Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-26 / 17. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 17. szám A bulgárok haza mentek a múlt ősszel. Itt hagyták a nagy zöldséges ültetvényeket. Sőt annyira elmentek, hogy nagy részük a „boldogabb hazáig“ meg sem állott s most már a mennyei paradicsom ültetvényeit öntözgeti bizonyára még nagyobb szorgalommal, mint idelenn a paprikás táblákat. Csodálatos kitartó, szívós, munkás nép; csak az erényei képesítették arra, hogy szinte az egész spekuláló Balkán helyett egy maga harcoljon a törökkel. S az alatt a hosszú idő alatt, a melyet a bulgár kertészek nálunk töltöttek, a magyar ember semmit, de semmit sem tanult tőlük. Pedig a magyar nem ép a leglustább fajtája az Istennek. Dolgozni tud is, szeret is a magyar ember is, de pepecselni nem nagyon tud. Bi- kelődni valamivel, kínlódni, erőlködni a messze jövőre előre számítva, hangya szorgalommal cipelni a hatalmas szalmaszálat: ez nem igen megyen a magyarnak. Ezért nem birt ráragadni a bulgáros zöldség-termelés sem. Pedig a bulgárok ilyen módon évenként 15—20 millió koronát visznek ki az országból. A bolgár zöldségtermelő ugyanis 400—500 korona hasznot tud évenként kiszorítani egy-egy hold szántóföldből. Pedig nem lehet mondani, hogy borsos árakat kérnek pl. a paprikáért. Nem a fogyasztók kizsákmányolása révén remélnek meggazdagodni. S szerették is őket mindenfelé. Ahol ők letelepedtek, ott volt zöldség bőven, olcsón, mindig. Hogy pedig mit jelent ez a mai szomorú világban, azt nem kell .sokat fejtegetni Mikor maholnap majd csak a milliomosok ehetnek húst, a zöldséges ember a piac közepe, nála szerzi be a kispénzű háziasszony az egész napi „kosztot“. A bulgárok meg tudták ezt csinálni, a magyarnak sehogy sem megy. Vagy tán csak azért van az, mert még nem próbáltuk meg? Itt-ott azt olvassuk, hogy majd itt, majd ott a magyar Lee Dickie, akinek még volt néhány aranya, ugyan ezt az utat a Great Western vasút egyik előkelő kocsijában tette meg. Kissé rosszul érezte magát, de azért nem csüggedt el. Azután újra három hét következett — küzdésnek, általános csüggedésnek napjai. Egyre vékonyodó pénztárcájának tartalma a végét járta. Hogyan néz majd a jövő elébe, ezt még nem tudta Dickie, azonban volt valamije, ami többet ért talán egy kis vagyonnál is — a jókedve. Ez megvigasztalta őt, mig zsebéből az utolsó shilling is ki nem vándorolt . . . Akkor elhatározta, hogy haza megy. Megalázó ugyan, de nincs más megoldás! Az a kilátás, hogy decemberben a Themze partján töltse az éjszakát, nem igen volt kecsegtető egy olyan fiatalembernek, aki meleg ágyhoz és ahhoz volt szokva, hogy csinos szobaleány hozza be a borotválkozáshoz a vizet és reggeli teáját. Az üres zseb olyan fenyegetően tátongott, hogy igazán nem volt más hátra, mint visszatérni az apai házba. Ez Esherben állott — nem messze Londontól és egy hűvös délután a tékozló fiú megindult, hogy tervét megvalósítsa. * Annak a napnak estéjén, amikor Dickie Esher felé megindult, az apja a szokottnál korábban feküdt le és következésképen jó ideig nem tudott elaludni. Gondolatai a fia után szálltak. Vájjon mi lett belőle? Amióta elment, nem adott életjelt magáról és ez nem volt biztató jelenség. Ha jól menne sora, bizonnyára irt volna. Lee aggódni kezdett. Jószivü ember volt, csöppet sem szigorú erkölcsű. Ha tudta volna, hogy fiának van valami tehetsége a színpadhoz földművesek is hozzáfognak már bulgárok hij- ján ehhez a bulgár mesterséghez. Hogy eredménye lesz a dolognak, azt előre lehet látni, az viszont lehetséges, hogy nem egyszerre olyan szép, mint a bulgárok keze alatt. Kétszer annyit mindenesetre kihoz a magyar ember is a földjéből, mint ha búzát vet. Ha jól emlékszünk a földművelésügyi minisztérium is támogatni kívánja az ilyen próbálkozásokat. Csakhogy véleményünk szerint ezek a támogatások nagyon ritkán szoktak méltó helyre kerülni s igy a hatásuk is nagyon kétes. Valami módon rá kellene kapatni a magyar embert az efféle munkára, de viszont az is igaz, hogy meg is kellene tanítani, mert nem elég a kalarábémagot igy-ugy behajigálni a földbe, aztán rábízni az esőre, meg a jó Istenre, hogy nevelje, mint a dudvát. Igen ám, de hogy lehetne erre rákapatni a buzavető magyart ? nyílt meg f. hó 24-én délután városunkban a vármegyeháza nagytermében. Solymosi Márton műkereskedő állított ki egy csomó eladásra szánt képet. A kiállítás hétfő este 7-ig van nyitva. Ha jóizlésü ember elolvassa ezt a hirt, ha egyáltalán nem is ért semmit kép-dolgokhoz, bizonyára megborzad egy pilanatra. Eszébe jutnak azok az „eredeti olajnyomatok“, haldokló Petőfik és vadkanvadászatok, amelyek miatt minden u. n. polgári család még oly kellemes otthonában is kínos a tartózkodás jó ízlésű embernek. Evvel a megborzadással kell megküzdenie minden Solymosi-éhoz hasonló vállalatnak. Akiknek volna ízlésük, s akik vennének is. azok feléje se mernek nézni, akik meg meglátogatják, azoknak drága, mert bizony a Pe- tőfi-olajnyomatokból aranyrámával lehet kapni már 5 pengőtől fölfelé. — az első lett volna, aki biztatta volna őt, mert a színházi ügyekben volt annyira jártas, hogy tudta, hogy az ünnepelt színészek milyen kitűnő jövedelemben részesültek. — Bár csak írna már! — dünnyögte az öreg. — Az ördögbe is, miért nem jön már álom a szememre! Fölkelt, meggyujtotta a villamoslámpát és egv könyvet vett magához. Amikor visszatért ágyába — valami halk, kaparászó hang ütötte meg fülét. Megállt és hallgatózni kezdett. A zaj ismétlődött. Úgy hangzott, mintha késsel valami érces tárgyat kaparnának. — Betörők! — suttogta Mr. Lee gépiesen. — Mindig volt valami előérzetem, hogy Cedarék egy este betörnek . . . Hirtelen ruhát kapott magára, megragadta a kályha előtt heverő piszkáló vasat és meggyujtotta a gyertyáját — azután halk lépésekkel megindult a lépcsőn lefelé. Menetközben hallja, hogy az ablakot feszegetik. A zaj irányába sietett és épp a legalkalmasabb időpontban ragadta galléron az éjjeli látogatót. A betörő nem fejtett ki ellenállást. Mr. Lee hat láb magas, hatalmas vállu férfi volt — a verseny tehát nem biztatta a vendéget sok eredménnyel. — Ne bántson, jó uram ! Én nem vagyok gonosztevő! Lee eleresztette és keményen ránézett. — Hisz olyan az arca, mint egy notórius betörőé ! — Én nem vagyok az —őszintén, uram, nem vagyok. De látja, már egy hete nem látott A Solymosi-féle kiállításon elsőrangú művészek képei vannak kiállítva, az árak aránylag nagyon mérsékeltek. Nem azt mondjuk, hogy minden kép valami csodálatos műremek, ámbár egy pár nagyon értékes darab is van a kiállításon; annyi bizonyos, hogy aránylag olcsó pénzért elsőrangú szobadíszhez juthat az ember, amely senkinek az Ízlését sem fogja elriasztó módon sérteni. Csók István, Herrer Caesar, Rőtnek Árpád, Nyilassy Sándor, Berkes Antal, Pentelei Molnár János, Fesztyné J. Róza, Gergely Imre, Bosznay István, Boemm Rítta, Kézdi Kovács László, Juszkó Béla, Neogrády Antal stb. mindenesetre olyan nevek, a melyek előre is felkeltik a bizalmat. HÍREK. TÁJÉKOZTATÓ. A Régi Kaszinó könyvtára nyitva van a délelőtt folyamán. A Polgári Kaszinó könyvtára nyitva van mindé nap d. e. 12 órától 2-ig. Táblabiróvá nevezte ki a király Csilléry Dávid járásbirót, a nagykárolyi kir. járásbíróság vezetőjét. Kinevezés. Szathmáry József alezredest, a szatmári csendőrkerület parancsnokát a szegedi 11. sz. csendőrkerület parancsnokává nevezte ki a király. Helyébe a szatmári csendőrkerület parancsnokává Loránth Dénes alezredes neveztetett ki. Lelkészválasztás. A szamoskéri egyház- község Szondy Lajos nagyecsedi segédlelkészt lelkészévé választotta meg. Egyházmegyei közgyűlés. A nagykárolyi ref. egyházmegye f. hó 23-án d. e. 9 órai kezdettel tartotta meg tavaszi rendes közgyűlését a városháza nagytermében Berey József esperes s Domahidy Elemér főgodnok elnöklete alatt. beretvát az arcom — és semmi sem tesz bizalmatlanabb külsejűvé egy fickót, mint a borbélytól elhanyagolt arc. — Van benne valami, — fejelte Lee, aki mindig őszintén beszélt az emberekhez, már pedig a betörő is csak emberi lény. — Gyakran gondolkoztam, — folytatta a váratlan látogató — hogy milyen különbség is van abban, ha valaki például a vádlottak padján finom beretvált arccal jelenik meg a bírái előtt. Legalább két-három * * hónappal kevesebb fogság vár reá! — Sohasem tudtam — szólt Mr. Lee, — hogy a magafajta emberek bölcselkedni is szoktak. Azonban ha a maga arca most olyan sima volna, mint egy csecsemőé — akkor sem tarthatnám valami ártatlan embernek, ha ily szokatlan időben az ablakon át látogat meg. Igaza van, uram, teljesen igaza! De ez egész váratlanul történt, Én még sohase törtem be egy házba — őszintén, soha! — Szabad tudnom akkor, hogy miért vá- választotta épen az én házamat első ... izé . . . debut-jének ? — Miért? Először, mert könnyű dolognak látszott; másodszor, mert egy fickó nem igen válogat ezközeiben, ha pénzének utolsó morzsája is elfogyott. Ekkor hirtelen zokogással egy székre vetette magát és arcát két kezébe temette. Ez meglepte mr. Leet. Ha a betörőt erőszakos lett volna, tudta volna, mit csináljon vele. Mit csináljon azonban egy — síró betörővel. Szedje össze magát, ember szólt végre — úgy látom, rossz sora volt, mi ?
