Nagy-Károly és Vidéke, 1900 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1900-02-08 / 6. szám

NAGY-KAROLY és VIDÉKÉ. vény értelmében Nagy László alispán elnök­lete alatt nyílott meg a közgyűlés délelőtt 10 órakor. A városi mérnöki állás, egy I. osztályú, esetleg üresedésbe jövő Il-od osztályú irnoki állás választása volt a tárgysorozat első pontja. Az alispán a választáshoz bizalmi férfiakul Cservenyák Antal, Spitz Antal, I Bunda Miklós és Szabados Pál képviselőket kérte fel, kik egyszersmint a jegyzőkönyv hitelesítésére is kijelöltettek. A szavazat­szedő küldöttség elnökéül Dr. Serly Gusztáv, tagjaiul Fürth Ferencz és Szobonya Antal, jegyzőül Néma Gusztáv választattak meg. A kijelölő bizottságba az alispán maga részéről Rooz Samu és Wagner Lajost nevezte ki, a közgyűlés részéről Lúcz György és Strohmá- jer Ferencz képviselők választattak meg. A mérnöki állásra jelentkezett két pá­lyázó és pedig Baksay Bertalan és Leskó János beregszászi lakosok, kik közül az előbbi pályázati kérvényét visszavonta, az utóbbit pedig, minthogy oklevelét nem csatolta, a kijelölő-bizottság nem kandidálta s igy a pályázat meddő lévén, újabb pályázat hirde­tése vált szükségessé. Az I. oszt. irnoki állásra a kijelölő­bizottság Bérezi János, Tóth Sándor és Andó Ferencz pályázókat kandidálta. A szavazás elrendeltetvén, annak tartamára a közgyű­lés felfüggesztetett. A szavazás befejeztével az alispán ki­hirdette az eredményt, mely szerint beadatott összesen 78 szavazat, ebből esett Andó Fe- renezre 47, Bérezi Jánosra 23 és Tóth Sán­dorra 8 szavazat, s igy Andó Ferencz meg­választott Írnoknak jelentetett ki s az esküt nyomban le is tette. Ezután az alispán eltá­vozott és a közgyűlés a polgármester elnök­lete alatt folytattatott. A tárgysorozat második pontja volt a kereskedelemügyi miniszter leirata a szatmár- megyei nőiparegyesülettől átvett összegből 6,380 korona 04 fillérnek a polgári leány­iskola építési czéljaira leendő felhasználása tárgyában. A közgyűlés ugyanis már régebben elhatározta, hogy az átvett 28,036 korona 84 fillérből 21,656 korona 80 fillér 41/2%-°t jövedelmező regale kártalanítási kötvények vételére fordittassék ; a fen maradó 6380 kor. 04 fillér pedig a leányiskola építési költsé­geire használtassék fel. A miniszter ennek jóváhagyását csakis úgy helyezte kilátásba, ha a város biztosítékot nyújt az iránt, hogy az ösztöndíjakra fordítandó 960 kor. össze­get bármily eshetőségekre is garantirozza. Minthogy a beszerzendő értékpapírok kamata ezen összeget teljesen fedezi s kilátás sincs arra, hogy az állami értékpapírok dévaivá- cziója folytán értékveszteség állana elő, a közgyűlés a miniszter kívánsága értelmében határozott. A kereskedelmi miniszter a kövezetvám felhasználása tárgyában alkotott utezarende- zési terveken módosításokat rendelt el, me­lyek a közgyűlésnek bejelentettek, a közgyűlés ezeket tudomásul vette s egyben felhatal­mazta a polgármestert, hogy a szükséges technikai változtatások keresztülvitelével elő­álló költségeket a mérnöki fizetés terhére utalványozza. E tételnél Szabados Pál képviselő a Gúzson-utcza megnyitása tárgyában szólalt fel, azonban a polgármester felvilágosította, hogy ezen ügy még egyelőre nem tárgyalható, mert a kisajátításokkal előálló költségekre fedezetről kell gondoskodni. Az 1898. évi gyámpénztári számadás