Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-07-13 / 28. szám
XXVIII. évfolyam. Nagykároly. 1911. julius 13. NAGYKÁROLY ÉS Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos kölönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. WSegjele nik minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ....................... . . 8-— kor. Fé l évre.......................................4-— „ Negyedévre.............................2-— „ Eg yes szám.............................—'20 „ j Kö zségi jegyzők és tankoknak egész évre 6 kor. Felelős szerkesztő: Dr. Adler Adolf Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76. Rérroentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöitetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza Igaza van-e az ellenzéknek ? Az ellenzék, különösen a függetlenségi és 48-as párt komoly küzdelemre készül a véderő reform ellen. Az előjelekből Ítélve ez a küzdelem élethalálharc lesz, melyben vagy a kormány marad a küzdőtéren, vagy pedig az ellenzéknek kell leladnia azt az álláspontját, hogy a valódi, hamisítatlan nemzeti akaratot, daca a számbeli kisebbségének, mégis csak ő képviseli a parlamentben, mert a nemzet mindezideig nem leit megkérdezve, vájjon helyesli-e és elíogadja-e az óriási pénz- és véráldozatot kívánó véderő reform javaslatokat? Ennek az álláspontnak feladása pedig egyenlő lenne az ellenzék teljes letörésével és megsemmisülésével. Hogy miért kellett Kbuennek és kormányának ezzel a szerencsétlen javaslattal oly sürgősen előállani, ez a nemzet szempontjából teljesen érthetetlen. A nemzetnek a két éves szolgálat előnyein kívül semmiféle más vívmánya vagy baszna ezekből a javaslatokból nem lesz. Sőt amennyiben a két éves szolgálat is csak részleges és a hadsereg egyes fegyernemeire terjed ki, sőt még a gyalogságnál is annyi legénységet lehet három éves szolgálatra visszatartani, amennyi csak tetszik, a nemzetre nézve ennek értéke is csak problematikus. Ellenben szomorú tény, hogy ezt a csekély értéket is oly sokszor ellenszolgáltatással kell megfizetni, amely a nemzet minden egyes tagjára nézve elviselhetetlen terheket ró. Megengedjük, hogy katonai szempontokból a hadsereg nem áll azon a nívón, amelyen állania kellene. Megengedjük, hogy a hadsereg fejlesztésre szorul. A modern hadviselés, a szomszéd államok harcképessége, hadseregeinek fejlettsége megkívánja azt, hogy mi is hasonló arányokban fejlesszük hadseregünket. Nem is zárkózna el a nemzet ezektől u kívánalmaktól, ha a hadseregnek ily mértékben való fejlesztése egyszersmint az ő erejének és hatalmának növekedését is jelentené. Örömest hozna erejét meghaladó áldozatot is, egy nemzeti hadsereg számára, amely állami önállóságának megszilárdítását célozná. Ha nyelve, jelvényei ebben a hadseregben érvényesülnének, ha fiait zengze- tes nyelvünkön oktatnák és vezetnék, ha a nemzeti trikolor színei alatt vinnék a harcmezőre. Egy ilyen hadsereg a nemzet szivéből fakadt, amelynek minden egyes tagja azokért az eszmékért hévül, azokért az ideálokért kész vérét ontani, amelyeknek irányadóknak kell lenni minden nemzetnél. Négy évtizede annak, hogy küzdünk a nemzeti hadseregért. Küzdünk azért, hogy az általunk hozott áldozatokkal szemben az erejében és hatalmában megnövekedett magyar nemzet legalább annyi eredményt érhessen el, hogy a közös hadsereg keretében államisága any- nyira kifejezésre juthasson, hogy az osztrák állammal egyenlő legyen. Hiszen az osztó igazság is azt kívánja, hogy ha közösen viseljük a terheket, közösen élvezzük a jogokat is. És négy évtizedes küzdelmünknek eddig legkisebb eredménye sincs. Ez alatt a nagy idő alatt a nemzet nem volt képes a legkisebb rést sem törni magának a közös hadsereg elzárt falain, ellenben áldozatot már igen sokszor kellett hoznia. A nemzet meghozta a kért áldozatokat mindig abban a reményben, hogy áldozatkészsége, ismert loyalitása mégis csak méltánylásra fog találni s végül is kívánságai teljesülni fognak. b ime, négy évtized alatt arról kellett meggyőződnie, hogy minden áldozatkészsége hiábavaló. TÁRCZA. EllüŐD. Ez hát a hely ahol frigyet kötött A szabadság s szerelem dalnoka ? Hol egykor a szent oltár állott Kőtörmelék s körötte laboda ? A legtisztább földi szerelemre, Hol a meny áldását adta át Ott a porban hemzsegő férgeknek Undok hada vert állandó tanyát ? Ez hát a vár, hol az ősök hada Az ellennel száz csatára szállt, A szabadság szent tüzétól égve Nem félte, sőt kereste a halált! Ahol egykor trombiták harsogtak S dörgő ágyuk moraja visszhangzott, Mostan a szél jár kénye-kedvére S csapkodja a lógó vár — ablakot. Ez hát a kert, amelynek fái közt Andalgott a nagy költő és párja Átélve azt, mit csak a meny adhat, Mikor keblét fogadásra tárja. Most korhadt fák hevernek szanaszét A járatlan és gyomos utakon, Kiszáradt a patak és beszédes medre Elnémulva pihen hallgatagon. Itt állt a tó s partján szomorú fűz És a költő csüggedő leikével . . . Most rekettyés, zsombékok tanyája S szellő játszik füvet nőtt medrével. Templom, vár, kert és tó . . . megsemmisül, Megörli a múlandóság foga, A költő él .. . s halhatatlan lekén Diadalt nem ül az idő soha. Gy. Kovács József. Elmélkedések a női ruháról. Irta: Bródy Sándor. A kalap és még valami. Nyilatkozni akarok a női kalapok ellen. Lehet, hogy csalódom, de ezentúl hiszem, nincs annyi jogosultsága a kalapnak, mint a j mennyit arrogál. Ritka arc az, amelyhez jól áll és igen sok gyönyörű fő van olyan, arnely- ; nek határozottan árt. A kalap általában va- í lami nem természetes és igen-igen ritkán tud I összeforrni az alakkal. Minek a kalap, amikor | csipkekendö van? Vannak kalapok, vagy helyesebben voltak, a pamela, a Rembrand, a | bolero, a toquenak némely változatai, de . , . . j Ezek részletes és oly nehéz kérdések, hogy itt I csak érintem ezeket, hogy egy jövő alkalom- ! mai fölvegyem ellenük a harcot és elkesere- I dett harcot. Most pedig, mielőtt rátérnék az | általános rész befejezésére, hadd teszek ele- j get a családias érzésnek, a szükséges és hasznos jó erkölcs követelményeinek, Nem akar az a jó és szelid ember, aki ez alkalmi elmélkedéseket elmélkedi, semmi rosz- szat, inkább óva int mindenkit a haszontalan cifrálkodástól, pazar költekezéstől, a ruhákkal való hivságos tetszelgéstől. Oh, bár volna szavam erős és sirámos, mint a Jeremiásé, hogy világszerte el tudnám panaszkodni a női ruha mai rettentő kultuszát. Oh, mily más volt a régi világ. . . . Van egy kedves öreg asszony ismerősöm, nyolcvan esztendős, de amilyen szinte áttetsző fehér, gyengéd, olyan erős és ép még, hála a jó Istennek! Most örvend az első dédunokájának és most intrikál, hogy két leányunokája
