Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-27 / 13. szám
XXIX. évfolyam. Nagykároly, 1912. március 27. 13. szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre .............................8-— kor. Fél évre.................................4-— „ Ne gyedévre.............................2-— „ Egyes szám.........................—'20 „ Község i jegyzőknek és tanítóknak egész évceJj-Jyuv Föszerkesztö: Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Főmunkatárs : Rédei Károly. ifj. Somossy Miklós. Laptulajdonos és kiadó: a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Legújabb hir a pénzügyigazgatósági palota építése ügyében! Debreczeni István kir. tanácsos, polgármester f. évi márczius hó 14-én kelt felterjesztésére, amely szerint Nagykároly városa mint jogi személy hajlandó a pénzügyigazgatóság részére megfelelő épületet az 1913. év őszére emeltetni s azt a kir. kincstár részére örök időkre díjtalanul átengedni, — a pénzügyminiszter ur megbízásából Márffy Ede miniszteri tanácsos márczius hó 23-án kelt s a polgármesteri hivatalhoz a mai napon érkezett levelében kijelenti, hogy a pénzügyminisztérium Nagykároly városának fenti ajánlatát csak akkor veheti érdemleges tárgyalás alá, ha az a törvényhatósági bizottság által jóváhagyást nyert. Egyben kérdést intéz az iránt is, hogy Nagykároly városa, mint jogi személy, miként fog gondoskodni az építési költségek fedezéséről. A minisztériumból érkezett fenti leirat első részére: a törvényhatósági bizottsági jóváhagyásra vonatkozólag — tudomásunk szerint — a polgármesteri hivatal csak május hóban válaszolhat, miután a legközelebbi vármegyei közgyűlés május hó folyamán lesz megtartva. A leirat második részére, hogy t. i. Nagykároly városa miből fedezi az építési költségeket, — a városi képviselőtestület folyó hő 24-én tartott közgyűlési határozatában kimondotta, hogy az építkezést egy 50 évre felveendő törlesztéses kölcsön alapján óhajtja megvalósítani. A miniszteri leirat alapján tehát a pénzügyigazgatóság áthelyezése ügyében csak hónapok múlva fog dönteni a minisztérium. Addig is kövessünk el mindent, hogy a pénzügyigazgatóság az őt megillető helyen: a vármegye székhelyén maradjon, amihez ez esetben alapos reményünk is lenet I Becsüljük meg a becsületes munkát! „A munka nemesit!“ ezt a szép jelszót halljuk emlegetni mindenütt és mindenkor. És még meg is toldjuk a bibliából s az életből vett gyönyörű mondásokkal, mintegy igazolni akarván a fennti jelszót. „Aki nem akar dolgozni, az ne is egyék“ — mondja az életkönyve: a szentirás. „Munkarügy szebb a kezeden, mint az aranygyűrű!“ „Munka után édes a nyugalom!“ „Munka által száll az áldás hajlékodba!“ Mindmegannyi életből vett s igy a tapasztalat által igazolt szép mondás. És ime mégis mit látunk a való, a rideg, a sivár életben, amely bizony egy cseppet sem igazodik a szép jelszavak, a gyönyörű mondások után ? Nagyon szomorú, hogy ne mondjuk, mélyen megdöbbentő jelenség, hogy hazánkban — Magyarországon — a becsületes munkának nincs meg a kellő megbecsülése. A siker netn a szorgalmas munkást látszik jutalmazni, hanem — íelette sok esetben — a dologkerülőt. Nálunk azok élnek gondtalanul, kiknek homlokán nem gyöngyözik verejték a mindennapi kenyér megszerzésének nehéz gondjáért. Nálunk — az ijesztően rosz- szabbodó megélhetési viszonyok közepette már-már odajutottunk, hogy nem az a jelszó az uralkodó: „A munka nemesit!