Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)
1908-07-23 / 30. szám
4 építve 2 nagy, 4 kisebb, 2 elmebeteg szobával, fürdőkkel és egyébb szükséges mellék- helyiségekkel ellátva. Ennek előirányzati ősz- szege 52.000 korona. A régi épület személyzeti lakásul s hivatalos helyiségekül alakit- tatik át. Az árlejtési hirdetményt lapunk mai számában közöljük. — Cabaret. Oly szó, melyet sokan emlegetnek, de melynek fogalmával tulajdonképen igen sokan nincsenek tisztában. E kifejezés mibenlétét jobban, érthetőbben senki sem magyarázhatja meg, mint tette ezt az a budapesti cabaret-társulat, mely K. Kelemen Gyula és Bőhm Gyula igazgatása mellett f. hó 20-án és 21-én este a „Magyar Király“ kávéházi nagytermében mulattatta, gyönyörködtette az esős idő folytán bizony nem túlnagy számban megjelent közönséget. „Kedély az élet fűszere“, mondja a közmondás. E rokonszenves fiatal gárda bájos nő- és ügyes férfitagjai — kik csak nemrég kerültek ki a Vigszinház szinész- iskolájából — csak úgy szórták szerte ezt a fűszert. Az a kedves közvetlenség, intim melegség, melylvel a nehány szál deszkatákolmányon mozogtak, csevegtek, tánczol- tak és énekeltek, ez adja meg a cabaret jellegét. No ineg még egy: a Conferencier szereplése. Ezt a szerepet e társulatnál vármegyénk szülötte Varjas Antal töltötte be, ki méltán nevezhető rendkívüli tehetségénél és sokoldalúságánál fogva a kis társaság starjának. Augusztus végétől már Nagy Endre fővárosi cabaret-jánál fogja elfoglalni méltó helyét. Művészies hegedüjátéka, kiváló előadási módja, remek utánzóképessége, hatásos mimikája, kellemesen csengő hangja feltétlen sikert biztosítanak számára. Paraszt, czigány, zsidó-imitatiói, de meg bonmot-i sok derültséget keltettek, érzésteljes dalai, pompás hegedüszámai igaz élvezetet szereztek. Közönségünket teljesen megnyerte magának, a taps orkánszerüleg hangzott fel számai után. Kedves jelenség volt Somogyi Nusi, a kecskeméti színház tagja, kinek még nagy jövőt jósolunk. Igen ügyesen, sikkesen tánczol, kellemesen adja elő a csintalan cabaret- dalokat; pajzánkodása és igen sikerült Fedák utánzata elragadóak. Méltán illik a kis társaságba Szűcs Nelly, ki ugyan még nem oly otthonos a színpadon, mint Somogyi, de szintén nagyon kedves. Nehány csinos kis dologgal produkálta magát s mind tetszett. Különösen Molnár Ferencznek „György és a szerelem“ czimü kis meséjét hallottuk tőle finom pointirozásban. Nádor Zsiga rokonszenves megjelenésű, ügyes couplet-énekes és szavaló. Radó Sándor inkább tánczszá- maival excellált, bárha ő is énekelt nehány tréfás cabaret-dalt, melyekben igen jó komikusnak bizonyult. Az egész társaság együtt kellemesen elszórakoztatta két estén át a közönséget, anélkül, hogy frivolitasokkal trak- tálta volna. Igazán kedélyes, kellemes s a mellett fehér esték voltak ezek; az ilyen társulatokat mindig szívesen látjuk körünkben. — Aratási mulatság. A helybeli kath. legenyegyesület augusztus hó 2-án a Polgári Olvasókör összes termeiben aratási mulatságot rendez. A meghívók a héten bocsáttatnak ki. — Helyettesítés. Bodnár György tan- felügyelő jövő hó 1-én kezdi meg 6 hétre terjedő szabadságát; helyettese ezen idő alatt Sprenger Ferencz segédtanfelügyelő lesz. — A városi építészeti bizottság ma délután 3 órakor az újsoron levő ágostai evangélikus iskolához óvodaépület czéljaira való felhasználhatás szempontjából való megtekintés czéljából kiszáll. — A városi pénzügyi bizottság ma délután 5 órakor ülést tart azon czélból, hogy véleményt adjon, vájjon az Újsoron levő ágostai evangélikus iskola, avagy az Ilosvay Aladárné-féle ház vétessék-e meg ovoda czéljaira. — Nagy zivatar. Vasárnap