Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-18 / 29. szám

■ NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. Viz-utcza mindkét oldalának, valamint ( Hunyadi-utcza egyrészének aszfalt-gyalog járóval leendő ellátását elrendelte. A vármegye törvényhatósági bizottsá gának az 1898. évi házipénztári, szegény­intézeti pénztári, gróf Károlyi György-féíe kórházi alapítványi, Ágoston-alapitványi, kór­házi alapítványi, valamint az 1899. évi házipénztári és városi kezelés alatt álló ala­pok számadásainak megvizsgálása tárgyában kelt leiratait — miután a számadások helye­seknek találtattak — tudomásul vette s a számadó tisztviselőknek a felmentvényt a szokásos óvások fenntartása mellett megadta. A belügyminiszter aziránti leiratát, hogy amennyiben egységes árvapénzkezelési sza­bályrendelet alkotása van tervben, a város által felterjesztett árvapénztári pénzkezelésre vonatkozó szabályrendelet módosítást érde­mileg el nem intézi, — tudomásul vette. Nagyobb vitát keltett a húsvágási szabályrendelet módosítása feletti tárgyalás. A városi állatorvos a vágatási órákra vonat­kozólag a szabályrendelet módosítását java­solta. Ezt a közgyűlés el is fogadta, azonban ama pontot, hogy a zsidó lakosságra való tekintetből szombaton este is vágatás legyen, többen ellenezték. Végre is szavazattöbbség­gel elfogadta a közgyűlés, hogy szombaton este 8—10 óráig szintén vágatási órák legyenek. A junius havi pénztárvizsgálatról felvett jegyzőkönyvet, miután rendkívüli intézkedést igénylő körülmény fel nem merült, a közgyű­lés tudomásul vette. Több tárgy nem lévén, elnöklő polgár- mester a jegyzőkönyv hitelesítésére Papp Lajos, Rózenberg Bernát, Friedl János és Serly Feréncz képviselőket felkérte s a köz­gyűlést berekesztette. ! mentuma, a vendégek hangulatára kedvező ' hatással vannak. A két gyógyforrást állandóan ellepik a gyógyulást s üdülést keresők, a for­rások vize vasas, kénes, szénsavas, —- fokozzák az étvágyat s erősitőleg hatnak a szervezetre. A fürdő épületei csinosan vannak restau­rálva, az Ilona-csarnok — mely előbb Berta- csarnok volt —■ Ízlésesen kifestve, úgyhogy a Tátra villái között is feltűnnék. Az idő már egészen jóra fordult, az esőzés meg­szűnt, a levegő s viz igazán kitűnő. Szórakozásról is van gondoskodva. Egy átutazó művész trupp, hangversenyek, tom­bola, a közeledő Anna-bál szórakoztatják a közönséget. Kirándulók is vannak Bikszádról, Huszt, Técsőről, különösen a vasárnapok igen élénkek. Térzenét egy m.-szigeti czigány- zenekar látja el. Billiard, sakk, fürdő könyv­tár a csöndesebb szórakozások közé tartozik, a mit a hegyi kirándulások váltanak föl. Közelebb a huszti dalárda fog hangversenyt rendezni. Kornélia. HÍREK. — Színészet. Deák Péter színtársulata augusztus hó 1-én kezdi meg előadásait városunkban. Leövey József a társulat titkára e hó 25-én érkezik meg bérletek gyűjtése s az előintézkedésok megtétele czéljából. A társulat a következő előleges hirdetést tette közzé: Előleges színházi jelentés és bérlet­hirdetés. Tisztelettel értesítem Nagykároly rend. tanácsú város és vidéke n. é. közön­ségét, miszerint a soproni városi színházhoz kitünően szervezett, saját zenekarral biró dráma-, vígjáték-, népszínmű-, opera- és operette színtársulatommal becses körükbe érkezem és egy hóra tervezett működésemet folyó évi augusztus hó 1-én a régi kaszinó udvarán épített nyári színkörben megkezdem. Itt működésem idejére a fővárosi színházak legkiválóbb újdonságaiból és lehetőleg itten még nem, vagy régen adott darabokból állí­tottam össze műsoromat, u. m. : Drámák és vígjátékok: Katonák, A bor, Ocskay brigádé­ról, Francillon, Házi béke, Mintaférj, Sza- binnők elrablása, Himfx dalai, Bánk-Bán, Napoleon öcséin, Bohém