Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-04-09 / 15. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE 3 m Uzletáthelyezés. Addig is az összes Május 1-én női-, férfi- és gyermekruha raktáramat Véber Tibor ur házából Igaz Károly ur házába a „Fekete Sas“ gyógyszertár szomszédságába helyezem, át. áruimat (tekintettel az elköltözésre) mélyen leszállított árakban árusítom el. Szabó Kálmán. | Iwiconam ie Rákóczi-utcai lakházam május hó 1-től kiadó, esetleg eladóTisztelettel: ' . f fi —1—! ‘li/lcónam ie nak, miután a képviselőtestület felterjesztést küld a belügyminiszterhez, hogy a megállapított 6000 koronát Nagykároly városára nézve évi 10,000 koronára emelje fel. Villamosáram az iparban. Bemulattatott a kereskedelemügyi miniszter leirata, mely szerint a városi villamosmüvek szabályrendeletét módosító képviselőtestületi határozatot jóváhagyja. A módosítás leglényegesebb része az, a mely az áram árát az ipari célok szolgálatában leszállítja. E szerint az áram ára motorok hajtására, vagy más ipari célokra hektovatton- ként és óránként éjjeli időben 4 fill, nappali időben 3 fillér. A rendörkapitányi iktató. Diczig Jenő városi dijnok kérelmet adott be a városi tanácshoz, hogy napidija 1913. évtől kezdve napi 4 koronára felemeltessék. A tanács méltányolva Diczig Jenő munkásságát a kérelmet javasolta. A képviselőtestület az előterjesztés szerint határozott. Tudomásul vették a nyugdíj bizottság jelentését, annak bejelentését, hogy az 1912. évi városi zárszám-I adás csak f. hó végén lesz kész, Schuszter í János, valamint Erőss Gyula és neje Reich j Mária gymnasiumi alapiló levelének vallás- és j közoktatásügyi miniszteri jóváhagyását. Nehány jelentéktelen ügy letárgyalása után i a közgyűlés véget. ért. Bot joga. Irta: Nagy Zoltán szegedi kir. törv. biró. A kriminálpolitika alaptétele az, hogy a büntetőjogot védelmi rendszerré alakítsa át. Ebből a nézőpontból itél meg minden büntető jogi intézményt, elfogadva azt, hogy az az intézmény jó, amely a társadalom védelmi esz- inekörébe beleilleszkedik, vagy rossz, mert ezzel összhangzásban nem hozható. így vagyunk a testi fényitéssel is, mint büntetési eszközzel, amelynek ismételt propagálása kisért és nemcsak a szaktudomány, mint ilyen kriminalogiai vonatkozásba, hanem a sociologia, pedagógia tapasztalatai is segítő tényezők, mikor országok határán túl ismert szakemberek szólnak e kérdéshez. Ismeretes Árow volt angol detektivfőnök i véleménye, aki meggyőződésből, de tapasztalat ! alapján hirdette, hogy az apacheokkal szemben kivételes törvényt kell hozni és abban a törvényben, mint büntetési nemet, a botbüntetést 1 fel kell venni. Hazájának példájára hivatkozik, melynek 1871. évében meghozott egyik törvénye megengedi a botbüntetést az angol apacheok ellen. Dániában a hírhedt Alberti-röl elnevezett törvény fennáll, amely 15 éven aluli fiúgyermeknél előírja a botot, mint büntetési nemet, de hozzáteszi, hogy az ütések száma csak öt- venig terjedhet. Justice Scrutton, a londoni gyer- rnekbiróság elnöke tantélelszámba menöleg hirdeti a verés szükségességét és hogy a sorren- i det magunkkal zárjuk be, egyik felvidéki pat- ! ronage egyesület elfogadta az indítványt, amely | az összeülendő kongresszuson napirendre ki- | vánja tűzni a bot jogát. Időveszteség számba menne ismételni az 1871 évi E. II. t.-cikk határozott rendelkezését, amely a testi fenyíték alkalmazását eltiltja, j avagy csak felsorolni az 1863. évi rajnawest- | falai börtönegyesület kongresszusi indítványát, melyre az 1890. évi, sőt még az 1900. évi határozat is ráduplázott, mely határozatok a bot- j büntetés fenntartását hirdették : csupán mért-1 föld jelzők e tény felsorolások arra vonatkozólag, hogy e kérdés megoldva nincs és hogy nem ethikai, speciálisan modern büntető elméleteken nyargaló alapon kell ehhez a kérdéshez szólani, hanem kizárólag gyakorlati nézőpontból. Ha elfogadjuk azt, hogy a büntetés célja a javitás, hozzátesszük, hogy a javítás lelki értelemben és vonatkozásban veendő, ha hisszük és valljuk az amerikai reformatory intézmény incarnacióját, amely a nevelés és a javitás összhatásaként jelentkezik, úgy nem kell messze keresni a megfelelő gyógyszert, mellyel az ugyI nevezett „ártó indulatokat" — a bűncselekmény okozóit — ellensúlyozzuk, tompítsuk, ha j lehetséges gyökerestől tépjük ki. Hiszen ezek I az ártó indulatok az emberi lélek durva érzéséből fakadnak és a bűncselekmény csak eredménye annak. És vájjon a többször említett ártó indulatok fékezésére nem a legérzékenyebb-e a testi fenyítés ? A közvetlenül ható testi fájdalom, amely nem kell, hogy visszarettentsen, nem I kell, hogy állandóan sajogó legyen, hanem óvó, figyelmeztető és e