Nagy-Károly és Vidéke, 1899 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1899-06-29 / 26. szám
XVI. évfolyam. Nagv-Károlv, 1899. junius 29. V \ J 26-ik szám./ Megjeleli minden csütörtökön? MElöfízetési árak Egész évre 4 frt. Félévre . . 2 frt. Negyedévre I frt. Egyes szárú 10 ki Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal Deák-Ferencz-utcza 40. szám. i'ClCVIC . . £.111. cs Ha cl Ili IU KI . Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 3 frt. (A római kath. elemi iskolával szemben.) j Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Bérmentetlen leveleket Nyilttér sora 15 kr. előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Kéziratok nem adatnak vissza. A gabonakivitel érdekében. Rég elmúlt idők visszatértét reméljük. Azokat az időket gondoljuk viszontláthatni az idén, a melyeknek évtizedek óta semmi nyomát nem észlelhettük; amikor még gazdák voltunk csak és ennek az országnak se ipara, se kereskedelme kifejlődve nem volt s úgyszólván kizárólagos jövedelmi forrásunkat az képezte, amit az anyaföld nyújtott. E körül fordult meg egész forgalmunk, remegve lestük, különösen úgy Péter-Pál napja előtt, milyen mértékben mér a természet. Lesz az áldás bő és jólét fog-e bevonulni az országba avagy egy zivatar tönkre teszi-e minden reménységünket? Nagyot fordult azóta hazánk sorsa. Nem mintha most nem néznénk ag- gódva az aratás eredménye elé, de megszűnt az agrikultura gazdasági életünk súlypontja lenni. A külföldi, különösen az amerikai verseny gabona kivitelünk tekintetében részünkre rossz viszonylatot teremtett. Amig az előbbi időkben a súlyos, piros, aczélos és tartalmas magyar búza monopóliumnak örvendett az egész világon, számos körülmény járult hozzá ahhoz, hogy mostanában a külföldi konkurrenczia előtt nem álhatta meg a helyét. E számos körülmény közül bizonyára a legnyomatékosabb, hogy az aratási eredmények évek hosszú során át az úgynevezett „közepes“-en — melyet évek óta már a legjobb esetben rendeseknek szoktunk meg — alul maradtak. Ahol nincs mit exportálni, ott azután minden egyéb körülmény kedvezőbb vagy kedvezőtlen volta számításba nem jöhet. De a jó aratási eredmény szupporcziója mellett is a kivitel elé számos nehézség gördült. Egy nehányat ezek közül névszerint nevezhetünk meg. Ilyen első sorban a külföldi, gabonabevitelre szoruló államok tulmagas védvámjai a magyarországi, reláczióban; a drága szállítási díjak, amelyekkel szemben például az Amerikából való olcsó hajószállitás kivitelünket nemcsak illuzóriussá, hanem mondhatnék nevetségessé is teszi. Miféle anomália rejlik például abban, hogy New-Yorkból Berlinbe a szállítási díj jelentékenyen olcsóbb, mint ugyanoda Budapestről. Ennek az a magyarázata, hogy az Európából a tengeren túlra küldött hajók tulajdonosai — minthogy a nagy tengerihajókat csak m.egtephöb>e lehet továbbítani kapva-kapnak az alkalmon, hogy gabonával terhelhetik meg hajóikat a visszatérés alkalmával és minden áron vesznek fel gabona- szállitásokat Európába. Ha már most föltesszük, hogy Amerikában a búza ára épp oly magas volna, mint Magyarországon — a valóban eddig sokkal alacsonyabb volt — az amerikai bűza, a védvámok és a szállítási díjak kalkulácziója mellett, jelentékenyen olcsóbban kerül a külföldi piaczra, mint a magyar. Hosszú idő óta a reménység egy sugara csillog most hazánkban. A konstelláczíók előnyünkre látszanak változni, amennyiben a külföldi rossz termésekkel szemben relativ jó aratási eredményre van kilátásunk. A gabonakivitel alap feltétele tehát megvolna. És most lép elénk az a feladat, hogy a többi feltételeket is előnyösebbekké változtassuk. A védvámokra nézve előzőleg kötött vámszerzödéseink vannak, amelyeket hirtelen megváltoztatni lehetetlen. Minthogy most már várható gabonaárainkkal versenyképesekké remélünk válni, a szállitáso lcsóbbátételéröl kell gondoskodni. Igen helyes tehát a