Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1906-09-27 / 39. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE, i Czélunk az volt, hogy azon szerencsétlen emberek, kik a sors mostohasága miatt me­leg ételhez nem juthatnak, legalább egyszer napjában ehessenek meleg ételt a hideg téli hónapokban. Hogy kitűzött czélunkat elértük-e, arról mi nem vagyunk hivatva bírálatot mondani. De hogy városunk közönsége megértette a mi intencziónkat és méltányolta törekvésünket bizonyítja az a körülmény, hogy naponként, valláskülönbség nélkül, 80—100 egyén ve­hette igénybe meleg szobánkat, ételünket és naponként 40—50 beteg ember vitette haza ebédjét. Hogy ezt meg tudtuk tenni, az a nemes- szivü adakozók, alapitványozók és Nagykároly város jólelkü közönségének érdeme. Most, hogy a kezdet nehézségein túl va­gyunk, egy kissé megállapodtunk, — dédel­getett intézményünket a megsemmisülés ve­szedelmétől akartuk megóvni. Oly alapra akartuk ezt fektetni, mely daczoljon az idők viharaival és hosszú időn keresztül, a sors minden változandóságai között, gyámolitója legyen szerencsétlen embertársainknak. Házat építünk a Népkonyhának. Azonban a nőegyleti tagok száma oly kevés, hogy nem tudtunk annyit gyűjteni, amennyi az építési költségek fedezésére szük­séges. Azért tehát ismét városunk jószivü közönségéhez fordulunk éhező embertársaink nevében és kérjük, adakozzanak a Népkonyha czéljaira, hogy az építést be is fejezhessük és az épületet megfelelőleg felszerelhessük. A szegényeknek gyors segélyre van szüksé­gük. Kétszer ad, a ki gyorsan ad. Az adományokat hálás szívvel és köszö­nettel fogadjuk és hirlapilag nyugtázzuk. Tisztelettel: Az Izr. Nöegylet Elnöksége. Politikai hirek. Rövid időn belül a honvéd tüzérezredek felállítását megkezdik. Hét magyar honvéd hadosztálynak egy-egy ágyuezreddel való ellátását tervezik, melyek egyenként hat ütegből fognak állani és két divisióra osz­lanak. Az angolok Budapesten. A londoni Eighty-club, vagyis az angol politikusok legelőkelőbb clubjának tagjai Budapestre jöttek, hogy közállapotainkat és viszonyainkat tanulmányozzák és politiku­sainkkal egy kcjzös értekezleten a munkás- kérdésről eszmecserét folytassanak. Az érte­kezlet megtartatott és azon Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter angol nyelven felol­vasást tartott a nálunk érvényben levő mun­kásjóléti törvényekről és azokról a reform- tervezetekről, melyekkel a társadalom az utóbbi években és jelenleg a kormány is foglalkozik. Az angol vendégek tiszteletére a kormány, a függetlenségi párt és a főváros fényes ebédet adtak. HÍREK. — Küldöttség főispánunknál. A múlt héten az erdődi járásban fekvő Homoród községek 15 tagú küldöttsége Varga Kornél vezetése alatt tisztelgett főispánunknál, hogy megköszönje főispánunknak a Károlyi Alajos gróf-féle hitbizományi uradalomnál a községéit lakossága érdekében legelő-átengedés iránti eredményes közbenjárását. A főispán szívé­lyesen fogadta a küldöttséget és annak tag­jaival az erdődi járás ügyes-bajos dolgairól beszélgetett. — A beteg főispánné állapota örven­detesen javul, a láz egészen megszűnt és a teljes felgyógyulás nehány nap múlva ala­posan remélhető.