Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1905-11-23 / 47. szám
XXII. évfolyam. v A I * Nagykároly, 1905. november 23. i*,* ^--------------------------------------------------------------------------------ti-------------4T-ik szám. NAGTKAROL Xáiss-d-a-lxanLi, sz,ép>Lrod_s.lxxa.i és israexetteijesztő Ixetilaop. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .................8 kor. Fé lévre..........................4 kor. Neg yedévre . . . . .2 kor. Egyes szám.................20 fül. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. szám. (A Z á r d á v a 1 ! s z e m b e n). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Kossuth szobra Évek hosszú során keresztül, úgyszólván fillérenkint gyűlt össze az a 15,000 korona összeg, mely egy, városunkban felállítandó Kossuth-szobor czéljaira rendelkezésre áll. Egyesek lelkesedése minden alkalmat megragadott arra, hogy ezt az alapot, mely a legnemesebb czélra alakult — gyarapítsa, növelje. Hiszen lehet-e szebb, nemesebb czél, mint szobrot állítani annak a férfiúnak, ki Magyarországot újjá alkotta, kinek neve egy eszmét képvisel, az alkotmányos Magyarország eszméjét!? Lehet-e egy ország eléggé hálás annak a férfiúnak emlékével szemben, kinek nevéhez fűződnek a szabadság, egyenlőség, testvériség legszentebb eszméinek megvalósitása! ? Lehet-e eléggé megszentelni annak emlékét, kinek tisztán, magasan lobogó zászlajára a népjogok jelszava volt Írva s a kinek köszönhetjük, hogy szabadok, függetlenek vagyunk, hogy a középkor barbár hagyományai felett diadalt ültek az újkor szabad eszméi! ? Nem, nem tudunk eléggé hálásak lenni vele szemben, nem tudjuk eléggé leróni vele szemben nagy tartozásunkat ! Bármily nagy lelkesedés hozta is össze azt az összeget, mely eddig összegyűlt, kevés arra, hogy városunkban Kossuth Lajos emlékéhez méltó szobrot állíthassunk fel! Legalább is kétszer akkora összeg kellene, hogy a nagy férfiúhoz méltó legyen az általunk emelendő emlék! Mikorra lenne ez az összeg együtt, ha a szoboralap oly mértékben gyarapodnék, mint eddig? Más városokban már régen áll Kossuth Lajos szobra, hirdetve örök időkön keresztül azt az igaz, rajongó szeretetet, melyet a magyar nép érez „atyja“ irányában! Más városokban a lelkesedés tüze áldozatkészsége is ragadta a polgárok összeségét és megvalósították azt az eszmét, mely nálunk immár csaknem egy évtized óta még mindig a kezdet stádiumában áll! De most van reményünk arra, hogy a mi városunkban is nemsokára látni fogjuk Kossuth érczbeöntött alakját, szobrához elvándorolhatunk a szabadság születésnapján — imádkozni. Egy minden szépért, minden nemesért lelkesedő four, a haza legjobbjai között is elsők közül való, kihez bennünket a szeretetnek ezer szálai fűznek, vette kezébe az ügyet s kinek neve magában is a sikert jelenti. Gróf Károlyi István, választókerületünk országgyűlési képviselője, nemzeti mozgalmunk lelkes vezére egy körlevelet bocsátott ki a magyar honleányokhoz, megtalálva azt az igazi utat a szivekhez, melynek okvetlenül sikerre kell vezetni! A magyar hölgyek tudnak lelkesedni, a magyar hölgyek meg fogják teremteni Kossuth szobrát városunkban ! A kibocsátott körlevél következőleg szól:' Felhívás Hazánk Honleányaihoz Kell, hogy minden hazáját szerető honleány egy ereklyét őrizzen szívében, bűvös tükör ez, melyben a múlt, jelen képei váltakoznak s hosszú, vészteljes legendák közt olykor egy feledhet- ien név, egy-egy rokonszenves dal zendüljön füleikben — mondhatnám lelkűkben; és e nevek, e dalok mindig ifjak, örökzöldek: hozhatnak örömet, hozhatnak bánatot, e szent