Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-04 / 5. szám
XXI. évfolyam. Naarykároly, 1904. február 4. 5-ik íj&áii). NAGYKÁROLY ¥ T©,rseLdLGÜ.:rri.I, ssépiroáalrai és israeretteijesztő Ib_etllarp, NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre . .... 8 kor. | Negyedévre .... Félévre .........................4 kor. | Egyes szám .... Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. 2 kor. 20 fill. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A gör. kath. magyar egyház ügye. Élénk emlékezetünkben van még a helybeli gör. kath. magyar egyház ügye. Nagyon jól emlékezünk arra, hogy 1902. év folyamán mily küzdelmek árán tudtak annyira jutni, hogy a reájuk erőszakolt idegen vallásu lelkésztől megszabadulhattak. Küzdelmük nem kicsinyes érdekekért, nem személy ellen folyt, hanem magasabb ideálért, a nemzeti eszméért, s épen azért jogosan mondhatják ügyüket „nemzeti küzdelem“-nek. Miről van szó? Arról, hogy 1100 jó magyar ember nem akarja megengedni, hogy abban a szentélyben, mely vallásos áhítatuknak tárgya, melyben buzgó, hazafias, magyar sziveikből felhangzik a „Hymnus“ szent zsolozsmája : idegen szellem üssön tanyát, Isten szent igéjét idegen — általuk nem értett nyelven — hirdessék nekik, hogy legféltettebb kincseiket, gyermekeiket az iskolában idegen nyelven oktassák. És e törekvésekkel szemben ellenállást, erőszakkal szemben erőszakot használtak. Emlékezünk arra, hogy az 1902. év folyamán kinevezett lelkészt nem akarták templomukba bocsátani s csakis rendőri karhatalom mellett volt képes a lelkész a templomba behatolni. Beiktatták ugyan hivatalába, de mit ért vele? Megvolt a parochia, de nem volt egyetlen hivő sem ! S a lelkész belátva, hogy igy nem boldogulhat, beadta lemondását és eltávozott. A gör. kath. magyar egyház tagjai pedig megmozgattak minden követ, hogy igazságos ügyüket diadalra juttathassák. Felemelte szavát érdekükben a fővárosi sajtó, vármegyénk közönsége ügyüket magáévá tette. Jártak deputátióba a képviselöház elnökénél, a kormánynál. Midőn a nagyváradi uj román püspököt beiktatták fényes hivatalába, a gör. kath. magyar egyház küldöttsége ott; volt és kérte ügyének igazságos és méltányos elintézését. Egyszóval nem volt oly magasabb fórum, a hol meg nem kísérelték kérelmüknek dűlőre jutta-; tását. Hát mi is az ö kérelmük? Az, hogy adjanak nekik saját vallásu, saját szertartása lelkészt! Nevetségesnek látszik, hogy ilyen egyszerű, önmagától értetődő kérelem még akadályra is találhat?! Hogyan, hát nincs nekik erre joguk? Hát van földi hatalom, mely kénysze- rithessen valakit arra, hogy saját templomában, saját pénzükön fentartott parókhiában, iskolában, keservesen megkeresett filléreikből elvont dotáczióban egy idegen nyelvű és vallásu lelkészt részeltessenek ? Hát megtörténhet az, hogy az ö akaratuk ellenére, legerélyesebb tiltakozásuk daczára ismételten román lelkészt neveznek ki nyakukra? Sajnos, megtörtént ismét! Pedig hát a gör. kath. magyar egyház tagjai mennyire szerények voltak! A püspökkel történt tárgyalás folyama alatt a méltányosság legszélsőbb határáig elmentek akkor, midőn kijelentették, hogy készek elfogadni a nagyváradi püspökség részéről kinevezendő lelkészt, ha olyan papot tud adni, a ki a legutolsó hivatalos népszámlálás adatai szerint magyar anyanyelvűnek vallotta magát! No hát ez már csak elég szerény kívánság! Hát csak ennyi minimumot jogosan megkövetelhettek azok, a kik egytöl-egyig szinmagyarok! És? És a nagyváradi román püspöki egyházmegye 269 papja között egyetlen egy sem akadt ilyen!!! Már engedelmet kérünk, de nem kell-e mindannyiunknak ö melléjük állatai akkor, midőn ők nem hajlandók ily körülmények között a nagyváradi egyházmegyétől lelkészt elfogadni ? A napokban azután