Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-26 / 17. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. ezredes a Magyar Védő-Egyesület központi igazgatóságának kiküldöttje, Cseh Lajos fő- gimn. igazgató és Dr. Adler Adolf lapunk szerkesztője, mint a gyűlés felkért szereplői. Az alakuló gyűlést a dalárda éneke nyitotta meg, mely a „Himnus“-t énekelte el. A közönség állva hallgatta meg a nemzeti imát s együtt énekelt a dalárdával. Majd Debreczeni István polgármester üdvözölte a megjelenteket, jelezte, hogy a mai alakuló gyűlés czélját az Országos Túli pán - szövetség és a Magyar Védő-Egyesületnek a helybeli Nőegyesülethez intézett megkeresése képezi, hogy ezen egyesületnek helybeli fiókja megalakittassék. Felkéri a közönséget, hogy első sorban a Tulipán-szövetség megalakítását határozza el és a gyűlés vezetésére elnököt és jegyzőt válasszon. Elnöknek egyhangúlag Debreczeni István, jegyzőnek Dr. Kőszeghy Andor választattak meg. Ezek után gróf Károlyi Gyuláné a következő, szónoki hévvel és nagy lelkesedéssel előadott szép beszédet mondotta: Mélyen tisztelt Hölgyeim Midőn e helyről Önökhöz nehány szót intézek, őszinte, igaz örömmel teszem azt és örömem két forrásból fakad. Az egyik az, hogy megajándékoztak megtisztelő bizalmukkal azon vármegye és város hölgyei, hol életem annyi boldog évét töltöttem és melyhez oly sok benső emlék fűz; a másik az, mélyen tisztelt Hölgyeim, hogy oly mozgalomban, mely hivatva van édes Hazánk javát előmozdítani, mindnyájunknak, kik rajta szeretettel csüggünk, egyforma kedves kötelessége résztvenni. Szivem egész melegével üdvözlöm tehát Szatmárvármegye és Nagykároly városa csatlakozását a hazai ipar pártolása és védelme érdekében megindult mozgalomhoz, úgymint az Országos Védő-Egyesület Szatmárvármegye osztálya alakuló gyűlésének tisztelt tagjait. Ennek a mozgalomnak, mely nem függ semmi külső körülménytől, nem szabad megszűnni soha! Tartsunk ki rendületlenül, hűségesen, hazafias ügyünk mellett és áldjon vagy verjen sors keze, ne gyöngüljön soha elhatározásunk, ne lankadjon, ne csökkenjen a lelkesedés, mely ma bennünket hevít! Mélyen tisztelt Hölgyeim! A Védő- Egyesület nemes és hasznos czélját mindenki ismeri, és különben is meg fogják azt világítani nálamnál sokkal hivatottabb szónokok, csak a Tulipánmozgalomról legyen szabad pár szót szólanom. Ennek czélja egészen hasonló a Védő-Egyesületéhez és ugyanazon eszme szolgálatában áll. Ennek is fö- czélja a hazai ipar pártolása és megvédése az egész vonalon, föltétien előtérbe állítása a külföldi termékek fölött. De avatkozott bele az ember ebbe a folyamatba s milyen sikereket érhet el akkor, ha a természet intenczióit, törvényeit helyesen fogja föl és alkalmazza, azt elég nevezetes és nagyszámú tények bizonyítják. Mert azt hiszem, hogy ügyes kertész nélkül az eredetileg csak vadrózsából épp oly kevéssé lett volna utóbb pompás marsainál, mintáz apró, fanyar vadalmából zamatos husu arany- ranett. A régi lezajlott múltakba visszatekintve, valószínűleg a moszatok voltak az első határozottabb növényi képletek. Ezek után következtek a harasztok, zsurlók és korpafü- Téléknek tömérdek fajai. Földünkön, a valamikori tropikus ősvilági korszakokban a tenyészetek általában sokkal nagyobb arányú életet éltek, mint napjainkban; a mikor is e gyors növésű kriptogámok 20—25 méter magasságot meghaladó fantasztikus pálma- szerű fák alakjában rengeteg erdőségeket képeztek. Ezeknek a növényóriásoknak ma már csak nehány törpe fajrokonát