Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-26 / 17. szám
XXIII. évfolyam. I 90llV 27 Nagykároly, 1906. áprilisod. 17-ik szám. Tdrsa-cLalrDCLi, szépirodalmi és isnzcier etter je sztő ire tila/p. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. IWegjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre . ^ . . . 8 kor. jl Negyedévre ................2 kor. Fél évre.......................4 kor. jj Egyes szám..................20 fül. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. szám. (A Zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Nemzeti érdekeink. Az országosan megindult tulipánmozgalom immár Szövetséggé alakult, mely nyíltan, büszkén halad kitűzött czélja: a független, gazdag, boldog Magyarország megteremtése felé. A tulipán, ez a színes, gyönyörű virág nemzeti szimbólummá lett, melynek jegyében gazdag és szegény, mágnás és polgár, ur és szolga, felekezet- és rangkülönbség nélkül egyetlen érzelemnek hódol: a hazaszeretet szent és magasztos érzelmének! A tulipán, ez az ártatlan szép virág, egy félelmes, büszke vár lett, mely útjába áll az idegen zsoldosoknak, mely megakasztja a hóditó zsarnok terveit. A tulipán nem fogja engedni többé, hogy ez az ország prédája legyen az idegen ipar termékeinek s gazdagítsa épen annak a nemzetnek erejét, melytől sok száz év óta a legtöbbet kellett szenvednünk! Sok, nagyon sok év óta, megszámlálhatatlan milliók vándoroltak át ipari czikkek révén az osztrák birodalomba. Ezt a megszámlálhatatlan milliót az osztrák ipar fejlesztésére, az osztrák nemzeti érdekek szolgálatába szegöd- tettük. Mig szavakkal ellenségünknek hirdettük az osztrákot és szidtuk öt versben és prózában, addig tetteinkkel lépten-nyomon az ö érdekeit segítettük elő! A most lefolyt nemzeti küzdelemben keservesen kellett megadnunk könnyelműségünknek az árát! Be kellett látnunk, hogy mi csak úgy vehetjük fel sikeresen a. küzdelmet a hatalommai szemben, forró vágyainknak, nemzeti törekvésünknek megvalósítását csak akkor érhetjük el minden megrázkódtatás nélkül, ha legelőször önmagunk állítjuk fel szomszédunkkal szemben azt a válaszfalat, melyet 40 év óta hiába akartunk törvényhozási úton felállítani 1 Be kellett látnunk, hogy egy ország csak úgy lehet igazán nagy és független, ha ipara, kereskedelme van, mely a harmadik nemzetgazdasági tényezővel, a mezőgazdasággal együtt karöltve haladva, a nemzeti vagyonosodás megteremtője lesz! Be kellett látnunk, hogy mig anyagilag nem függetlenítjük magunkat, addig hiába beszélünk önállóságról! És ekkor eljött a tavasz! Kinyílt a tulipán. Tűzpiros szép virága egyszerre életre keltette a nemzeti érzést! A nemzet büszkeségei, a legszebb I teremtményei a földnek, a magyar asszonyok elhatározták, hogy megteremtik ök a gazdag, boldog, a független Magyarországot 1 Feltüzték a tulipánt! És rövid idő múlva millió ember keblét díszítette ez a magasztos jelvény s hóditó kőrútjában magával fogja ragadni az egész nemzetet és nemsokára nem lesz magyar ember, kinek szive felett ott ne virulna a tulipán ! És a magyar asszonyok dicsősége örökkétartó lesz, mert a mit eröskaru férfiak ezer vészes csatában kivívni nem tudtak, azt a gyönge nők szelíd szemekkel, de hajthatatlan akarattal ki fogják vívni! Csak csüggedni nem szabad! A tulipán-jelvényt a ki feltüzi, úgy tűzze fel, hogy meg is tartsa azt a szent fogadalmat, mely annak viselőjét kötelezi. Hiúság, irigység, feltűnési vágynak el kell némulnia a nemzet érdeke előtt! Kicsinyeskedés, vagy a megszokásra való hivatkozás, nem mentő körülmény! Régi dolog már, hogy a magyar szeret azzal büszkélkedni, hogy ö magyar s vészben, bajban hirtelen fellángol, hogy azután a békében újra elfelejtsen mindent! Ennek nem szabad többé megtörténnie. A tulipán-mozgalomnak nem szabad többé elaludnia! Mert jöhetnek ismét oly idők, midőn a nemzetnek megint magára kell öltenie a pánczélt, ismét meg kell vívnia har- czait és akkor, ha a tulipán lesz vezérlő csillagunk, a győzelem nem fog elmaradni ! A mi városunkban is a múlt vasárnap tartotta alakuló gyűlését a Tulipánszövetség és