Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-25 / 52. szám

\ &• "N NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Vajha elkezdődnék már a büijös em­beriség önmaga-választotta boldogabb ka­rácsonya ! Geduly Henrik evang. püspök. ■ Vendég!ő átvétel! i jj® Tisztelettel értesítem úgy a hely- | pH beli, mint vidéki n. é. közönséget, hogy Ml ■ Nagykárolyban, Arany János-utcán levő El „Kispipa“ vendéglő p| vezetését átvettem s azt a mai kor g| ívj igényeihez képest a lehető legszoli- a dabb alapon fogom tovább vezetni. « Főtörekvésem leend, hogy úgy ki- J'-j; ■ tűnő ételeimmel, valamint jó és tisz- I M tán kezelt boraimmal és pontos ki- H p| szolgálásominal t. vendégeimnek bizal- jp| mát minden tekintetben kiérdemeljem. g| |;;| Kitűnő magyar konyha! = Tisztán kezelt ital;k! g p| Abonensek úgy házhoz hordva, mint bent- p| m étkezésre, jutányos áron elfogadtatnak, gg e Minden este zeneestély I! K A n. é. közönség szives párt- j M fogását kéri Y Papp József vendéglős veje: ■ 'r Angyalfi Ferenc, megbízott. 3 Társadalmi ferdeségek. Az ember, társas lény s mint ilyen, 'társa- dabiii életet élj Ezen élet elől nem zárkózhatiic ellsem kicsiny, sem nagy ; így él a hatalmas és igy a szegény; éhhez alkalmazkodik a mü­veit ember úgy, rtlint á 'műveletién. Ez mintegy természetes köyétkeziqeuye az ember, rendel­tetésének. Ävégre fé'fernteítünk mindnyájan, hogy a társadalomban égy bizonyos' helyet be- töltsürik s eme rendeltetésének mindén ember — bár a zöme ©ükétiytélenüíeleget is tesz. Nincs az a szürke kis tucat ember, kinek az elmúlását egy bizonyos kör ne érezné hátrá­nyosan. Senkisem élhet csak magának. Nincs az a tudatos egoista a föld kerekségen, aki ezt elmondhatná magáról. Nincsen az emberiség­nek egy olyan tagja sem, ki u társadalmi kö­telékek alól magát teljesen kivonhatná, legfel­jebb csak egy bizonyos mértékig. És épp ez az, —- a bizonyos tekintetben való kiválás (ezt nem magasságban, hanem távolságban értem), ami egyik főoka a társa- I dal mi ferdeségeknek. A másik pedig az,ellen­kezője ; a végletekig vitt alkalmazkodás az j érintkezésben, a minden fentartás nélkül el­fogadott úgynevezett etikett szabályok, — amik ! különben nem is léteznek. Az első fajtából nyílnak ki az úgynevezett egoisták. Gyönyörű virágok. Jelszavuk: ami az enyém, az az enyéim, ami a tied, az is az enyém! Nekik mindenki smarrn; amit más J tesz, az csak lelegyintésre való ; amit más állít, az csak iári-fári.' De ha már éppen nincs ha- j talma valamit lesajnálni, akkor biztos, hogy öve lenne a főszerep; az ő eszméje volt, az ö kezdeményezése, vagy legalább is ott volt; ő mindenütt ott van, mindent lát, mindent hall, még pedig legelsőnek; nála nélkül nem tör­ténhetik semmi, ő ez ,első személy, mindég egyes szám, első személyben beszél; lehet különben, hogy ez a nyelvtanirók hibája, inert éppen azt teszik első helyre, de egy kicsit az öve is, mert már a harmadik személy és pláne a többesszam megtanulásáig nem tudott el­jutni. Ezt a virágot rendesen nagyon zöld (nem örökzöld) ifjak viselik, de néha. agyalágyuit bácsik is kitűzik. Nemesitett