Nagykároly és Vidéke, 1901 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-23 / 21. szám
NAGY-KÁROLY és VIDÉKE. zandóságát, s tapasztalatait mondásokba foglalja, még pedig gyakran, s mint a jelen esetben is, meglepő humorral, a mi aztán nagyban előmozdítja ezeknek a mondásoknak elterjedését s hitelét még akkor is, ha különben azoknak igazságát az időjárási statisztika nem igazolja is. Ilyen állítólagos tapasztalatokon alapszik a Pongrácz, Szervácz és Bonifácz napjaitól való félelem, s ugyancsak állítólagos meggyőződés is, hogy azokon a napokon feltétlenül fagynak kell bekövetkeznie. Még pedig nemcsak nálunk, hanem más országokban is. Sőt valószínű, hogy ez a hiedelem j s a „fagyos“ szentek hire és neve nem is i magyar, hanem külföldi eredetű. Hiszen a j németeknél is „Eismänner“ a nevök, s a francziák meg azokat „les trois saints de. glacé“ névvel tisztelték meg. Csakúgy, mint a hogy a maga nyelvén nevezi a német meg I a franczia a néppártot is, a minek bölcsőjét | szinte külföldön ringatták. A néphitnek ezen nagyobb körben való elterjedése okozta azután, hogy azt nevezetes tudósok is vizsgálódásaik tárgyává tették, s elfogulatlanul, a tudomány pártatlan fényénél kutatták annak alaposságát, vagy alaptalanságát. Előre is mondhatjuk, hogy igaznak nem találták. — De hát nem mozog a haraszt szél nélkül, — fogják erre némelyek felelni. — S aztán magunk is emlékezünk, hogy a fagyos szentek napjai csakugyan fagygyal, dérrel köszöntöttek be. A mi a haraszt mozgását illeti, mozoghat az bizony szél nélkül is, mert mozgathatják azt emberek is, ha érdekeik úgy hozzák magukkal. A másik ellenvetésre meg mi is közmondással válaszolhatunk. Azzal, hogy egy fecske még nem csinál nyarat. De talán öt sem. Hogy azonban semmi se lenne a dologban, mi sem állítjuk. Félreértés mindenesetre van. Az időjárásban egészben véve tagadhatatlanul van szabályszerűség. A forró és hideg égövek alatt nagyobb, a mérsékelt égöv alatt kisebb, de nagyjából észlelhető az itt is. A nyár mindig legmelegebb, s a tél mindig leghidegebb évszak. Tavaszszal az idő napról-napra melegebb, őszszel viszont fokozatosan hidegebb. De ez, a mint említettük is, csak egészben véve igaz, s amint az időjárási feljegyzések tanúsítják, már nem egyszer esett meg, hogy például a junius melegebb volt a júliusnál, április melegebb a májusnál, s februá- rius hidegebb a januáriusnál. Ám mindezen tünemények csak rendellenességek, csak kivételek, tehát épen ellenkezői a szabályszerűségnek. Megeshetik ezért ilyen rendellenesség, ha egész hónapokra megesik, egyesnapokra is, csakhogy az mindig rendellenesség lesz; mig ha május tizenkettedikén, tizenharmadikán és tizennegyedikén a hőmérséklet mindig leszállana, a mint a fagyos szentekbe vetett hit tartja, az már nem lenne rendellenesség, hanem világos szabályszerűség a mit a Nap állásából nem, hanem legfölebb valami földi tényezőkből lehetne kimagyarázni, a melyek aztán abban az időben a Nap hatását évről-évre pontosan ellensúlyozzák. A kérdés tehát az, hogy vannak-e tényleg ilyen földi tényezők ? Keresték azokat többen, sőt némelyek azt hitték, hogy mégis találták. így 1856-ban Dove, mondhatni a me- ! teorologiának, mint tudománynak megállapi- j tója a május 11-dike és 14-dike között bekövetkezni szokott fagyokat, saját s a levegő áramlására vonatkozó elméletéből igyekezett megmagyarázni. Csakhogy azóta ezt az elméletet az újabb tapasztalatok halomra döntötték s igy természetesen az arra alapított magyarázatnak is megszűnt elfogadhatósága. A nyolczvanas években aztán, a mikor különösen Németországban és nálunk a májusi fagyok érzékeny károkat okoztak, a kérdés ismét nagyban foglalkoztatta a tudósokat. Ekkor már ismeretes