Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-27 / 39. szám
XXIII. évfolyam. Nagykároly, 1906. szeptember 27. 39-ik szám. Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .................................................8.—. korona. Fé l évre.....................................................4.— „ Ne gyedévre.................................................2.— „ Eg yes szám.................................................—.20 „ Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti : Simkó Géza főmunkatárs. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben.) Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Adóreform. n. A ki csak némileg is ismerős a pénzügyi adminisztráczióval, vagy fá- i radtságot vesz magának arra, hogy kissé tanulmányozza adórendszerünket, csakhamar be kell látnia, hogy a tör-! vényeknek és az ezt pótló miniszteri! rendeleteknek, sőt újabban 1896. óta a közigazgatási biróság joggyakorlatából folyólag hozott elvi jelentőségű határozatoknak és döntvényeknek oly tömkelegével áll szemben, melyeknek megértéséhez nem elegendő egy laikus embernek a készültsége. • Valóságos búvárkodást igényelnek az egyes előforduló jogesetek s maguk a pénzügyi szakembereknek is nem egy esetben gondot okoz egy-egy fogósabb kérdésnek eldöntése. Pedig az adóztatási rendszernek egyik legfőbb kelléke az lenne, ha az könnyen felfoghatóvá és mindenki által könnyen érthetővé tétetnék. Azért kellene arra törekedni, hogy az egyes adónemek ismertetése népies modorban irt, ingyenes röpiratok, vagy könyvek utján a nép között is elterjesztessenek, hogy mindenki csekély fáradtsággal maga győződhessék meg arról, hogy mit kell fizetnie és maga ellenőrizhesse teljesített fizetéseit. Ily utón az adófizető legalább némileg megnyugodnék, s nem fordulna elő nap-nap mellett az az eset, hogy még intelligensebb emberek is fizetik adójukat „mert kérik és követelik“, de hogy mit és miért fizet, azt nem tudja. De az adóreform lényegének mégis nem a külsőségekben kell megnyilvánulnia. A reform fő czéljának az kell hogy legyen, miképen lehet segíteni a szegényebb néposztályon s miként lehet a mai adóztatási rendszer között fennálló ellentéteket némileg is eny- hiteni. Szerintünk ezen kérdésnek megoldása két lényeges tényezőn fordul meg és pedig 1. a létminimum adómentességén és 2. a progresszív adóztatási rendszer behozatalán. A létminimum adómentessége abban nyilvánul, hogy a megélhetéshez feltétlenül megkívántaié és minden feleslegest kizáró jövedelem adómentesnek mondassák ki. Legyen ez az összeg egy bizonyos, a megélhetési viszonyokhoz alkalmazkodó összeg, mondjuk 600 K, de a legszigorúbb felfogás szerint is a legjogosabb kérelmek és kívánságok egyike ennek adómentessé tétele. Ha az állam szükségleteinek fedezése és intézményeinek fentartása czéljáből adózni kell és ez polgári kötelesség is, legyen ez teljesen igazságos, mindenkire nézve egyformán kötelező, de azt az összeget, mely a puszta lét fentartásának elengedhetlen kelléke, az egyénnek meg kell hagyni érintetlenül. A másik tényező, melyet a sajtóban is nem egyszer hallottunk hangoztatni, melyet az egymás után következő kormányok programmjában is benne volt, sőt a függetlenségi párt elveinek egyik pontját is képezi, a progresszív adórendszer behozatala. A progresszív, vagyis a jövedelem nagyságához mérten emelkedő adó már eddig is a IV-ed oszt. kereseti adó és a hadmentességi díjnál érvényben van. Bizonyos megállapított fokozat szerint emelkedik a fizetendő adó nagysága, az adózó jövedelméhez mérten. És ez látszik a legigazságosabb adózásnak. Az adóztatás minden terén, minden egyes adónemnél ezt a módszert kell behozni. A nagyobb jövedelem természetszerűleg jobban birja az adót, mint a kis