a Magyar Védő-Egyesület fiókja! Városunkban ritkán tapasztalható lelkesedéssel vett azon részt a társadalom szine-java! Egy lelkes, szép, igaz magyar asz- szony, a mi igazi büszkeségünk hívására sereglett össze az a szép közönség, hogy az ö hivó szavát követve, példája után indulva, kivegye a maga részét a tulipán harczából! Méltó szülőknek legméltóbb leánya, s a Nagyasszonynak dicső unokája Károlyi Melinda grófnő, gróf Károlyi Gyuláné lett a mi vezérlő csillagunk ! Ragyogó csillag, melyhez hasonlót igen, de fényesebbet hiába keresünk! Hallottátok magyar anyák, hogy kell magyar leányokat nevelni ? Hallottátok-e a mácsai parknak kedves epizódjait? Hallottátok-e, hogy kell egy igazi magyar úri asszonynak küzdenie nemzetéért? S ha hallottátok, vegyetek példát róla! Legyetek hü követői, mert az ö vezérlete alatt lehetetlen a nagy eszmének sikert nem aratnia! Az ö ajkairól elhangzott beszéd legyen vezetőtök, az ö példája legyen a világitó fáklyátok ! A történelem fényes betűkkel irta már lapjaira a gróf Károlyi család nevét, de fényesebb sohasem volt az, mint ma, midőn nem vérrel vívott harczok árán, de talán nehezebb küzdelemben járnak legelöl, s a nemzet szivébe kitörölhetetlen betűkkel vésték be ne- I veiket! A mely nemzetnek ilyen vezérei vannak, annak jövőjét félteni nem kell! A vasárnapi gyűlés lefolyását a következőkben adjuk: Nagy és intelligens közönség gyűlt egybe folyó hó 21-én a városháza nagytermében, hogy a felhívásnak engedve megalakítsa az | országos Tulipán-szövetség és a Magyar Védő- Egyesület helybeli fiókját! Ott láttuk városunk szine-javát s különösen a hölgyek jelentek meg igen nagy számmal. Pontban három órakor vonult be gróf Károlyi Gyuláné, Károlyi Melinda grófnő a terembe, a gyűlés szereplői és a nöegyesület számos tagjának kíséretében, kit az egybe- gyült közönség lelkesen megéljenzett. A grófnővel együtt jött édes atyja gróf Károlyi István is, kit a leglelkesebb tüntetésekben részesítettek, valamint báró Vécsey László és Kovács Leó nyugalmazott ezredes. Az emelvényen helyet foglaltak: gróf Károlyi Gyuláné, dr. Serly Gusztávné, Debreczeni ! István polgármester, Dobieczky József nyug. TARCZA. A virágok származása. Irta: Pozsonyi Gábor. Tévedés volna azt hinni, hogy a természet bölcs szervező, alkotó képességének észlelése alkalmával, abban a módban például, melylyel egy-egy létesítményét mi életre hívni látjuk, hogy abban szellemi megismerésünk számára a tudás komoly birtokán kívül ne volna még mindig valami meglepően felemelő, gyönyörködtető is egyúttal. Általában téves az az állítás, hogy a természettudományok világa leverően prózai, amelyben nincs semmi poezis. De viszont azt se higyjük, hogy akkor, mikor pl. az emberi szemet a belálhatlan időkön át lassú, fokozatos képzéssel annyi varázszsal ékesíti, hogy akkor meg mindig csupán csak szépészeti érzéke által hagyta volna magát vezettetni. Óh nem! Az a néma, de folyton tökéletesülő nemes szerv, számtalan lebillincselő kifejező képességével mindig hasznosabb, félreérthetetlenebb szószólója lesz a tulajdonosában derengő isteni szikrának. Annak a selymes szempillának, mely annyira gyöngéddé, szelíddé, szendévé teszi a tekintetet, még a legkisebb szála is igen praktikus czéll szolgál, mert védi azt a finom, kényes szervet az idegen anyagok káros külhatása ellen. Legyünk róla meggyőződve, hogy a természet gyakorlati haszon, reális czél nélkül soha nem idealizál. És mégis az a teremtő szellem, amelyben ő működik a képzelhető legelőkelőbb konstruáló elmével kapcsolatosan a legnagyobb művészi zseniálitást egyesíti magában. Azzal se ámítsuk magunkat, hogy a virág, az alsóbbrendűség e valóban bájos jelensége csak a mi gyönyörködtetésünkre lett volna oly széppé teremtve. Ez már azért se lehetséges, mert ennek a kifejlődése sok százezer évvel megelőzte az emberi nem születését, mely tudvalevőleg csak a legutóbbi, negyedik korszakban, tehát ezelőtt mintegy 20,000 évvel történt. Máskülönben pedig a virág, vagyis a színes szirmokból alakult párta a növénynél első sorban ön-czél s az a rendeltetése, hogy