m. kir. államvasutaknak az a törekvése, hogy a szállítási díjak mérséklése ügyében — a kereskedelmi miniszter jóváhagyásával — szaktanácskozást hivott egybe. Feltétlenül dicséretreméltó ez a törekvés. De tekintettel arra, hogy ennek az ügynek a keresztülvitele már a kőim! jövőben sürgősen szükséges, kívánatos volna, hogy a gabona szállítási dijának mérséklése — akár a díjtáblázatok leszállítása, akár vissztérités által — minél előbb lépjen életbe. A kiváló sürgősség mellett a szaktanácskozások rendes hivatalos lassúsága erélyes, rögtönös intézkedések által volna fölcserélendö, mert csak I igy remélhetjük, hogy annak praktikus értékét már az idén élvezhessük. Nem külömben kívánatos volna a kereskedelmi és külügyi minisztériumok utján gondoskodni arról is, hogy a magyar gabona, mely az idén minden valószínűség szerint föltétlenül szükséges lesz a külföldnek, ottan is olcsóbb fuvardíjak mellett szállittassék. Ha kell, ne riadjunk vissza e kedvezmény ellenében rekompenzácziót adni a külföldnek, mert semmiféle áldozat nem lehet részünkről tulnagy, amikor arról van szó, hogy a magyar gabonának visszahódítsuk a külföldi piaczot. A pénzintézetek könyvelési rendszere. A vidéki pénzintézetek reformja sűrűn foglalkoztatja a sajtót és a társadalmat egyaránt. — Előkelő férfiak nyilatkoztak a vidéki takarékpénztárak és egyéb pénzintézetek újjászervezéséről. Föltűnő, hogy a többnyire szakavatott és hivatott férfiaktól eredő javaslatokból az újjászervezés legfontosabb I mozzanata elmaradt. Ez: az intézetek I vagyonának könnyű szerrel áttekinthető I nyilvántartása. A legtöbb esetben a könyvvezetőn és az ügyvivő igazgatón kívül az intézet egy alkalmazottja sem járatos a könyvvitelben. Minden könyvvezető azonban tapasztalatból tudja, hogy a munkájában beálló alig néhány napi megszakítás után mily nehézségeket okoz neki a folytatás, sőt a könyveknek szakadatlan vezetése mellett is kisebb zavarral kell küzdenie, ha tőle a vagyonállomány megállapítását követelik. Hogyan legyenek tehát a vagyonért szavatolok, kik a könyveket nem vezetik, a vagyonállományról tájékozva nincsenek. Tudjuk, hogy az évi mérleg elkészítése hónapokig tart, mert a folyó munkák a könyvvezető idejének javarészét veszik igénybe. — Ki tudja magát ilyen készületlen munkában tájékozni? Senki, még maga a könyvvezető sem. — És mire vezet ilyen ren* TÁRCZA. Megjött a . . . Megjött a mosolygó, virágos kikelet, Kékelő egével pajzánul rám nevet ; — Te vagy a kikelet lelkem szép bálványa, Kéklő tiszta égbolt szép szemed világa. Nyílhat ezer virág künn a himes réten, Madár is dalolhat erdő rejtőkében, Nem látom, nem hallom, kopár a föld nékem Ha téged nem látlak édes üdvösségem. Ha lehull a virág, fagytól hervad szirma, S nem zeng a csalogány bokor alatt sírva .S kopár erdőn zúg-búg vad téli fergeteg: — Akkor is tavasz van, ha látlak tégedet. Vári 0/vaszthó Ferencz. Isolt© eslsrüLje(Folyt, és vége.) Juda hozzáfogott a tanításhoz és Ábrohám igen jó felfogású, szorgalmas tanítvány volt. Valóságos lelki örömmel látta Juda, hogy tanítványa óriási lépésekkel halad előre. Es mégis, minden haladás daczára, kénytelen volt a költő önmagának — maró fájdalommal bár — bevallani, hogy bizony tanítványából a legkisebb méretű tudós is aligha válik valamikor; alioz nagyon későn kezdte a tanulást. Ha ilyenkor eszébe jutott, mi mindent kellene tudnia, milyen szellemi látkör fölött kellene uralkodnia a Deborah férjének, a kínos érzetek ezer foszlányra szaggatták szegény szivét. Miért, oh miért engedte meg az a jó Ég, hogy egy rósz perczben egy démon hatalmat nyerjen a nyelve fölötti Hiába keresett rendkívüli ismereinek és tudásának tárházában, nem lelt egy mentő gondolatot, mely őt e sötét hinárból kivezesse; mert hát az Isten szent nevére tett eskü, oly szentä)/, melyet a hatalmas, bosszúálló Isten millió kherubja kivont lány pallossal őriz a legcsekélyebb megszentségtelenités