Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-27 / 13. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE igen-igen keveset dolgozni és mégis sokat keresni!“ Vessünk csak egy nagyon is futó pillantást szerencsétlen viszonyainkra. Boldogul-e az iparososztály? Dacára annak, hogy szinte megfeszített erővel dolgozik — telve panasszal, jajszóval. A teher alatt szinte összeroskad. Hitele nincs, — ellenben kész munkáját kénytelen hitelbe adni. A kereskedöosztály helyzete sem rőzsásabb. Kénytelen, jórészben külföldi, főként osztrák árucikkel ellátni üzletét s raktárát, mert magyar gyáriparról ugyan lehet-e már nálunk beszélni. No meg a „tulipán korszak“ ideje is lejárt már, nem dicsőség, ahol csak lehet, magyar iparcikket vásárolni. A társadalmi élet vezetői meg — mint épp egyik helyi laptársunk kiáltott fel fájdalmasan — igazán nem teszik tüzbe kezöket a magyar iparcikkekért, de talán lekicsinylik s fitymálják azokat. A kisbirtokos, a földmivelö és a munkás szorgalmas munkája, becsületes igyekezete és törekvése sem termi meg fáradozásának méltó gyümölcsét. Ezért kénytelen kezébe venni a vándorbotot, hogy a messze idegenben, Amerika gyáraiban s bányáiban lassan, de biztosan elpusztuljon. A tisztviselők, a hivatalnokok élete meg — köztudomású dolog, — hogy csak kinos vergődés, nehéz harc a megélhetésért, a mindennapi kenyérért. Nehéz, testet-lelket ölő munkájuk dehogy is van csak némileg is méltóképpen megjutalmazva ! „Nagy fizetése — igazán — csak az uborkafára felkapaszkodott néhány strébernek van.* * Csoda-e hát, ha a napilapok hasábjai telvék sikkasztásokkal, lopásokkal, családi botrányokkal, gyilkosságokkal és öngyilkosságokkal ! ? A szomorú események szomorúan igazolják állításainkat. A családapa, ki lemészárolja egész családját, a kereskedő, ki hatszor felgyújtja jól bebiztosított raktárait, a gazdag tőkepénzes uzsorás, ki bankjában kizsákmányolja a kölcsönre szorult egész falu lakosságát, koldusbotra juttatva őket — mind-mind nem rutul ékesen szóló bizony'tékai-e annak, hogy nálunk „miiven nehéz az élet!“ Valóban itt volna már az ideje, igazán itt a 12-ik óra, hogy ne térjünk egyszerűen és közönyösen napirendre e szomorú állapotok fölött. Nagyon sovány vigasztalás az, hogy más, nagyobb, bol- dogabb országok népei között is előfordulnak hasonló esetek. Ám, ami ott csak szórványosan, elvétve fordul elő, az mi- nálunk már-már — sajnos — mindennapi dologgá válik. Épp vezetőembereink elsőrendű s legszentebb kötelessége lenne az, hogy az erkölcsi helyes egyensúly visszaállításán komolyan gondolkozzanak. ,,Régi dicsőségünk“ — ronggyá foszlik széjjel. A müveit külföld előtt, a jelzett szomorú események kénytelen örökös tárgyalásával irántunk viseltetett bizalma és rokonszenve teljesen megrendül; erkölcsi megbízhatatlanságunk híre futó tüzként terjed szerte az egész világon. És a felsorolt bűnök mind csaknem egy forrásra vezethetők vissza. A szegénységre. A becsületes munka meg nem becsülésére. Nálunk az embert, a munkást, a tisztviselőt nem érdeme és értéke szerint becsülik meg, hanem a protekció, a pártfogás nagysága szerint. Ez az ut a dicsőséghez és a gondtalan élethez. Csoda-e hát, hogy oly sokan igyekeznek ily uton-módon boldogulni ? A kötelességtudó embert háttérbe szorítják a stréberek, a törtetők. A tekintélyes s igy jól fizetett állásokba oly sokszor nagynevű vagyis inkább nagy pártfogóval biró embereknek nevezett üres semmik kerülnek, kiknek benső értéktelensége akkor tűnik ki, ha visszaéléseik, csalásaik nyomára jutnak egy szép napon az ámulók. Sehol a világon nem éli oly vígan életét a protekció, mint minálunk. Hiszen, ha ez az érdemest méltót karolná fel, kinek volna s lenne szava s kifogása ellene ? Ámde épp az az bántó, az a mélyen sértő, hogy nem az érdemesek, hanem az érdemtelenek, nem a tehetségesek, hanem a tehetségtelenek, nem a komoly munkás, hanem a léha semmittevő érdekében fárad. Valóban itt van már az ideje, hogy a valódi kulturállamok bölcs példáját követve, nyissuk meg minden téren a sorompót a becsületes munka, a becsületes igyekezet előtt. Segítsük elő, hogy mindazok, akik kedvvel, szorgalommal és becsülettel dolgoznak, megkapják méltó jutalmukat : a tisztességes megélhetést ! Becsüljük meg a becsületes munkát! sörn UJ = agyrakti ír! I Van érdemi SÍ hozni, a Nagj h sör p. létesite “ üveges ~ raktáré ® A n ^ ménye ■ szeréncsém a nat i közönség tudomást hogy Nagykároly!)