d. u. 1/i3 óra tájban nehány perczig tartó borzasztó orkán közepette jégesőben s zivatarban volt részünk. Hatalmas felhők tornyosultak az égen, óriási vihar támadt; az orkán gyökerestől tépte ki átfoghatatlan törzsű fákat, másokat derékon tört ketté. Háztetőket szej dett le, épületeket döntött össze, falakat borított földnek. Amint a vihar elvonult, benépesültek az utczák, melyek valóságos ostrom- állapot képét adták. Koronátlan fatörzsek meredtek az égnek, ágaik az utcza sarában tégla és cseréptörmelékek között feküdtek. Rettenetes pusztítás volt látható mindenütt. Különösen Dr. Kovács Dezső ügyvéd házánál tett nagy kárt az orkán. Egy melléképület fedélszerkezetét szedte le, a főépület egy részét rombolta szét s két vén fát döntött ki az utcza felé, úgy, hogy a Jókai és Kölcsey utczák azon útvonalán a járás veszélyes volt. A tűzoltóság nyomban hozzálátott a munkához s eltávolította a forgalmi akadályokat. — A villamos vezetékeket is megrongálta a szélvihar. Ezek átvizsgálására s a hibák kijavítására azonnal kiküldettek az összes szerelők, ki mind a vonalokat felülvizsgálták s elvégezték a javitómunkálatokat Debreczeni István polgármester és Illés József városi mérnök személyes felügyelete mellett és utasítása szerint. — Felmentés. Dr. Falussy Árpád főispán Pető Károly nagyecsedi anyakönyvve- zető-helyettest ezen tisztétől saját kérelmére felmentette. — Figyelem ! Órák, ékszerek, ezüst- nemüek országszerte elösmert szolid árakon jótállás mellett Löfkovits Arthur és Társa több mint negyedszázad óta fennálló Magyar- ország legnagyobb óra-, ékszer- és ezüstneinü üzletében, Debreczen. — Számos kitüntetés. — Kutatás a lápon. A földmivelés- ügyi miniszter értesítése szerint dr. László Gábor geológus és dr. Emszt Kálmán vegyész a vármegye tőzeg és lápterületeit fogják átkutatni. — A városi jog-, pénz- és gazdaságügyi bizottság tegnap d. u. 3 órakor ülést tartott, melyen a f. hó 26-iki képviselőtestületi közgyűlés tárgysorozatát készítették elő s tárgyalták a városi építési szabály- rendelet módosítását. — Az ecsediláp lecsapoló társaság f. hó 28-án d. e. 10 órakor a vármegyei székház nagytermében közgyűlést tart. Ennek tárgysorozatában szerepel a többi között elnöki jelentés, elhalálozás folytán megüresedett alelnöki és egy választmányi tagsági hely — esetleg az alelnökválasztás folytán megüresedő második választmányi tagsági hely választás utján való betöltése is. — Lovasitott csendőrök. Egyes csendőrállomásokon — igv a többi között városunkban is — legközelebb a csendörség legénység létszámát lovas csendőrökkel szaporítják.. Ezek "a nyomozások sikerességét, különösen a gyors üldözésnél lényegesen előfogják mozdítani. — Az ügyvédi kamara köréből. A szatmárnémeti-i ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Hirsch Gyula ügyvédet Nagy- somkut székhelylyel 1908 évi junius 3-ik napjától kezdődő joghatálylyal az ügyvédekről vezetett lajstromába bejegyezte. NAGY KÁROLY ES VIDÉKÉ M. kir. államvasutak igazgatósága. 138,609—1908. sz. Pályázati hirdetmény. A magyar királyi államvasutak igazgatósága a jövő 1909. évben szükséges ón szállítását biztosítani óhajtván, ez iránt nyilvános pályázatot hirdet. Az ajánlatok legkésőbb folyó évi aug. 14-én déli 12 óráig beterjesztendők, a bánatpénz pedig folyó évi augusztus hó 13-án déli 12 óráig beküldendő. A pályázatra vonatkozó részletezett feltételek, valamint ajánlati űrlap, úgyszintén az általános és különleges szállítási feltételek a magyar királyi államvasutak anyag- és leltárbeszerzési szakosztályánál (Budapest, Andrássy-út 73., II. em., 43. ajtószám) megtekinthetők. Budapest, 1908. julius havában, i—i Az igazgatóság. (Utánnyomás nem dijaztatik). Magyar királyi államvasutak. 