Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-14 / 33. szám

XXIX. .évfolyam. Nagykároly, 1912. augusztus 14. 33. szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. legjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre .............................8'— kor. Fél évre.......................................41— „ Negyedévre.........................2•— „ Egyes szám............................—'20 „ kö zségi jegyzőknek és tanítóknak egész évre 6 kor. főszerkesztő: Dr. Adler Adolf Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76. Felelős szerkesztő : Fömunkatárs : Rédei Károly. ifj. Somossy Miklós. í.aptulajdonos és kiadó : a „Nagykároiyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos ár()n közöltetnek. Nyilttéi’ sora 40 fill. Kéziratoku’ein adatnak vissza. A nagykároiyi áSL polg. iskolá-l val kapcsolatos internátus és napközi otthon létesítése. A „Nagykároly és Vidéke“ múlt heli számában cikkiró ismételten felveti az áll. polg. iskolává! kapcsolatos inter­nátus létesítésének nagy fontosságát. Megragadom az alkalmat s én is elmon­dom szerény véleményemet e felette fontos intézményről. Nagykároly városa nem zárkózott el a múltban sem életbevágó kérdések meg­oldása elöl, ez alkalommal is, midőn arról van szó, hogy a nagy áldozatok árán létesített polgári iskola alapjaiban megerősittessék, magáévá teszi ez ügyet, s városunk minden erejével azt megvaló­sítani igyekszik. A nagykárolyi áll. polg. fiúiskola már évek óta terjeszti a tudomány és művelődés igéit vármegyénkben. Áldásos müködösének eredményét tapasztaljuk. A nagy áldozatok árán létesített iskola alapjait erősítenünk kell. El kell látnunk egy külön leányok és külön fiuk számára berendezett internátussal, ahol aránylag olcsó pénzért elhelyezhetik a távoli szülök gyermekeiket, ahol mintaszerű ellátásban, felügyeletben és nevelésben lesz részük. Nem kell akkor a közelben lakó szülőknek is a vármegye más városába, vagy éppen más vármegyébe elvinni gyermekeiket. Nyugodt lélekkel bízzák majd a távoli megyékben lakó szülők is a család reménységét a gondos interná- tusra : igazi hazafit és jellemet nevel az. Tudomásunk szerint több szülő csak azért vitte el városunkból gyermekét, mert nem talált számára alkalmas helyet és ellátást. Az ellátás ára vájjon olyan-ej hogy azt megerőltetés nélkül képes a szülő fizetni? Polgári fiú- és leányisko­lánk ma közel 450 tanulót számlál. Iparkodnunk kell e számot állandósítani, avagy megnövelni. Városunk anyagi tekintetben is sokat nyer a tanulók lét­számának az emelkedéséből, amit inter­nátus létesítésével bizonyára elérünk, (a szülők városunkat számtalanszor felke­resik, bevásárlások stb. stb.) polgári iskolánk megerősödésének pedig egyedüli biztos módja, ami pedig nemzeti szem­pontból kívánatos. Meg vagyunk arról győződve, hogy az internátus t nemcsak vármegyénk, hanem a szomszéd vármegyék tanuló ifjúsága is el fogja özönleni, tekintve a manapság felmerülő nehézségeket, melyek a gyermekek elszállásolásánál tapasz­talhatók. Itt hallják majd tanulóink a szin- magyar beszédet, nem tanítási alakban, hanem társalgási formában, játék közben itt sajátíthatják el majdan a romlatlan tiszta magyar kiejtést, szokásokat, jellem­vonásokat, mely — azt hiszem — már is számba vehető eredmény és minden­esetre az ügy pártolására hivja fel figyelmünket. Ezzel kapcsolatban avagy még előbb is, kell megoldanunk a napközi otthon kérdését is. Tarthatatlan a helyzet, amelyet a vonattal bejáró tanulók teremtettek. Az alkalmas közlekedési eszköz, a vasút, a