Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-25 / 39. szám
I 2 ellenzék szavát meg elnémítja a rendőr- uralom. S igy megy a „nagy nemzeti munka“ olyan szépen, mint a karika- csapás. Nincs tehát sem olyan kormányunk és kormánypártunk, sem olyan hatalmas ellenzékünk, mely nemzeti létünk fenntartását és boldogulását tartva szem elölt, a nagyhatalmi hóbort felvirágoztatása érdekében meggátolná sorvadásunkat, pusztulásunkat. Szomorú dolog ez, nagyon szomorú. Pedig mily egészen más lenne itt az élet, ha a kereskedelemre, földmivelésre és közoktatásra áldoznák azt a sok, sok, azt a rengeteg milliókat. De ne is beszéljünk erről, olyan utópisztikus álom ez, melynek még a reményétől is megfosztja a magyart a hadügyi kormányzat és a mostani gerinctelen többség. Képviselőnk beszámolója. Dr. gróf Károlyi József, választókerü-; létünk országgyűlési képviselője beszámolója — mint előre látható — igen fényesnek Ígérkezik. A választókerület összes községeiből sokan fognak részt venni úgy a beszámolón, mint az estebéden. Ezenfelül a vármegye függetlenségi és 48-as pártja igen számos kerületéből, sőt a néppárti kerületekből is sokan fognak részt venni a beszámolón. A rendező-bizottság a következő felhívást bocsátotta ki: Polgártársak! Dr. gróf Károlyi József ur, választókerületünk országgyűlési képviselője, f. hő 29-ikén délután 3 órakor Nagykárolyban, a választókerület székhelyén, a városházaelőtti téren, kedvezőtlen idő esetén a városháza tanácstermében tartja beszámolóját. Képviselőnket — ki a most folyó parlamenti harcból kivette a maga részét — Apponyi Albert gróf, Károlyi Mihály gróf, NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Földes Béla, Mezössy Béla és még több országgyűlési képviselő fogja városunkba lekisérni. Legyünkk azon, hogy a beszámoló minél jobban sikerüljön ! Jelenjün meg azon mindannyian párt- ! különbség nélkül, legyen ott mindenki, kinek az az óhaja, hogy a mostani sivár állapotból kibontakozva, megteremtessék a demokratikus, fejlődőképes, alkotmányos, uj Magyarország! Nagykároly, 1912 szeptember hó. A rendező bizottság. A beszámoló alkalmából délután 6 őrai kezdettel a „Polgári Olvasókör“ nagytermében estebéd lesz. Egy teríték ára 5 korona. Jelentkezni lehet csütörtök délig: dr. Adler Adolf, Csipkés András, Csipkés Károly, Janitzky Albert, Járay József, Kirilla Adolf, Kiszely Géza, ifj. Matolcsy Sándor, Meszesy Ferenc, dr. Merts László, ifj. Nagy Antal, ifj. Némethy Sándor, Orosz János, Orosz Lajos, Sándor György, Singer Lipőt, Somossy Miklós, Schiffbek Károly, Sternberg Sándor, Strobmájer Ferenc, Szabó Kálmán, Szombathv János, Tóth János és Varga Imre végrehajtóbizottsági tagoknál, valamint a Gózner Kálmán, Blaskő József, Kovács György, Rácz Demeter és Schnell Imre kereskedőknél letett iveken. Képviselőnk tegnapi távirata szerint a következő országgyűlési képviselők jönnek le a beszámolóra: Apponyi Albert, Zichy Aladár és Károlyi Mihály grófok, Justh János, Zlinszky István, Földes Béla és Szmrecsányi György. A képviselők vasárnap a déli gyorssal (1 óra 34 perckor) érkeznek. A vasútnál a rendező bizottság fogadja őket. A rendező bizottság ezúton is felkéri városunk polgárságát, hogy tekintettel arra, miszerint Apponyi Albert