“ hanem ez a másik: „Semmit, vagy csak TÁRCZA. Álom és valóság. Irta: Mányiné Prigl Olga. Mariska jóképű kisleány volt már csöpp korában. Vastag, szőke haját alig tudta az édesanyja befonni, kibújtak azok, ha még oly szorosra kötötte is s körülröpködték arcát, pajkos kis csomókba kunkorodva. És Mariska mindig nevetett. Piros cseresznyeszája mögül megvillantak apró, hegyes fogai, amikkel akármelyik pillanatban kész volt a barackmagot kettéharapni. Csakúgy borzadoztak rajta a maga korabeli kisleánypajtásai, öreges mozdulattal tapogatva arcukat, számlálgatva, hányat húzott ki neki a doktor. Mintha nem is gyerekek lettek volna. A nevük is csupa nagyleányos és előkelő. Egyiket Elzának hitták, a másikat talán Renée- nek. A szegény kis Renée ugyan nemsokára meghalt, ő neki legrosszabbak voltak a fogai, — Elza maradt hát a család szemefénye, egyetlene, a nagy vagyon egyedüli örököse. Elfelejtettem mondani, Mariska csak épen bejárt hozzájok játszani, az édes mamáik nem barátkoztak egymással. A kis hivatalnok felesége, — pedig úri leány volt a javából, — nem járt sehová s talán épen azért nem is voltak haragosai. Az emberek szívesen köszöntek neki s mindig egyszerű, de Ízléses ruhájában szép asszonynak is tartották. Mert olcsón jól öltözködni nagy művészet ám! — Nem is lehet azt úgy megtanulni, valahogy születni kell rá. Mariska nem hasonlított mindenben az édesanyjához. A nagyapja véréből is volt benne, a gőgös Mátrai Péteréből, aki kész volt kitagadni a leányt „azért a tintanyalóért.“ Kitagadta a lányát, de a dolgon nem változtathatott, az esküvő megtörtént apai áldás nélkül. Az asz- szony lelkében megmaradt a seb egész életén keresztül, valami titkos, csöndes bánkódás, arfli az évek súlyával még növekedett. Valahogy a reális élet kigyógyitotta a szalmakunyhók iránti lelkesedéséből és lázas, álmatlan éjszakákon sokszor töprengett a kis leánya jövőjén. Mióta az ura meghalt, még több gond szakadt rá. — Édes, szomorú, szép jó uram, —• agyondolgoztad magad értünk, — beszélt hozzá, a leikéhez, mert akkor már harmadik esztendeje viselte érte a fekete ruhát. Romlást hozott a mi szerelmünk mindkettőnkre. A csókjainkat is megkeserítette a szegénység, a nyomorúság, a küzdés. Fel kellett ébrednünk az álomból, a való élet hidegsége megcsapott bennünket, a mindennapi kenyér után való hajszába megfogyott, nagyon megfogyott a mi ideális szerelmünk is. Nevetségesnek tartottuk utóbb, hogy sokszor hónapokig sem csókoltuk meg egymást. Oh, hogy sajnállak, hogy vádol érted a lelkiismeret! A kislányod az oka, az egyetlen, a kinek szerettem volna meggyüjteni minden fillért, nehogy keserű legyen majdan egykor neki is az a csók . . . Mariska jóízűen lélegzett fehér kis ágyában. Boldog volt, mert az üveggolyót mégis csak ő nyerte el Pistától. Pista az Élza unokatestvére volt, már tizennyolc éves nagy fiú, mondhatnám nagy gyerek, aki mindig a két kis leánynyal hancurozott. Mariska versenyfutásba nyerte el az üveggolyót, a fiuk közt is ő futott női- és férfiruha rakhel a Megérkeztek a tavaszi újdonságok Szabó Kálmán tárába, női és leányka-kabátok, elegáns férfi- és fiu-öltönyök és felöltők, melyek a tulhalmozott raktár miatt mélyen leszállított árakban árusittatnak. A helybeli és vidéki tisztelt közönség pártfogását kérve vagyok tisztelettel SZABÓ KÁLMÁN.
