Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-23 / 21. szám
/ :V.:g$,r-3n \ * • ^ L V& XYIII. évfolyam. Nagy-Käroly, 1901. május 23. \ ^ 5 c* L- 'JJ Társadalmi, szépirodalmi és ismeretterjesztő ln.etlla/p. NAGY-KÁROLY VÁROS HIWTALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. • - ßft -j Megjeleli minden csütörtökön. Előfizetési árak: Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szentben). Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 30 fillér. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Piros pünkösd. Piros pünkösd hajnalán kivirult a természet. Mintha örülne léteiének, mintha érezné, hogy hosszú álom után szebb kor előtt áll. A természettel az emberek is föl- vidultak. A remény sugara aranyozza be ezt a kedves ünnepet s tudjuk, hogy most a reményre nagyobb a szükségünk, mint valaha. El az irtóztató rémekkel, el velők a sötétség birodalmába, a honnan kibújtak az emberek nagy keserűségére! Ne lássuk őket ezen a nagy, szent ünnepen, amelyet a Mindenható azért adott, hogy letörüljük verejtékünket és a világosság éltető erejében, a zöld természetben örvendezve fölemeljük lelkünket a magasba, a honnan áldást várunk. Áldást várunk évek óta türelmesen, szinte hallgatagul és bizalommal a halhatatlan költő szavában, hogy „jönni fog egy jobb kor, mely után epedve várunk!“ Mert nem lehet, hogy drága hazánk népe, mely ernyedetlen szorgalommal, öntudatos munkájával oly szépen halad, az európai czivili- záczió ösvényén, izzasztó fáradságainak gyümölcseit meg ne kapja. S legyenek a viszonyok bármily válságosak is : kitörik rajtok az örök remény biztató szava, s minél keményebb tusákon megyünk át, annál bizonyosabbra veszszük, hogy amint egy évezreden át voltunk, ezentúl is leszünk — leszünk hatalmasabban, jobban, mint vagyunk. Itt az ünnep! Mintha csak azért jutott volna nekünk, hogy sorsunkon elmélkedni ráérjünk, hogy elfeledve a küzdelem keserűségeit, vessük hitünket abba a férfias munkásságunkba, mely eddig annyi vész és balszerencse után mégis mindig jóra vezetett. Akik máskor panaszkodnak, ma, Isten napján, hallgassanak! Félre a kishitűséggel, mely gyávaság el-elsü- lyeszt! Piros pünkösd hajnalán gyönyörködjünk a rózsák pompájában, melyek az életnek, a nyüzsgö-forgó életnek magasztos dicshimnuszai! Amig élünk, érhet ugyan baj és szerencsétlenség, de az édes remény élvezetétől nincs, aki megfoszthat. Gazdagok és szegények, öregek és fiatalok mind a reménytől nyerik az ösztönzést a munkához, amely hazánk felvirágzásához vezet. És ha a siker késik is, ha gyenge emberi elménknek menedék a veszély elöl nem is mutatkoznék, sohase féljünk attól, hogy megtörünk. Nem lehet, hogy megtörjünk, mert folyton együtt haladunk a korral. Addig, inig hősiességünkre volt szükség, hős volt a magyar; ma már, hogy a czivilizáczió eszközeivel meg észszel kell küzdenünk, se maradunk hátra. Mindig és mindig szakadatlanul előre haladunk és szomszédjainkkal majdnem minden téren mérkőzhetünk. Ott, ahol hézagok mutatkoznak, kitölteni iparkodunk azokat, ahol javítani kell: legjobb tehetségünk szerint javítunk. S abban a nagy harczban, melyet lételünkért küzdünk — mert ma már haladás nélkül nincsen exisztenczia — ebben a nagy harczban kizárólag a béke fegyvereit használjuk s gondosan ügyfelünk arra, hogy senki le ne győzhessen. Melyik küzdelem nagyobb? Az-e, amikor öldöklő fegyverekkel neki vágtatunk az ellenségnek, mely legdrágább kincsünket: édes hazánkat akarja elrabolni, vagy amikor észszel, munkával kell érdekeinket megóvni? Egyforma nehéz mind a kettő, ám nemesebb az utóbbi, mert nem a nyers erő, hanem inkább a lélek, a szellem ténykedése. Ehhez a ténykedéshez nem nélkülözhetjük az öntudatos bizalmat, melyet a jövőbe vetünk. Ehhez a ténykedéshez erős, edzett lélek kell. S a magyar nemzet ezredéves küzdelmei után híven megőrizte törhetien akaratát, mely a további küzdelemre buzdítja. Él még a magyar és piros pünkösd hajnalán örvendve látjuk, hogy a vésztől meg nem rettenve áll a nagy csatában, melyet