fáradtságuknak, tiltakozásuknak megfelelő jutalmát kapták meg. Beállított egy ur, Venter J. rogozi román pap személyében azzal, hogy öt iktassák be, mert ő ide ki van nevezve gör. kath. magyar papnak. —- Hogyan? Hát azt hitték, hogy a mi gör. kath. magyarjaink lelkesedése csak szalmatüz volt? Hogyan, hát azt hitték, miszerint elég várni vagy két esztendőt, mig a lelkesedés egy kissé lecsillapul, s akkor azután ide küldenek egy urat azzal, hogy üljön be a parokhiába, huzza a jövedelmet, mert ö most már tejhatalmu ur? Lehet, hogy ezt hitték, de egy kicsit túllőttek a czélon! A kívánságára összehívott egyházi közgyűlés egyhangú lelkesedéssel azon határozatot hozta, hogy ismert elvi álláspontjához rendithetlen szilárdsággal ragaszkodva, sem ezt, sem más, a nagyváradi román püspöki egyházmegyéhez tartozó papot el nem fogad, a templomba és parokhiára be nem bocsát s a munkácsi egyházmegyébe leendő visszakeblezését teljes erővel (igyekszik kivivni. Ily körülmények között mit tehetett Venter ur? Lemondott arról, hogy erőszakkal iktattassa be magát s e nyilatkozatát becsületszavával megerősítette ! Hát ez szép tőle. Hanem a nagyváradi román püspökségnek ez az újabb leczke reméljük, hogy végre elég lesz. Arra sohasem lesznek a mi magyarjaink kaphatók, hogy nekik engedelmeskedjenek. Bár- ■ mit kövessen el, Nagykárolyban terve ! sikerülni nem fog. | Mire való ez a csökönyösség? Hát helyes az, hogy 1100 lélek csaknem két éven keresztül lelki gondozás nélkül áll? Vallási szempontból üdvösebb, ha két éven keresztül nincs lelkész, semhogy kieressze őket körmei közül ? Hát mi hasznuk van ebből? Hiszen egy egyházi fönhatóságnak rendelkezése alá a hivek lelki kormányzata tartozik, nem pedig az, hogy nemzetiségi politikát űzzön! Be kell látnia, hogy nagyon elárulja terveit, ha még tovább is ragaszkodik az általa úgy látszik nagyon szeretett nagykárolyi gör. kath. magyar hívekhez ! Vessen véget egy tollvonással az áldatlan harcznak, engedje őket átkeT ARCZ A. Valahol messze... Valahol messze egy leány nah Fején a myrtuszkoszorú, Valahol messze egy fiúnak Az arcza nagyon szomorú! Valahol messze úgy nevetnek, Csicsergő ajk dalol, dalol . . . És úgy Icönyeznek, úgy dalolnak Az elmúlásról valahol. Valahol messze könnye csordul Egy szép virágnak nesztelen; Valahol messze elsiratják Az álmot, vágyat csendesen. Valahol messze sok az áldás, Az üdvösség nagy, végtelen . . . Valahol messze sok az átok És készül egy szűk sírverem. Eltesz Henrik.-+3*<&*A nagykárolyi dalegyesület története. III. Az 1889. év szintén nevezetes, mert ez évben a működő testület nagy átalakuláson ment keresztül, amennyiben egyes események oly meghasonlást idéztek elő a működő tagok között, melyek a teljes átalakulást tették szükségessé; ennek következtében működő testületünk látszólag feloszlott, s azonnal újból át-, illetve megalakult; igy biztosította magának továbbra is a nagyközönség bizalmát, tiszteletét és pártfogását, valamint az előbbeni helyzet változatlan fenntartását is. Ezen évben dalestély nem tartatott, mert az újonnan alakult működő testület folytonosan a tanulással volt elfoglalva, csupán a farsang folyamán a polgári olvasókör által rendezett felolvasó-estélyen működött egyszer közre. Az 1890. évben semmi különösebb esemény elő nem fordult; említésre méltó mégis azon körülmény, hogy a Hungária nagytermében november hó 8-án megtartott dalestélyen közreműködésre sikerült megnyerni Halmy Lajosné úrnőt és Ralmy Lajos urat, kiknek hegedű- és czitera-kettősét nagy élvezettel hallgatta a jelenvolt közönség. Ezenkívül még csak egy dalestély tartatott. Az 1891. évben tartatott négy dalestély, ezenkívül közreműködött egyesületünk a márczius 15-iki ünnepélyen; a működő testület a régi kaszinóban