a szaporodás finom szerveinek, a porodák, termők, magvak és gyümölcsöknek takarója, oltalmazója legyen. Igaz, hogy most már maga az ember is sokban hozzájárul a virág szaporításához, szépsége fejlesztéséhez, tenyészti, mert szereti kedélyére gyakorolt kellemes, nemesítő hatásáért s mert tudja róla, hogy értékes kereskedelmi és iparczikkeket is szolgáltathat; de ha azt kutatjuk, hogy eredetileg vájjon mi szólította életre a virágot s minő okok idézték elő annak szin- és alakbeli végtelen változatosságu pompáját, úgy ezekre a kérdésekre egy nagy természetbúvár elmétől kapjuk meg a frappáns feleletet. Darwin beható vizsgálatai alapján ugyanis a többek közt azt a megjegyzést teszi, hogy „a virágok a zöld levelekkel ellentétben azért lettek a természeti kiválás által ily feltűnőkké s következőleg egyszersmind szépekké is, hogy a rovarok által könnyen észrevétessenek. E következtetésre — úgymond — akkor jutottam, midőn azon változhatlan szabályt fedeztem fel, hogy ha valamely virág csak a i szél által termélcenyittetik, sohasincs élénk [színezetű bokrétája.“ Ezzel ő nem mond kevesebbet, mint azt, hogy a virágok létre- [ hozásában — bár öntudatlanul — de a rovaroknak igen nagy szerepük van. Lám, bizonyos tekintetben minő poetikus . eredményt értek el ezek az ősrégi kis kertészek ! Pedig mi volt az indok ? I Bizony — prózai. Mert valamint mi úgyszólván egész életünkön át megélhetésünkért dolgozunk, úgy ezek az apró, könnyű szárnyasok is kora reggeltől napestig csak táplálékaik után röpdösnek, hogy kicsided lenge lényüknek megfelelő tápszereiket fölkereshessék. Ezt pedig rendszerint a növényi részekben találják meg. Itt habzsolják, szür- csölik a hiinport és nektárt, innen hordják haza telepeikre a szükséges épitő-anyagokkal együtt. Most már könnyebb a dolog. De egykor, amikor még keletkezőben volt, amikor csak termők, porodák és zöld kelyhekből állt s mintegy elrejtve élt a virág, lázas sietséggel s mégis sok időt vesztve, messze vidékek erdőit, mezőit kellett bebarangolniok tápszereik felkutatásáért. Nagyon bizonyos, hogy e fáradalmak közt a valamivel világosabb zöld párta már könnyebben észrevehető s ezért látogatottabb is volt a többinél. Ámbár a különböző fajú rovaroknak rendszerint mindegyiknek meg vannak a maguk határozott virágfajaik, melyeket fölkeresni szoktak, azonban könnyen belátható, hogy mind- | annyiára nézve azért a saját választottja közül is a már valamivel világosabb zöld szinü volt a legelőnyösebb, leghamarabb feltalálható; következőleg túlnyomóan mindig ezekből lett a himpor széthordva s vele a többi megtermékenyítve. Mivel pedig a növények szintén hajlandók önmagukhoz hasonlókat szaporítani, ennek a lassú, de szakadatlan következetességgel végzett munkának a végtelenbe vesző idők folyamán az lett az eredménye, hogy a természetes kiválás általános érvényű, nagy horderejű törvényét a rovarok igy felhasználva, az eredetileg zöld szirmokat mindig változatosabbakká, élénkebbekké, világosabb szineze- tüekké festették. A munka még folyton tart s azért a fenti tételt sok esetben igazolva látjuk napjainkban is. Azok a szabadban élő virágok, melyeket most a- rovarok leginkább látogatnak, azok már nemcsak világosabb, sőt egészen fehér színekbe mennek át, hanem gyakran tömeges megjelenésüek is, egész bokrétákba csoportosulnak, vagy füzérekben csüngenek alá, pl. a bodza és akáczfa virága. Mig ellenben azok a növények, melyeket az ember maga és csupán a saját hasznára való tekintettel művel s melyeket a szél poroz, azoknak a virágaik nagy mennyiségük daczára is más alkotásnak, jobbára észrevehetetlenek, például a gabonanemüeknél. Gondolom Thome említi, hogy egy üvegházban ápolt vaniliafélének sokáig nem volt magva, mert hiányzott az a rovar, mely a megtermékenyítéshez szükséges port reá hordja s midőn a kertész ezt maga teljesítette, a vanília magvakat hozott. Nagyon valószínűnek látszik, hogy a természeti kiválasztás termelő ereje ugyancsak a rovarok közbenjárására adta meg a virágnak nemcsak a színét, de illatát is. Hogy azután később milyen szerencsével