163,594. számhoz. PályáZíiti hirdet mé 11y. A magyar királyi államvasutak igazgatósága központi szertárában ezidő szerint készletben levő és a folyó évben még összegyűlő, összesen mintegy 150 métermázsa XVI/147. tételű betétnélküli ócska ruggyantát es 580 métermázsa XVI, 148. tételű betétes ócska ruggyantát eladni óhajtván, e czélból nyilvános pályázatot hirdet. A vevő köteles a neki eladott mennyiségeket, — melyek a tényleges vissznyere- mény szerint a fenti mennyiségeknél 10 (tiz) százalékkal nagyobbak vagy kisebbek is lehetnek, — a felszólítás vételétől számított tizennégy napon belül okvetlenül átvenni és a szertárból eltávolítani. A jelenlegi készlet a kötlevél megkötésével egyidejűleg, a deczember hó végével összegyűlő mennyiség pedig 1909. január hó végével fog a vevőnek rendelkezésére bocsáttatni ; ha pedig a minimális mennyiség utóbb említett határidőig nem gyűlne össze és ha a vevő erre igényt tart és ezt legkésőbb 1909. évi február 5-ig velünk írásban közli, akkor a még hiányzó mennyiség az 1909. évi vissznyereményböl fog kiszolgáltatni. Az anyag fentnevezett szertárban veendő át, annak vasúti kocsiba való felrakásáról és továbbszállításáról a vevő tartozik gondoskodni ; ha pedig a vevő az anyagnak waggonokba való felrakatását a szertár által kívánja végeztetni, akkor tartozik ezért métermázsánként 11 (tizenegy) fillért fizetni. A pályázni kívánók felkéretnek, hogy erre vonatkozó és egy koronás magyar okmánybélyeggel ellátott, sértetlen és lepecsételt borítékba tett ajánlataikat a magyar királyi államvasutak igazgatóságának anyag- és leltárbeszerzési szakosztályában (VI., Andrássy- út 37. sz. II. em., 43.J ajtószám a.) következő czimzéssel: „Ajánlat 163,594. számhoz ócska ruggyanta megvételére“. 1907. évi augusztus hó 4-ének déli 12 órájáig benyújtani szíveskedjenek, amikor azok ugyanott felbontatni és leiolvastatni fognak. Az ajánlattevők vagy azok igazolt képviselői ezen versenytárgyalásnál jelen lehetnek. Az ajánlatok kizárólag ezen czélra rendelt és említett anyag- és leltárbeszerzési szakosztályban egy példányban ingyen kapható űrlapra ennek rovatainak pontos kitöltése mellett állitandók ki és pedig az ajánlati áraknak számokban és betűkben való kiírása mellett. Az ajánlattevők az ócska anyagok eladására 122,291—1896. szám alatt fenálló általános feltételeket magukra nézve kötelezőknek elismerni és az erre vonatkozó feltétfüzetet, — mely nyomtatványtárunkban 30 fillérért megszerzendő, — 60 filléres okmánybélyeggel ellátni, két tanú előtt sajátkezűig aláírni és ajánlataikhoz csatolni tartoznak. Ezen feltételek vidékieknek 30 fillér és 20 filléres postabélyegnek a nyomtatványtárhoz leendő beküldése után postával küldetnek meg. Bánatpénzként a megvenni szándékolt anyag ajánlati ár szerinti értékének 5°/0-a az ajánlat benyújtására kitűzött határnap előtt egy nappal déli 12 óráig készpénzben vagy állami letétekre alkalmas értékpapírokban teendő le főpénztárunknál. A bánatpénzt az ajánlattal egy boriték- í ban beküldeni nem szabad, annak létété azonban az ajánlaton felemlítendő. A bánatpénz letételét igazoló jegy nem csatolandó az ajánlathoz, hanem az ajánlattevő birtokában marad. Nem az előirt űrlapon benyújtott, bánat- ; pénznélküli, elégtelen bánatpénzü, feltétfüzet i nélküli, nem sértetlen borítékban, le nem pecsételt, elkésve vagy távirati utón tett ajánlatok, valamint olyanok, melyek ezen pályázati hirdetményben felsoroltaktól eltérő feltételeket, vakarásokat vagy javításokat tartalmaznak, nem fognak figyelembe vétetni. Pótajánlatok egyáltalában nem bocsáttatnak tárgyalás alá.