volt a Buys-Ballott széltörvénye is, a mely szerint a légáramlások, tehát a szelek összefüggésben vannak a légnyomással, s a tudósok abbeli nézetüknek adtak kifejezést, hogy ha a májusi fagyok szabályszerűeknek jellemezhetők, akkor azoknak idejében s az európai száraz földön, évről- évre olyan légnyomásnak kell uralkodnia, hogy az okvetlenül maga után vonja a hideg levegő beözönlését. Vizsgálat tárgyává tették tehát a rendelkezésre álló régibb és újabb meteorologiái feljegyzéseket, hogy lássák, váljon megvoltak-e évről-évre azok a légnyomásbeli feltételek május 11-ike és 14-ike között, a melyeknek | aztán a hideg beözönléset és a hőmérsékletnek a fagypont alá sülyedését kellett volna okozniok, ezzel pedig a májusi fagyokat szabályszerűekké kellett volna tenniök. S mit találtak'? Azt, hogy ezek a feltételek egyikmásik májusi fagy alkalmával megvoltak ugyan, de más fagyok alkalmával még nem voltak meg. Szóval, hogy a jelzett időben s minden évben, sem a légnyomás, sem a fagy nem következett be szabályszerűen. Bizonyos tehát csak annyi, mert a tapasztalatok csak azt igazolják, hogy bár az időjárás általában véve szabályszerű is, hő- mérsékleti visszaesések az év minden hónapjában fordulhatnak elő; májusban úgy mint áprilisban, vagy júniusban. Csak hogy mig az áprilisi rendesen nem árt, mert a növényzet akkor még nincsen kifejlődve, a júniusi meg azért nem, mert akkor meg a már megerősödött növényzet azt inkább kibírja, a májusi különösen, ha nagyobb, a fejlődés kezdetén lévő növényzetben érzékeny károkat okozhat, a mik aztán az emlékezetben megmaradnak s megszülik a fagyos szentek legendáját. Hogy ezek a különben elég gyakran előforduló lehűlések csakugyan nem esnek mindig a május 11-ik és 14-iki időközre, azt megint a tapasztalás igazolja. Hiszen csak az idei május 7-én és 8-án is volt dér országszerte. Mivel azonban szerencsére kárt nem okozott, nem is gondol reá senki, vagy ha igen, csakis azok, a kik az időjárási adatokat évről-évre s napról-napra pontosan feljegyzik, az időjárással tudományosan foglalkozók, akik aztán ezen adatokra támaszkodva mondanak véleményt, még pedig mindenesetre hitelesebbet és megbízhatóbbat, mint azok, a kiknek meggyőződése nem a saját tudásokon, hanem mások beszédjén és zavaros szóhagyományokon alapul. Végre van még egy körülmény, a mire nemrég Hellmann figyelmeztetett s a mi szinte mosolygásra indít. Az tudniillik, hogy a fagyos szentek rossz hire már a Gergely- féle naptár behozatala előtt is megvolt. Tudvalevőleg ez a naptár csak 1582 óta használatos s az előbbitől 10 nappal különbözik, amennyiben behozatalakor október 4-ike után mindjárt 15-iket írtak. Régebben tehát a fagyos szentek 10 nappal előbb estek, de azért féltek tőlök, már akkor is. Legalább Colerus 1591-ben Wittenbergában megjelent kalendáriumában fel van jegyezve hogy a régiek Szerváczot, de főleg Bonifá- czot kivált a szőlőre nagyon veszedelmesnek tartották. Ez bizony sokat ront a fagyos szentek tekintélyén, mert hiszen belátható, hogy ilyen körülmények között pontos dátumról beszélni sem lehet, s belátható, hogy a néphit értelme legfölebb az, hogy sajna, fagy még májusban is lehetséges. Sokat ront a fagyos szentek tekintélyén, de kellő világításba helyezi a némelyek szerint annyira megbecsülendő néphitet is, a mi, mint a jelen esetben nem más, mint egyszerű megtévedése a kellő ismeretekkel nem bíró elmének. Dr. Lúcz Ignácz A higiéniai ruházkodás művészete. Miként a ház, melyben lakunk, úgy a ruházat is kiválóképen az időjárás mostoha- sága ellen szolgál védelmük Minthogy testünk fölülete környezeténél rendszerint melegebb, kisugárzás .