Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-11 / 10. szám
Jl 2 évszázadokon keresztül elválasztották az embert az embertől. A rendi kiváltságok erős és megdönthetien nek hitt várának falai mintegy varázsütésre leomlanak s megszületik egy nap alatt az ifjú Magyarország a maga fenséges büszke erejében, ifjúságának teljes szépségében. Mintha álomból ébrednének fel az emberek, oly csudálkozással néz körül mindenki és csaknem hihetetlennek tűnik fel, hogy még tegnap sürü, nehéz felegekkel borított eget látott akkor, midőn ma már teljes pompájában fénylik a nap! És ez a nagy változás egyetlen csepp vér nélkül ment végbe! Mindenki a legtermészetesebbnek tartja, hogy ennek úgy kellett történnie s a legteljesebb megnyugvás fogadja a tegnapról mára beállott változást. Pillanatnyi láz fogja el az embereket és mennek, futnak egy ember után, hogy hallják ajkairól a szabadság szentelt igéit, hogy nagy, megmásithatlan esküt tegyenek arra, amit az nekik mond. És elhangzottak az eskü szavai! Ez az eskü volt megteremtője a mai modern Magyarországnak. Mert megtartottuk a nagy esküt és vérünk hullásával pecsételtük meg a Szabadság Istenének letett erős fogadalmunkat! Ezért oly nagy ünnepünk nekünk márczius 15-ike. Ezért lelkesülünk, ezért véstük e nagy nap emlékét oly kiirthatlan erővel szivünkbe és ezért lesz mindig ünnep e nap, a inig magyar él e földön, mert az nem egy társadalmi osztály, hanem az egész nemzet ünnepe! A veszettség ellen való óvintézkedések. i. A közegészségügyi dolgok iránt a magyar közönség valami nagyon sohasem érdeklődött. A közegészségügy iránt való érKöltőnkröl, aki oly élénk fogékonyságot árult el minden érzelmi motívum iránt, köny- nyen föltehető ők, hogy a színpadhoz való vonzalmára Thália kedves papnői is befolyást gyakoroltak. Eltekintve attól, hogy néhány színésznő iránt tanúsított — inkább eszményi tartalmú — érdeklődéséről más forrásból is tudomással bírunk, ő maga is megerősítene feltevésünkben, amikor a színpadról való visszavonulásában sajnálja a kalandjait. Aki azonban a legszebb bordalait az igazi mámor minden extázisa nélkül Írhatta meg, az oly kalandok miatt is kesereghetett, melyeket a valóságban soha sem élt át. Petőfi bármily szívesen időzött a nők társaságában, köztük rendesen tartózkodónak, szinte félénknek mutatkozott, amint hogy egész sereg dala is maradt reánk, melyeknek megénekelt szerelmét valójában csak fantáziája teremtette meg. Szinészkollégái között különben sem jól érezte magát, mert nemcsak színészi képességeiről nem volt képes őket meggyőzni, de poétái dicsőségével sem tudta őket felmelegiteni. Azon körülmény pedig, hogy szinósztársaival magát meg nem értethette, már magában is súlyos teherként nehezedett reá, aki különben is csakhamar kénytelen volt beösmerni annak a világnak a silányságát és kétes értékét,' melyet ő képzeletének minden virágával föl- diszitett. Csalódása nem ingatta meg a színművészet magas értékelésében, de a hányattatásai közben érzett kiábrándulása elkeseredéssel töltötte el lelkét a művészet hivatástalan kuAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE deklödésnél sokkal kedvesebb themája a politizálás. Jobb volna ha kevesebbet politizálna és többet cselekednék. Politizálással kél, fekszik, politizálással eszik és dolgozik. Csudálatos, hogy a magyar nép mennyit politizál, mégis elenyésző, majdnem semmi a politikus nagy nemzetekhez képest. Politikánk erőtlen, szívtelen csalfa délibáb. Politikus nemzetnek tudjuk magunkat, mégis a nemzeti politika mindég