jövedelem és igazságos is, hogy az, kinek százezrei vannak, aránylag nagyobb teherrel járuljon az állam fentartásához, mint az, ki csak százak felett rendel- j kezik. Az állam szüntelenül fokozódó szük- * ségleteinek fedezése oly összeget igényel ; az adózó polgárság vagyonából, illetve keresetéből, hogy adócsökkentésre alig, sőt egyáltalán nincs kilátás. Milliárdos j költségvetésünk már is deficzittel fenyeget, sőt még újabb terhekre van kilátásunk. — Ily körülmények kö- 'zött arra az adózó polgárságra, melynek vállait az állami adókon kívül még egyszfer annyi közteher nyomja, —■ újabb terheket rakni nem lehet s csakis a progresszív adózási rendszer behozatala segíthet a helyzeten. A kisebb jövedelmet csekélyebb adótétellel, a nagyobb jövedelmet pedig nagyobb adótétellel terhelni meg. Sőt például a III-ad oszt. kereseti adónál a 2000 koronán alul jövedelem adótételét leszállítani s azután fokozatosan az adótételt emelni kellene s ez az eljárás kiegyenlítené a mutatkozó aránytalanságot. Kevésbé érezné meg a nagyobb adózó a reá háramló tehertöbbletet, de lényegesen könyitené a kisebb existentiák megélhetését. Természetes, hogy a reformnak ez a módja csak nagy általánosságban van érintve, mert hiszen egy ily nagyarányú reform megvalósítása a szakemberek és a kormány hosszas tanulmányozását és előkészületeit igénylik. De egy bizonyos és ez az, hogy a progresszív adórendszer behozatala sokáig nem késhet. Nem késhet pedig azért, mert nemcsak a függetlenségi párt programújának egyik tételét képezi, j hanem azért is, mert a közvélemény í nyomása, az általános elszegényedés és a mindinkább nehezebbé váló megélhetési viszonyok annak megvalósítását erélyesen fogják követelni. S ha ez a reform, még a nemzeti kormány által fog megvalósíttatni, — úgy ennek működéséhez fog fűződni a nép jólétének és boldogulásának egyik sarkalatos tényezője. Felhívás a Népkonyha érdekében. Ide s tova 9 éve már, hogy egyletünk tagjai buzgóságából és Nagykároly város közönségének segítségével a Népkonyhát felállítottuk. T A RCZ A. +3ÜS+ Nyugaton és Keleten. — üti rajzok. — IV. Junius hó 28-án reggel berobogott vonatunk a szép fekvésű Zágrábba, Horvátország fővárosába. Az állomásnál bennünket a magyar kir. államvasutak által létesített és fen- tartott iskolának tanárai fogadtak, kiknek vezetése alatt bevonultunk gyönyörű sétányokon és díszkerteken keresztül a Jellachich- téren levő irgalmasok rendházába. Maga a város a Szlyeme-hegység déli tövében, kies vidéken .fekszik, félórányira a Száva folyótól. A város három részből áll: Felső városból, Alsóvárosból és a Káptalanból. Az irgalmasoknál töltött rövid pihenő után felvonultunk a gőzsiklóval, mely teljesen a budai gőzsikló mintájára van építve, a Felső- városban levő szállásunkra, a körösi püspök által épitett internátusba. — Középpontja a Felsővárosnak a Márkus-tér a szépen renovált Márkus-templommal, (melyet megtekintettünk), a bán palotájával és a tartomány- gyűlés, illetve országházzal. A tartománygyülés egy nagyon közönséges egyemeletes házban tartatik, melynek külső egyszerűségével csak belseje vetekedik. A szolgák előzékenyen megmutatták az üléstermet, mely nem egyéb, mint egy nagy terem, melynek egyik oldalán van az elnök emelvénye elhelyezve, mellette a bán piros bársony karszékével és az osztályfőnökök székeivel, mig szemben a horvát főrendek és képviselők padsorai — miután a főrendek és képviselők, egy ház lévén, közösen üléseznek — foglalnak helyt, elsősorban a horvát egyháznagyok és a megyés főispánok helyeivel. Megtekintettük még a délelőtt folyamán ezen városrészben fekvő hétszemélyes és báni tábla épületeit, a városházát és a horvát nemzeti muzeum természettárát, mely gazdagságánál fogva méltán vetekedik a