láthatjuk itt körülöttünk a páfrány, bábaguzsaly és a korpafüvekben, de mint egykori őseik, ezek szintén virágtalanok még ma is. A földrétegekben talált kövületek tanúsága szerint a kezdetben csak porodák és lermőkből álló virág úgy látszik, először a lomb és tűlevelűek ősi fajainál a másodkori trias formácziókban, tehát körülbelől 1.500,000 évvel ezelőtt jelent meg. A pártás virágzattal pedig sokkal később, csak a tertier-kor- szakban találkozunk s igy H. Meyer nyomán elmondhatjuk, mikép legkevesebb 500,000 éve annak, hogy földünkön az első színes szirmú párta kedves mosolya földerült. ezenkívül még más, hogy úgy mondjam erkölcsi jelentősége is van. Oly időben keletkezvén, melyről méltán mondhatjuk, hogy sötét, borult idő volt, minden igaz hazafi aggódó hazaszeretetének mintegy közvetlen megnyilatkozása volt a hozzá való csatlakozás. És annak is szükségét érezte minden jó magyar, hogy egy táborba tömörüljön, egyesüljön, e tömörülésnek külső jelével is tüntessen és jelben vigye győzelemre a Haza szent ügyét! Hogy a költő szavával éljek : A magyarok honszerelmük magvát elveték a hó felett és kikelve Tulipánok koszo- rúzták a telet! Ezen tulipánok viruljanak örökké, mint békés küzdelmünk jelképei! A viharban fakadtak, de a derül- tebb idők melegítő napsugara ne fony- nyassza, ne hervassza el őket, ellenkezőleg fejlessze, növelje folytonosan, végtelenül! És ez a szép magyar virág, mely i büszkén tör az Ég felé, mintha sejtené nemes hivatását, mely magyar színekben ragyog és magyar szív fölé való, ez ékesítse mindig keblünket, ez egyesítsen ezután is mindnyájunkat, hogy kivívhassuk közös odaadással és erővel szeretett Hazánk felvirágoztatását és minden fiának boldogulását! Isten vezérelje jóra törekvéseinket ! A sürü helyeslésekkel és éljenzésekkel több Ízben megszakított szép beszéd oly mély hatást gyakorolt a közönségre, hogy befejeztével szűnni nem akaró éljenzés és taps hangzott fel s csak a közönség egyhangú óhajtásának adott kifejezést Debreczeni István polgármester akkor, midőn azt egész terjedelmében jegyzőkönyvbe iktatni indítványozta, mit a gyűlés lelkesedéssel magáévá tett. Majd megalakittatott a Tulipánkert vezetősége. Elnökké egyhangúlag gróf Károlyi Gyuláné, Károlyi Melinda grófnő választatott meg, azonkívül 90 tagú, felerészben nők és felerészben férfiakból álló választmány alakíttatott, azzal, hogy ezen mozgalom később az egész vármegyére kiterjesztetvén, a választmány a vármegyei hölgyek és urakkal fog kiegészíttetni. Az alakuló gyűlés további programmját Cseh Lajos főgimn. igazgató beszéde képezte. Szónoki hévvel előadott, a tőle már megszokott költői szárnyalásu szép beszédében Cseh Lajos igazgató a tulipán jelentőségét vázolta. Elmondotta annak történelmi múltját, mely ezt a szép virágot nemzeti virággá avatta. Elmondotta, mi hivatása van a Tulipánkertnek s mi czélja ennek a mozgalomnak. Figyelmeztette a közönséget, hogy azért, mert a béke helyreállott, ennek a mozgalomnak lankadnia nem szabad, hanem fokozottabb mérvben kell arra törekednünk, hogy gazdasági függetlenségünket önmagunk kivívhassuk. Rendkívül meleg szavakban üdvözölte a Tu- j lipánkert immár megválasztott elnökét Károlyi 1 Melinda grófnőt és kedves epizódokat hozott fel lelkesítő példa gyanánt, hogy miként kell a magyar anyáknak gyermekeiket nevelni. Felemlítette, hogy a grófnő Aradmegyében . a Tulipánkert leglelkesebb szervezői közé tartozik, ki fáradtságot nem ismerő buzgalommal állott a mozgalom élére. Átment