ereklye neve „Hazaszeretet“. Adja Ég, hogy a magyar nők ezt megőrizzék szívükben! Mert inig mi mindnyájan éltetjük tett és óhajjal Vesta lángját keblünkben, addig nincsen veszve semmi, mert a mit a jelen megtagadott tölünk — egy szebb jövő meghozhatja, azt. Ha valamikor, úgy ma lobogjon magasra e szent ereklye lángja a magyar Honleányok lelke és szívében, forró imájokat vive a Mindenhatóhoz, esdve tőle áldását nehéz, elszánt küzdelmünkhöz, melyet nemzeti önérzetünk parancsszavára hallgatva alkotmányunk védelme, szabadságunk és függetlenségünk kivívása érdekében folytatunk. Azt hiszem, visszhangra találand ama óhajom és kérésem, hogy annak a férfiúnak Nagykárolyban felállítandó szobrához, aki egész életét egyes- egyedül hazájának szentelte, aki mintegy szent eszményéért, nemzeti függetlensége és szabadságáért küzdött, har- czolt, munkálkodott; a kinek a magyar nemzet első sorban köszönheti mai alkotmányát, boldogult Kossuth Lajos szobrára némi áldozatot hozzanak az adományok gyűjtésének kezükbe vétele által. Gróf Károlyi István. Éhez nem kell magyarázat! E tett magában hordja a biztos sikert, hiszen Gróf Károlyi István neve egyenlő a szabadsággal, a függetlenséggel, s hazánk hölgyei az ö hivó szózatát szivükbe vésik s Nagykároly városának büszkeségére nemsokára Kossuth szobra állani fog! Úgy legyen! Alfa. Szegény gyermekek felruházása. Lélekemelő és a könnyekig megható kis ünnepség folyt le vasárnap a városháza tanácstermében. Ekkor történt meg ugyanis a szegény gyermekek felruházása. Összesen 109 gyermek kapott jó meleg ruhát, még pedig többnyire teljes öltözéket, úgymint: a leányok inget, alsószoknyát, felsőruhát, mellénykét, kabátot, kötőt, kapczát, czizmát, zsebkendőt és 'nagy téli kendőt, a fiuk pedig fehérneműt, u. m.: harisnyát, inget, trikót, kapczát, zsebkendőt, továbbá csizmát, nadrágot, mellényt, kabátot és kalapot vagy sapkát. Az ünnepségen megjelentek Károlyi Istvánná grófnőn kívül: Aigner Imréné, Dr. Adler Adolfné, Dr. Áldor Adolfné, Balogh Kálmánná, Balogh Terka, Báthory Istvánná, Csanády Lujza, Debreczeni Istvánné, Györffy TARCZA. Másodvirágzás. Ősz van, mint annyiszor már, a természetben nem változik semmi, csak váltakozik minden, ahogyan a bölcs Teremtő előírta a természet nagy könyvében, ott nincs tévedés, vagy következetlenség, aminek jönnie kell el is érkezik a rendes idejére; tavasz, nyár, ősz és tél, melyik a legszebb évszak? Min- denik szép az, a maga mivoltában s gyarló kicsinyeskedés az emberektől, vagy tisztán rosszakarat, ha valamelyikben nem tetszőt s ha még kivetőt is talál. Én mindig legjobban szerettem az őszt ; talán azért, hogy inkább hozzá illett búsongó természetemhez az ősz fenséges melankóliája. Avagy nem lélekemelőén szép-e, midőn a szürke égboltozaton megjelenik a nap halvány koronája; finom párázatokkal van telítve a levegő, s ezeken kérészül úgy hat a napsugár, mintha lehelletszerü finom arany fátyolon szűrődne keresztül s diskrét világossággal önti el a körül fekvő hegyormokat. A lankásokon tisztán látszanak a sárguló fák lombkoronái, csaknem ide hallatszik a levélhullás szomorú zizzenése s valami kimondhatatlan finom illattal van telítve a levegő. Fent a hegyek ormán az erdő sűrűjében félelem nélkül csörtet a vad élelmét keresve, vagy szóraját oltani siet a patak kristályos vizéhez. Lentebb egy-egy vaddisznó is bele- röffen a természet némaságába, hanem egészen lent, a hegyek lábainál annál zajosabb a vidék, ott vidám szüretelök verik fel a csöndet. Piros arczu, nevetős szemű lányok oldoz- gatják az édes terméstől terhes szőlőtőkéket, s