budapestivel. Majd számos lépcsőn keresztül lementünk a Káptalan városba, hol megtekintettük a zágrábi 1880-iki földrengés után teljesen újjáépített és restaurált góthizlésü érseki székes- egyházat, az óriás méretű érseki palotát, a kanonokok házait és egy a Fernkorntól mintázott Mária-szobrot. Utolsónak hagytuk a megszemlélésre az Alsóvárost, mely Zágrábnak legszebb és leggyorsabban fejlődő része. Megtekintettük a Jellaschich-szobrot, továbbá Frangepán Kristóf hadvezér és a Kőszeg védő Jurisics Miklós szobrát is. Méltán figyelmet érdemel a postapalota és az egyetemi vegytani épület, előtte a sárkánytölö Szent György szobrával, továbbá a Strossmayer-féle képtár. Csinos a színháza is és remek a Maximir nevű mulatóhely és gyönyörű kilátást élveztünk a Tuskanacz nevű hegyi parkból. Este bejártuk a fényesen világított Ilicza- utczát, mely Zágrábnak korzóját képezi. Nem hagyhatom emlités nélkül azon páratlan vendégszeretetet sem, melyben minket az irgalmasok részesítettek, melyből az oroszlánrészt kedves perjelük főtisztelendő Mos- csovics Boldizsár perjel ur vette ki, mert oly figyelmet és barátságot tanúsított velünk szemben, melyre egész életünkben csak kellemesen fogunk visszaemlékezni és azon előzékenységet sem felejtjük el egyhamar, melyet Zágráb város főpolgármestere tanúsított ve- j lünk szemben, ki örömmel ragadta meg az | alkalmat, hogy velünk , az egységes és nagy | Magyarország felvirágzására poharat üritsen. | Másnap reggel gyalog indultunk a vasúti ! állomáshoz és utunkban az államvasutak .által fentartott iskola házi kápolnájában I magyar énekek által kisért Te Deumot hall- i gátiunk. Egy egész napi vasúti utazás után, melyet a festői Karst szemlélete enyhített, megpillantottuk a tengert és pár óra után megérkeztünk a szent korona testéhez, Fiuméhez, hol vártak reánk vezető tanáraink jó ismerősei Békéi Ignácz ur, a fiumei polgári iskola igazgatója és dr. Maly Ferencz ur, a fiumei főgimnázium tanára, kik szívesek voltak még aznap e város nevezetességeit megmutatni és Susák városába velünk átrándulni. Reggel a tengerpart gyöngyének többi nevezetességeit szemléltük meg és a kormány által rendelkezésünkre bocsátott „Clotild“ hajón átrándultunk Lovranába és Abbáziába. Visszatérve Fiúméba délután, a Greger- sen czég szives volt egyik főmérnöke által a rakparti munkálatokat nekünk megmágyaráztatni, mely érdekes munkálatok megtekintése után vágyakozva vártuk azon időt, hogy hajóra szállva Velenczébe érjünk. Végre behajóztunk az Ungara-Croata tengerhajózási részvénytársaság büszke hajójára a „Hegedűs Sándorra“. A budapesti gyorsvonatnak berobogása után, mely vonat majdnem a hajóig közlekedett, a horgonyokat leoldották a serény matrózok a partról és az úszó bőjéről és hajónk megindult, hogy egy éjjen át megtegye az utat Fiúméból Velenczébe. Teljes csend uralkodott, a levegőben nem volt egy lehellet, a viz tükre egészen sima volt. A tenger — a meddig a fáradt szem ellátott a végtelen semmiségben — egy tündöklő ezüst laphoz hasonlított, melyen fényben törik meg a nyári hőséggel ráeső napsugár. A tengerrel együtt nyugszik a szél is, a magas árboczok legtetején a parányi piczi szélmutató, mely különben a legkisebb szellőcskére is vidáman szokta lobogtatni fejecskéjét, most lomhán lóg és alvó gyermek módjára szunnyadni látszik. Igyekeztünk mindnyájan helyeinket úgy elfoglalni, hogy láthassunk mindent mi az Adrián történik. A mozgásban örökké változatos tenger színében is folyton változó, mert minél többször nézi az ember akárhány helyen, sohasem találja egyformának. Más a tenger színe, ha szélcsendes időben a déli nap sugarai esnek rá és más, ha este a búcsúzó nap sugarai tükröződnek benne; a szélcsendben Hilönhfm kék viz különbözik a vihar állat