példányai a nagyzási hóbort és a hiúság. Aki nagyzot, aki adja a bankot, az rendesen ánzágól is s mint ilyen, szintén eléggé förtelmes példány.. Ez mást nem kicsinyei le, sőt; de ezt csak azért, hogy aztán minél na­gyobb glóriát képzeltessen, illetve, hogy .kép­zeljen a saját, kppbpyájaj. körül, hol azonban rendszerint céalc--két hatalmas csúcsos' fül dí­szeleg. Mindig fantáziái, a magasba tör, igaz, hogy csak szanrárhátön, de áz is gyakran le­veti. Rendesen üresfejü s igy kénytelen azzal dicsekedni, amiíninesf? Ha .pedig ,vf 13 ureia valamicskéje, amiben ő maga gyönyörűséget 'találja, szereti fitogtatni, vele páváskodni; magát, Vagy a magáét ra- gyogtatja; ez még enyhébb elbírálás alá tar­tozik, csak szörnyű nevetséges figura, hiú az epitetonja. De unalmas, mert egyoldalú; rend­szerint csak egy csillogó pontja van s ezzel igyekszik vakítani. Hasonlít egy bizonyos hasz­nos háziállathoz, mindég a talpát mutatja. — Férfiaknál utálatos, nőknél nevetséges. Ha pedig egyáltalán nincs mit mutogatnia, nincs, iniveL kérkedjen, sőt palásiolni valója van, akkor tettet, affektál, színlel. Affektál mindent: barátságot, jóindulatot, haragot, sze­mérmet, sőt még tudást is, szóval mindent, i amije nincs. j. Ezek a furcsaságok azonban csakis magára | az illetőre hatnak vissza s igy általán nem I veszélyesek, csak kellemetlenek. Vannak azon- | ban általánosabb jellegűek is: irigység, gunyo- j lódás, faji és vallási gyűlölet. A két első jel- I leinbeli fogyatkozáson alapul és igy csak meg- ! vetesre erdemes; a két utóbbi azonban előilé- j leteken v.agy helytelen tapasztalatokon. Ezek ellen küzdeni keli szép szóval, meggyőzéssel is leginkább helyes felvilágosi!ássál, a ferde J felfogás ellenkezőjének a bebizonyításával. A többi ellen való védekezés vajmi bajos dolog, mert az illetőnek véreben, egyéniségé­ben csírázik. Ha magunkban fedezünk, fel ilyen hibákat, úgy azt — müveit emberekhez mél­tóan — igyekezzünk csillapítani, ha már a teljes megszüntetés , lehetetlenség. Ha pedig másokon konstatáljuk, igyekezzünk azt észre- vétetni, helytelensegét kimutatni, hu pedig ez sem használ, úgy az egyedüli s legjobb orvos-' ság: a megvetés. Színház. A közönség még mindig nem ■melegedett bele a színházlátogatásba. Mert csak a bele- melegedés dolga az egész szinházpártolás. Egy pár látogatás, egy kis kóstoló s mindjárt ludkülözheleiden kpdély.i szükségletnek . tartjuk azt a kis; szórakozást, amit nekünk .ez a miu- denképen derék es, iparkodó társulat nyújt. Kedden, 17-én. ártatlan Zsuzsit adták Az estnek :az uj primadonna első fel­lépése adott "• jelentőséget. '. Természetesen a legtöbb taps'.... neki ,szolt; amit frappáns, "és. majdnem a szertelenkedésig, odaadó , játékává! méltán ki is érdemelt. Kellemes hangjával, művészi táncával, már az első estén megnyerte embereknek, hol meg szívtelen üldözője. És éppen ő neve nyújtja a legvalószínűbb bizo­nyítékot arra nézve, hogy a mai karácsonyfa ősét az északi germánok ünnepségeiben lehet feltalálni. Egy 1755-ből származó salzburgi erdőszabályzat ugyanis megtiltja, hogy az emberek engedelem nélkül