élet, Romeo és Julia, Takácsok, Váljunk el, Fernand háza­sodik, Becsület, Kis mama, Emberevő, Tar­talékos férj stb. Népszínművek és énekes életképek: Czigányszerelem, Diplomás kis­asszonyok, 1848, — A hadak útja. Fekete rigó, Eszter, Hortobágyi virtus, Kuruczfurfang, Az öreg Trilbi, Anyaföld, Uj szulamit, Burok harcza, A mit az erdő mesél, Muzslai bankó, Arany kakas, Gyimesi vadvirág, Csárda virága, Jupiter és társai. Opera és operettek: Bo- cacció, Paraszt becsület, New-York szépe, Szép Heléna, Kis alamuszi, Model, San Toj, Szegény Jonathán, Furcsa háború, Gésák, Görög rabszolga, Hoffmann meséi, Gornevillei harangok, Koldusdiák, Kis molnárné, Kis herczeg, Kékszakállú herczeg, Sulamith, Virág- csata^ Bőregér, Kis szökevény, Fatinicza, Mikádő, Baba, Barkochba a csillag fia, Bo­lond, Eleven ördög, Nap és hold, Pepita stb. Társulatom a vidék legjobb erőiből van szer­vezve. Művezetés és műszaki személyzet: Deák Péter, igazgató, főrendező. Szalóky Dezső, rendező, igazgató-helyettes, magántit­kár. Id. Saághy Zsigmond, rendező, művezető. Pintér István, ügyelő, könyvtárnok. Lepvey József, titkár. Delin Henrik, karnagy. Schulz Adolf, II. karmester, hangversenymester. Szabó Károly, 1 segéddel, fődiszletfestő. Ha­jós Imre, főruhatárnok, 1 segéddel. Gajdos Lajos, szabó. Özv. Garai Ferdinándné, kellé­kes és szinlaposztó 3 segéddel. Zöldi Sándor, szinházgazda. Nagy Aranka, pénztárosné, Veselényi Antalné, súgó. Wranits Tódor, fodrász. Novothny István, szereposztó. Elő­adó személyzet: Nők: Pálffy Nina, opera-, operette és népszínmű-primadonna. D. Kova- csics Margit, naiva és s. énekesnő. Lévay Margit, opera és operette-soubrette népszinmü- énekcsnő. B. Koppán Margit, opera és ope­rette coloratur-énekesnő. Kovacsicsné Sarolta, opera és paraszt komika. B. Molnár Gizella, dráma és vígjátéki anya. Markovics Margit, vígjátéki és drámai szende. Sz. Pozsonyi I Lenke, énekesnő és társalgási. Barna Ilona, ! Szalóki Szidi, Makó Rózsa, Koronkai Ilona, M. Szabó Daniné, P. Till Irma, Sándorfi Jo- : Ián, Vég Róza kar- és segédszinésznők. Dellin Henriimé, Lang Irma balett-tánezosnők és karnők. Pintér Irmuska, gyermekszerepekre. Férfiak: Id. Saághy Zsigmond, jellem, kedé­lyes apa. Békefy Lajos, opera és operette hős-tenor, népszinmű-énekes. Deák Péter, operette büffó, jellemkomikus. Kovács Arnold, I hős szerelmes. Irsai Leo, jellem, opera-, ope- rette-basso, bariton. Ladiszlay József, opera és operette bariton. Krasznay Lajos, szerel­mes bonvivant. Leövey József, kedélyes apa. Péchy László, népszínmű és operette-énekes, Szalóki Dezső, salon és siheder komikus, operette-buffó. Mihályi Pál, * Pintér István, Garai Károly, Székely Sándor, Izsó Zoltán, Janiczky J., M. Szabó Dani, Marossy Géza, Sághi Ede, kar- és segédszinészek. Veselényi Miksa, gyormekszerepekre. Zenekar : Schulcz Adolf, I. violin, zenekarigazgató. Baumann Ferencz, 1. violin. Trusnovits János, II. vio­lin. Plesch Ferencz, viola. Neivirt János, nagybőgő. Fiedler János, fuvola. Rispler Ferencz, I. klarinét. Grőger Ferencz, I. kür­tös. Habernal F., II. kürtös. Totzer Vincze, I. trombitás. Loh János, posaunista. Euter József, dobos, összes ütőhangszerek. — Nagyérdemű közönség ! Hosszú igazgatói pá­lyámon ismeretes vagyok arról, hogy nem [ szokásom hangzatos ígéreteket tenni, de minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy a n. é. közönség igényeinek megfeleljek és főczélom az, hogy szabatos jó előadásaim­mal becses megelégedésüket kiérdemeljem, s tagjaim úgy a színpadon, mint a polgári j életben elismerést és becsülést vívjanak ki. Kitünően szervezett társulattal jövök becses körükbe, a melynek fenntartása azonban óriási anyagi áldozatomba kerül s ennek fedezete bérletben