gróf városunk egyik díszpolgára s hogy képviselőnket egyhangúlag választotta meg, pártállásra való tekintet nélkül úgy a fogadtatásnál, mint a beszámolón és az estebéden minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Zsidó uricsaládnál világos, tiszta bútorozott szo■ bát keresek, esetleg ellátással. Intelligens szobatárs nem volna utamban. — 5zives ajánlatokat ■ „Bankhivatalnok“ jelige alatt e lap kiadóhivatala továbbit. Az uj nyugdíjtörvény. Teleszky János pénzügyminiszter a napokban terjesztette be az állami alkalmazottaknak, ezek özvegyeinek és árváinak eláttásáról szóló törvényjavaslatot. Főbb vonásokban az uj nyugdíjtörvény nevezetesebb részei a következők : A nyugdíj a tisztviselőknél évi 800 koronánál kevesebb és évi 16000 koronánál több, a rendszeres évi fizetést (évi bért, évi zsoldot) élvező altiszteknél és szolgáknál évi 360 koronánál kevesebb és a rendszeres évi fizetés (évi bér, évi zsold) élvezetében nem állott altiszteknél és szolgáknál évi 300 koronánál kevesebb nem lehet. A nyugdíjra igénnyel biró tisztviselőknek és rendszeres évi fizetést (évi bért, évi zsoldot) élvező altisztnek és szolgának a nyugdíjon leiül lakbérnyugdijra is van igénye. Az állandóan alkalmazva volt napszámosok és munkások, valamint az ezekkel egy tekintet alá eső egyéb alkalmazottak nyugbére — a tényleges alkalmazásban élvezett járandóságokra való tekintet nélkül — legalább tiz évi megszakítás nélküli alkalmazás után évi 120 koronával, a megszakítás nélküli alkalmazásnak minden további évi után bezárólag az alkalmazás negyvenedik évéig további évi 6 koronával, tehát negyven évet előre vagy meghaladó megszakítás nélküli alkalmazás után évi 300 koronával állapittatik meg. A miniszter, az államilszámvevőszék elnöke, az államtitkár, az állami számvevőszék alelnöke, Budapest székesfőváros polgármestere és a fiumei kormányzó, az ebben a minőségben utoljára élvezett beszámítható javadalmazásának alapul vétele mellett megállapítandó nyugdíjra bir igénnyel akkor, ha összes beszámítható szolgálati ideje az öt évet eléri vagy meghaladja. Az állami szolgálatban alkalmazott nőket a saját személyükre vonatkozó ellátási igényeik szempontjából úgy a jogok, mint a kötelesséháztartása volt. Ez a Kapili egyszer a padlást takarította és fontszámra találta ott az összetörött ezüst gyertyatartókat . . . Még aznap el kellett engem is hogy vigyen a nagy padlásra ; kerestem én is ezüstöt, aranyat, de már más vitte bizonyára el . . . Annál jobban el tudtam aztán bámészkodni annak a volt gazdag zsidónak az unokáján, egy nagy, erős legényen, aki sorra járt koldulni a házakban és nem tűrt meg ép ruhát magán, bár ellátták a jó emberek. Mezítláb, rongyosan láttam egy- egy sarokban heverni a grófi vagyonú nagyapa unokáját . . . Magam előtt látom Panci és Pandát is. Panci is egy szegény koldus volt, akivel engem ijesztettek épp úgy, mint a libalábával. Féltem is mindkettőtől. Panci sokszor a botját emelte rám, ha Panci! Panci-t kiáltottam s én futottam lélekszakadva, hátra-hátranézve, nem jön-e utánam! Dehogy birt a szegény pici, bicegő öreg engemet megfogni! De Panda! No itt már volt okom félni! Ez egy részeges koldusasszony volt, aki rendesen a „Tollasi“-féle ház pincéjében