csődöt mond. Miért mond csődöt?! Mert a legtöbbször csak hangzatos frázis, megtévesztés, nincs benne hűség, tisztaság, lelkiismeret, jellembecsület. Ezért gyakran tapasztalható, hogy mikor a nemzeti politikát majdnem tisztán kijegeczesedve látjuk, dinamit módra hirtelen szétrobban. Hiszen azért, hogy valaki nem politizál, lehet jó hazafi. Ha kevesebb volna a politizálás, talán több volna az igaz hazafiság. Csudálkozom, hogy amidőn ma a politikai életet annyira lejáratták, mégis annyira tódulnak ide. Tudását, erejét, munkásságát, egyéniségét itt akarja érvényesíteni mindenki. A politizálásra elpazarolt időnek csak felét fordítaná a magyar nép közegészség- ügyi dolgokra — most midőn elméjében, lelkében beteg és minden főt elfogott a po- j litikai betegség —• nem volna satnya testi szervezetében és nem pusztulna a faj magyar a szerencsétlen közegészségügyi viszonyok miatt. Azt tudom, hogy a „Haza mindenek előtt“, j ha kell, azért még életünket is fel kell áldozni. De bizonyára elébb való testi életünk a meddő politizálásnál, a szüntelen és önző hazafiságnál ?!? Nehány év óta a közegészségügyi dolgok iránt különösebben érdeklődöm mint régen, talán önz'őleg, hogy házas ember és 3 neveletlen gyermeknek szegény apja vagyok. Nem! Hiszen fiatal koromban is értékkel birt előttem a közegészségügy, mert ha nem voltam is athléta, de a testedző sportnak soha ellensége nem voltam, mit keretbe foglalt dokumentumok igazolnak. Tagadhatatlan, hogy a társadalom az újabb időben megmozdult és* a közegészségügyi dolgok egyik-másik ágában illetve a közegészségügynek egyik-másik terén nagyon szép tevékenységet fejtett és fejt ki. A kormány is több fontos lépést és javításokat tett és tesz a közegészségügy terén, minők a köz- egészségügy államosítása, munkásházak építése, hogy mig ezelőtt arasznyi ablakkal és üveg helyett papirtáblákból álló, rozzant, bűzös pufikban laktak a szegény munkások és cselédek igen népes családjaikkal, addig most világos és egészségesebb hajlékban laknak, ott, ahol a kormány intézkedéseit végrehajtják, amit igen jó volna ellenőrizni. De a közegészségügy terén való minden intézkedést inkább a szoczialis követelmény kielégítésének tekintem. De ha a városi és közegészségügyi lapokat olvasom, látom, hogy ez a megnyilatkozott érdeklődés, mozgalom, tevékenység, milyen elenyésző, csekély kezdet a köz- egészségügy egészének szanálásához képest ?! Nem csuda, ha a közegészségügy faktorai, hivatottai panaszkodnak, kedvetlenek és a közegészségügy kezdői, szanálói megfogyatkoztak mindenfelé. A közegészségügy hivatott kezelőinek szaktudását, gyógykezelési eljárását és eredményét laikusok lebirálják, lekicsinylik, önzéssel és lelkiismeretlenséggel vádolják. De hát kicsoda az a mai korban, aki önzetlen és lelkiismeretes minden tekintetben ? Hiszen ma az egész világ az én nyomorult rabszolgája! A közegészségügy általában még ma is elhanyagolt terület, terra inkognita nálunk, a gondviselő Isten dolga! Szegény embernek és orvos nélküli faluknak Isten az orvosa! Megtörtént, hogy veszedelmes betegségben fekvő gyermekemhez nagy áldozatok árán sem kaptam orvost, pedig helyben van gyógytár és orvosi székhely. Mit ér az orvosi székhely, ha az állás üres, nincs betöltve ! Szegény községünk nagy áldozatok árán felépittette az orvosi lakást, de orvos helyett az egerek czinczognak benne. Vájjon mi lehet az oka ennek ?! ? Meglehet, ha szükség úgy hozzá, erre is rátérek. Most pedig hagyjuk itt e szomorú helyet és menjünk egy másik szomorú közegészségügyi