tartott egy ismerkedési estélyt, mely estélyre a dalegyesület pártoló tagjai is meghivattak. Az 1892. év nagyon nevezetes dalegyesületünk életében, amennyiben ez évben lépett először, mint versenyző egylet a nagy nyilvánosság elé. Ugyanis az országos magyar daláregyesület meghívására elhatározta működő testületünk, hogy az ez évben Budapesten tartandó országos dalünnepélyen, mint versenyző részt vesz ; mely elhatározását tett is követte s augusztus hó 14-én 20 működő taggal Budapestre utazott, hol is az augusztus hó 15—20-ig megtartott dalünnepélyen Gaál Ferencz „Hét csillagból“ czimü népdalegyve- legével közre is működött. Ha tekintetbe vesszük az első fellépéssel járó izgalmakat és különösen azon körülményt, hogy ez alkalommal az ország legjobbhirü dalegyleteivel, minő a pécsi, budai, debreczeni, egri, győri, szatmári, miskolczi stb. szállott sikra, elképzelhető, hogy nem kis feladatra vállalkozott ; de mig egyrészt ezen fellépése által megakarta győzni Nagykároly város közönségét arról, hogy mint dalegyletnek létjogosultsága van, másrészt nyilvánosan tanúbizonyságot kivánt tenni az ország többi dalegyesületei előtt is, hogy működése a legszigorúbb bírálatot is kiállja és habár ez alkalommal dijat nem nyert, de nem is várt, mindazonáltal jóleső örömmel vette az országos versenybiráló-bizottság azon kijelentését, miszerint az első fellépésről csak dicsérettel és elismeréssel nyilatkoztak és hogy ezen elismerésük jeléül díszoklevél elnyerésére érdemesítettek egyesületünket. Ezenkívül még különösen meglepte egyesületünket Gaál Ferencz zeneszerző azon nyilatkozata, hogy ő, mint az előadott darab megalkotója kijelenti, miszerint ennél szebben soha sem kívánja hogy darabjai előadassanak és különösen kiemelte a darabban előforduló baritonszóló szépen sikerült el- éneldését. Az igazság kedvéért e helyütt megemlítem, miszerint az előadott darab eléneklése után a jelenvolt 8—-10 ezerre tehető nagy közönség oly tapsviharban tört ki, s oly szűnni nem akaró éljenzéssel jutalmazta egyesületünket, hogy tiszteletből az egész testületnek újból meg kellett jelenni az emelvényen, szóval a fővárosi lapok nyilatkozatai is azon hiedelmet keltették egyesületünkben, miszerint első fellépésünk teljes sikerrel végződött. Sajnálattal emlitem meg végül, hogy az ez alkalommal kiérdemelt s a versenybíróság által is megítélt díszoklevelet, a mai napig sem kaphattuk meg; az akkor történt sürgetésekre mindig biztató választ kaptunk ugyan, de mint később megtudtuk, költség hiánya miatt az nem volt kiállítható. Ezen évben felutazási költségek fedezésére 6 dalestély tartatott. Az erre következő 1893. év sem telt el tétlenül, mert felbuzdulva az előző évben Budapesten elért szép sikeren, újból elhatározta működő testületünk, miszerint a jövő 1894. évben Fiúméban megtartandó országos dalünnepélyen, mint versenyző egylet újból részt vesz ; mely elhatározásáról az illető dalszövetség elnökségét értesítette is. Ugyancsak ez évben a veszprémi tűzkárosultak javára junius hó 3-án a polgári olvasókör helyiségében tánczczal egybekötött hangversenyt rendezett, melynek jövedelméből szép összeg jutott a tűzkárosultaknak. Az ezenkívül tartott 4 dalestélyt a saját pénztára javára rendezte. Az 1894. évben kétszeres tevékenységet fejtett ki dalegyesületünk, amennyiben most már nem csupán a dalünnepélyre való készülődés képezte faladatát, hanem azon régi óhajának megvalósitása is, hogy az ünnepélyen leendő megjelenés alkalmával testületi jelvénynyel is birjon, mely az egyesülés és összetartás symboluma gyanánt ott tündököljön előtte. Egyesületi lobogót szerezni s alatta küzdeni volt az általános óhaj. Azonban itt egy nagy kérdés lépett előtérbe, a a pénz honnan szerzése, mert e nélkül egy