aludt, amelynek kis ablaka a kispiacra nyílt. Ide mentünk iskolatársnőimmel, s kavicsot bedobálva csúfoltuk. Nos aztán egyszer! Panda dühösen kirontott, mi lányok eliramodtunk, be a vágóhíd utcájába. Ugyanis a kispiacról nyílt a vágóhíd. Ez ma, azt hiszem, már nein utca. A túlsó végén kapu volt, amelyet csak vágáskor zártak be. Ide menekültünk, Panda pedig futott nyomunkban. Az utón óriás patkányok szaladgáltak vagy ültek nyugodtan, amelyek a vágóhíd dobogója alatt a vértől pirosló és büzlő helyen ezrével tanyáztak s máskor egyedül nem is mertem ott, a bár rövidebb utón hazatérni. Lihegve rohantunk most a kapuig, amely — zárva volt! . . . Soha el nem felejtem azt a rettenetes ijedtséget! Megdermedtem, úgy álltam ott, mint akinek végső órája ütött . . . Panda azalatt odaért, — két leány egér- utat nyerve visszafutott, egy másik átmászott a kapun, én meg — neki adtam az almámat és nem bántott, de megfenyegetett a botjával s bizony sose csúfoltam többé senkit sem. Iskolából hazamenet egyik ház lócáján láttam gyakran üldögélni két tökéletesen egyforma, hosszú fehórszakállu öreg embert. Ikertestvérek voltak ezek, a Roóz-családból. Én úgy eltudtam gyönyörködni ebben a két szép öreg emberben, éppen mint ma — az én szép ikerpárunokámban . . . Milyen szelíd, mosolygós, jóságos arcuk volt! Én rendesen oda mentem és kezet csókoltam nekiek. Úgy szerettem volna j tudni, kik és mik ők, kiskorukban is mindig együtt voltak-e, de hát csak a fantáziám felelt, — bizonyára színesebben a valóságnál. Akkoriban költöztünk a Hajduvárosra, Tercsi néniék szomszédságába. Tercsi néni senkivel se közlekedett. Egész nap az elzárt szobáiban ült s csak este jött ki sétálni. Engem nagyon megszeretett s én voltam az egyetlen, akivel szóba állott, magához hivott s esténkint magával vitt hosszú sétáira. Már akkor hallottam, miért lett ember- gyűlölő. Állítólag a szülei üzletében levő segédbe lett szerelmes, akihez nem adták, sőt zárdába akarták csukni. Ő azonban önként elzárkózott s elhalt szülei házából távozni nem akart. Milyen könnyen is vettek mindent a régi emberek s mégsem történt baj. Egy kis leányt engedjenek egy őrült nőhöz s ne féljenek! Csak ma tudom felfogni, milyen veszélyben voltam én akkoriban Tercsi néni és Kincli Juhánka társaságában. Juhánka k. a. már öregedett, lehetett vagy 50 éves, de Tercsi néni gyönyörű, festői szép leány volt. Magas, telt, karcsú és szélesvállu, vörösszőke haj és hófehér bőrrel, ügy tekintettem fel reá, mint egy tündérre. És büszkévé tett barátsága. Az esti sétáknak azonban vége lett. Iskolában voltam egy délután, amikor meg- kondultak a vészharangok. Tűz volt. Kirohantunk a tanteremből. Az óriási füstöt a szél egészen az iskoláig hajtotta s mi futni akartunk, menekülni haza. A tanító ur azonban nem engedett. Már este lett, a füst mind nagyobb és nagyobb. A gyermekek után eljöttek hozzátartozóik s engem is átvittek közelben lakó rokonaim. Az egyik hosszuingü gyerek — ma főtörzsorvos — azt mondja nagy örömmel: a ti házatok is elégett! mire én sírva haza akartam rohanni, de bizony csak harmadnapra engedték ezt meg. Az egész Nagyhajduváros s a mögöttük levő utca végig, mind leégett, sajnos, mi is — és igy elköltöztünk, vettünk egy szép házikót,