fenyőfacsemeté­ket vágjanak. És pedig ebben a tiltó rende­letben „Bachlboschen“-nek nevezi a fenyőfát, amely név a német kutatók meggyőződése szerint Berchta istennőre emlékeztet, akinek tiszteletére volt nálunk szentelve január 6-a, a „Berchtentag“. Azonban a Beehta-kultuszban még nem birt a karácsonyfa azzal a jelentőséggel, a mellyel később a keresztény egyház felru­házta. Legrégibb alakjában ugyanis áldozati­fát jelentett, a mennyiben egyes gyógyító- források közül levő fákra a betegek hálából gyümölcsöket vajat, viaszt stb. agattak. Mikor később a kereszténységgel együtt elterjedt a szentek tiszteletn, akkor ezekhez az ado­mányokhoz járultak még az áldozati gyertyák is, hogy forrás körül elterülő fák az alkonyat beálltával nem egyszer tündéri fényben ragyogtak. Ezeknél az áldozatoknál azoban még nemcsak a fenyőfa játszotta karácsonyi szerepét, hanem bármilyen más zöld fa, a melyet gyertyákkal és más tárgyakkal felé- kesitettek. Éhben az alakjában először a XIJ1. század egyik ó francia regényében „Durmart le galois“-ban találkozunk a kará­csonyfával, a mely regényben a bős kétszer pillant meg oly fát, a melynek ágait a tete­jétől az aljáig égő gyertyák bontották. De még ezeknél is fényesebben ült a fa legtete­jében egy ragyogó gyermek. A hős meg­kérdezte n paptól, mit jelentsen ez a fa és azt a választ nyerte, hogy ez a ragyogó fa jelképezi az emberiséget és pedig a fönt levő gyertyák a jóembereket, az alant le\ők pedig a rossz embereket jelentik, a gyer­mekalak pedig jelképezi Jézust. Ez az első Írott bizonyiték a karácsonyfáról, a mely célra azonban ekkor még nem kizárólag a fenyőfát használták. Később azonban a fenyőfa kiszorította a többi fát a karácsony alkalmával való szerep­lésből és már 1508-ban Geiler von Kaiserburg elkeseredetten szónokolt Straszburgban a fenyőfának, mint karácsonyfának tisztelete ellen,, mert szerinte ez az egész kultusz pogány természetű, mely a kereszténység eszméihez sehogysem méltó. Azonban hiába segített neki később a szidalmazásban egy straszburgi tanár, Daunhauer, a karácsonyfa lassan bár, de ellenállhatatlanul tovább ter­jedt és manapság már sok helyen belopód­zott a nem keresztény vallásfelekezetüek- hez is, úgy, hogy épenséggel nem megy ritkaságszámba az a zsijló vagy török család, a melynek otthonát /december 25-ikének előestélyén a karácsonyfa fénye ragyogtaja be. A karácsonyfa kultuszának a kedélyre gyakorolt nagy hatását a legékesebben meg­világítják azok a legendák, a melyek a kará­csonyfa eredetéhez fűződnek. Az egyik legenda szerint a keresztény egyház egyik legnagyobb szentje a franciskánus szerzet megalapítója: Assisi Ferenc találta föl a karácsonyfát. A hagyomány szerint ugyanis » £ «0 tS a? cd -c ±rs 3 © t- C © Gü IE2Iellern.es meleg rrxviterem. I Pompás g^rerrrielszlsiépels: I Legszebb Legértékesebb egy jól sikerült fénykép! Ilyen jól sikerült fénykó- :: pék készülnek :: Hnszlhy Zoltán közismert műtermében Nagy­károlyban, Kossuth-utca 5. sz. <3-37"örL3rör\l Isl-vitel-ü. fényl^ép-nag'yita.sol^; régi Isépels: után is. (fi N N © °: CT iü

Next

/
Oldalképek
Tartalom