Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-01 / 31. szám
XVIII. évfolyam. Nagykároly, 1901. augusztus 1. 31-ik számi'/ V y> Társadalmi, szépirod_a,lzscLÍ és isrcieretterjesztö Zfr-etlla/p. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .................8 kor. Fé lévre.........................4 kor. Neg yedévre ..... 2 kor. Egyes szám.................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre G kor. Szerkesztőségi iroda es kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. ÍA római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Munkásaink érdekében. A magyar munkás helyzete nemcsak neki, de másoknak is gyakran okoz gondot. A külföldi viszonyokkal összehasonlitva a legtöbb szakban csekély a napibére. Abban megegyeznek a vélemények, hogy egyes — rendesen külföldi — szakmunkások kivételével általában a magyar munkásokra bizony ráférne egy kis javulás. Tudják ezt mérvadó tényezőink, akik szivesen megragadnak minden alkalmat, 'hogy munkásainkon segítsenek. Első sorban azonban a munkaadók kötelessége, hogy a magyar munkásokat tőlük telhetöleg támogassák. Sokszor ez a támogatás anyagi megerőltetésbe nem is kerül. Ha például a magyar munkaadók figyelemmel volnának arra, hogy minden munkára, melyet hazai munkás végezhet, csakis magyart fogadnak szolgálatukba, úgy ezzel nagyot lendítenének a magyar munkások sorsán. . De sajnos, hogy nálunk mindig előnyben részesítik a külföldi munkásokat a magyar munkásokkal szemben, noha azok munkái semmivel sem jobbak a magyar munkásokénál. Ez inkább divatból, mint kényszerűségből történik. Sok idegen munkás jut Magyar- országon foglalkozáshoz, mig saját munkásaink kereset nélkül nyomorognak vagy külföldre vándorolni kénytelenek. A külföld már régen belátta, hogy az idegen munkások alkalmazása káros és csakis oly iparágaknál alkalmaz idegen munkásokat, a mely iparágaknál saját munkásait egy vagy más okból nem használhatja. Francziaországban törvényt alkottak, amely megszabja, hogy a gyárakban és vállalatoknál milyen arányban szabad idegen munkaerőt használni. A múlt évi párisi világkiállítás munkálatainál, az egyes államok pavil- lonjai építéseinél is, csak bizonyos hányada a munkásoknak lehetett az illető állam alattvalója, a többi, még pedig a nagyobb rész franczia volt. Ennyire óvta Francziaország munkásainak érdekét. Nemrég ismét sok ezer aláírással ellátott kérvényt nyújtottak be a franczia munkások a közmunkaminiszternél, amelyben panaszkodnak, hogy sok vállalkozónál a törvény által megengedett egy tizedrészt meghaladja az idegen munkások száma. A franczia sajtó pedig egyhangúlag ama reményének ad kifejezést, hogy a kormány véget fog vetni e „gyalázatos visszaélésnek.“ Ha a nagy és gazdag Francziaország, hol a munkások helyzete a miénkkel összehasonlithatlanul jobb, igy óvja a munkások érdekeit, úgy kétségtelenül nagyobb és égetőbb szükség van erre nálunk Magyarországon hol kisiparosaink és munkásaink elöl az amúgy is kevés munkát idegen munkaerők halászszák el. Törvényhozásilag kell eltiltani a a vállalkozókat idegen munkások alkalmazásától és az ez ellen vétőket legszigorúbb büntetéssel sújtani. Iskolai értesítők. IV. A nagykárolyi kereskedö-tanoncziskola értesítője az 1900—1901. iskolai évről. Az értesítőt Dr. Lúcz Ignácz igazgatónak egy igen érdekes értekezése nyitja meg „A nevelésről és a kereskedők neveléséről“. A tudós tanár mindenek előtt fejtegeti a nevelés és tanítás közötti különbséget s a bölcsészet hatalmas érveivel bizonyítja mindkét fogalomnak alapelveit, azokat az erkölcsi motívumokat, melyekkel mindkét fogalmat a serdülő gyermek leikébe átültetni lehet és keli. Majd áttér a kereskedők nevelésére és fejtegeti, miként lehet jó kereskedőt nevelni és a legőszintébb hangon mondja el azon panaszokat, melyeket a világ a kereskedők ellen emel s bizonyítékokat szolgáltat arra. nézr'e, hogy a kereskedői tisztességet a világ | mily szemekkel nézi. Nagyon megszivlendők j a