leli biztosítékát. Szabad­jon remélnem, hogy nagy törekvésemet és anyagi áldozataimat méltányolandó, olyképen veszik becses pártfogásukba ügyemet, hogy tömeges bérlet előjegyzésükkel fognak bizto- I sitani és szerencséltetni, nekem pedig főtö­rekvésem az leend, hogy azon bizalomnak, melylyel megtisztelni méltóztattak, megfelel­jek s azt jövőre is kiérdemeljem. Kérem fogadjanak bizalommal és szivesen becses j körükbe. — Bérlethirdetés. Van szerencsém Nagykároly r. t. város n. é. közönségét érte­síteni, miszerint 24 előadásra bérletet nyitok. A bérlet-árak : körszék 40 korona, I-ső rendű zártszék 32 korona. Minden előadáson érvé­nyes idény bérlet jutányos áron kapható. — [ Minden újdonság bérletben kerül színre. A [ bérletet Leövey József titkárom eszközlendi. 1 Az esetleges kellemetlenségek kikerülése I végett tisztelettel kérem a t. régi rendes bér­lőket, hogy helyeiket szíveskedjenek Eigner Simon ur papirkereskedésében mielőbb elő­jegyezni. Becses pártfogásukat kérve, marad­tam kiváló tisztelettel Deák Péter, a soproni és zombori színházak igazgatója. — Esküvő. Szolomájer Gusztáv városi pénztári ellenőr e hó 6-án esküdött örök hűséget özv. Szolomájer Jakabné szül. Schek Berta úrnőnek. Boldogság kísérje frigyüket! — Az adófelszólamlási bizottság a har­mad osztályú kereseti adó kivetése ellen beadott felebbezések elbírálása végett folyó hó 15-ikétől kezdve tartja üléseit a vármegye székház kistermében Balogh Kálmán adó­felszólamlási bizottsági elnök elnöklete alatt. — Eljegyzés. Ifj. Némethy Sándor hely­beli jónevü ezukrász, e hő 13-án jegyet vál­tott özv. Samrák Józsefné kedves leányával, Margitkával. —: Eljegyzés. Rácz Elek köztiszteletben álló kismajtényi ev. ref. lelkész e hó 14-én eljegyezte Veres Ferencz földbirtokos kedves leányát, Juliskát, Domahidán.-— Járványzárlat enyhítés. A föld- mivelésügyi miniszter megengedte, hogy a Nagykárolyban uralgó sertésvészjárvány foly­tán elrendelt szigorú zárlat olyképen enyhit- tessék, hogy a sertésvészszcl nem fertőzött udvarokban lévő egészséges sertések város- részenkint elkülönített tálkákban a közlegelőre kihajtassanak. — Esküvő, Folyó hó 15-én esküdött örök hűséget Kurcsa Péter végzett papnöven­dék Ptyánk György helybeli tanító kedves leányának, Augusztának. Boldogság kisérje frigyöket! — Irodalmi pályázat. A Szatmár-ugocsa­megyei róm. kath. néptanító-egyesület tagjai­nak önművelése, valamint a munkássági haj­lam ébresztése tekintetéből a következő pálya­tételeket tűzi ki : 1. „Minő irányelveket és módszert kell a tanítónak a katekizmus és biblia tanításában követnie, hogy munkája eredményes legyen és a hivatásos hitoktatók tanításának színvonalán álljon? Jutalma főt. Zahoránszky István egyházmegyei alapítványi könyvelő ur bőkezűségéből 4 drb cs. és kir. arany. 2. „Az alkotmányos életre hogyan készítheti elő az iskola a leendő polgárt?" Jutalma 50 korona. 3. „A nő szerepe a tanító családi életében.“ Jutalma 1 drb 20 koronás arany. Pályázati határidő mindhárom tételre 1902. márczius 1. Nagy választmány az egyes munkák terjedelmét ekként határozta meg: az 1. és 2. számú tételek munkáinak terjedelme 3—3 Írott iv, a 3. számúé 2 Írott iv legyen. Az idegen kézzel Írott pályamű­vek a szerző nevét rejtő jeligés, zárt levél kíséretében az említett határidőn belül az egyesület elnökségéhez küldendők. Ezen pályakérdésekre csak a Szatinár-ugocsamegyei róni. kath. néptanító-egyesület néptanító tagjai j pályázhatnak. Szatmáron, 1901.julius hó 9-én tartott nagy választmányi gyűlésünk határo­zatából. Méder Mihály, alelnök. Mondik Endre, főjegyző. — Eljegyzés. Braun Mór szatmári ipa­ros e hó 14-én eljegyezte Guttmann Reginát, Guttmann Ármin helybeli lakos leányát. — Hirdetmény. Értesittetik