tárgyában a vármegyei törvényhatóság és a belügyminiszter jóváhagyó határozata tudo­— A megállóit könnycsepp és Sátán kezének érintkezéséből született, a törvény, a melyet ti ott a földön fizikai laborató­riumaitokban szemlélhettek, a midőn az 1000 hőfokos érczlapon megfagy a reá hulló vízcsepp. — A nagy könnycsepp az érintke­zésre megkezdte körforgását maga körül, míg egyszer aztán megfagyva, kilökődött j társa után a világűrbe. És bolyongott, megkerülve a pokolt, soká-soká, mígnem egyszer megtalálta nagyobb testvérét és azóta együtt bolyongnak, mint a szeretet és kárhozat symbolumai. — A megfagyott könnycsepp : a hold; a másik, a melyet Sátán keze bár pilla­natra érintett csak, mégis arra van Ítélve hogy a megváltás órájáig bolyongjon. De az örök kegyelem benépesité felületét és az égből származó meleg életet, erőt ád néktek a földön, mert ez a másik könny : a föld, — az a nagy, vörös korong az égen, a honnan te jöttél. Ezek az utolsó szavak gondolkozóba ejtettek; visszatérésre gondoltam. De marsrutám meglővén már állapítva, be­láttam, hogy ezen a bolygón nem volt élet soha, úgy hát — milyen végtelen szomorú gondolat — nő sem lehetett Jerünk odább, kedves griffem és mentünk. 1 (Folyt, köv.) Sicu/us. másul vétetett és számadók részére most már a végleges felmentvény megadatott. A Nagykároly—börvely—porcsal mai útvonalnak a törvényhatósági utak .sorába leendő felvétele tárgyában hozott törvény- hatósági határozatot tudomásul vette. Igen nagy horderejű és városunkra nézve oly nagyfontosságu intézmény, a tűzoltó- intézmény fejlesztése tárgyában a polgármes- j tér által kidolgozott javaslat került tárgyalás alá. Ezen javaslat megtételére a közgyűlés már régebben utasította a polgármestert. A ! jelenlegi meglevő tűzoltó személyzettel sike- | résén működni nem lehet, azt belátja mindenki, mert 6 fizetéses tűzoltó csekély a város nagy terjedelméhez képest, sőt a tüz- oltókötelesekből alakított 150 főnyi csapat sem megfelelő; azért a polgármesteri javas­lat 15 fizetéses tűzoltói állásnak rendszere­sítését javasolja még pedig oly formán, hogy szervezhessék 3 első osztályú 420 korona és 12 másodosztályú 300 korona fizetéssel, azonkívül a tüzoltókötelesek közül szervezendő {csapat létszáma 150 főről 500 főre emeltes- sék fel s a város osztassák fel 8 kerületre, melyek mindegyikében az ott lakó tűzoltó köteles tűzveszély esetén segédkezni, sőt szükség esetén más kerületben is. Ezen tervezet elfogadása esetén 3°/0 pótadó meg­szavazása válnék szükségessé. A javaslathoz Csipkés András képviselő szólalt fel, ki tekintve azt, hogy a tárgy- sorozat csak három nappal ezelőtt lett kö­zölve, s ily nagyfontosságu intézmény fej­lesztése bővebb megfontolást kíván, kéri a közgyűlést, hogy ezen ügy jelenleg ne tár- gyaltassék, hanem utasittassék a polgármester, hogy hívjon össze egy nagyobb értekezletet, mely az ügyet előlegesen megbeszélje és oly tervvel álljon a közgyűlés elé, mely pótadó emelés nélkül oldja meg a kérdést. Minthogy ehhez Debreczeni István pol­gármester is hozzájárult, a közgyűlés Csipkés András indítványát elfogadta. A főgimnázium tulajdonát képező urai 37. sz tjkvi ingatlannak (Schuszter János hagyo­mánya) 6 évre leendő haszonbérbe adására vonatkozó szerződést jóváhagyta, egyben Csőkör Ferencz és Lúcz György képviselőket kiküldötte, hogy Lengyel Endre