mellett érzékeny. És amit a túltengő humanismus, a kultúrával való kendőzés szemforgatással fogad, azt a bevált tapasztalat és eredmény dogmaszámba hirdeti. | A „huszonöt“ fogalmával rögtön ezek a tapasztalati eredmények kapcsolódnak össze és ! a „deres“ nemcsak symbólum, hanem irány is. A „ma“ még nem dönti el a kérdést, de a múlton épül fel a jövő. És ha igaz az, hogy a j társadalmi védelem a társadalmi, állami be- ! rendezkedés legmagasabb foka, a sokszor bevált becsületszóra való szabadon bocsátás az amerikai reformatory intézményben, különösen fiatalkorúakkal szemben ideális szerepében gyökeret abban talál, hogy a javitás egyenértéke: az erkölcsi megtérés, az átalakító nevelés értelmi hatásában jelentkezik: az eredményt előidéző eszközök között lenni kell olyannak amely az „ártó indulatok“-at legyőzze. Ilyen eszközök között helyt foghat és soha sem időszerűtlen gondolkozni a bot joga fölött Nagykárolyi gör. kath. püspökség. Budapest, 1913. április 6. A nagykárolyi gör. kath. magyar püspökség ügyében ismét járt küldöttség Budapesten, ez alkalommal a vallás és közoktatásügyi miniszternél tisztelgett a küldöttség. A katholikus püspöki kar eredetileg Debrecent ajánlotta, de Debrecen városának nem kell a püspökség. Nyíregyháza ellen viszont a bécsi pápai nuncius tiltakozott azért, mivel ebben a városban semmilyen katholikus intéz- I mény nincs. Nagykároly e tekintetben is szemár ezüst szironymezőben van a három csil-1 laga. Az ezredes észrevette ezt és sóhajtva mondta: — Tizenkilenc éve szivem, hogy elsza- kadtunk s azóta kapitányból ezredessé lettem, i — Istenem, sohse hittem volna, hogy még látni fogom. — Tegezz édesem, bár fehér fürtök hullanak már halántékunkra, mi a boldogság gyönyört lehető lángjában visszafiatalodtunk tizenkilenc évvel és most is csak úgy remegek az édes izgalomtól, mint akkor, ha keblemre vontalak. Az ezredes önfeledten tárta ki a karját, hogy átölelje a bus tekintetes asszonyt, de az gyöngéden elhárító mozdulatot tett és szelíd mosollyal felelte: — Az Istenért édesem, még megtalálják látni. — Hadd lássa az egész világ, csakhogy megtaláltalak, most már csak az Isten választhat el minket. — Nem akartam utadba állni, a pályádat tönkre tenni az óvadék miatt. E pillanatban Mariska lebbent az édesanyja elé. Az ezredes ámulva nézett rá. — Gyermekem, Mariskám 1 — szakadt föl szivéből az öröm reszkető szava. Mariska riadtan állott meg. — Szakasztott olyan, mint te voltál tizenkilenc évvel ezelőtt — mondta ellágyul- tan az ezredes. — Az édes atyád — szólalt meg halkan j a bus tekintetes asszony. A menyasszony szeme karikára nyílva meredt az összes daliára. Az ezredes átölelte és összecsókolta. — De hiszen . . . szabadkozott Mariska. — Igen, én azt hittem leányom, hogy özveggyé lettem, apád eltűnt a csatában és most oly hosszú idő múlva viszontláthatom őt. Mariska kábultan hallgatta ezt. Az utón porfelhő verődött fel s kocsikerekek kattogtak. A menyasszony arca hirtelen piros lett, ; mint a láng. — Itt van Elemér — szólt örömtől repesve. — A vőlegénye — felelte az anyja az ezredeshez fordulva. Csakhamar megérkezett Borkuty Elemér és roppant meg volt lepve, amikor a plébánián egy ezredest látott, amint átölelve tartja Mariska édes anyját. — Az én elveszett uram, akit tizenkilenc éven át sirattam — mutatta be a bus tekintetes asszony az ezredest. — Azért hivattam édes fiam, mert az uram egy pár héttel el akarja akarja halasztani az esküvőt. — Miért ezredes ur? — kérdezte Elemér ijedten. — Azért fiam, mert még nagyon hiányos a kelengyéje. — Nem baj az. — Na csak türtőztesd magad két-három hét nem a világ, annyit csak várhatsz. — Ha muszáj — dohogta a fiú. — Már csak illik fiam, hogy egy ezredes leánya, tisztességesen ki legyen házasítva. Az ifjú nem mert több ellenvetést tenni. Az ezredest a segédtiszt kereste. — Vonuljon el az ezred a plébánia előtt, — adta ki a parancsot az ezredes. Pár perc múlva a hadgyakorlaton levő ezred porosán, fáradtan, de emelt fővel és döngő léptekkel haladt el a plébániaiak előtt. A zenekar pattogó vidám, szerelmes nótát játszott s az ezredes, aki lóháton ült, bekandikált a zöld salugáteren, ahonnan a bus tekintetes asszony nézte a délceg katonák elvonulását ragyogó szemmel és boldog mosollyal. Éppen úgy, mint tizenkilenc évvel ezelőtt. Nyolc nap múlva a plébános áldását adta a húgára is, meg az ezredesre is. A fölmen- tést gyorsan kijárta s amiről tizenkilenc évvel ezelőtt fiatalon, álmoktól duzzadó lélekkel, lobogva égő szenvedélylyel le kellett mondaniok, azt a boldogságot meghozta a csöndes ősz szelíd verőfénye. Mert nem halhat meg addig a legbusabb ember se, amig legalább egyszer nem ivott a tiszta boldogság kelyhéből.