Temesmegyébe is és ott is lelkesített, buzdított s a merre járt, a siker elmaradhatatlan volt. Saját tapasztalatából merítve mondta el azt a kedves, megható epizódot, hogy midőn egyszer a mácsai parkban járt, messziről a Hymnus hangjai ütötték meg füleit. Nem csodálkozott ezen, hiszen igen gyakran megtörténik ez abban a parkban, hová sokan zarándokolnak el az ott nyugvó Damjanich ! és Lahne vértanuk sírjához. Közelebb jőve | észrevette, hogy gyermekhangok énekük a magyarok imádságát. Majd ennek elhangzása I után a Kossuth-nóta hangjai keltek szárnyra s midőn az éneklők is láthatók lettek, a grófnő három' kis comtesse énekelte azt I szívből, lélekből s épen akkor hangzott el a I legkisebb 4 éves kis comtesse ajkairól tele tüdővel, hogy „mindnyájunknak el kell menni“. A kis grófnők, ha roszul viselik magukat, édes mamájuk azzal ijesztgeti őket, hogy fekete-sárga ruhát kapnak s ők ezt tekintik j a legnagyobb büntetésnek. A bájos, színes, édes képek mély hatást gyakoroltak a hallgatóságra, az édes anya és a nemes nagyapa szemeiben pedig ott csillogtak az örömkönyek, a büszkeség, a megelégedés harmatcseppjei. Cseh Lajos pedig büszke lehet arra a szép sikerre, melyet beszédével aratott s azokra az éljenekre, melyekkel a közönség kitüntette. Az ő szép beszédét is jegyzőkönyvben örökítették meg. Ezzel a Tulipánkert helybeli fiókjának alakuló gyűlése véget ért. Nyomon követte a fentebbit, a Magyar Védő-Egyesület fiókjának megalakítása. Debreczeni István polgármester jelzi, hogy a központi igazgatóság felhívására alig két hét alatt 820 egyén jelentkezett tagul. Ennélfogva a szükséges tagszám meglővén, a Védő-Egyesület fiókja megalakítható. A gyűlés vezetésére Debreczeni István, jegyzőjéül pedig Néma Gusztáv, a jegyzőkönyv hitelesítésére pedig Dr. Adler Adolf és Kacsó Károly kérettek fel. Ezután lapunk szerkesztője Dr. Adler Adolf, a következő beszédben fejtette ki a Védő-egyesület czéljait. Méltóságos grófnő! Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim ! Három éve annak, hogy megalakult hazánk szivében, szép fővárosában a Magyar Védő-Egyesület és czéljául kitűzte a hazafias társadalom minden tényezőjének egyesítését arra, hogy a hazai ipari és mezőgazdasági termelést a külföldi versenynyel szemben megvédje és fejlessze. A Magyar Védő-Egyesület alapitói visszapillantottak a múlt századbeli 40-es évekre és azon idők küzdelmére, s bíztak abban, hogy a hazafiui lelkesedés nem halt még ki a magyar kebelből s a meginduló mozgalom lassan-lassan csak elterjed s elő fogja segíteni a magyar ipar fellendülését s igy szeretett hazánk felvirágzását. Kezdetben nem sok tért hódított az eszme, de már a múlt évben kezdett ez terjedni; 1905. január hó 26-ilc napjától kezdve a magyar nemzet szive kezdett hevesebben dobogni, egy hónap eltelte után márcziusi szellők jártak, rügyeztek a fák, megjelent az ibolyát nyitó szép tavasz mosolygó sugaraival és ragyogó szabadságával, a tavaszi szél erősen lobogtatta a zászlót s rájöttünk arra, hogy ha a háborúban lobogtatott nemzeti zászlók azt jelentették, hogy e zászlóért a magyarnak tudnia kell meghalnia, ma látjuk azon zászlók lobogását is, melyek azt jelentik, azt az eszmét hirdetik, hogy nemcsak meghalni kell tudnia a magyarnak hazájáért, de azért élnie is kell, munkálkodnia kell a földművelés, a kereskedés, de különösen az ipar terén. A huszadik században, amikor a nemzetek megélhetése attól függ, hogyan tudnak a világversenyben megállani, tudnak-e oda működni, hogy