Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-29 / 48. szám
XVII. évfolyam. Nagy-Károlv, 1900. november 29. 48-ik szá(n. 'S Táoxsa,d.£ü-xxx.i, sz,é;pix©^-s.l3xcxi és isxxxexettexj esz-tő Ixetila/pNAGY-KÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre 4 frt. Félévre . . 2 frt. Negyedévre I frt. Egyes szám 10 kr Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák-Ferencz-utcza 40. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben.) Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 15 kr. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. Mozgalom a párbaj ellen. A dühöngő párbaj mánia megszüntetésére mozgalom indult meg a a társadalom különböző rétegeiben. A haladó korszellem állást foglal eme szégyenletes, középkorból fenmaradt intézmény ellen és ki akarja küszöbölni avult hagyományát egyéb, életrevalóbb szokásai közül, melyeknek létjogát a szükség szentesitette. Müveit társadalmunk arra a félszeg álláspontra helyezkedve, hogy a becsületében sértett férfi támadóján maga akar bosszut állni, fegyverrel kezében torolja meg a méltatlan sértést, megtűrte, habár nem ismerte el a párbaj látványos intézményét. És évszázadokon keresztül halomra gyilkolták egymást az emberek, gyakran az ártatlant sebezve halálra, ha a sértés körülménye félreértésen alapult, vagy a sértő, ki ügyesen forgatta a kardot és biztosan lőtt czélba, bosszúvágyból, szániitó ravaszsággal igy tolta félre, ki útjában állott. Zokogtak az özvegyek, zajongtak az árvák és panaszuk átkot szórt a társadalom vezető elemeinek fejére, kik vétkes közönbös- ségbe merülve elrabolták szeretteiket, családjuk fentartóját. Mert a legfelső tízezrek divatja átragadt az egész társadalomra és a párbaj jelensége talán az egyetlen, mely tövig rombolta a különféle korlátokat és ma rang-, osztály- és felekezeti különbség nélkül kötelező minden szereplő tényezőre. És ha a szellemi haladás nagyobb mérveket ölt, gyorsabb iramban tör előre, megérjük azt, hogy a szegény napszámos követve műveltebb osztályok példáját, hol az érdekelt felek oly görcsösen kapaszkodnak a párbaj szükséges mivoltába, páros viaskodásban fogják eldönteni a maguk igazát. De most felszisszentek az imént békén szunynyadó körök, mert a párbaj gyermekes játékká fajult. Ifjú csemeték ezzel akarják megfélemlíteni komolyabb munkálkodásra hajlandó pályatársaikat s amig, egyrészről rengeteg kárt ejtenek magukban és gyermekük életéért remegő szülőknek okoznak pótolhatatlan veszteséget: nevetségessé teszik a párbaj fogalmát is. Mert az élet harczában küzdő férfi nem akarja azonos eszközökkel megvédeni sértett önérzetét, vagy megtámadott becsületét, mint a milyenekkel zsenge korú ifjak tüntetnek lovagiasságuk, képzeletben sértett becsületük mellett. A debreczeui jogakadémia tanári kara határozatiig kimondta, hogy az intézetből kilépettnek tekinti azt a hallgatót, ki párbajra való kihivást elfogad. Hasonló értelemben nyilatkozott a keszthelyi gazdasági főiskola érdemes tanári testületé. De fontos és megszivlelésre méltó inditvány foglalkoztatja most a magyar egyetemi ifjúságot is. Állandó becsü- let-biróság alakuljon az ifjúság kebeléből, mely valamelyik tanár elnöklete alatt esetröl-esetre dönti el, hogy a felmerült lovagias ügyben sértés ténye fen- fórog-e? és vájjon helyén való-e a fegyveres elégtétel kérése? A párbaj intézményét fentartja tehát, csak a minimumra akarja csökkentem azok számát. És igy véli eme hallgatagon bevallott társadalmi szükségnek meghur- czolt hírnevét helyreállíthatni. Mi e kérdésben tovább megyünk. Eltörlendönek Ítéljük a párbaj véres hagyományát, ki kell irtani, hogy magva sem maradjon. A páros viaskodásban oly döntö szerepe jut a véletlennek, a csel, ügyesség, lélekjelenlét, fizikai erő és természeti tünemény, oly fontosán befolyásolhatják a küzdelem kimenetelét, hogy egyenlő esélyekről szó sem lehet. Mert a lovagias, korrekt, becsületét féltékenyen őrző férfiúhoz nem méltó, hogy támadójával szemben előnyben legyen, mit a gyönge elméjüek könnyen félremagyarázhatnának, viszont senki sem lehet arra kárhoztatva, hogy bőrét minden rágalmazónak jutalmul