és vezetés utján meleget ád ennek a környezetnek. Ama ritka esetekben, amikor a környezet melegebb a test fölületénél, a test ugyancsak melegveszteséget szenved, még pedig a melegnek párolgás után történő megkötése következtében. Testünk tehát vezetés, sugárzás és párolgás utján vészit meleget. Ruházatunknak az a föladata, hogy a testnek sugárzás és vezetés utján való lehűlését megnehezítse. Erre annál alkalmasabb, minél vastagabb és minél kevesebb meleget bocsát át. Ehhez járul még, hogy a ruházat védő burkolata és a test között levegővel telt réteg marad, mely a testmelegnek megfelelő melegét gyorsan képes fölvenni. A legújabb idők közegészségtani kutatásai arra vezettek, hogy ruházatunk legnagyobb részben — levegő, melyet bizonyos szövetek, azaz fonalrostok hálózata zár magába. Ezt a szövetet a szálak keresztezése képezi, amennyiben ugyanis j először az úgynevezett lánczot állítják elő párhuzamosan futó fonalakból, azután pedig | a vetélövel váltogatva húzzák keresztül rajta a harántfonalakat. így keletkeznek a keresztezések, melyeket az egyszerűbb szöveteknél két láncz- és két harántfonál határol és melyeknek nagysága a szövet sűrűségétől függ. Ezekhez a szövetekhez rendesen oly anyagokat használnak, melyek növényrostokból, állathajból vagy selyemszálakból szövettek és ennélfogva likacsosok vagyis az egyes rostok között hézagokkal bírnak. Valamely ruházati szövet közegészségi értékének megállapításánál szerfölött fontos szerep jut a szövet tulajdonságainak. Minthogy a külömböző anyagok szövési módja külöin- böző, a szövetnek és a levegőnek egyenlőtlen keverékei támadnak. Az egyes szövetek teljesen egyenlőtlen fölülettel fekszik meg a bőr felszínét, csak néhány nagyon is sima szövet simul teljesen a bőrhöz. Minél jobban simul valamely szövet, annál inkább ébreszti föl öltözéskor a hideg érzetét. Sokféle helytelenség és zavaró szokás uralkodik a ruházkodás terén. Leggyakrabban előforduló hiba a tul- meleg ruházkodás, melynek az a kiváló hátránya, hogy a bőrt elpuhitja, tudniillik a hideg ingerétől elszoktatja. Ehhez járul még a szellőztetés hiánya, mely a sima, sürü szövetek kiváltsága, legyenek azok alsó ruhaként vagy a felső ruhabélés szöveteként alkalmazva. A hiányos légcsere a test párolgásának cseppfolyós lecsapódására, az izza- dásra vezet, amely átáztatja a bőrt és eltéveszti azt az élettani czélját, hogy mint vízgőz távozzék el a levegőbe. A verejték lerakodásának meggátlásá- ban áll tehát legnagyobbrészt a higiéniai ruházkodás művészete. A vizpárolgás megzavarása iránt rendkívüli módon érzékenyek vagyunk. Már a ruhalevegőnek vízgőzzel való lassú telítését jól megérzi a figyelmes szemlélő; ez kellemetlen érzést kelt, petyhüdtekké és kedvtelenekké tesz bennünket. Jól szellőzött ruha megválasztása nagy befolyással bir az egészséges ember viselkedésére. A ruházatnak nem szabad a testbőrt a levegő áramlásától elzárni: annyira szellősnek kell lennie, hogy már csekély mozgásnál is a ruhalevegő szénsavtartalma csökkenjen és a szabadban, hűvös időjárás mellett sem nélkülözzük az üdülés érzetét. Ekkor jelentkezik az az újabb kedvező egészségi befolyás, hogy a ruhával helyesen burkolt bőrtakaró lassanként edzetté tesz bennünket. Nem a hűvös fürdő vagy a hideg ledörzsölés a bőr legtermészetesebb edzőszere, hanem sokkal hatásosabb az állandó szellőztetés. Sokat beszélnek mostanában az univerzális ruházatról, melyet olyannak képzelnek, hogy nyáron a meleg, télen a hideg ellen nyújt menedéket. Ebben az értelemben egyáltalában nem létezik normális ruházat. Egy és ugyanazon ruházat mindig csak bizonyos külső körülményeknek részéről, a kivel érintkezik. Csodálkozni sem lehet hát rajta, ha ünnepi ott tartózkodása | idején mindvégig hetyke lépésekkel méregeti j a falu utczáinak hosszát! De, hogyan is lehetne, mikor minden ember, gyermek csak róla beszél, ha elmegy mellettük, róla sug- bug a másikának, sőt észrevehetőleg mutogatják egymásnak: ez a „legátus ur!“ Hát biz’ nagy személyiség, nagy tekintély a legátus. De nagy ám! Róla beszél egész áldott ünnepek alatt a falu apraja-; nagyja. Sőt, ha megszeretik, megkedvellik a predikálását: még hosszú évek múltán is dicsérettel és dicsekedéssel emlegetik nevét.; Nem mulasztaná el egy intelligens úri család sem, hogy a vendégségre meghívott j papi családdal együtt a „legátus urat“ meg ne invitálná. — Hát még a jobbmódu gazdaemberek, presbyter uraimék, mily igazi magyar vendéglátással halmozzák el, midőn hozzájok ellátogat! Meg kell adni, hogy a legátusok számba- vehető része méltó is arra a sziveslátásra. Tud a legátus, ha kell, beszélni illő áhítattal, de ifjú lelkének egész hevével, a templomban, hirdetvén az isteni szent igéket; tud, ha kell, finom élczekkel fűszerezett szellemes mondatokat röppenteni előkelő társaságban a falusi művelt hölgyek (no meg a városiak) derült hangulatba ejtése végett; s végül tud, ha kell, leereszkedni a föld egyszerű gondolkodású népéhez, eldiskurálván annak ügyesbajos állapotai felöl. Hogy mindamellett akadnak málészáju legátusok, anyámasszony katonái is ? Az tagadhatatlan. De esküt merészelnék rá tenni, hogy vajmi elenyésző csekély ezeknek száma. • Hiszen magához a nyílt színen való hitszónoklásra vállalkozáshoz már bizonyos lelkibátorság szükséges mindenikben, a mely lelkibátorság pedig — szerény nézetem szerint — a társadalmi téren forgolódásban. érintkezésben megkívánható, sőt megkövetelhető modor, magatartás elengethetetlen előfeltétele, forrása. Kitelik a legátusból egyéb is. Meg tudja az állani helyét a férfi táraságban is, ha kell. Füstöl úgy, hogy a örök basa eltátaná száját az ámulás. miatt, i mi, mellesleg legyen mondva, nem nagy römére válnék kebelbeli barátjának, a pipáink, mert könnyen végzetes salto-mortalék sinálna szegény jószág), ha füstölni látná, szik egész éjszakán át, ha úgy követelik a iszonyok, mint a csap; dalol, tánczol, tósz- ozik, ha óhajtja a környezet, hogy senki job- >an. —t S ha a végszükség azt hozza magával: neg tudja mutatni, hogy nem csak a szent-bib- ia áll jól a kezében: hanem az „ördög-biblia“ ’orgatása sem fog ki rajta! Szó, a mi szó, de a legátusdiákból sok minden kitelik. Ha valaki arra kérne, avagy csak szó- itana fel, a mit álmodni sem merészelek örökös iefiniálásaim miatt, hogy magyarázzam meg : vi, vagy mi az a legátus ? Arra már csakugyan akonikus választ bírnék penderíteni. Azt ’elelném: a papkisasszonyok, meg a rektor- visasszonyok „nóta-fája“ ! Talán mosolyogni méltóztatik e felett? Ugyan miért? Hogy igv áll a dolog bebizonyítom. Ünnepek előtt már hetekkel, hónapokkal előbb emlegetik: hoz-e sok uj nótát a legátus ? S alighogy egy-két ismerkedési szót váltanak a legátussal, előbukkan a nyájas mosolyra nyílt, rózsapiros ajakról az eddig is nehezen rejtegetett kérdés: „hozott-e sok uj nótát, legátus úr?“ Természetesen, a legátusok erre az eshetőségre (no meg arra, hogy emlékkönyvekbe írandó versekben se szűkölködjenek!) fö-főgondot szoktak fordítani. Készletben tartanak a legátióha menetel táján minden újabb nótát, hogy annak idején kirukkolhassanak velők. Van aztán becse a jó dalos legátusnak a bájos pap-kisasszonyok és rektor-kisasszonyok szemében. De még' milyen ! Hát még akkor, ha hozzá jóképű is a legátus, hány elrejtett falusi szépségnek dobogtatja meg ártatlan szivecskéjét! —- Hogy viszont nem egy-két eset tanúskodik a mellett, hogy legátus uram tért vissza a mogorva tekintetű, kötelesség- teljesítésre intő, ősi kollégium mohlepte várszerü épületébe szivbeli' fájdalmakkal: minek áruljam el a nagy nyilvánosság előtt ? Minthogy az a jó tulajdonságom megvan, hogy adósa senki fiának sem szeretek lenni, visszarucczanok a pátens megismertetéséhez. Ezek a szóbanforgó pátensek, a mint már valamerre fentebb kibicczentettem, nem a „kalapos király“ pátensei. Még csak Ádámról- Éváról származtatható rokonság sem fűzi őket azokhoz. Nem egyebek ezek, mint az egyes gyülekezetek kegyes jótevő híveihez intézett, kérő sorokat tartalmazó, rendszerint féliv terjedelmű nyomtatványok, a melyeket vagy a főiskola rektorprofesszora, vagy a szénior intéz a gyülekezetek adakozásra kész, hitbuzgó jóltevőihez a szegénytanulók, illetőleg a szénior javára. Utóbbi része abból a czél- ból, hogy tanulmányai öregebbitése végett a nyugati müveit államok valamelyik világ- hirü egyete'mén a theologiai és philosophiai tudományokat legalább egy éven át hallgathassa. Ezeket a pátenseket a legátus az elődeitől elsajátított, ivadékról-ivadékra áthá- ramló megszokott módon, csinos levélszerü alakra összehajtogatja és a lelkésztől kapott j kinek számára megczimezi. A pátenseket vagy maga a legátus | viszi el ahhoz a néhány előkelőbb családhoz, a hová pátens dukál, vagy valamelyik iskolás- ! fiúval hordatja szét a rektortanitó. Ha a legátusnak magának kell elhur- czolgatnia az egyes helyekre : ennek a tisztel- kedési látogatásnak „requirálás“ a becsületes neve. Azonban az olyan legátiók, ahol a requirálás divatban van, nem nagy becsben állanak a legátusok előtt. Leszámítva azt, hogy akár esik, akár fúj, az egész falut be j kell csatangolnia, hogy összerequirálhasson ; eltekintve attól, hogy néha az utód iránt való szívességből, akarata ellenére még 2—3 szomszéd községbe is át kell rándulnia egy-egy földbirtokos úri családhoz, (a mi télviz idején, vagy nyakig érő sárban nem oly üdvösséges, mint a hogyan sokan képzelik! — tudom magamról): a requirálásnak kellemetlen oldala főképpen abban rejlik, hogy a pátensért önszántából adandó összeget némelyik requiren- dus tüstént a tisztelkedés alkalmával nyomja a legátus markába, a mi — az igazat megvallva — bizony kissé kényes helyzetbe hozza a legátust, mivel itt már a maga zsebére kapja, amit kap, nem az iskola részére, mint a Debreczenben szokásos őszi kápsálás, vagy a hogyan a debreczeni „cívis pógár“ elkeresztelte : kámzsálás alkalmával. Pedig hát nem megvetendő állapot ez a repuirálás a legátusra nézve. Éppenséggel nem. Bárhová megy, mindenütt a legudvariasabb szívességgel fogadják. De meg arra már eleve készülnek a requirendus családok, hogy körülbelül ekkor, vagy akkor fogja tenni tiszteletét a „legátus ur.“ —- Sőt, ha elmulasztaná a tiszteletes ur, vagy rektor uram figyelmébe ajánlani a legátusnak valamelyik requirendust: meg is neheztelnének érte rájok. Városi, falusi legátiók requirendusainál egyaránt szívesen látott vendég a legátus. Az egyszerű földmivelő a legnagyobb örömének kifejezése mellett nyitja meg számára a különben nem mindennap, hanem i csak ritkán látott és különösebb tiszteletben tartott vendégei előtt megnyíló „első“ szobája ajtaját, hogy betessékelje rajta „tiszteletes“ legátus uramat. Előkelő úri családoknál szintén hasonló barátsággal s a családhoz illő és méltó elegantiával fogadják a legátust. Vannak legátiók, a hol mágnás családokkal ismerkedik meg ily módon a legátus. Akármilyen rendü-rangu családnál tesz látogatást: a magyar vendégszeretet külső jele Aki egészségére vigyáz, igyék Ferencz József keserövizet, a melyet 20 év óta nagy becsben tartanak az egész világon. Az utolsó kiállításon egyedül tiszteltetett meg a nagy mille- niumi éremmel és egyedül egy legmagasabb kitüntetéssel. A Ferencz József keserüvizet mindenütt árusítják.