dévaj hamiskodó legények hordják fel az aranyosra érett nedvdús szőlögerézdeket a borház elé, hol a nagy, terjedelmes taposó- j kádakban mézédes mustot ontanak belőle. Kissé távolabb, nagy villaszerű épület áll, vadszőlövel és kúszó fehér rózsákkal befuttatott terrászszal, bent a tágas, világos szobákban férfi-társaság üti a csöndest vidám pipaszó és .tüzes bor mellett. Kint a terrászon gondos mamák figyelik a gondta-! lan fiatalságot, mint pajzánkodnak az őszi rózsákk&l szegélyezett, széles, porondos utón. Mindenütt csak őszi rózsa a színek minden variátiójában, kedves, összhangzó tarkaságban. Az őszi rózsa, az ősznek e kiváltságos virága jelképezi az életnek színes, másodvirágzását, amikor az évek már eltűntek, sok-sok egymásután; az arcz már hervadás-1 nak indult, de a lélek még mindig fiatal sj reményekre kész és a szív még mindig forrón; lüktet az érzések lávájában. Épp alkonyodik, a-nap lemenőben, megtört halvány sugarait búcsúzni küldi a vidám, mulató társaságra; azután hogy beesteledik, előkerül egy csapat barnagyerek s vígan ráhúzza a vért bizsegtető, szivet vidító talp alá valót; szines sziporkázó rakéták repülnek a sötétlő mennybolt felé, azután megkezdődik a táncz a hallgatag, hűvös, illatos éjben. Egy magas, szőke fiatal ember ép most magyarázza a czigány prímásnak: Peti te, húzzad csak a zokogóját azt. hogy: Fecske madár utra készül Az idő is őszre jár. ; S ő maga félre húzódik egy sarokba, megvárja, mig a közfigyelem elterelődik róla, azután diskrétül megpödri csinos, dús szőke bajuszát, egy vizsga tekintetet vet maga körül s eltűnik a folyondáros ezifrán faragott ajtó mögött. A tágas nagyszoba, elhagyott üresnek látszik, tompán világítja meg egy középen függő nagy vörös bronz lámpa. Az ifjú ragyogó kékszemei nyugtalanul révedeznek szét a szobában, ha megtalálja-e akit keres ? Igen, megtalálta. Még mindig olt ül az ablak mélyedésben a lebocsátott nehéz függönyök mögött. Az ajtó nyilasára feláll, lüktető halántékát az ablak hideg üvegéhez nyomja s fátyolos tekintettel bámul bele a sötét éjszakába. De azután megismeri az ifjú halk, óvatos lépteit s forró vérhullám önti el arczát. Egyenesen megfordul s szemben találja magát az érkezővel. Látszik rajta az igyekezet, hogy valamelyes önuralmat erőszakoljon magára, az ifjú talán észre is venné, ha nem volna annyira elfoglalva a saját örömével, de igy nem vesz észre semmit. Könnyedén meghajtja csinos, szőke fejét s kezdi dallamos, vonzó hangján, melybe hirtelen egy csepp mélabú is vegyül. — Itt az idő nagyságos asszonyom, távoznom kell, búcsúzni jöttem tehát. Ami kedves érzést viszek el magammal, azt mind Nagyságodnak köszöhhetem. Ezelőtt két évvel, messze idegenből vetett hozzájuk a sors, mérhetetlen csalódás és kétségbeesés volt az utitársam akkor, mely Ide kisért, ismeri nehéz küzdelmeimet, szivem sebét, melyet gyöngéd kezekkel igyekezett begyógyitani. Örökre hálás szívvel fogok emlékezni reá, ki anyai gondoskodással, jóságos leikével segítőm, támaszom volt. Becsásson meg nekem, ha olykor engedetlen fia voltam. Szép kifejezésteljes kékszemei megteltek könnyekkel s könnyei ragyogásán keresztül mosolyogva nézett a nőre, aki roskadozó lábakkal, szédülő fejjel állott előtte, azután tiszteletteljesen megcsókolta mind a két kezét s a milyen halkan jött, úgy távozott. Éppen idejében! Hnszthy Zu!tán üosiiith-iitCKa 5-ik számit iáját házánál kizárólag e czélra épített gyönyörű szép műterme öltözöszobával s az állandóan nyitott remekszép képcsarnokkal — teljesen elkészült s úgy a helyi, mint a vidéki n. é. közönség rendelkezésére áll.