szatmári la­kossal, mint telekkönyvi társtulajdonossal, a polgármester közbenjöttével, az ingatlan el­különítését. eszközöljék. A róm. kath. hitközség az iránt kérel­mezett, hogy az iskolák segélyezése tárgyában hozott 36—899. közgyűlési határozat akként értelmeztessék, hogy a város a hitközség részére a fenti határozat kelte előtt kiadott járandóságot akkor is kiadja, ha a liitfele­kezetek segélyezését netalán beszüntetné. A tanács és jogügyi-bizottság véleménye az volt, hogy amennyiben az iskolák fentar- tása tárgyában a hitfelekezettel szemben úgy is szerződési kötelezettségben áll a város, e kérelemnek elég tétessék, mert ezzel úgy sem vállal magára újabb kötelezettséget. Rooz Samu a kérelmet a várossal szemben való bizalmatlanságnak látja, s azért nem hajlandó annak teljesítésére hanem indítványozza, hogy mondja ki a közgyűlés, amennyiben ezen kérdés a már hozott hatá­rozattal elintézve van, újabb határozatho­zatal szüksége nem forog fenn. Csipkés Andás és Debreczeni István hozzászólása után a közgyűlés szavazással döntött és elfogadta a tanács javaslatát. Szolomájer Gusztáv pénztári ellenőr felesége huzamosabb ideig tartó betegsége miatt 200 korona segély kiutalását kérte. A tanács ezen összegnek, a pénzügyi bizottság pedig egy havi fizetésének kiutalását java­solta. Szalay Bálint a segély megadása ellen, Dr. Adler Adolf a tanács, Csipkés András pedig a pénzügyi bizottság javaslata mellett szólaltak fel. A közgyűlés azonban úgy a tanács, mint a pénzügyi bizottság javaslatát mellőzte és segélyt egyáltalában nem utal­ványozott. Nonn Gyulának a Kölcsey-utcza terü­letéből megvásárolt 58.90 in. területnek tulajdonjogi bekeblezés végett kiállított szerződésének jóváhagyását az áprilisi köz­gyűlésre halasztotta, mert a felebbezési ha­táridő még nem járt le. Ezután az egyes bizottságok alakíttat­tak meg és pedig: Egészségügyi bizottság: Dr. Áldor Adolf, Asztalos György, Báthory István, Dr. Brán Feliczián, Boross János, Czilli György, Gzim- bolinecz János, Diczig Ádám, Dr. Doby Zsigmond, Fitos Ferencz, Dr. Fürth Ferencz, ifj. Hahn János, Kiss Döme, Kohn Miksa, Koritsánszky László, Kruppa Mihály, Liszer Jakab, Lukács Mihály, Nagy Sándor, Palczer Ernő, Pazuchanits Ignácz, Plank Ferencz, Ptyánk György. Puesenbach Mór, Schvarcz J. M., Tőtős János. • Választó 11 ak : Dr. Aáron Sándor, Dr. Jászi Ferencz, Dr. Jékel László. Jegyző: Csorba Gyula. Gazdasági és pénzügyi bizottság: Dr. Adler Adolf, Berger Ármin, Bródy Lajos, Cservenyák Antal, Csipkés András, Csőkör Ferencz, Jékel László, Dr. Jászi Ferencz, Kaufmann Jenő, Lúcz György, Nagy László, Palczer Ernő, Rooz Samu, Róth Károly, Dr. Serly Gusztáv, Serly Ferencz, Strohmájer Ferencz, N. Szabó Antal, Vetzák Ede, Vida Sándor. Hivatalból tagja: Feifer Ede. Jegyző: I. aljegyző. Jogügyi bizottság: Dr. Adler. Adolf, Borody György, Bródy Lajos, Papp Béla, Rooz Samu, N. Szabó Antal, Nagy László, id. Zanathy Mihály, itj. Zanathy Mihály, Tömpe Bertalan. Jegyző: a főjegyző. Építési bizottság: Csipkés András, Csorba Gyula, Dr. Doby Zsigmond, Kacsó Károly, Demidor Ignácz, városi mérnök, Néma Gusz­táv, Nonn Gyula, Dr. Serly Gusztáv, Serly Ferencz. Jegyző: a mérnök. Kórházi bizottság: Dr. Áldor Adolf, Báthory István, Dr. Czukor Lajos, Feifer Ede, Dr. Doby Zsigmond, Nonn Ferencz, Nagy Élek, Rooz Samu, Dr. Sternberg