gazdasági önállóságra tegyenek szert, felnyílt a magyarság szeme is; kezdtük belátni azt, hogy nemzetünk boldogulása attól függ, hogy a jelenlegi közjogi kapcsolat mellett tudunk-e gazdaságilag fejlődni, tudunk-e ipart teremteni, kereskedelmünket tudjuk-e magyarrá tenni, mert ha ezt nem vagyunk képesek, úgy leszünk mint az a családfő a ki többet költ mint ameny- nyit bevesz, mert igy előbb-utóbb koldusbotra kell támaszkodnunk, a nemzet szegénységre jut, a szegénységet pedig a szolgaság követi. Szeretett hazánk Kanaán földje, dúsan terem itt minden s mégis 900 millió koronát adunk évente iparczikkekért magának Ausztriának. Tőlünk viszik ki potom áron a nyers terményeket és drága áron hozzák azokat vissza hazánkba. S mig mi — mint többnyire földműveléssel foglalkozó állam — elnézzük azt, hogy csakis a haza földje fedezze szükségleteinket, a föld termése pedig tisztán az időjárástól függ, s mig a földműves osztály télen át nem dolgozik s egész éven át emészti fel azt, a mit a nyári időszakban keservesen keres, addig a túlnyomóan iparral foglalkozó államok s különösen Ausztria — mely nem rendelkezik oly bő termő földdel mint mi — egész éven át a tőlünk potom áron vett nyerstermények feldolgozásával foglalkozik s munkaértékben milliókat és milliókat visz el tőlünk. Az 1899. évi XXX. t.-cz. kimondotta azt, hogy az önálló vámterület felállításához jogunk van ; kimondotta azt, hogy az autonom vámtarifa megalkotása előtt a külföldi kereskedelmi szerződések megkötése tárgyában még tárgyalásokba sem szabad bocsátkozni, mégis az előző kormányok tárgyalásokba bocsátkoztak és nemcsak hogy bizonyos államokkal kereskedelmi szerződéseket kötöttek, hanem azokat f. évi márczius 1-én életbe is léptették s igy megakadályoztak bennünket abban, hogy az önálló vámterületet 1917. előtt életbe léptessük; s mig a jó szomszéd napról-napra gyarapszik, addig nálunk a legjobb munkások megfelelő munka j hiányában vándorbotot vesznek kezükbe és; Amerikába vándorolnak. A magyar kivándorlókat vivő hajók a Kossuth-nóta, vagy a Rákóczy-induló hangjai mellett hagyják el a fiumei partokat, de méltóztassék elgondolni azt, hogy mily keserves érzelmek dúlnak azok lelkében, kik kénytelenek eltávozni tengeren túlra, itthagyva szülőket, rokonokat, barátokat, a szülőház tájékát s mindazt, amihez a legdrágább emlékek fűzik a kivándorlókat. S mindennek nem kell megtörténje, ha a magyar munkáskéz munkát talál a hazában. Hiszen ott van a sok kincs a dúsan termő földekben; édes hazánk vadregényes hegyeiben, vizeiben, nem kell hozzá több mint az, hogy ha nem tudjuk még most megalkotni az önálló vámterületet, akkor legyen úgy mint Deák Ferencz mondotta: „Minden magyar ember házának küszöbe legyen egy vámsorompó, melyen más mint magyar ipargyártmány a családi házba be ne vonulhasson“; mert hiszen minden fillért a mit munkabérben más államnak adunk, egy magyar munkás-család szájából vettük ki. Egyesüljünk tehát! Működjünk válvetve vallási, nemzetiségi és politikai tekinteteket félretéve egy táborban, közös elhatározással oly irányban, hogy nemzetünknek, szeretett hazánknak ne csak vérünkkel, hanem életünkkel is szolgáljunk! Mozduljon meg az egész ország a Kárpátoktól Adriáig! Vegye ki részét e mozgalomban mindenki a palotáktól a kunyhóig! Pártolja a hazai ipart a földműves, a kereskedő, az iparos; szerezze be — amennyire csak lehet — összes szükségleteit a hazai ipar gyártmányaiból mindenki; az iparos igyekezzék jót előállítani, a kereskedő vezessen be