Nagykároly és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-29 / 39. szám

2

NAGYKÁROLY ES VIDÉKE

zet ma az, hogy a szegényebb sorsú magyar közönségnek körülbelül éhen kell halnia, mert a kormányrúd mellett tehetetlen, beteges am- biczióju s minden modern haladás iránt érzéketlen emberek ülnek, akik nem a nemzetért és a nemzetnek dolgoznak, hanem mindig a császárnak és állandóan a császárért. Nekik nem kell gazdasági függetlenség, nem kell önálló vámterület és önálló bank, mert Ausztria meg találna haragudni érte, ellenben hallgatagon tűrik, sőt elösegitik, hogy Bécs minden tisztességes falatot felegyék előlünk. Külföldön az államhatalom minden lehetőt elkövetet a drágaság csökkentésére s olyan rendkívüli intézkedéseket tett, aminőkre rendszerint csak hadiállapot idején szokott kerülni a sor. Természetesen ott az első és legfőbb szempont a közönség érdeke, amelynek alá van rendelve minden más partikuláris érdek, akár agrár, akár merkantil bélyegzővel van ellátva. Magyarországon a szélső osztályuralmak honában minderről persze szó se lehet, itt még a Balkán határokat is elzárják az állatbehozatal elől, nehogy az Istenért a milliomosokon kívül meg más halandóknak is ehető és tisztességes hús kerüljön az asztalára.

Piaczi drágaságunk is mérhetetlen határokat öltött. A mezőgazdasági termények épp úgy, mint a konyhakertiek, csak hihetetlenül magas áron szerezhetők be. Pár évvel előbb még máskép állott a helyzet. Különösen áll pedig ez a helyi piaczra, amelynek olcsósága messze környéken volt ismeretes. Most már megváltozott a helyzet. Az olcsóság egyszerűen eltűnt s ma már a mi gazdasszonyáink is úgy kénytelenek beszerezni szükségleteiket, mint a nagyobb városbeliek.

Álljunk meg azonban e pontnál s mérlegeljük az okát a felmerült drágaságnak. Hát nem sokáig keil találgatnunk ezt, mert aki csak egyszer vesz magának annyi fáradságot, hogy egy-egy vásárnap széttekint a piaczon, tapasztalni fogja, hogy a helyi drágaságot leg- föképen az idézi elő, hogy a hatóság nem intézkedik az elővásárlás szigorú eltiltása felöl. Már kora reggel összeszedik az élelmesebb hajlamú üzérek a falukról behozott árukat, aránylag jutányosán megvásárolják s aztán úgy árusítják el, amint nekik eppen tetszik. Leg- rosszabbá azonban az teszi a helyzetet a vevőkkel szemben, hogy különösen a szárnyas- féléket nagy mennyiségben idegenbe szállítják, mielőtt azokból szükségletét a helyi fogyasztók kielégíthetnék, ^.mi kevés mégis akad, az már 2—3 kézen át jut csak az illető kezéhez, mert a viszontelárusitók mind haszonnal adtak tűi a portékájukon. Lehetetlen, hogy mind erről a rendőrségnek tudomása ne volna, annál kár- hozatatandóbb tehát, hogy az elővásárlási spe- kulácziót a legerélyesehben meg nem akadályozza az idegen üzérek 10 órán innen való vásárlásának szigorá eltiltásával.

A megélhetési mizériákon kívül nem kisebb jelentőségű a cseléd-mizéria. Tapasztalásból tudjuk, hogy a cselédtartó hááziasszo^yoknak a nyár elején megszaporodik a gondja. Az j egyébbként sem szorgalmas, sem engedelmes Julcsák, Katik, Zsófik, Pannák napról-napra csökkenő szófogadással és munkateljesítéssel keserítik a szegény nagyságákat. Ha pedig nem tetszik ez az állapot a nagyságának : „hát én elmegyek“ ! Sőt elmennek akkor is, ha a; nagysága bóketürése mindent bevesz Egy részük már kukoriczakapáláskor vándorol vissza a faluba, másik része aratásra. Ha nincs az apjának följe, de nagy a napszám. Két koronát, sőt többet is megkeres a marokveréssel. A mely cseléd pedig megmarad nyárára is, abban aztán épenséggel nincs köszönet. Megritkultak a hasznos szellemek, nagy tehát a meglevők ázsiója. Tyúkkal-kalácscsal és felemelt bérrel ragasztják, marasztják őket és a háziasszony imájába foglalja az óhajt: Uram, add meg a nyár múlását, a mezei munka befejezését.

Ősszel aztáu fordul a koczka. Tengeritörés után besereglenek a lányok a vidékről. Nagy a kínálat, lemegy a bér és a ház fizetett ellenségei — igy nevezik a háziasszonyok kivétel nélkül szolgálattevő szellemeiket — szerénységben és engedelmességben gyarapszanak. Ősszel és télen sok a cseléd és elvétve jó is akad. Tavasszal és nyáron csak a múltról idézett példákban élnek a jók.

Ez a szerencsekerék évről-évre egyszer

megfordul a tengelye körül. Hol a háziasszonyok, hol a cselédek kerekednek fölül. De újabban a tengely berozsdásodott és a kerék éppen azon a ponton állt meg, ahol a háziasszonyok panaszától hangos a konyha és a szalon. Pedig ősz van. A tengerit letörték és cseléd még sincsen. A meglevőkre pedig árve rés folyik. Aki azelőtt 15 koronáért szolgált, pia azért mond fel, mert a szomszéd utczábol a 25 koronára is ráígértek. Az a nagysága az ügyesebb, aki eltudja csalni másiknak a cselédjét. A bér már szinte nem is határoz. Öt koronával több vagy kevesebb bér nem (játszik szerepet. Az asszonyok fizetnek és fi- | zetnek. S a cselédkérdés mégis napról-napra ; tűrhetetlenebb alakot ölt. A csclédtartás pedig | hovatovább fényűzéssé növi ki magát. A minden vonalon jelentkező és fokozódó drágaság itt is fellép. A szocziális fejlődésnek tudományosan megjósolt irányai bekövetkeztek. A középosztályok szétmorzsolódása folyik az egesz vonalon. A kényelem és a fényűzés mind szü- kebb körökre szorítkozik. A cseledkérdes csak egyik érzékeny reagense ennek a nagy társadalmi átalakulásnak, a mely szükségszerű velejárója a társadalom összes rétegeit átfogó gazdasági harcznak.

Nagyon megromlottak a cselédek, igy sopánkodnak az uzsonnakáve mellett a múlt idők tapasztalataiból merítő matrónák, sőt néhány éves tapasztalatra hivatkozva igy panaszkodnak a fiatal menyecskék is. A cselédkérdés szintén egyike lehat azon pontoknak, ahol a lemondás gyakorlása, az igények visszanyese- getése a iegparancsolúbb alakban lép fel s ami felől érdemes gondolkozni.

P.

sére egyedül illetékeseknek magunkat tartjuk és ismerjük el.

Megengedjük, sőt tudjuk, hogy Vitek ur kitűnő zenei talentum és igen jól tanít, bár ő sem okleveles zenetanár. De úgy hisszük, hogy mi teljesen szabadok vagyunk a tekintetben, hogy gyermekeinket hová és kihez járatjuk zenére Cselekvési szabadságunk egyáltalán nincs megkötve. És azt hisszük, hogy Braneczky tanár urnák is meg van az a joga, hogy zenét tanítson épen úgy, mint egy má-ik tanárnak meg van az a joga, hogy francia, német nyelvet, gyorsírást, szabadkézi rajzot, vagy akár szanszkrittot is taníthasson, ha akad tanítványa.

A fődolog nem az, hogy ki tanít, hanem az, hogy az érdekelt szülők megvannak-e elégedve a tanítás eredményével, vagy nem? Mert mégis csak a mi fejünk fáj ezért és nem a „Szatmár- vármegyés“.