Géza, id. Zanathy Mihály. Jegyző: Nagy Elek. Teljesen ismeretlen és távollevő hadkö­teleseket puhatoló bizottság: Kindris Gábor, Budai József, Strohmájer Ferencz, Lespach ' Ede, Papp János aljegyző, Griszháber István, Klein Márton, itj. Papp József, Spitz Antal. Adókivetö-bizottság: Janitzky Albert, Serly Ferencz. Esküdtek alaplajstromát összeíró bizott­ság: id. Zanathy Mihály, Pozsonyi László. Nagy János volt hajdúnak sokszorosító gép kezeléséért 20 korona jutalmat meg­szavazott. A deczember havi pénztárvizsgálati jegyzőkönyvet — miután különös intézkedés szüksége fenn nem forog — tudomásul vette. Indítványok nem lévén beadva, polgár- mester a közgyűlést berekesztette. ZbvdZeg'UnLiTTÓ. A Köles ey-Egyesülét irodalmi bizottsága folyó hó 11-én, vasárnap délután 5 órakor a vármegyeház kis­termében ■illést tart, melyre az irodalmi-bizottság összes tag­jai ez utón meghivatnak. Tárgy: A beérkezett pályaművek bemu­tatása, a biráló-bizottság meg­választása. Nagy-Károly, 1900. február hó 7. Poór Jfános, az irodalmi bizottság elnöke. HÍREK. — Meghívás. A képviselőtestület tag­jait a folyó év február hó tl-ik napján dél­előtt 10 órakor a városháza tanácstermében tartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghívom. Nagy-Károly, 1900. február hó 7-én. Debreczeni István s. k., polgármester. Tárgysorozat: 1. Kaplony-, Sinór- stb. utczáknak kövezési munkálatainak vállalatba adása s ezzel kapcsolatosan szükséges intéz­kedések megtétele iránti határozat. 2. A nagykárolyi 303. sz. tjkvben 414. hrsz. alatt, 301. sz. tjkvben 398. hrsz. a., 2351. sz. tjkvben 399. hrsz. a. és a nagykárolyi 467. sz. tjkvben 559. hrsz. alatti ingatlanok el­adásának elhatározása. — Személyi hir. Főispán ur ő méltó­sága hétfőn városunkba érkezett és ma is­mét visszautazik Budapestre. — A Kölcsey-Egyesület hangversenye. A folyó hó 3-án tartott hangverseny műsora változást szenvedett. A budapesti vendégek Dr. Gönczi Mór betegsége miatt nem jöttek el. Vértesy Gyula helyett Holczinger Imre tanár olvasott. Ismertette Odisseus kalandjait, mind végig érdekesen és nagy figyelem közt beszélt. Utánna Nagy Sándor szavalta el Nagy László elnöknek „Ha rám borul“ czimü költeményét, mely úgy alaki, mint tartalmi szépségével megragadta a közönséget. Nagy Sándor kiváló előadó, tud bánni a hangjával, érti, hogy kell az érzelmek húrjait megrez­getni. A közönség elismeréssel fogadta a szép verset és szavalatot. Ezután Dr. Kovács Dezső ügyvéd olvasta fel terjedelmes szati­rikus versét, melyben a társadalmi különb­ségeket és visszásságokat ostorozza, jó izü humorral. Májer Jenő életének történetében foglalja össze mindazokat a taisadalmi je­lenségeket, melyek útjában állanak az igazi érdem érvényesülésének és akadályozzák az egyes rétegek összeolvadását. Legnagyobb ha­tást ért el, midőn az ideális lelkű Májért lehozza városunkba, s el mondja, melyek azok az okok, melyek miatt czélját, egy kis város társadalmi egységesítését el nem ér­heti. Találó hasonlattal fejezte be a szépen gördülő költői müvet, midőn a senki szigetén épült, utatlan sűrűségben elrejtett, ágyukkal és puskákkal őrzött várba helyezi a társa­\ nélkülözik a kellő biztosítékot nyújtó fedezetet. Ily gazdálkodás elöbb-utóbb iszonyuan megbosszulja önnön magát, mért egy-két nagyobb kölcsön kétessé válása legjobb esetben is hosszú évek során nagy