üzletébe fokozatosan magyar gyártmányokat ; a föld- birtokosok és nagybirtokosok segítsenek gyárakat alapítani, hogy a nyert terményeket itthol lehessen értékesíteni és feldolgozni. Erélylyel, kitartással, hazafisággal kell küzdeni a nemzeti ügyért, s akkor a siker el nem maradhat. El nem maradhat különösen akkor, mikor ma —- hála a Magyarok Istenének •—- egy Kossuth Ferencz a magyar kereskedelemügyi miniszter, ki egy levélben megköszönve a kereskedelemügyi miniszterré történt kineveztetése alkalmából való üdvö- zöltetését —- kijelenti, hogy a vezetésére bízott ügyeket erős kézzel abba az irányba vezeti, ahol az önálló magyar államiság magasztos összessége, az önzetlen hazafiság ős erejével felépül s a miniszteri székben marad a mi volt, a magyar függetlenségi eszme törhetlen harezosa — tehát biztosra vehetjük, hogy a magyar ipar fejlődéseinek is hathatós támogatója lesz. Ezek a szempontok vezették bizonyára azon lelkes honleányokat is, kik a tulipán mozgalmat megindították. Még két héttel ezelőtt, mikor el volt nyomva a sajtó, nem volt szabad a gondolat, nem volt szabad beszélni, nem volt szabad hazafiaskodni. Battyányi Tivadar gróf szerint a Tulipán azt jelentette nyugat felé, hogy: „Ne bántsd a magyart!“ Most, mikor ismét szabad a sajtó, szabad a gondolat, mikor az ország az alkotmányválság szerencsés megoldása miatt örömmámorban úszik, necsak viseljük a tulipánt szivünk tájékán, hanem érezzük azt lelkűnkben is és tegyünk eleget annak a fogadalomnak, mit a tulipán viselésével elvállaltunk: hogy pártolni fogjuk a hazai ipart nemcsak szóval, de tettel is; s minthogy a lelkesedés tüzében égő szivek intézik most a Tulipán sorsát, csoportosuljunk e jelvény körül; ne legyen a lelkesedés szalmaláng; bizzunk a magyar lélek erejében, a magyar elme komolyságában; ne tévesszük szem elől a magunk megbecsülését — magunk szeretetét; gondoljunk arra, hogy kis nemzeteket csak az összetartás, csak a maga megbecsülése teheti nagygyá és önállóvá; lelkesítsen bennünket egy érzelem : finom keveréke a felebaráti szeretetnek, a szabadság iránti vágynak, a múlt iránti lelkesedésnek, a jövő iránti bizalomnak és reménynek, legyen a tulipán a hazaszeretet jelképe, legyen az szeretett hazánk egy uj, egy boldog korszaka megnyíltának emléke! A Védő-Egyesület és a Tulipán-szövetség vezetői munkálkodásán pedig legyen Isten áldása, hogy éljen és viruljon a haza! Lelkes éljenzések kisérték a valóban tartalmas és igen szép beszédet, melynél jobban jellemezni a Védő-Egyesület nemes czéljait nem lehet. Utána Dobieczki József nyugalmazott ezredes, a Magyar Védő-Egyesület központi igazgatóságának kiküldöttje egy igen lelkes és sok praktikus példával bizonyított beszédben lelkesítette a közönséget az ügy iránti szeretetve. Meglátszott előadásán az a rendkívül meleg érdeklődés és szeretet, melylyel előadásának tárgya iránt viseltetik. Az egyesület czéljai és alapszabályainak ismertetése után bemutatta azokat a módokat, melyekkel a Védő-Egyesület a hazai ipar pártolás mozgalmával űzött visszaéléseket megakadályozni igyekszik. Felemlítette azokat a ravasz módokat, melyekkel egyes gyárosok és kereskedők magyar ezég alatt csempészik be az osztrák ipari czikkeket. Felhívta a közönséget, hogy szükségletei beszerzésénél vegye igénybe a Védő-Egyesület támogatását, követelje a kereskedőktől, hogy magyar ipari czikkeket áruljanak, a Védő-Egyesület igazolványát kérje elő, hogy tényleg meggyőződést szerezhessen az áruk hazai voltáról. Tegyen /