tanár ur sorai s bizony igyekezni kellene, hogy a kereskedői tisztesség emelését — mit leginkább a kereskedők reputácziója követel meg — minden eszközzel el lehessen érni. Fejtegetéseinek eredménye az, hogy a kereskedelmi tanoncziskola nem elegendő arra, hogy a gyakran vajmi csekély előképzettségű tanulóiból megfelelő kereskedőket neveljen, mert hiszen a tanoncziskolába egy héten keresztül alig hallgatnak annyi órát, amennyiben az elemi iskolákban egy napon keresztül részesülnek, azért ez az iskola vajmi keveset tehet érdekükben. A természetes nevelő, a szülők köréből gyakran a kényszerítő körülmények miatt mihamar kivált ifjú érdekében a szülök sem tehetnek sokat s azért a nevelés és tanitás kötelességének legnagyobb része a főnökökre hárul, mint a kik szerzö- désszerüleg vállalják magukra növendékeik oktatását s nevelését. S azért a ki a főnökök közzül ebbeli kötelességeinek lelkiismeretesen megfelel, az meg nem becsülhető jót teszen a növendékekkel és valódi érdemeket szerez magának a társadalom és haza körül. A kereskedő-tanoncziskoiai bizottság s a tanítótestület névsora után az elvégzett tananyagot mutatja ki, mely után a tanulók név- és érdemsorozata következik. A statisztikai adatok közül közöljük a következőket: beiratkozott 75 tanuló, kimaradt 13, volt az év végén 62 tanuló. Jeles előmenetelü 4, jó 22, elégséges 16, egy tárgyból elégtelen 4, több tárgyból 16. Vallás szerint róm. kath. 25, gör. kath. 5, ev. ref. 5, ág. ev. 2, izr. 25. A jövő tanévre a beiratások a következőleg tartatnak meg: 1901. szeptember 5-én délután 4 órakor beíratnak a III. osztályba lépők, 6-án délután 4 órakor az I. osztályba lépők, 7-én délután 2 órakor a II. hsztályba lépők. A beiratások a főgimnázium helyiségében tartatnak meg. A nagykárolyi iparos tanoncziskola 1900—1901. tanévi értesítője. Az értesítőt közli Lukács Mihály, igazgató. Bevezetésképen az ipar és iparos czim alatt mutatja ki, hogy az ipar lassanként miképen nyert elismerést és hogy vívta ki magának a társadalomban megillető helyét. Tanítja az iparosokat arra, hogy mig a társadalom ma már előítéleteit abbanhagyva, a tisztességes iparosnak megadja megérdemelt helyét, addig mit kell tennie az iparosnak is, hogy magának minél önállóbb, minél jobb társadalmi pozicziót szerezhessen. Dolgozni és tanulni, ez legyen az iparos jelszava, s aki e két jelszóhoz hü marad, annak családja a tisztes munka révén felvirágzik, hasznára lesz az iparnak, nemzetének és becsületére a munkának! TARCZA. +3SS+Leszámolás. Nem kérek és nem várok én már Senkitől semmit a világon, Másoknak sem a gazdagságát, Sem boldogságát nem kívánom. Hogy én hányt-vetett koldus vagyok Réges-rég’ nem fáj már nekem, Óh hiszen ez a kenyerem !! Hogy valaha többre is vágytam, Ezt csak olykor szivemben érzem, Mikor fájón el-elmerengek Egy-egy letűnt édes emléken. Vagy amikor porig aláznak És némán lehajtom fejem És könyek nélkül könyezem. Ez is. mind ritkábban esik meg, A lelkem egyre jobban fásul. Belenyugszom, hogy ez a bérem Ettől a szép földi világtól. Most már űzhet, vághat, taposhat, Olyan érzéketlen vagyok, Miként a sírban a halott. Hogy másképp’ is lehetett volna, Mostan már még magam sem hiszem, Hisz’ annyi sok szép álmaimból Nem maradt mostanra semmisem. El vannak jól temetve mélyen Szivembe’, e néma sírba És sorsuk sem lesz megírva. Nem kérek és nem várok én már Senkitől semmit a világon, Másoknak sem a gazdagságát, Sem boldogságát nem kívánom. Nekem már mindegy ez az élet, Nincs már reménye, se’ vágya, A számadása lezárva. G. Diószeghy Mór.-eSig«Aratás után. Keleti szellő fuj dogál; ám azért árnyékban is Celsius szerint 30 foknyi a melegség. Pihegünk, s nem találjuk helyünket. Pedig mily könnyű nekünk azokhoz képest, akik ilyenkor a nagy napon rakják az asztagot, vagy akik a zümmögő cséplő gép sugárzó melegében, füstjében és porában adogatják fel a nehéz kereszteket. Igaz, hogy ők edzve vannak és megszokták talán ezt az állapotot; de azért a kinek esze és szive helyén van, lehetetlenség hogy meghatva ne gondoljon a mi jó népünkre, midőn az igy aratás évadján' olyan óriási munkát végez és zúgolódás nélkül, sőt jó kedvvel, örömmel gyűjti össze a neki jutó kis részt is ugyan, de a mi mindennapi ke- i nyerőnket is. Gonosz az az ember, a ki az ilyen sok verejtékkel szerzett áldást könnyelműen fe- csérli el, s gonosz a ki ezt a fáradozó népet meg nem becsüli, a ki azt bajában nem igyekszik segíteni, a ki azt félrevezeti, vagy épen kizsákmányolja. Ellenben becsülésre méltó, a ki a munkásban is az embert látja, és okos s különösen magyar nemzeti szempontból hozzá még jó politikus is, a ki a természettől észszel és erővel megáldott ezen jó magyar népet emelni törekszik, s a hol, s a mikor csak lehet kimutatja, hogy annak fáradozását méltatja, munkájáért iránta elös- meréssel van. Bizonyára igy gondolkodott Darányi miniszter is, a mikor a gazdasági egyesületek utján a nagyobb birtokosokat felszólította, hogy az aratások bevégeztével tegyenek úgy, mint a hogy atyáik is tettek, rendezzenek a mód és körülmények szerint aratási ünnepségeket s igy ápolják a jó viszonyt, a munkaadó és munkás között, a mi hogy ilyen földniivelő országban, mint a miénk is, meglegyen, annyira szükséges, s a mit egy-két barátságos szó, egy kis áldomás oly könnyen fejleszt ki és tart fen, mig az üzleti ridegség meg tönkre teszen. Különben a miniszter fölkéréséből nem azt kell következtetnünk, hogy nálunk a régi aratási ünnepségek teljesen divatjukat múlták. Nem, vannak birtokosok, a kik azt évről-évre megtartják, vígan, vagy lehangol- tan, már hogy minq a termés. így történik ez például Nagy-Géczben is Luby Bélánál; s e sorok Írója maga is nem egyszer volt már azoknak meghatott tanúja. így volt az idén is. Már délben jelezték, hogy az aratás vége felé jár, s hogy délután 4 óra táján behozzák a koszorút. Be is hozták. A család a lakóház árnyékos tornáczán üldögélt, a hol különben is ilyenkor legtöbbször időzni szokott, midőn az utczáról felhangzott az ott aratási nótának nevezett régi dal a sarlóról, a tarlóról, a lágy kenyérről. Aztán a menet a nyílt kapun befordult a portára, minden színpadias rendezkedés, zene és tüntető zaj nélkül, azon módon, a mint a dolgot bevégezték, férfiak, nők, gyermekek vegyesen. Izadtan, szerszámaikkal, poros ruháikban. Csakúgy, mint mikor a háznépe a munkáról fáradtan s eltörődve haza érkezik. És épen ebben a közvetlenségben, ebben a mesterkéletlenségben volt az igazán megható, mert hiszen ez tüntette fel a nagy munkát, a mit ezek az emberek napokon .át végeztek. Mindössze a kalászokból font korona alakú koszorú, a mit két leány vékony rúdon hozott, volt néhány piros szalaggal és kendővel feldíszítve. Aztán elhelyezkedtek a tornácz előtt. A férfiak a koszom körül, a többiek jobbra, balra, hátul; s a koszorú mögé lépett, a még nem hajlott korú Székely Gerzson, egyszerűségében társaitól másban nem különbözve, mint abban az igazán nemes modorban, a mivel alább szórol-szóra közölt üdvözletét lUhiilárucs uridivat-raktái* nagyban és kicsiny ben! Van szerencsém a t. vevő közönségnek tudomására hozni, hogy üzletemet a legujabb s lehetőleg magyar gyártmány áruval rendeztem be s azokat leg- olcsóbb árak mellett adom. Nevezetesen: Férfi és fiukalapok, ingek, gallérok, kézelők, eső- és napernyők, a legujabb nyakkendők, gyermek, női és férfi kötött harisnyák, a legujabb szabású mellfüzök, utazó táskák, szappanok és illatszerek, magyar gyártmányú bőr- és szalag derékövök, a legfinomabb czérna, selyem és börkeztyük, mindenféle fehérneműk, kézimunkák és azokhoz való ideál és hímző pamutok, selymek, csipkék, szalagok, hímzések, pénz-, szivar- és oldalerszények, gyermekkocsik, kosarak s még sok itt fel nem sorolható czikkek leg jutányosabb árak mellett csakis nálam kaphatók. .. Kéiem mielőbbi vásáilásait nálam eszközölni. Maradok kiváló tisztelettel Friedmann Mihály. Uzlethelyiseg Eigner Simon ur hazaban. G-14)