fáradtsággal összegyűjtött tartalékukat emésztheti fel, ha .ugyan súlyosabb következménynyel nem jár. Ha valahol, úgy e helyütt nagyon is ajánlatos a régi, de jó közmondás alkalmazása: „Addig nyújtózzál, inig takaród ér“. így láthatjuk p. u., hogy 30,000 forint alaptőkével rendelkező intézet 6—8,000,000-ót forgalmaz. Kérdem már észszerü-e ily szerény alap mel­lett az üzletnek ily mérvű forszi- rozása? Szabad-e 30,000 frt alap­tőkével 200,000 frt betét teher mellett még 250,000 frt visszleszámitolási kö­telezettségbe belemenni ? Nem-e elíté­lendő az ilyen , minden óvatosságot nélkülöző politika, különösen most, midőn az amúgy is feszült pénz viszo­nyok folytán felülről nagyon könnyen kaphatunk kis nyomást. Megfog-e tudni felelni annyira engazsirozott in­tézet fizetési kötelezettségeinek ponto­san, különösen, ha kihelyezései mint ilyeneknél leggyakrabban még iumobi- lisek is? Tapasztalatból állítom, hogy nem! De nem csak hogy nem, hanem a legcsekélyebb megszorítás a legvál­ságosabb helyzetbe sodorhatja az in­tézetet. Hogy fent kifejtett két kóros tünet lehetőleg korlátoztassék, kívánatosnak tartom, hogy törvényhozásilag szabá- lyoztassék a szedhető kamat maxi­muma, hogy normális pénzviszonyok között °/0 és bárminemű dij a 8 %-ot meg ne haladhassa. Továbbá, ugyancsak a törvény- hozás szakkörök meghallgatása alapján ejtse szerét valahogy, hogy kis tökével dolgozó intézetek ne terjeszkedjenek túl bizonyos megállapítandó határon. Bár elismerem, hogy e pont kényes „ne nyúlj hozzám“ s némileg veszélyezteti a társulatok féltett autonómiáját, mégis I erősen hiszem, hogy a szakköröknek sikerülne oly kibontakozást találni, mely megszüntetné az e téren nyilvánuló számtalan visszaélést. Mindenesetre e czél érdekében maguk a leszámítoló bankok járhatnának el a legnagyobb sikerrel, ha a kölcsönt kérő intézetek rendelkezésére álló tőkék arányában bizonyos megállapított kulcs szerint nyújtandó hitel engedélyezésével gátot vetnének az egészségtelen túlterjesz­kedésnek. Városi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete folyó hó 3-án népes közgyűlést tartott. Választások voltak a tárgysorozatban s épen azért a tör­sokáig bele néz, annak a lelkét kilopja a csodálatos ragyogás és olyan végtelen hideg, hogy a szív megdermed. Á hold egyenlítője alatt is 100 fokos hideget lehel. Elmerengve, alig halhatóan rebeg- tern : egy nagy, megfagyott könnycsepp, a mely lebegsz két világvéglet között! — A mit gondoltál, az való igaz. Szólalt meg mögöttem egy mélységes hang az űrben. Nem lévén senki a közelemben, a kitől a hang tulajdonosa felől kérdezős­ködhettem volna, hallgattam a hangot, a mely folytatta: — A végtelenség ura, midőn első angyala elbukott, két könnycseppet sirt. Hullott a két könnycsepp a világtalan sötétben és már majdnem a pokol felett tartott, a midőn Sátán, a ki kapujában épen egy elkárhozott lelket várt, meglátta azt, a két gyöngyöt; megrémült, hogy most mindjárt bele hullanak a pokolba és ez a két csöpp, égi származása erejé­vel majd ki találja oltani az évmiliárdok számára berendezett fűtőkészülékét a gyehennának és akkor aztán nem lesz büntetés az elkárhozott lelkeknek oda jutni. — Felemelte tehát kezét és a hulló csöppek egyike kezének érintésére meg­állód, a másik meg ellökődött a világűrbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom