantott, a melléhez kapott, mintha erős ütés érte volna. — Mariskám! — tört ki ajkán a fojtott kiáltás, amelyben öröm és meglepetés, boldogság és keserűség olvadt össze. A plébános húga a szivére szorította a kezét, arca pirosodni kezdett, a szemébe vizcseppek szivárogtak a melléből hosszú, forró sóhajtás szakadt föl. — Emil! Csak ennyit tudott rebegni halkan, mintha egy falevél fordult volna a csöndes tó vizére. A tiszt ránézett, hosszan, mélázón és szemén a múlt eltűnt tengerének minden vihara átsuhant, mint egy ködfátyolkép. Arcán az idegek reszkettek, a melle zihálva hullámzott, aztán fölpillantott az égre. — Mennyit kerestelek, édesem — sóhajtotta és megfogta az asszony kezét oly tisztelettel, mint a pap az oltári szentséget. A vér forró hullámokban öntötte el az agyát, a szivét, az arcát s kigombolta a köpenyegét. Az asszony meglepetve látta, hogy most