a város közönsége, hogy a létesítendő vármegyei muzeum és könyvtár ügyében kelt módosi­mert a szüntelen változó tanítók módszere kik gyakran elegendő gyakorlat nélkül kény- szerittetnek a tanításra, a tanulók előmenete­lére nézve rendkívül káros s azonkívül az anélkül is eléggé elfoglalt tanítónőnek újabb megterheltetése, annak egészségét is aláássa? Az elmúlt tanévben a miniszter által jóváhagyott költségvetés értelmében a kézi­munka tanfolyamon a szabadkézi rajz taní­tása Jenser Mihály főgymn. rajztanár kezébe került, igy ezen tantárgy tanítására kiváló szakerőt sikerült megnyerni. Az értesítő szerint a növendékek egész­ségi állapota kielégítő volt s a mulasztott tanórák száma nem haladja felül az előző évi átlagot. Az összes mulasztott órák száma 4888, melyből átlag jut egy tanulóra 37 órai Mindössze 13 oly növendék volt, ki egyetlen órát sem mulasztott. A tanítótestület tagjai összesen 482 -órát mulasztottak, ellenben 365 órát helyettesitettek. Az elmulasztott énekórák és a délutánra eső tanórák egyájg talán nem helyettesittettek, mely érzékeny kárt okozott a növendékeknek, kiknek azutát* kétszeresen kellett igyekezniük helyrepótoMS j az elmulasztottakat. Részünkről tulmagasnak találjuk úgy a növendékek, mint a tanító­testület elmulasztott óráinak számát, melynek csökkentése igen kívánatos. Az intézet bevétele volt: tandíjakból 2700 kor., államsegélyből 47,970 kor. A városi tanács kiutalványozott: tan- és'Író­szerekre : 700 kor., dologi és vegyes ki-, adásokra 2446 kor., összesen 3146 koronái, így az iskola fentartásához a város 446 kor,, j az állam pedig 17,970 koronával járult. | A tanév junius hó végén fejeztetett hé. Vizsgálatok junius 15 -24-ig, a magánvizs­gálatok junius 25-én tartattak meg. A városi tanács az I-ső félévben 14, a második félévben 15 tanulónak engedte el a tandíjfizetést. Ezenkívül ösztöndíjat adott két vidéki illetőségű szegény tanulónak fejenként 300—300 koronát s hat helybeli szegénysorsu növendéknek tanszerekre és tandíjra 60—60 koronát. Az intézet szorgal­mas és jómagaviseletü tanulói ez évben is jutalmakat és pedig irodalmi értékű ifjúsági könyveket és költeményeket kaptak. Az értesítő második része a felügyelet és gondnokság, a harmadik rész a tanító­testület névsorát közli. A negyedikben az elvégzett tananyag ! vázlatát, az ötödikben a használt iskolai könyvek jegyzékét adja, A tanulók név- és érdemsorozatát tün­teti fel a Vl-ik szakasz. Minden tantárgyból kitűnő tanulók: Fülöp Szeréna, Ilosvay Ka­talin I., Kacsó Irén, Sikolya Ilona II. :és Janitzky Margit IV. o. t. A kézimunka taiy- folyam í-ső osztályát 12, a Il-ik osztályát 4 tanuló látogatta. A statisztikai kimutatás szerint: rendes tanuló volt 158, rendkívüli tanuló 6, a tanév vége előtt kimaradt. 12, nem tett vizsgálatot: 2, a tanév végén sikerrel vizsgázott: 111, javitóvizsgálatot tehet: 27, osztályismétlésre I utasít tatott 6. A tanulók között volt: Róni. kath.: 53, gör. .kath.: 7, ,ev. ref.: 43, ág. ev.: 5, izr.: 50- Helybeli illetőségű volt: 133, vidéki: 25. A Vili. szakasz a tanbeszerzéseket, a IX. szakasz az ifjúsági és tanári könyvtár gyarapodását adja elő. A könyvtár jelenleg 1210 kötetből áll. A X-ik szakasz végül a jövő tanévre szóló figyelmeztetéseknek van szánva. A jövő tanévre a beiratások szeptember hó 2., 3,.és 4-én d. e. 8—12-ig és d. u. 3—5-ig tartatnak az iskola hivatalos helyiségében. A leány­iskola I-ső osztályába csak oly tanulók lép­hetnek, kik életüknek legalább a 9-ik évét betöltötték és kiknek az elemi népiskola negyedik osztálya számára kiszabott tantár­gyakban elegendő jártassága van s ebbéli ismereteit elemi iskolai bizonyitványnyal igazolja. A felvételnél minden tanuló szülője, gyámja, illetve azok megbízottai kíséretében tartozik megjelenni. A beiratásnál felmuta­tandó : bizonyítvány az előző tanévről, kereszt- levél, illetve születési bizonyítvány, 12 éves i korig himlőoltási, azontúl ujraoltási bizonyit- i vány. A tanítási dij egész évre 20 kor., be­hatási dij 4 kor. A tandijat a tanuló kél [részletben is lefizetheti, még pedig 14 korona a beiratásnál, 10 korona pedig január hóban, j A javító vizsgálatok szeptember hó 6-án fognak megtartatni. A javitővizsgálat díjmentes. —ó.— Fürdői levél. Visk-Várheg-y, 1901. jul. 14. A természeti szépségekkel bőven meg­áldott Visk-várhegyi fürdőt az idén is fölkeres­ték törzsvendégei. Debreczen, Szatmár, Már- 1 maros-Sziget, Kolozsvár vannak képviselve i több családokkal és a közeli vidék. A bérlők előzékeny udvariassága s a felső vendéglő jó , I konyhája, az ifjú fürdőorvos eleven tempera­Iskolai értesítők. II. A nagykárolyi magy. kir. állami polgári leányiskola értesítője. Szerkesztette: Cs. Tattay Irén, igazgató. A leányiskola fejlődését örömmel ész­leljük. Az értesítő minden tekintetben részle­tesen és pontosan számol be a lefolyt tan­évről, mely szeptember hó 11-én ünnepélyes istentisztelettel vette kezdetét. Az értesítő elején beszámol a tanítványok valláserkölcsi neveléséről, melyre a tanitó-testület kiváló gondot fordított. Minden felekezet saját hit- elvei szerint megfelelő oktatásban részesült. Ünnepi misét hallgattak a növendékek: szept. 11-én, a tanév megnyitásakor, okt. 4-én Ö Fel­sége névünnepén, decz. 1-én, Vörösmarty Mihály születésének 100-ik évfordulóján, már- czius 15-én, április 11-én, junius 8-án, a koronázás emlékére, végre junius 27-én a tanév bezárása alkalmával. Gyászmisén két­szer voltak és pedig szeptember 10-én és november 19-én, Erzsébet királyné halála napján és névnapjának évfordulóján. Az értesítő szerint, a múlt tanévben életbeléptetett felügyeleti szabályok szigorú betartása mellett, a növendékek fegyelmezése j tekintetében, igen szép eredményt értek el, mert, egyes apró dorgálásokat leszámítva, nagyobb fegyelmi lügy, vagy büntetés nem fordult elő. Iskolai ünnepélyeket tartottak: novem­ber 19-én, Erzsébet királyné névünnepén, április 11-én, junius 8-án, a koronázás év­fordulóján és junius 26-án, az iskolai év bezárása alkalmával. Márczius 15-ét azonban ez alkalommal is elfelejtették megünnepelni. Az iskolai ünnepélyek lefolyásáról annak idején lapunkban-részletesen referáltunk, de itt is szivesen elismerjük, hogy azok min­denkor magas színvonalon állottak s a kö­zönség nleleg érdeklődését és elismerését biztosították a tanítótestület részére. A növendékek a folyó évben is End- rédy Márton táncztanitótól tanultak tánczolni és április 30-án mutatták be az elért ered­ményt, mely fényesen sikerült. A tánczpró- bának, valamint a junius 8-án belépődíj mellett tartott ünnepélynek 272 kor. 22 fillér tiszta jövedelmét takarékpénztárba helyezték, mely összeget egy harmonium beszerzésére kívánják fordítani. A tanítótestületben az iskolai év folya­mán azon változás történt, hogy Schwarcz- lcitner Cornélia a karánsebesi polgári isko­lába helyeztetett át, helyette a vallás- és közoktatásügyi miniszter Liptay Vilmát ren­delte Kőszegről, ki azonban állását egészségi okokból egész éven keresztül el nem fog­lalhatta s igy öt is helyettesittetni kellett, s a miniszter Lőrinczy Ida kép. polg. isk tanítónőt bizta meg a helyettesítéssel. Ezé ken kívül még Jánossy Jolán és Csanádi Ilona tanitónők élveztek egészségi okokbó hosszabb szabadságot. Az értesítő fájdalommal említi, hogy ; sok betegeskedés, mely a tanitótestiiletbei előfordult, mily hátránynyal jár úgy a nővén dékekre, mint magára a tanítótestületre nézve

Next

/
Oldalképek
Tartalom