népek vívnak a népekkel a czivilizáczió nagy mezején... A hitnes mezőkön pompáznak a virágok, az erdő bugásából kihallatszik a csalogány vig dala. A természet ün- í népi köntöst öltött. Az emberek közül, ki áj tatosságát végzi, ki meg övéi körében élvezi a szép ünnepet. Mind- annyioknak boldog ünnepeket kívánunk és kívánjuk, hogy sorsuk jobbra forduljon, hiszen az egyesek sorsából lesz a haza sorsa, miként a haza szerencséjéből minden magyar kiveszi a maga i'észét! Éljen tehát a haza és viruljon, amint virul a rózsa pünkösd szent napján 1 A magyarok Istene segítse a népet, melynek fiai vagyunk! A fagyos szentek. Véletlenség volt-e vagy számítás ? Tény, hogy az országos hírű Molnár apát ur, a néppárt vándor apostola, s a néphit mumusai, a szinte országos hirii fagyos szentek most nem rég nap-nap mellett pontosan egymásután szerepeltek békés, s a május üde zöldjével borított városunkban. Az apát e hó 11-én, hogy a plébános urakkal szervezze a néppártot, s azért ekkor, mert vagy neki tetszett úgy, vagy akkorra hívták ; Pongrácz, Szervácz és Bonifácz pedig 12—18. és 14-én, hogy a hívőket üdvös félelemben tartsák; s azért akkor, mert ha nem is hívták őket; kötött menetrendben utazván, kénytelenek voltak véle. Hiszen még a travestált népdal is azt mondja, hogy : Tizenkettő, tizenhárom, tizennégy, Pongrácz, Szervácz és Bonifácz hová mégy ? Mindegy, akárhová. Kívánjuk nekik, hogy mind a vízig, szárazon. Itt voltak és elmentek mindannyian; kár pedig nem esett semmiben. A dér és fagy nem tette még semmivé reményeinket, mert a jó Isten napja ezekben a veszedelmes napokban is csak úgy árasztotta mindnyájunkra vallás- és pártkülönbség nélkül melegét és világosságát, mint előbb vagy azután. De liát van-e mindebből valami tanulság? Igenis van. A 11-ki tüneményekből azonban levonni a tanulságot a politikusokra bizzuk, s mi csak a többi napok tanulságával foglalkozunk. A tanulság pedig az, hogy az az úgynevezett néphit korántsem olyan bizonyos és igaz. amint azt némelyek hirdetik s másokkal is elhitetni szeretnék. Nagyon természetes, hogy az időjárásról is vannak régi szabályok, úgynevezett parasztregulák, hiszen, különösen a föld- mivelö nép munkájának eredménye egyenesen attól függ, s a földmivelő főleg attól reméli, attól félti fáradságának gyümölcsét. Figyelemmel kiséri tehát az időjárás váltoTARCZ A. Pünköstre. Jövel, Szentlélek! esdve leérünk, Te vagy vigasztaló reményünk. Jövel! töltsd hé ezt a világot, Melyben a bűn a polezra hágott, Hogy, ne legyen a lélek árva, Ne tapossák az utezasárba. Áldott Szentlélek! esd re kérünk, Erősítsd csüggedő reményünk: Hogy az élet hullámsuyára Lelkűnknek sírját meg ne ássa; Hogy, a mi még ma benne lakik, Szilárd legyen örökre az a — hit. (Kom&rom, 1901.) Tóth Lajos. Hiegra/tioII. Jövel! jövel! mivel e komák Gyermekei mindent okolnak. Kik szomjukat tudással oltóik: Kidobták szívükből az oltárt; S ha egy-kettő maradt a régi: Gúnyos kaezajt kell tűrni néki. Azok pedig, kiknél ez nincsen: Marakodnak a földi kincsen. A gazdag, az még többre vágyik S csüggedve küzd tovább a másik; Kisebb rész csak, melynél még a hit Szeretni és remélni tanít. Jövel! mert bűn van itt temérdek, Uralkodik az önző érdek. Jövel! jövel! hogy az emberek Tanulják meg: mi a — szeretet? Jövel! hogy a hitnek világa Hintsen fényt újra e világra. A „Megértettük“ — vagyis a mostanság szokásos „Békesség az olvasónak“ — pedig olyasféle legátus-személyazonosságot igazoló okmány volna, a melyben tudtára adja az öreg „alma mater“ igazgatósága az illető egyháznak, miszerint ősnemes óhajához híven, az anyaszentegyház kegyes jóindulatába ajánlva, melyik tanítványát küldi ki az ünnepre az istenitiszteletek lelkiismeretes végzésére. Node most már, miután az egyenes útról jobbra is, balra is letértem: haladok a megkezdett irányban. Igaz, hogy a pátensekről még nem szóltam. Dehát ezekre később kerítem rajok a csutorát. Mindamellett (a felcsigázott kíváncsiság lecsigázására) annyit előre jelzek, hogy ezek nem a „kalapos király“ pátensei. Miután a legátus a kellemesnek talán éppen nem nevezhető távgyaloglás vége felé közeledik s megérkezik falujának első alvégi (ha úgy tetszik, legyen: felvégi) házához, már-már roskadozó inai visszanyerik rugé- konyságukat és könnyed, bizonyos büszkeséggel párosult önérzetet eláruló léptekkel halad végig a faluban. — Vái’ost azért nem veszek toliam hegyére, mert szégyelném ál- litani, hogy volna a szó valódi értelmében vett olyan városunk, a hová a legújabb kor „vak“ lova el ne röpítené az embert; és mivelhogy a legátus sem földöntúli lény, hanem emberiteremtés: tehát a legátust is. Meg azért sem, mivel a legátiók túlnyomó része falusi legátió. A mi természetes dolog, mert a falusi tiszteletesnek nem futja a káplán-tartás, mint a legtöbb városinak sem, a kik aztán nem igen szorulnak a nagyobb ünnepek alkalmával sem, az istenitiszteletek végzése tekintetében, segítségre. (4 A falu végétől a torony felé irányítja lépteit, mivelhogy logikus észjárással okosan és helyesen következtet emigy: szállni akarok az Úrhoz ... Ejnye ! ejnye! heh félrecsuszott ez a hamis toll! Node köröm közé szorítom, hogy a legátusi logikával ne kutyálkod- jék ám, mikor az komoly, igaznak bizonyuló Ipgika szokott lenni. Ismételjünk. A „kivágott“ mellel lépdelő legátus tehát igy okoskodik: én a paphoz akarok menni; amott látom a tornyot: rendes körülmények közt a torony mellé építik a templomot (jóllehet, sok helyen ezt megfordítva cselekszik!); a merre eddig csak jártam, a Templomhoz közvetlen szomszédságban feküdt a paróchia; a paróchiát meg, köztudomás szerint, a tiszteletes ur számára építik: ennélfogva nekem torony irányában kell tartanom, hogy a paphoz juthassak. S ez az okoskodás — tessék elhinni, hogy - - 100 eset közül 99-szer beválik. Ezt saját tapasztalataimból állíthatóin. Ámbár annyi tény, hogy az én legátióim száma nem üti meg a 100-at, mert egy 0-val kevesebbet számlál, mint a mennyi 0 feszeleg a 100-ban: de a fenti logikával élvén, egy ízben sem csapódtam be feltevésemben. A paróchiára jőve, első dolga a legátusnak, hogy a nagytiszteletü, illetve tiszteletes urnák s családjának bemutatkozzék. Az egész család a legszivélyesebb, a legrokonszenvesebb modorban, megszólításban igyekszik kifejezni megjövetele felett érzett örömét. És, hogy ez az öröm 100 eset közül 99-szer nem álképüsködés, hanem őszinte megnyilatkozása az eredeti magyar vendégbaráti, közelebbről véve a dolgot, a legátus iránti -szeretetnek: előbbi állításomra hivatkozva, szintén saját meggyőződéseim alapján merem állítani. Alighogy megérkezik a legátus, a családhoz tartozónak tekintik. Viszont ez meg úgy érzi magát, mintha régi-régi jóismerösei, vagy éppen atyafiai körébe érkezett volna. Noha néhány helyen az van gyakorlatban, hogy a legátus szállása a rektornál van, mindazáltal ez a körülmény mitsem változtat a most elmondottakon. Ugyanabban a — szinte beczéző — nyájas fogadtatásban részesül a „rektramék“ részéről is. tí ezt tapasztalja a faluban mindenki női IjC£ olcsó l»l» hevassirlási forrás nyári idényre ül Értesítjük a n. é. közönséget, hogy a közelben álló tavaszi idénynek megfelelő czikkek rendkívüli nagy választékban megérkeztek és azokat igen olcsón árusítjuk. Kaphatók : )i-, férfi- és fiu-ingek, gallérok, kézelők, lábravalók. nyakkendők, férfi- és fiu-kalapek. keztyük, fegyházban kötött harisnyák, kötények, színes és fehér hímzett alsó szoknyák, fűzök, csipkék, szalagok, pipereszappan, parfüm, gyermekkocsik, kosarak, utazó bőröndök, sétapálezák. nap- és esőernyők, himzö és dobráma, hímző selymek és pamutok, ezérnák, pénz-, szivar-, szivarka- és szivartárcza, batisz és vászon zsebkendők, kefék, lésük, bajuszkötök és még sok itt fel nem sorolható czikkek. —- A nagyrabecsült közönség szives pártfogását Maradtunk kiváló tisztelettel FKIEIMIAVV és POIjITKER. ('CTzletli.elyiség': 3SI3-£T-EE?>-féle la.á.z.) kérjük annál is inkább, mert nálunk olcsóbb, mint bárhol! (29—52) Egész évre 8 kor. | Negyedévre 2 kor. Félévre . . 4 kor. Egyes szám 20 fill.