Nos, a magunk részéről csak a legnagyobb elismeréssel és hálával kell kijelentenünk, hogy mióta gyerme minket Braneczky tanár ur tanítja zenére, az eredménnyel nemcsak hogy meg vagyunk e'éged ve, de az várakozásunkat messze felülmúlja. Hi-zen csak a gimnáziumi nyilvánosan rendezett ünnepélyekre és ama bizonyos lekicsinyelt „Kölcsev- estély“-re hivatkozunk, amikor mindannyian igaz lelki gyönyörűséggel láttuk, bogy Braneczky tanár ur apró növendékeit mily eléggé nein méltányolható lelkiismeretességgel tanítja a zenére.

Az ellen a gyanúsítás ellen pedig, mintha mi gyermekeinket csak azért járatnék B aneczky úrhoz zenére, hogy ez á tál részükre más téren is kedvezményeket várjunk, — a leghatározottabban tiltakozunk és igen sajnáljuk, hogy a cikkíró urnák ilyen téves fogalmai vannak a tanári lelkiismeret és kötelességről.

Ez a gyanúsítás nem a tanárt, hanem bennünket érint és kérdjük : mivel szolgáltattunk mi erre okot?

Vagy talán azt hiszi a cikkíró ur, hogy azért az 5—6 korona zeaetanitási díjért Br meczky tanár ur mindjárt szin jeleseket fog adni a latinból meg a magyarból a zenenöveudékeknek?

Nagyon sajnáljuk, hogy a cikkíró ur a tanári hivatást csak ilyen alacsony színvonalról nézi és nem tud felemelkedni addig, hogy talán mégis csak megtudja különböztetni a tanár tanári hivatását és kötelességeit a zenetmitói kötelességektől.

Mi mint eddig, úgy ezután is a legnagyobb szeretettel és bizalommal viseltetünk Braneczky tanár ur iránt. A lap részéről őt ért támadások visszaesnek arra, aki intézte. És reméljük, hogy azok nemcsak hogy kedvét nem szegik, hanem azután is épen oly ambícióval fogja gyermekeinket tanítani a zenére, mint addig.

Erre kérjük is öt, mert sajnálattal tennénk kénytelenek inkább más idegen zenetanárt hozatni városunkba bármily áldozat árán is, semhogy — ha a tanár ur működését beszüntetné — ily erőszakosan kiforszirozott kényszernek engedjünk.

Az érdekelt szülők.

Nyilatkozat.

A „Szatmárvármegy.:“ cimü lapban már két izbeu jelent meg eléggé indokolatlan támadás Braneczky József kegyesrendi tanár ellen azért, mert a tanár ur, kizárólag a főgimnáziumba járó növendékeket, zenére tanítja.

Ennek a hírlapi támadásnak nyíltan bevallott célja az, hogy városunkban működő Vitek Károly zenetanár érdekében agitáljon, kizárólagos jogot követelvén arra, bogy ebben a városban más zenét ne tanítson Vitek uron kívül.

Mi biztos forrásból tudjuk, hogy Vitek ur ezektől a cikkektől távol áll, sem az ő kezdésére, sem pedig kívánságára azok nem Íródtak, sőt úgy hallottuk, hogy ő egyenesen tiltakozott ilyen irányú támogatása ellen.

Az említett cikkekben oly irányú gyanúsítás is foglaltatik Braneczky tanár ur ellen, mintha az ő növendékei nem azért járnának hozzá zenére, mintha az ő zenetanitása megfelelő lenne, hanem azért, mivel ő egyszersmint főgimnaziumi tanár s igv azok, kiket ő tanít zenére, egyéb téren is kedvezményekben részesülhetnek, illetve tanulmányaik terén ked- vezőleg befolyásolnák a tanár urat.

A „Szatmárvármegye“ cikkére a főgimnázium igazgatósága e lap múlt számában megadta a választ. De mert a múlt vasárnapi „Szatmárvármegyé“-ben ismételten és igen éles támadás jelent meg egyenesen Cseh Lajos főgimnáziumi igazgató ellen, melynek sem hangjával, sem modorával egyet nem érthetünk, legyen szabad nekünk, legközvetlenebbül érdekelteknek egy pár kijelentést tennünk.

Akár érdekből, akár nem érdekből eredőnek tekinti is a „Szatmárvármegye“ ami felszólalásunkat, az nekünk teljesen mindegy; de ennek a kérdésnek eldönté-