-— Személyi hir. Károlyi István gróf, választókerületünk országgyűlési képviselője és Károlyi Istvánná grófnő f. hó 21-én a. fővárosba utaztak, hogy jelen legyenek a, fővárosunkba érkezett angol politikusok tisz­teletére rendezett ünnepségeknél. A grófi pár tegnap érkezett vissza városunkba. s, — Kinevezés. A király Papp Béla ügy­védet, vármegyénk tb. tiszti főügyészét, volt országgyűlési képviselőt, a nagykárolyi járás függetlenségi és 48-as pártja elnökét, lapunk társszerkesztőjét a szatmárnémetii kir. ügyész­séghez ügyészszé nevezte ki. Bármennyire sajnáljuk is, hogy Papp Béla, ki éveken át volt lapunk szerkesztője, ügyészszé való ki- neveztetése folytán lapunk kötelékéből kiválik, mégis örvendünk kineveztetésének, mert a kitüntető elismerés ezen bizalmi állásra tör­tént kinevezéssel benne egy arra érdemes embert ért. Papp Béla régebben mint Szat- márvármegye tb. tiszti alügyésze elismerésre, méltó tevékenységet fejtett ki, mint a függet­lenségi és 48-as pártnak évtizedek óta tagja a párt életében, a nemzeti ellentállás ideje alatt pedig mint a 60-as bizottság ügyvezető alelnöke buzgólkodott a párt elveinek diádalra- jutása érdekében. Két évtized óta részt vett a városnál és va vármegyénél a közügyek intézésében és mindenütt tiszteletet és köz- becsülést érdemelt ki tevékenykedésével. A midőn tőle e helyütt búcsút veszünk, leg­jobb kivánataink kisérik öt uj állásába, kérve őt, hogy lapunk iránt továbbra is tartsa inog jóakaratu érdeklődését. — A vármegye őszi rendes köz­gyűlése, a mint az most már véglegesen megállapittalott október hó 18-án és követ; kező napján fog megtartatni. Hogy a köz­gyűlés a szabályrendelet intézkedéseitől, eh téröleg nem október hó 1-ső, hanem annak csak második felében tartható meg, annak oka az, hogy a költségvetési előirányzat csak mostanában volt összeállítható és köz­szemlére kitehető, hogy a tisztviselői állások betöltése tekintetében a pályázat csak mos­tanában volt meghirdethető és hogy tekin­tettel kellett lenni a zsidók sátoros ünnepére is. A három-négy napi késedelem különben senkinek érdekét nem sérti, senkinek kárt nem okoz s igy egyáltalán nem kifogásolható. — A vármegye állandó választ­mánya f. hó 24-én tárgyalta le a vármegye jövő évi költségvetési előirányzatát s a szük­ségletet az 1904. évi költségvetés és három évi átlag alapján, figyelembe véve az újon­nan rendszeresíteni véleményezett állásokra 372,294 K 63 fillérben, a fedezetet 170,820 koronában s az állami javadalmazással fe­dezendő hiányt 201,474 K 63 f-ben állapí­totta meg. Az emelkedést főleg az okozza, j hogy a központban egy aljegyzői, egy árva­széki ülnöki, 3 közigazgatási gyakornoki és 2 dijnoki állás, a mátészalkai főszolgabírói hivatalhoz egy szolgabirói állás és 4 fő­szolgabírói hivatalnál egy-egy dijnoki állás rendszeresítése van tervbe véve. Az állandó választmány az üresedésbe jött második vár­megyei főorvosi állás dotatióját is felvette a költségvetésbe. — Tiszti értekezlet. A vármegye köz­ponti tisztikara f. hó 25-én délben Dr. Fa- lussy Árpád vármegyénk főispánja elnöklete alatt tiszti értekezletet tartott, melyen a hi­vatalos órák áttétele kérdését tették meg­beszélés tárgyává. A tiszti értekezlet abban állapodott meg, hogy a hivatalos órák to­vábbra is délelőtt 8-tól 12 óráig és délután 2-től 5 óráig tartassanak, mert belátták azt, hogy tekintettel az iskola időre, hogy a gyer­mekeknek az előadása már 2 órakor kezdő­dik és a családos tisztviselők háztartását a 8-tól 2 óráig tartó hivatalos óra megzavarná, tehát a család- és iskolaviszonyok indokolttá teszi azt, hogy a hivatalos órák inkább 9-től 12 óráig és 2 órától 5 óráig tartsanak, mint­sem 8-tól 2 óráig, mert a 6 órai szakadat­lan munka fárasztó és kellemetlen és nincs meg az a frissesség a munkában, mintha reggel 9-től 12-ig, délután 2-től 5 óráig tart a hivatalos óra. — Az őszi rendes vármegyei köz­gyűlés tárgysorozatába 5% vármegyei pót­adó megszavazása kérdése is tárgyaltatni fog. Ebből l°/0 közművelődési, 1 °/ó