« ^piactéren nagyraktár ttem, hol mindenf és hordós söröket fog n tartani. é. közönség rend tt kérve, vagyok tisztelettel ifj. Matolcsy Sánd ■ ■■■IBII Ha ggenmacher-féie sörök! ^ Szatmárvármegye közgyűlése. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága a vármegyeháza nagytermében folyó hó 21-én élénken látogatott rendkívüli közgyűlést tartott. Elnöklő főispán a közgyűlést megnyitván, kegyeletes szavakkal emlékezett meg a néhány nappal azelőtt elhunyt B. Kovács Jenő megyebizottsági tagról, ki élénk s hasznos tevékenya leggyorsabban. A nagy kincsesei ugyan még nem számolt be az édesanyjának, mert az szoros összefüggésben volt a szoknyácskája letépett fodrával, a min holnap valahogy segíteni kell, ha máskép nem, a Pista közbenjárásával, aki a kabátjára maga szokta felvarrni a gombot. Sikerült is neki, Pista beállott a kedvéért szabómesternek. Az igaz, hogy más hijján vastag fekete cérnával öltötték össze azt a hamis világoskék fodrocskát. — Pista, ha megnövök, a maga felesége leszek, — mondta egyszer Mariska egész komolyan. Nem volt akkor ott senki, csak ők ketten. Elza kavicsot keresgélt valami uj játékhoz. A fiú meglepetten nézett a kis leányra és elpirult. Benne már ébredezett valami a sejtésből és abban a pillanatban szerette volna megcsókolni a kis leány arcát, de nem merte. A helyett nevetve kérdezte: — Hát tetszem én magának, Mariska ? A kis leány őszintén felelt: • — Tetszik. Szép erős karja van, a mivel legyőzné a halált .... A szegény papa nem; birt meg vele, ő olyan vékony volt, de olyan . . . J Sokszor sirunk a mamával, de ha a maga { felesége leszek, soha se fogunk sírni, ugy-e ? — Nem baba, — mondta a fiú neki piro-! sulva. Eljövök magáéit a világ végéről is .... | II. A hét esztendőből tizenhét lett. Elröpült az gyorsan, a leányok hamar megnőnek. Elza hosszú vékony leány lett, karcsúra fűzött derekával, Mariska olyan volt mint a moharózsa bimbója. Dehogy látszott meg rajta, — ha úgy vakációkra hazajött, hogy tiz hónapon keresztül úgyszólván csak betűből élt. De sokszor is odavágta a könyveit egyenkint a falhoz. Ur Isten! — minek kell egy leánynak annyi tudomány ! — Azon érték, hogy tésztát segített gyúrni az intézeti szakácsnénak. Hanem azért vizsga előtt legyűrte valamennyi osztálytársnőjét. Tizennyolc éves korában kezében volt a szép írással kicirkalmazott diploma, a még szebb kalkulusokkal. Mariskából Mária lett. Egy kicsit talán büszke is volt rá, a mint először ment végig, mint komoly, érett leány, a falujok utcáin. De másnap már baba volt, a régi. Kacagásától hangzott a ház, az udvar. Egy csicsergő nyáj less; azokból, a kiknek ez valamikor oktatója lesz. Egyebet se tesznek, | mint kacagnak. — Mariska, — csitította az anyja. Mariska fölvonta a gömbölyű vállait s aztán megpróbálta csöndesen maradni, de nem bírta tovább egy óra hosszánál. Álmatlan éjszakákon megint sokat tűnő-1 dött az anyja, a szegény özvegy asszony. Mért hogy az élet fordítva osztogat mindent! Látta előre a kis leánya üde arcát hervadni, fogyni napról-napra, látta az éveket, a mik mindegyike ellop tőle valamit. Előbb a pirosságot, utóbb a reménységet is. És a sápadt leányok fognak kipirosodni, a kit kényeztetve, ölébe hurcolt végig a jó sorsa, a kit nem fognak érni csalódások. Mariska azt hiszi, övé az egész világ, mind igazak azok a bohóságok, a miket rózsaszínű füleibe sugdosnak a csélcsap gavallérok, mámoros báli éjszakákon. Szeretnek foglalkozni vele, de ha komolyra találna fordulni a dolog, sehol sincsenek. Itt van Gál Pista, majd elolvad a sóhajtozásaitól, szegény diák még, igaz, nein vetnek rá ügyet a parthiekópes leányok, de Pistából lehet valami, komoly, eszes fiú .......... Sz épen össze is illenének. Mariska már állásba volt, mikor eljött hozzá a hire, hogy Gál Pista végzett, kitünően végzett. Meghallotta azt is, hogy az Elza apja, a ki befolyásos ember, alkalmazást is szerzett neki, a honnan szép jövőnek nézhet eléje. Mariskának büszkén dobogott fel a szive. A Pista carrierjében neki is nagy része van és mit is Ígért neki egyszer régen, hogy visszajön érte a világ végéről is. Pista oly becsületes, oly őszinte, oly szerény, jó fiú . . . modern tartós if ti |T^ |C"D D 'A I Le9szeK) ruhatisztitás . plisérozás és gouvlérozás l| r\ J I J EL i\ \ r\ L Vegyileg száraz utón ! Hagykároly, Széchenyi-U, 43. SZ. (A rom. kath. elemi fiúiskola mellett.)