legutóbbi időben egy uj tanuló típust teremtett — az utazó diákok alakját, a tanár rémét. Ez hajnalban elindul ott­hon! ól s a késő estei órákban tér haza. Szabad idejét legtöbbször felügyelet nél­kül tölti el. Sem a szülő, sem a tanár nem képes ellenőrizni, mivel tölti el a szabad időt, illetőleg sajnosán kell tapasz­talni a tanárnak, hogy kárbaveszett min­den munkája, útközben, a vasúton nem tanult, otthon este holtfáradtan ér haza, már nem tanulhat, kora reggel elindul s az iskolában csak a többiek rovására van. Ilyen körülmények között van a pol­gári iskola tanulóinak 1U része, akik vonattal járnak be. Ezen tarthatatlan helyzeten segiteni kell; a lehetőséget megadja a közok­tatásügyi minisztérium bölcs vezetősége. Mi sem volna könnyebb, mint a nap­közi otthont az internátus létesítésével TÁRCZA. Táncestély a japán külügyminiszternél. Ilyen szövegű elegáns aranykeretü meghivó érkezett hozzám a jokohamai kikötőbe. A meghivó túloldalán arról értesítettek, hogy a visszajövetelre külön vonat indul 2 órakor reggel Shibachiból. A jokohamai pályaudvaron hét órakor este nagy volt az izgalom. Összegyűlt az európai kolónia valamennyi tagja, hogy Jeddóba utaz­zék. Az urak frakkban, klakban, a hölgyek hosszú szőrme kabátokban, fejükön csipke­kendőkkel. A kabátok alól itt ott kibújt a világos báli-ruha. A társalgás német, francia | és angol nyelven folyik, idegen nem hinné, hogy Japánban van. A vonat egy óra múlva érkezik Jeddóba. A kiszállásnál újabb meglepetés ér bennün­ket. Hol vagyunk? Londonban, Melbourneban, vagy New-Yorkban? A pályaudvar körül felhő­karcolók sorakoznak. Téglákból épült, amerikai csunyaságu bérkaszárnyák. Mindenütt gázfény, ennek világításánál feltűnnek a fekete utcaso­rok. Fölöttünk sürü telefon hálózat húzódik és minden oldalról hangzanak a városi vasüt csengetyüjelzései. A közben ránk rohant japán hordárok, úgy látszott, hogy lesték a megérkezésünket. Ezek az úgynevezett Dijirikizámok, szegény ördögök, mindegyikük együléses, könnyű kis kocsiba van fogva. Hadonászva, lármázva kö­rülfognak bennünket, elállják az utat és való­sággal beerőszakolnak bennünket kicsiny kocsi­jaikba. Az utcán álló csekély számú lovashintó a követség hölgyei részére foglaltatott le, ezért beugrunk habozás nélkül a kosárüléses jármü­vekbe, mire a Dijirikizámok versenyfutásbg kezdenek. E versenyfutás körülbelül félóráia tart és rosszul világitott néptelen utcákon ke­resztül vezet. Megérkeztünk-, Egy kínai stilü kapubejára­ton keresztül, számtalan lampion által kivilá­gított kertbe érünk, amelynek közepén áll Roko-Maikan. Csúnya építmény és feltűnően hasonló a hipermodern kaszinó épületekhez, melyeket tengeri fürdőhelyeken láthatunk. A gázvilágitásos előcsarnokban egy sereg lakáj, egészen korrekt öltözékben, de azért elég fur­csák sárga arcuk miatt, melyben az apró sze­mek csaknem elvesznek. A termek az első emeleten vannak, széles lépcső vezet oda, mely két oldalt chryzanthem bokrokkal van díszítve. Fenn a házigazda és családja fogadnak. Ala­csony növésű úriember, mellére tűzött számos érdemjellel, ez bizonyára miniszter. Nem sokat törődtem vele, érdeklődésemet a mellette levő három hölgy vonta magára. Az egyik a minisz­ter felesége, valamikor gésha volt, de magatár- tása semmikép sem emlékeztet múltjára. Arcvonásai finomak, disztigváltak, elegán­san van fésülve és gyönyörű báli ruhája Pá- risban készült. A harmadik hölgy a császári főudvarmester felesége, a fiatal Arimozin grófné. Feltüőn szép asszony, nagy bársonyosan sötét

Next

/
Oldalképek
Tartalom