tiszti- nyugdij, Vs'Vo a vármegyei székház újjáala­kítás, P/a °/o a vasúti hozzájárulási pótadó, végre 1% pótadó pedig miniszteri jóváha­gyástól feltételezetten a szatmár—-mátészalkai és a nagykároly—margittai h. é. vasutakra megszavazott hozzájárulásra kell. — Az uj kir. ügyész hivatalbalépése. Papp Béla kir. ügyész f. hó 28-án teszi le az esküt és október hó 1-én elfoglalja hiva­talát. — A városi színkör ügyében megér­kezett a belügyminiszter leirata, mely szerint az államsegélyt 45,000 koronára emelte fel, mely összeg 15 év alatt 3,000 koronás évi részletekben lesz kiutalva. Mi sem állhat most már útjában annak, hogy a kiküldött bizottság a bentartott pályázati kérvények fölött döntsön, hogy a vállalkozó az építke­zésre vonatkozólag az előmunkálatokat már most megtegye, hogy az építkezés kora ta- vaszszal megkezdhető legyen. — A vármegyei közegészségügyi bizottság ma délelőtt fél 12 órakor a vár- megyeháza kistermében gyűlést tart, mely­nek tárgyai a mezőgazdasági munkás- és cselédlakások egészségi viszonyainak javítá­sát ezélzó szabályrendelet tárgyalása és a Mátészalkán kért második gyógyszertár fel­állításának kérdése. — A honvédség köréből. Hoífmann Húgó tábornok, a kassai III-ik honvédkerület parancsnoka segédtisztjével, Nemes Ede ez­redes dandárparancsnokkal, Csanády Frigyes ezredes ezredparancsnokkal és a vezérkari főnökkel folyó hó 20-ikán este 8 órakor városunkba érkeztek és résztvettek a 21-én d. e. Csomaköz határában megtartott har- czászati gyakorlaton és szemlén és ugyanaz­nap a déli gyorsvonattal elutaztak. —- Érke­zésük estéjén a Magyar Királyban a helybeli tényleges és tartalékos tisztek részvételével társas vacsora volt. felkorbácsolt hullámok borongós szürke szí­nétől. Egy darabig még láttuk a Magyarország gyöngyét, büszke kikötő városunkat Fiúmét, távolról még egy darabig feketéllett a föld széle azután gyönge köd ült a láthatárra, majd ezt csakhamar elűzte az éledező szél és ekkorra egybeolvadt a levegő a kék víz­zel s hajónk mintegy úszó bérház egyedül volt a beláthatatlan víztömegen és hasítva a zajgó hullámokat lebegett az Adrián. A nap is lenyugvóban volt, vérpiros szint húzott a láthatárra, majd tüzes korongja félig a vízbe merült és egyszerre, mintha elnyelte volna valami -— úgy látszott, hogy beleesett a végtelen tengerbe. Hajónkon egyszerre kigyultak a tarka lámpák és magasan az árboczkosár mellett, mintegy fényes szem világított a jelzőlámpa, kéjesen himbálódzva a hajó emelkedésétől és esésétől. A fedélzeten felső kabátainkba burkolódzva néztük a tengert, mely figyel­münket teljesen lebilincselte, ha le is vettük róla egy-egy pillanatra tekintetünket, nem­sokára ismét rabul ejtett, mert csak öt néz­tük, mely oly végtelenül és fenségesen hul­lámzott előttünk. A végtelenség fogalmához semmi sem hasonlít úgy, mint a tenger, mely viztömeg olybá tűnik felnézve a hajó párkányáról, mintegy óriási ponyva, melyet láthatatlan erő mozgat. De nemsokára midőn kiértünk az istriai félszigetről, a tulajdonképeni sik tengerre, éledezni kezdett a szél, a vihar szele előtört a rejtett barlangjából, hajónk meg-megrán dúlt, midőn egy nagyobb hullámba ütközött, majd erősebben kezdett hintázni, orrával egyenest felbukva, hogy annál mélyebben bukhasson le és úgy látszott, hogy lassankint erőt fog venni rajtunk a hajózok réme a tengeri betegség. Az ember arcza egyszerre csak elhalvá­nyul, ajka elkékül, lábai remegni kezdenek, torka szorulni kezd és gyomrában émelygést érez. Egy darabig még ide-oda mozog mo- solylyal az arczán társai között, hogy rejtse még a gyomrában csírázni kezdő Vezuvot. Az