ellen is. Abrohám tudásszomja páratlan és kielégíthetetlen volt és mindenben nyilvánult. Néha, mikor a költő belemerült gondolatainak özönébe, észrevette, hogy Abrohám kivesz egy-egy régi, tudománynyal teletömött könyvet és nézeget benne. Ha ilyenkor kérdezte, mit akar tulajdon- I képpen ettől a nagytudományu könyvtől, ; hisz úgy sem érti, Abrohám azt válaszolta^ hogy csupa kíváncsiságból szereti lapozgatni ezeket a nagy könyveket. Nappal tehát Juda tanult vele, kezdve a tudás alphájánál és Ábroliám bámulatosan éles felfogású tanítvány vala, de mégis csak olyan, ki a tudás alphájánál tart. Hanem éjjel... ... Mikor a költő és családja nyugalomra tért és mély csend bocsátkozott házra és környékére, akkor kezdődött Abrohámnál a munka. Rövid pár órai al- Víjs, «tón fölkelt és egy pislogó mécs kétes \ í lagan ál előszedte a legtudoniáuyosabb legalaposabb könyveket és mohón tanult, másolt és jegyzeteket csinált. Pihenőt nem ismerő lelke, csak azért látszott inni a tudomány eme forrásaiból, hogy tudásszomja annál égetőbb és olthatatlan legyen. Azonban ez a higgadt, zárkozott jellemű ember, egy darab idő óta, tudtán kívül, nagy változáson ment keresztül. Mindennap érintkezve a külsőleg gyönyörű, belsőleg .tökéletes Deborahval, egyszer csak azon vette magát észre, hogy mikori javában gondolkozik egy mély bölcsészeti théma fölött, egy édes, bájos arcz mosolyog feléje incselkedően ; mikor legjobban fárad egy mathematikai probléma kidolgozásán, egy csillogó szempár zavarja össze a logarithmust. Hasztalan küzdött órási lelki erejével ezen uj érzemény ellen, az daczolt az ő aczélkemény akaratával is. így múlt el néhány hét fájdalmas tépelődések között a költő részéről. Ki nem tudta; mitévő legyen, meddig vár-j jón az eskü megvalósításával. Egy este Juda, szokása szerint Íróasztalához ült és belefogott egy remek elégiának megírásába. Múzsa csókjától ihlett lelke rnesze repült, messze .. messze... ahhoz a romhalmazhoz, mely alá népe dicsősége és önállósága volt temetve: Cion fényes templomának szent romjaihoz. Néhány mesteri strophát papírra is vetett, de a befejezés sehogy sem ment. A múzsa az utóbbi időben nagyon szeszélyes és hütelon lett irányában. Mikor az a csalfa nő észrevette, hogy a költő szivébe, mely eddig teljesen az övé volt, a gond is kezd belopózni, nagyon gyakran hátat fordított j neki, ott hagyva faképnél régi kipróbált1 szerelmesét, nem törődve avval, hogy az éppen most vágyik legjobban bubánatot felejtető, édes csókja után. Juda erősen sarkantyuzta Pegazusát a magasabb repülésre, de hiába! Akárhogy erőlködött is, nem bírt érzéseinek és gondolatainak saját magát kielégítő költői kifejezést adni. Végre fáradtan felállott, ott hagyva a „beth hamidrasch-tu asztalán a befejezetlen költői művet. Másnap bosszúsan felkelt és bement dolgozó szobájába a félbehagyott munkát befejezendő. De ki írja le meglepetését, mikor észreveszi, hogy a költeményhez néhány stropha hozzá van Írva. Átolvasva ezt a néhány befejező strophát, csudálkozása határt nem ismert. Ezt csak egy valódi, Isten kegyelméből a múzsák országában uralkodó poéta teremthette. Hogy kerülhetett ez ide az ő tudta nélkül? Itt e városban, az bizonyos, nincs oly ember, ki csak megközelítőleg^ is igy forgathatná a tollat. Kérdezte Ábrohámot: nem volt e itt valami idegen az éjjel? Senki sem volt. Juda gondolkozott, kutatott. Akárhogy sarkalta eszét és tüzelto képzelmét nem lelt egy csekély támpontot sem, melynek segélyével e rejtély nyitjára jühatna. Pár napra ez eset után, Juda egy este ismét munkába fogott egyik hosszú gyönyörű lyrai versébe és azt sem fejezhette be kedve szerint. Nagy bosszúsággal otthngyta a félmunkát az asztalon, visszavonult nyugalomra térni. Az álom azonban, amúgy is izgatott és a sok szellemi munkától elcsigázott testét kerülte. Midőn igy nyitott szemmel a sötétségbe bámult eszébe jutott a múltkori rend-