helyre, a veszettség ellen való óvintézkedésre. (Vége köv.) HÍREK. — Kossuth Ferencz betegsége. Az országos függetlenségi és 48-as párt vezére, Kossuth Ferencz régi térdizületi lobja ismét kiújult, úgy, hogy egy hétig a legnagyobb nyugalomra van szüksége. Kossuth Ferencz- nek, a pártvezérnek, az országos függetlenségi és 48-as párt értekezlete múlt hétfőn bizalmat szavazott, mert a párthoz intézett levelében kijelentette, hogy az esetben, ha a kartell-bank nem fog sikerülni, az önálló nemzeti bank mellett foglal állást. nek jóleső érzése. Csak úgy érlelődhettek a gyermek-ifjú szétfoszló ábrándjai határozott és szinte fanatikus vágygyá, hogy a színpad szymbolumként jelent meg lelki szemei előtt, amelynek —• mint a szabadságnak és a ragyogó, kápráztató dicsőségnek — oltárán mutassa be az áldozatot. Oly nagy volt bizalma álmainak megvalósulásában, hogy fogyatkozásainak legeklatan- sabb bizonyítékai sem bírhatták rá bukásának elösmerésére. Időközönkint szüleinek vagy barátainak közbenjárására megfogadott visszavonulása is csak az ideiglenesség jellegét viselte magán, mert rendesen hagyott egy-egy nyitott ajtót, ahol titkos vágygyal csüngött régi emlékein. Nem is szűnt meg remélni addig, mig j régi bálványa helyére szerelmében oltárképet nem emelt s igy egy uj szenvedéllyel a réginek zakatolását el nem hallgattatta. Ez í a változás szinte észrevétlenül állott elő lelkében s Petőfi, aki a színpadi szereplés sikertelen kísérletei után egész hévvel állott rövid időre a szinmüirás szolgálatába, forró szerelmével egyszerre uj világba került, mely veszteségét vele elfelejtette. Van kedvesem, kiált föl szerelmi mámorában, ki szeret engem, van Juliskám s az ő szemének egy futó pillantása többet ér, mint a dicsőség örök ragyogásu napja. A szinpad ugyan még belevisz egy disz- szonans hangot uj életébe, amikor a Prielle Kornélia énekének varázsával megkísérti, de a költő hamaros kijózanodása után fejlődésére mélyebb befolyást nem gyakorol. így Petőfi igazán nem is mondott le ábrándjaifárjai ellen, akik minden ambiczió nélkül bitorolták művésznevüket. Egyébként könnyen lángra lobbanó, heves temperamentuma is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ebből a körből kevés pályatársának barátságával dicsekedhetett. A hozzá közeledőket mindig bizonyos kételkedéssel és tartózkodással fogadta, hogy aztán kiválasztott híveit annál erősebb vonzalmával tüntesse ki. A velük való közösség-érzetét állandóan ápolta ugyan s minden alkalmat felhasznált emlékeiknek felújítására, de teljesen csak az egy Egressy Gábort fogadta be szivébe, aki idővel legfőbb eszményképe lett. Egressy nagyságáért való fölbuzdulása egyszersmind sorsuk, gondolkodásuk közös- sének fölösmerését is sejteti. Egressy szint- oly benső enthusiasmussal és komoly munkával törtetett előre, mint pályatársa s a költői inspirácziók is hasonló mértékben hatották át, de Egressyt a természet bőven megáldotta azokkal az adományokkal, melyek a magyar színművészeinek legjelesebb tehetségévé, dicsőségévé emelték. Ennek a tehetségnek a megbecsülésére Petőfi valóban hivatottnak érezhette magát. 0 a színészethez nemcsak külön érzelmi motívumokból ragaszkodott, hanem általánosabb esthetikai szempontból becsülte és bírálta meg, mikor a szinészetet feljegyzéseiben mint a művészetek egyesitő egészét, annak valamennyi külön ága fölé helyezi. Ezen meggyőződéséhez járultak külön imp- ressiói: a színészet régi szabadságában függetlenségi vágyának becsülése, a közönség elösmerésében pedig dicsvágya kielégítésé