utasok nagy része csakhamar eltűnt a fedélzetről és néptelenné vált a fedélzeti sétatér, mert a ki rosszul érezte magát az lement, hogy a hajó mélyében könnyítsen magán, mig mások a fedélzeten maradtak, ! igyekezve pár pillanatig még daczolni férfias erővel a láthatatlan hatalom ellen, de be kellett csakhamar látni, hogy az erősség gyengeséggé változik és megadták ők is e tengernek azt, a mi a tengeré. A tengeribetegség ellen orvosság nincs. Rövid idő alatt milliomossá lenne azon or­vos, ki ezen betegség ellen biztos gyógyszert tudna. Egyedüli orvosság ellene az erős aka­rat és a legjobb gyógyszere a megszokás; erős akarattal talán el lehet kerülni, a meg­szokás folytán pedig immunissá lesz iránta a szervezet. Majd elült a szél és utunk hátralevő ré- 1 szét nyugodtan tehettük meg, mig hajnalban feltűnt szemeink előtt a Lido, majd pedig Velencze.-1 (Folyt, köv.) Dr. Sternberg Endre. — Búcsúestély. A városunkból távozó Papp Béla kir. ügyész tiszteletére f. hó 30-án | este 8 órakor a Polgári Olvasókör éttermé­ben társasvacsora lesz, melyre a család barátait és tisztelőit ez utón is meghívja a rendezőség. — Helyreigazítás. Lapunk legutolsó számában azt irtuk „Részleges tisztujitás a vármegyénél“ czim alatt, hogy Ilosvay Endre nyugdíjazott mátészalkai főszolgabíró nyug­díjaztatása ügyében beadott felebbezését visszavonta s ezzel kapcsolatosan azt is meg­említettük, hogy a jövő havi őszi közgyűlésen a mátészalkai, csengeri és nagykárolyi fő­j szolgabirói és az ezzel kapcsolatos más vá­lasztások meg fognak ejtetni. Fenti közle­ményünk annyiban téves, hogy Ilosvay Endre felebbezését nem vonta vissza, hanem a bel­ügyminisztérium a felebbezés elutasításával a felebbezett határozatot jóváhagyta. S minthogy ugyanez történt a Böszörményi Endre csen­geri főszolgabíró felebbezésével is s igy ezen két főszolgabíró nyugdíjaztatása jogerőssé lett, tekintettel arra is, hogy ezén két járás­ban a főszolgabírói állások mielőbbi betöltése különben is sürgős, ezen két föszolgabirói állás az őszi közgyűlésen pályázat nélkül be fog töltetni, a Gönyei István főszolgabíró nyugdíjaztatásával megüresedendő nagyká­rolyi főszolgabírói állás azonban — tekintet­tel arra, hogy a nyugdíjazás még jogerőre nem emelkedett s hogy ezen állásban állandó helyettes működik, tehát betöltése nem oly sürgős, — ezen állás csak a nyugdíjaztatás jogerőre emelkedése után, a tavaszi közgyűlé­sen, még pedig pályázat utján fog betölletni. — Ebéd a Nemzeti kaszinóban. Károlyi István gróf és neje a Budapesten időző angol politikusok tiszteletére f. hó 24-ikén délben 1 órakor kezdődőleg a Nemzeti ka­szinóban ebédet adtak, melyen a vendégeken kívül Kossuth Ferencz kereskedelemügyi, Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszterek, Kossuth Lajos Tivadar és Clark Frigyes angol főkonzul is résztvettek. — Áthelyezés. A pénzügyminisztérium vezetésével megbízott m. kir. miniszterelnök Dr. Kőszeghy Andor pénzügyi segédtitkárt, városunk fiát, városunkból hasonló minő­ségben a budapesti központi dij- és illeték­kiszabási hivatalhoz helyezte át. A mikor társadalmunk igen kiváló és agilis tagjának távozását fájlaljuk, uj állomásához sok sze­rencsét kívánunk. — A nagykárolyi régi törvényszék visszaállítása. Igen népes értekezletet tar­tottak Mátészalkán vasárnap a nagykárolyi régi törvényszék visszaállítása érdekében. Az értekezleten a járás vármegyei bizottsági tagjainak nagy része is jelen volt. Az érte­kezletet Kincses István ev. ref. lelkész nyi­totta meg, a minek megtörténte után Kovács Dezső dr. helybeli ügyvéd fejtegette az érte­kezlet czélját