odatartsa, a miért öt orvul megtámadta. Jól esik hallanunk, hogy különböző oldalról és mind sűrűbben hangzik fel a panasz a szertelen párbaj mánia ellen és felriadnak merengésükből azok is, kik közönyösségükkel magukra vonták a titkon helyeslés látszatát. Mert a mióta kölcsönös együttműködés czéljából a maguk és egymás érdekeinek előmozdítására erőiket egyesiték az emberek, azóta érdekek össze is ütköztek. De bár pillanatnyi vagy tartós legyen a fonák helyzet, annak szanálására nem az egyesek hivatottak, hanem a törvény. És kedvező jelenség, hogy a helyzet orvoslására a társadalom teszi meg az első lépést. Ha majd a törvényhozás szentesíti a páros viaskodás szigorított tilalmát és a törvény megszegőire nem oly enyhe büntetést mér, mint a jelenlegi büntető törvénykönyv, hanem fegy- házzal sújtja, mint Angliában, akkor a fiatal gyereknek is — ki ma kevély halálmegvetéssel áll ki ellenfele golyója elé — lesz annyi józan megfontolása, hogy a becsületén ejtett sérelem megtorlását hivatottabb közegre bízza. És a honatyák pisztolya sem fog annyi csütörtököt mondani, mert a törvény végtére sem arra való, hogy alkotói sértsék meg legelébb. A kivándorlás ellen. Lapunkban már többször volt szó a kivándorlás sajnos következményeiről. Éber figyelemmel kiséri azt vármegyénk főispánja is s legutóbb e tárgyban az alábbi körrendeletét intézte az összes köz- igazgatási hatóságokhoz, melyet közérdekű voltánál fogva egész terjedelmében közlünk. A körrendelet igy szól: A belügyi kormány ismételten rámutatott azon elszomorító helyzetre, melyben a Braziliába, különösen ennek Sao Paolo tartományába kivándoroltak sínylődnek s utasittattak a törvényhatóságok, hogy ezen körülményt kellően közhirré téve s a kivándorolni akarókat felvilágosítva, őket az odautazástól viszszatartani igyekezzenek. A Sao-paoloi osztrák magyar konzul ujabbi jelentésében valóban megrendítő képét adja azon állapotnak, melybe oda bevándorolt honfitársaink jutottak. Ezen szerencsétlenek a „Ligure Americana“ vagy „Ligure Braziliane“ nevezetű olasz hajózási vállalat lelketlen ügynökei által azon hazug ígérettel, hogy ott az államtól földeket, nagyobb mennyiségű szarvasmarhákat s más házi állatokat, jelentékeny mennyiségű szerszámokat stb. stb. fognak kapni, elcsábit- tatván, csak megérkezésükkor tudták meg, TARCZ A. November. Irta: Domahidy-Ujfalussy Amadil. Hattyúdal. Hát újra itt vagy, szép menyasszonyom, Hogy ágyam mellett sírjad könyedet S megvigasztalj, ha elszomorodom ; Engem — a fáradt, lázas beteget... „The day is cold and dark and dreary It xains and the wind is never weary The wine still clings to the mouldering wall Bat at every gust the dead leaves fall And the day is dark and dreary . . . H. Lon gf ello w. Érzem és jól tudom — közei a vég. .. Eljár az óra, — perezre perez halad ; S te Édesem, majd itt maradsz magad .. Hallgass tehát, ha mostan eljövél: Szörnyű a végzet — hidd el fáj nekem, Fáj síromba vetni tekintetet, Mely elzár majd előled kedvesem S mely elfödel egy ifjú életet. Nem kérlek hát, hogy soha ne feledd Szerelmedet, — ha én már nem leszek, Hogy könnyet ejtsenek e szép szemek S hogy gyászban éld le, érttein, életed ! . Sirhalmomon — ha tán kilátogatsz A bús tanyára •— forró könyvivel Mért áztatnál hervadt virágokat ? ... Mondj csak egy rövid imát érttem el. Szeress másat! — Legyetek boldogok ! Én földöntúli létben nem hiszek... Síromba is csak egy reményt viszek: Nem fáj a szív, amely már nem dobog! S Kiss István. Nedves, ködös a levegő, nesztelenül összetorlódott felhők ülik meg, különösen reggelenként az eget s időnként bőven ontják hideg könyeiket. Szakad az eső, melynek egyhangú csobogásába úgy zúg bele a fel-fel siró szél jajszava, mint a hogy valami borongós Chopin balladában, egy sajátszerü Wagner accord hangzanék. Hányféle is az őszi szél dallama! A rőt mezőkön ázott gyepen úgy suhan át, mint egy zokogó szellem, amely vétkeit ve- zeklendő, nyugtalan bolyongásra van kárhoztatva. A tarlókon staccató zizegéssel fut végig a száraz tengeri kórók között selyemruha suhogásával szárnyal tova, a sziklás hegycsúcsok kemény homloka körül bősziil- ten fütyöl, az erdőnek meg olyan siralmas zúgással dől neki, mintha St. Saéns „Danse macabré-“jét fújná. Az a sok, sok fa az erdőn, kedvencz hangszeréül szolgál Herrnes- nek, s valóságos halotti éneket zenget velük, igy őszszel. De kopár, kietlen már novemberben az erdő ! Méhek szenderitő zsongása, bogarak beszédes zümmögése, madarak pletykázó csicsergése többé nem ad neki pezsgő életet, élénksége elhalt, csöndes megnyugvással haldoklik. Egy-egy kósza holló hosszú körvonalokat rajzol felette a sürü levegőben, végül leereszkedik egy nyirkos galyra és az ő rikácsoló nyelvén, csalogatja társait, melyek aztán csapatosan telepednek le a legmagasabb fára, idétlen, fülsértő hangon gyü- lésezve, mit sem törődve a hidegen csapkodó esővel. Mikor az ég sírása szünetel, olykorolykor köddé gomolyg a pára. A szél felkapja, űzi, hajtja s hosszú fátyolos szellemalakként suhan a letarolt földeken át, mindent átkarolva ami útjába akad. Fázva, dideregve enged ölelésének az utszéli bokor és borzongva rázza meg magát utána. Megesik, hogy egy-egy pólusi áramlat, aztán hóvá fagyasztja a kóbor páratömeget, mely, lágy, vékony takaróként borul a földre, nagyon is gyorsan szakadozó szétmáló patyolatként tapadva hozzá. Csakhamar rut, fekete foltok támadnak rajta, melyek rohamosan növekednek, olyanynyira terjednek, ; hogy már-már csak a kimagasló rögökön világlik a hó, de kis-vártatva onnan is eltűnik. A novemberi hólepei olyan mint egy szép álom, melyet hamarosan be mocskol, tönkre tesz az élet prózai keze. A havas táj, a nyugalom érzetét kelti fel bennünk, ellenben a november rendesen sivár sötét hangulatai elégedetlenné, levertté teszik az embert. Üdvöt Ígérő, színes képek alig-alig lebegnek lelki szemeink előtt, többnyire a rossz napok hazajáró emlékei kisértenek bennünket s látva az enyészetnek induló természetet, kénytelen-kelletlen bíbelődni kezdünk a magunk elmúlásunk problémájával is, fájó érzéssel foglalkozva vele. Nem bírunk megbékülni azzal a gondolattal, hogy csak árnyként tova tűnő mulékony, véges lények vagyunk, sajnáljuk az életet, noha kevés jót nyújt és töviskoszőrűval övezi gyermekeinek homlokát. Szenvedünk és mégis húzódozunk, sőt félünk a haláltól s az örök megsemmisülés, a halál utáni nemlét, ha nem is mindég szomoritó, de legalább is különös kényelmetlen érzést támaszt bennünk, ami pedig kissé nevetséges is, mert ha nem törődünk azzal, mik valánk világra jöttünk előtt, mit töprengünk anynyit azon, mi lesz velünk, amikor kálvária-járásunk megszűnik ? Ha a halál utáni nemlét bor- zadálylyal tölt el bennünket „warum gedenken wir nicht, mit gleichem Schauder der zeit, als wir noch nicht waren, da das Nichtsein nach dem Tode nicht verschieden sein kann von dem vor der Geburt“ . .. mint a hogy Schopenhauer mondja. Egyébiránt talán nem is annyira maga a nemlét kelt borzadályt, mint inkább az a tudat, hogy ez a meleg lüktető test, melyet úgy dédelgettünk, őriztünk, kihűl, megdermed s az enyészet martaléka lesz. Fázunk, irtózunk a halál mysztériumától s ha nem lenne annyira rejtelmes, inkább óhajtanánk az élettől szabadulni, de épen az lánczol hozzá bennünket, hogy olyannyira bizonytalan a halál utáni sorsunk. Testünknek rendeltetésével többéke vésbbé tisztában vagyunk: porrá válik s a természet körfolyásában aztán, úgy mint mindennek, neki is szerep jut. A test elÉrtesitjük a nagyérdemű közönséget, hogy az őszi és téli idénynek megfelelő áruezikkek megérkeztek, mit igen olcsón árusítunk. Raktárunkon nagy választékban vannak: kézimunkák, himzöselymek és pamutok, fegyházban kötött harisnyák, keztyük, muffok, meleg alsó ruhák, béllelt és’hímzett fehér alsó szoknyák, téli pamutok, sapkák, kalapok, női és férfi fehérnemüek, gallérok, nyakkendők, szappanok, illatszerek, esöernyök, fűzök, csipkék, szalagok, kosarak, pénzerszény, menyasszonyi fátyolok, koszorúk, gyermekkocsik, stb. stb. Ennek folytán kérjük a n. é. közönség b. pártfogását. Teljes tisztelettel Friedmann és Politzer. ""—---------------------------H Tr.Wl-.n1r. Po stai megrendelések pontosan eszközöltetnek, (4-52) Efironcz-uteza. Eiffner-félo ház.)