és a kérelem jogos és prakti­kus voltát. Nemestóthy Szabó Antal helybeli kir. közjegyző, mint mátészalkai járásbeli birtokos nagy lelkesedéssel ajánlotta a fel­olvasandó határozati javaslatot elfogadásra, melyet Fuchs Jenő dr. mátészalkai ügyvéd a következőkben terjesztett elő: „A mátészalkai járás lakosságának érte­kezlete egyhangúlag kimondja azon moz­galomhoz való csatlakozását, mely Nagy­károlyban kir. törvényszék felállítása, illetve visszaállítása iránt megindult és amely mozgalom Szatmár vármegye törvényható­sági bizottságának e tárgyban hozott ha­sonló szellemű határozatával lett kezde­ményezve. Kéri az értekezlet a kormányt, hogy a nagykárolyi törvényszék visszaállí­tása iránt a törvényhozáshoz törvényjavas­latot beterjeszteni kegyeskedjék.“ Végül hangsúlyozza a nagykároly—máté­szalkai köves út és a két város közötti telefon­összeköttetés szükségességét. A határozati javaslatot az értekezlet egyhangú lelkesedéssel fogadta ; Polónyi Géza igazságügyminiszternek pedig a következő üdvözlő táviratot küldte : „A nagykárolyi törvényszék visszaállítása tárgyában a mátészalkai járás közönsége által a mai napon tartott értekezlet haza­fias tisztelettel üdvözli Nagyméltóságodat és működéséhez áldást kíván: Kincses, elnök, Fuchs dr., jegyző. — Téli idő szeptemberben. Vasárnap óta erős északi szél mellett az időjárás ezen időben szokatlan hidegre fordult és tegnap reggel 8 óra tájban nagy meglepetésünkre havazni kezdett. Meglehetős sűrűén szállin­góztak a nagy hópelyhek vagy másfél óráig, azonban kevés nyomot hagytak maguk után, mert a mint a földre értek, úgy el is olvad­tak. Oly hideg volt és van, hogy sok helyütt már megkezdették a fűtést. A déli órában liz perczig tartó jégeső volt. — Járásbíróság: Csengerben. Moz­galom indult meg egy járásbíróságnak Csen­gerben leendő felállítása iránt. A jogos kére­lem teljesedésbe menésére — értesülésünk szerint — igen alapos a kilátás. — A helybeli régi kaszinó-egyesü­let választmánya folyó hó 24-én Papp Béla elnök elnöklete alatt ülést tartott, melyen Dr. Falussy Árpád főispán, Jakab Gyula fő­gimnáziumi tanár és Kálnay Gyula közigaz­gatási gyakornok uj tagokul felvétettek és bejelentetett négy tagnak a városból való el- költözködése következtében történt kilépése. Ezután elnök jelentést tevén a tagdijhátra- lékok behajtása tekintetében tett lépésekről, bejelentette, hogy kir. ügyészszé történt ki- neveztetése folytán a városból elköltözik, állásáról lemond és kéri, hogy a választmány tartsa meg iránta továbbra is jóindulatát. Dr. Jékel László választmányi tag indítvá­nyozta, hogy a válásztmány a lemondást sajnálattal vegye tudomásul, elnök elisme­résre méltó működéséért jegyzőkönyvileg kö­szönetét mondjon és a közgyűlésnek ily ér­telemben jelentést tegyen. Erre elnök az iratokat Jeney Géza igazgatónak adta át, ki az elnöki állás betöltéséig ennek teendőit is végezni fogja, mire Jeney Géza az elnöki széket elfoglalva, a Dr. Jékel László indít­ványát egyhangúlag elfogadottnak jelentette ki és a jegyzőkönyv hitelesítők kijelölése után a gyűlést berekesztettnek nyilvánította. — A „Budapesti Egyetemi Hallga­tók Nagykároly! Köre“ köszönettel nyug­tázza a múlt havi mulatság rendezői dijában Leitli János ur által lefizetett 2 koronát. — A debreczeni kereskedelmi és iparkamara ma délután 3 és fél órakor székháza tanácstermében rendes közgyűlést tart, melynek tárgysorozatába fel van véve a Máv. szállitóhivatalának városunkban leendő felállítása, a szatmármegyei kéményseprők panasza, kézizálogüzlet Nagybányán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom